Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pesten hol tartjátok az eljegyzést? Nekünk nem tudom, lesz-e, mert apu felesége oda se akarna jönni. Bár az is lehet, hogy két részletben fogjuk megtartani, ahogy az utóbbi években mindent - karácsonyt, szülinapot. Mi arra gondoltunk, hogy a Trófeába kéne elmenni (nem csak azért, mert hozzánk marha közel van), hanem mert egyszer voltunk, és tetszett. Befizetsz kb 3. 000 pénzt koponyánként, és annyit eszel, amennyi beléd fér. :-)
Szerintem ha anyukád őszintén elfogadja apukád új feleségét, akkor semmi akadálya, hogy ő is ott legyen. Legalább apukád sem fogja árván érezni magát.
Én egyébként az elején megmondtam, hogy senkinek nem fogok könyörögni, hogy jöjjön. Az őseim párosával vannak hívva, oldják meg felnőtt emberek módjára. Nem szeretnék most valakit kihagyni, mert ezzel elkezdődik a ki jön- ki nem jön- én nem jövök, ha. . c. műsor, ami a leendő gyerkőc keresztelőjével és ballagásával folytatódna.
Az eljegyzés Pesten lesz, mindenki utazik félútig egymás felé. A para bennem van, de ahogy susenne mondta, nem csak a gyűrűváltás miatt.
Nálunk is hasonló a probléma, az én szüleim is elváltak. Apu újra nősült, egy pár évvel ezelőtt, de a feleségével nekem nagyon jó a viszonyom. Anyut nem zavarná, elfogadja, de apu felesége nem akar jönni az esküvőre, hogy ne legyen senkinek rossz szájíze. Így csak nekem lesz, mert a szüleimet nem szeretem együtt látni. Nem tartoznak össze. De hát mindegy, majd eldöntik, még meggondolhatja magát mindenki, van idő.
Ne aggódj, a szülők legalább annyira izgulnak, mint ti. Kíváncsiak ám, főleg az anyukák. Az én leendő anyósom, amikor még nem volt szó esküvőről se, csak együtt voltunk a fiával, már nyaggatott, hogy mikor mutatom be neki a szüleimet :-)
Az anyagi vállalással kapcsolatos gondjaidat meg tudom érteni. Mindjárt mesélem, hogy miért. Előtte azonban még azt, ami eszembe jutott. Az anyósékra történő költségáthárítás (szándéka) előtt azt kellene meggondolni, hogy ahogy ti az ő anyagi helyzetüket látjátok: Ki tudnák-e fizetni? HA nem, akkor nagyobb gáz van. (Elvárható-e tőlük az eladósodás. ) Ha igen, akkor a párod vezetésével kell ezt velük megbeszélni. Kicsit érzelmi zsarolás szaga lehet, ha azt mondjátok, hogy ha ők nem fizetnek. . . Ezért kellene okosan előadni. Mindenesetre nem irigyellek, de szorítok. És várom a beszámolót, hogy sikerült.
Nálunk az ősök elváltak, de mindkettőjüknek van új kapcsolata. Apám elvarázsolt figura, fogalma sincs, mit jelent egy esküvő megszervezése anyagi és egyéb szempontból. Így őrá tökéletesen nem lehet számítani a szervezkedés részénél. Az anyagi háttérrel szerintem nála nem lenne extrán nagy gond. Mindenesetre majd lehidaltam, amikor megkérdezte, hogy mit szólnánk egy pohárkészlethez nászajándékba. De aztán anyun keresztül fel lett homályosítva, hogy lehetőség szerint ennél nagyobb hozzájárulást várnánk- a téma még ma is tabu vele és én is gondban vagyok, hogy hogy hozzam szóba. Már az egész esküvővel kapcsolatban felmerült bennem a szervezkedés elején, hogy hogy kérhetem /várhatom el én az őseimtől, hogy az én ötletparádéimat részben finanszírozzák.
Szóval nem egyszerű, pláne ha az ember még lavírozni is kénytelen az ősei között. Itt is kijön az elvált, szétszakadt családok problémája.
MÉG EGY INFÓ: Holnap lesz az eljegyzésünk!
Félelmeim vannak, mert apám és anyu új pasija most fognak először találkozni és nagyok a kérdőjelek. Apu eredetileg el sem akart jönni. Neki fontosabb a saját sértődöttsége, mint a lánya :-((
A két család is most lesz először összeeresztve, úgyhogy már most gyomoridegem van. A barátnőm lazulós rákészülést javasolt a holnapi napra, én meg igyekszem terelni a gondolataimat, mert már nagyon izgulok. Szorítsatok lányok!!
es az nem lenne megoldhato, hogy csak ti+szulok (esetleg par kozeli csaladtag ill barat) a szertartas utan elmennetek egy jo etterembe vacsorazni, beszelgetni, iddogalni??
nem az eskuvo+lagzi a lenyeg, hanem az ami UTANA jon, a hazassag maga!! :o)))
nekunk aug 2-an volt az eskuvonk, es mi magunk fizettunk mindent, igy tudtuk, hogy meddig mehetunk el. . mi 42-en voltunk, csak kozeli csaladtagok es nagyon jo baratok, volt vacsora, utana tancika (dj-s), egy nagyon laza de bensoseges du-t/estet toltottunk el csak olyan emberek tarsasagaban, akik tenyleg kozel allnak hozzank. nekunk ennyi eleg volt, mi igy voltunk boldogok es nem ereztuk rosszul magunkat, hogy nem volt egy vilagraszolo lakodalmunk (a penzt inkabb a naszutra koltottuk ;o))), ugyhogy Te se tedd!! nem ezen mulik egy hazassag boldogsaga!!!
sok szerencset a kozos jovotokhoz!!! ja es persze mindenkinek a topikon!!!!
március 19 az időpont. Köszi a nyugatatást kedves tőletek.
