Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia!
Nekünk júniusban votl az esküvőnk. Az asztaldíszt magunk oldottuk meg: csináltattunk virágdíszeket, plusz vettünk kis négyzet alakú üveg gyertyatartót, laposat, ezekbe pedig gömb alakú gyertyákat, pirosat és zöldet. (Ezek voltak amúgy a színek: bordó, fehér, és zöld) az astzalon a fehér damastzabroszra sötétzöld napront tett az étterem, és bordó szalvétát. Mindehhez az ültetőkártyákat úgy csináltuk meg, hogy zöld kartont kettéhajtottunk, a mérete A5-ös volt. Erre írta rá apukám saját kezűleg a neveket (helyzeti előny, hogy belsőépítész), és a belső oldalára beragasztottunk egy kinyomtatott idézetet. Sajnos képet nem tudok mutatni, nincsenek fent gépen.
Zenekar nekünk se volt, először úgy terveztük, hogy notebook, és van rajta egy halom zene, aztán hívtunk egy DJ-t. Mi 40-en voltunk.
Hát ez sem jobb felfogás, kis esküvő - kevés ajándék, nagy esküvő - elhalmoznak mindennel. Na mindegy.
Ha nem lesz zenekar, akkor mi lesz helyette? Vagy mi az elképzelésetek? Bocsi, hogy értetlenkedek, ilyen lagziban még nem voltam, el se tudom képzelni. Csak vacsi és vendégfogadás lesz? Videóst is tudok, a miénket persze, vele nagyon meg voltunk elégedve.
nem azt mondták, hogy ha nem jöhet a vacsira, akkor nem kapunk ajándékot, hanem hogy ha kevés fővel lesz vacsora, akkor kevés ajándékra is számítsunk.
a díszítést sk gondoltam, mert eddig csak lufisat vállaltak volna, nekem attól borsódzik a hátam. a cég címét, elérhetőségét köszönöm, elfogadom, biztosan tudjuk majd használni, ha másra nem, ötletekre biztosan. arra gondoltam, mi díszítenénk az asztalokat és készítettetnénk rá virág asztaldíszt, meg a székekre huzatot. az étterem önmagában olyan szép, hogy különösebbet nem kíván. vőfély nem lesz, zenekar sem, nem szeretnék táncolós/mulatós bulit. fotóst és videóst szeretnénk, de még nincs senki.
Ja az elobbi valaszt sajat magamnak irtam:-)))
A polusban van egy nyomda, ot csinaltattuk a meghivokat. Huhh nem jut most eszembe a neve, de ha erdekel holnapra elhozom a cimet. A weboldalukon megnezheted a meghivokat is es igy megsporolsz egy utat.
A polusban van egy nyomda, ot csinaltattuk a meghivokat. Huhh nem jut most eszembe a neve, de ha erdekel holnapra elhozom a cimet. A weboldalukon megnezheted a meghivokat is es igy megsporolsz egy utat.
Szerintem is nagyon jol alltok. Mi 3 honap alatt szerveztunk meg ket lagzit es mondhatom nagyon jol sikerult mindketto.
ES most a listaval, hogy alltok? Marad a 14 szemely?
igen, a köszönőajándékok, azt is nézegettük már készen, de gondolkodom rajta, hogy sk csinálom meg, mert találtam egy helyet ahol lehet kapni zacskós kiszerelésben cukormázas mandulát.
a meghívókkal kapcsolatban azonban nem tudjuk egyáltalán, merre érdemes menni, kihez. van esetleg közöttetek, akinek sikerült találnia olyan nyomdát, aki jó áron szépet készített neki?
Nagyon jól álltok!! És tényleg lesz...ni az ilyen beszólókat, ez a nap elsősorban a TIÉTEK, nem az övék. Na és ha az ajándékot, meg a részvételt feltételhez köti, akkor inkább ne is menjen el, ez a véleményem. Ezeket a mondatokat nem szabad felvenni.
A díszítést hogy csináljátok? Saját kezűleg, vagy megbíztok valakit? Mi kiadtuk egy cégnek, nagyon szép lett, ha kell elérhetőség, holnapra hozom, mert otthon van. Vőfélyetek lesz? Fotós, videós, zenekar?
mi adtunk jelképes ajándékot a tanúknak a polgári után és csináltunk köszönő ajándékokat, amit mindenkinek adtunk, amikor hazafelé ment a lagziból.
egyébként szerintem nagyon jól álltok, nekem tavaly ilyenkor még ruhám sem volt, nemhogy ennyi minden, de mégsem kellett kapkodni
már végig bányásztam szinte az összes internetes portált, vannak is már apró tippek, amiket loptam április 22 vagy május 6, hétfőn megyünk időpontot kérni, attól függ, melyiket kapjuk meg. megvannak már a gyűrűk, a ruhám, a fátylam, a harisnyám, a combpántom, a hajdíszem, a kistáskám, a gyűrűpárna, a tanúval egyeztettünk, kb a meghívottak listája is kész. a házasságkötés a xviii-kerben lesz, a vacsora még bizonytalan. nem igazán tudjuk eldönteni, hol is legyen és mekkora. az biztos, hogy nem akarunk nagy lagzit, csak csendes vacsit, mivel nekem nincs családom, szülők sem. de sajnos már elkezdődött a ha nem hívjuk meg megsértődik-folyamat, meg a ha nem hívtok sok embert, akkor nem kaptok ajándékokat sem-beszólások. nem tudjuk még, merre is lépjünk el ebben a kérdésben. a sminkesem már megvan, házhoz is jön, fodrász még nincs. díszítésre már vannak elképzelések, van egy címem is, aki székhuzatokat készít. nagyjából ennyi van meg. sok vagy kevés?
Igen, a bemoldalon. Jelszót küldök priviben.
Mizsó, pedig jó lenne ha tudnál jönni!!
Sziasztok!
Hogy felpezsdült itt az élet! Raktam fel a bememre egy pár képet a tatabányai esküvőről, ahol koszorúslány voltam, ha érdekel titeket esetleg!
A sminkes annyira szuper volt, hogy valszeg felcsábítom majd Pestre! A menyasszonynak, a 2 koszorúslánynak, az örömanyának, és az én anyukámnak (menya tanúja volt) színházi anyagokkal, szuperül összesen 9000Ft-ért csinálta meg!
A találkozóval kapcs. még mindig nem tudok semmi konkrétat, mert kedves családom a változatosság kedvéért finoman szólva is kavar (sógornőm szülinapja: ebből most vagy köszöntés, vagy örök harag lesz, már 2 éve szórakozunk az értékrendek különbsége miatt...)
MIZsó
a miénk május 7-én volt, a polgári előtte való nap, de azon csak a 2 tanú és mi voltunk
vannak képeid?