Állati nagy gondban vagyunk az étteremmel.
MI a párommal úgy terveztük álljuk a ruháinkat, virágokat, szertartásokat (anyumék rengeteget adtak már a lakásberendezésbe (600e körül) és a párom szülei ha akarják állják a vacsit, ha nem akkor nem lesz !!!
namost erre hogy a fenébe kérdezzünk rá???? állati ciki. . . .
MI nem tudjuk fizetni, nem is akarnánk, ismerek olyan házasságot ami kölcsönnel kezdődött. . több mint egy éve fizetik és mai napig nyögnek a terhek alatt, nekem annyit nem ér. . . . MI gyereket akarunk ezért házasodunk ha dajdajt akarnak akkor segítségre lesz szükségünk. . . . Vessetek meg nem vagyok az az "állatinagyesküvő" párti. . .
No a lényeg, hogy nem tudom hogy célozgassunk rá, hogy mi ezt í]y képzeljük. Ha elmondjuk hogy nekünk nincs rá pénzünk az egy félreérthetetlen véleményem szerint durva utalás. Nem akarjuk megbántani őket. Attól félünk viszont ha megvárjuk mire ők bökik esetleg ki efféle szándékukat már késő lesz.
És ha esetleg ki is bökik nekünk számszerűsítve kell tudnunk mert úgy tudunk tervezni étteremmel. . . . Baromi nehéz.
Másik nagy gondom, azt hiszem már írtam itt, hogy idén kellene lefoglalni a ruhát ami 30ezer körüli összeg. . . . és azt most nem engedhetjük meg magunknak :(
Tudom minek akarunk akkor esküvőt :( mi 2 tanúval terveztük de arról hallani sem akartak :(
Vidítsatok fel picit lányok :)
Persze a családban a sértődés is veszélyes lehet. Mérlegelni kell, hogy érdemes-e.
Az persze más, ha valahol megmaradt az a szokás, hogy teljes mértékben a szülők rendezik és fizetik. De mi nem így terveztük, ezért nem is akarjuk, hogy boldog boldogtalan ott legyen.
Ja, a sarki fűszeresre meg a szomszédra én is rákérdeztem, hát elég nagy botrány lett belőle. :-)
Szerintem elég gáz. Ne hagyd magad Dzsudika!! Ez a nap kivételesen rólunk szól - mondd meg nekik nyugodtan. Olyan emberekkel akarsz ünnepelni, akik fontosak nektek. Még ha anyagilag be is szállnak, szerintem ez akkor sem jogosítja fel őket arra, hoyg diktáljanak.
Én voltam a D-Alföldön olyan lagziban, ahol 300 vendég volt (4 éve). Ott viszont az a szokás, hogy a szülők a rendezők, az ő nevükkel kezdődik a meghívó: X. Y és Y. Z. meghívják önt gyerekeik . . . És ott aztán ott volt az örömszülő összes haverja, kollégája, üzleti partnere.
A család azzal indokolja, hogy x-et meg y-ot is meg kell hívni, hogy a protokollt be kell tartani. Konkrétan a leendő sógornőm barátjának a szüleiről van szó.
Szerintem nem baj, ha vannak viták a szervezéskor. Csak lehetőleg ne közted és a párod közt legyenek. A családokkal szemben együtt fellépni, közös akarattal -szerintem ez még jobban erősíti a kapcsolatotokat. Nekünk szerncsére nincs vitánk érdemi dolgokról. Megbeszéljük, megvitatjuk és elfogadjuk a másik érveit is.
A ruhapróbákat próbáld szombatra tenni. Egy-egy szalon szombat délelőttönként - bele kell, hogy férjen.
A karácsony előtti hajtás melóhelyen és odahaza mindenkit nyomaszt. Próbáld bevonni a párodat az otthoni teendőkbe. Ez megvalósítható?
A lagzi-helyszín foglalásával szerintem még nem vagytok elkésve. Márciusban még nem döntik egymást lábról a házasulandók. De azért minél előbb döntés van, annál hamarabb leszel egy fokkal nyugodtabb. Lehet, hogy már írtad, de mi a konkrét időpont?
olyan rossz hogy viták vannak egy esküvő szervezésekor nem?
Arra gondoltam mindig ez lesz életem legboldogabb időszaka. . . és már most halálra aggódom magam pedig csak márciusban lesz. . . gyakorlatilag időponton kívűl semmim sincs. . . nincs időm ruhát próbálni de még csak gondolkodni sem rajta. . . karácsony előtti hajtás van a melóhelyen. . . . és itthon se ártana helyt állni. . . . .
Hát mi így állunk. . . látom ti azért jóval jobban pedig ahogy nézem nekem van a legkevesebb időm. . .
Azért annyit tegyetek meg, hogy a rokonokat próbáljátok meg egymásnál elhelyezni, a barátokat nálatok, és keressetek több kategóriájú szállást (kollégiumtól a kényelmesebbig) és mindenki választhasson. Szóval a foglalásban segítsetek.
A fő dolog, hogy mindig próbáljatok meg maximálisan nyugodtak maradni, és élvezzétek a szervezés minden egyes percét. Ha kicsit is terhessé válik, inkább pihenjetek pár napot és bújjatok egymáshoz. Többet ér. . . . . . . szerintem.