Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kedves c@fésok!

azott
Létrehozva: 2003. június 28. 01:13
Zsu, nem nezned meg, bele van-e irva a csillagokba, hogy leszek-e en valaha urino, vagy inkabb ezt szokjam meg, ami van???
  1. 2014. május 15. 17:3027401.

    Jó olvasni megnyugtató soraid 

     

    előzmény:
    azott (27400)
    2014-05-15  16:37
  2. 2014. május 15. 16:3727400.

    Rozsam, el fog mulni, nagyon kicsi meg, amikor raneztem egybol azt ertettem alatta hogy a harmadik szeme helyen van, ezek a kristalygyerekek teljesen rendben vannak, csak mi remulunk meg mindentol ami nem hozzank hasonlo vagy a mi elkepzelesunk szerinti tokeletes.Majd kinovi szepen. Juditkam, de orulok en is hogy jelentkeztel, pont a minap gondolkodtam en is ezen, hogy a kozlekenysegem alabbhagyott, az irokamat meg automatikus irasra hasznalom inkabb, amit ossze kell foglalni attol mar megrettenek oszt mar dobom is a ceruzat :) En is ugy magyarazom hogy a korral jar :) Eljen a kor, minden pillanatnyi gyengesegunket ra lehet kenni, en legalabbis igy csinalom :) De akar logikusan is belegondolhatunk, hogy az eltoltott evek aranyaban novekszik a tapasztalatunk a vesztesegeinkrol, Vali, amirol nem lehet nem tudomast venni maskeppen csak feledekenyseggel. Milyen kegyes az eg, hogy az idoskort megaldotta az alzheimerrel, nem? Na meg a bolcsesseg is akadalyozza a kommunikaciot Rajovunk hogy nem erdemes osztogatni az indulatainkat, ugyse lesz jo vege abbol meg ki ker, nem? ;) Tobb kor bezarodik mar eddigre mint az embernek  huszoneves korara; ez tisztan kvantitativ szemlelet de megvaltoztatja a minoseget is. Szoval nem feltetlenul szukseges szoaradatokat irni mint en itt mostan ahhoz hogy ertsuk egymast.

    Jok a fotok is. :)

    Jo hogy betetted megint a blogod linkjet, valamelyik este olvasgattam es jol visszavittel az idoben; idogepnek is  fogom hasznalni ezentul :)

    Nem gyerekjatek amit ti ott a szigeten muveltek az biztos, meg a salataagy sem hetkoznapi:)

    Rozsam, en a munkahelyi cecot ugy intezem el, hogy kicsit elmozditom a fokuszomat, kinek vannak idegei atfesulnie magat azon a sok hisztin, nem marad ido dooogozasra ;) Szoval en ez ugyben jol vagyok Judit nem celoztalak meg ezzel a kijelentesemmel, nehogy azt hidd :) Minden munkahely mas, en a sajatomat tudom csak merlegelni es itt is csak az egyikrol beszelek, a masik ....hm.... az most megy magatol, neha elfeledkezem rola ;)

    Gyerekek jarjak a vilagot.... jol csinaljak....en a  foldhozragadt  lelkemmel csak csodalni tudom oket :)

    előzmény:
    rozalindaa (27399)
    2014-05-15  14:17
  3. 2014. május 15. 14:1727399.

    Sziasztok!

    Igen figyelmetlenek vagyunk, én meg mostanában nagyon szét szórt :-(

    Vali biztosan összefügg  korral a zárkózottság. Valahogy egyre kevésbé szeretek társaságba, emberek közé menni. 

     

    Azott örülünk a jó hírnek , tudod csak ilyeneket akarunk hallani :-)

     

    Judit jó, hogy előkerültél, gondoltam, hogy el vagy havazva, majd csak egyszer lerázod és jelentkezel :-)

    Amikor írjátok, hogy a munkahelyeken zűrök vannak, elégedett vagyok, hogy már nem kell legalább ilyen miatt idegeskednem.

    Még mindig nem igazán érem magam utol, de jövőhéten megyek egy hétre Pestre. Megfogadtam, hogy csak unokázni fogok :-)

    Hatalmas a királylányunk már 7300 a súlya! Annyi probléma van, hogy a homlokán vagy egy érdaganat - azt hiszem  írtam már -  amivel járnak 6 hetente kezelésre. Lézeres fagyasztással kezelik, egyelőre sajnos nem múlik. Úgy néz ki hogy pár évbe is beletelik mire felszívódik. 

    Reméljük, hogy nem lesz nagyobb nehogy a szemére húzódjon. Egyébként minden rendben van vele.

     

    Ronda, pocsék idő van ki se teszem a lábam.

    előzmény:
    coryk (27398)
    2014-05-14  11:00
  4. 2014. május 14. 11:0027398.

    Sziasztok!

     

    Azottom milyen figyelmetlen vagyok! Na ez már a korral jár. Pipikénk jó eredményének nagyon örülünk. Magamban szépen örülgettem is csak írni felejtettem el róla.

    Lányok anyu halála óta úgy megváltozott a kommunikációm. Zárkózottabb lettem, nem jönnek a poénok, a szavak. Valamelyik nap nagyon elgondolkodtam róla, hogy talán még nem zártam le teljesen, elengedni elengedtem, de az én oldalamról valami még kellene. 

    Pedig ideje lenne, mert senkinek sem jó. Felületes lettem.

    Juditom, de jó, hogy jelentkeztél, hívni akartalak, de munkaidőben nem akartalak zavarni, aztán mire legközelebb ránézek az órára, már késő este van. 

    Ma a barátnőmmel konyhabútort nézünk, mert elég kicsi a hely rá és nagyon jól kell megtervezni.

    A gyerekek nem jöttek, csak a vejem, mert anyukája már nagyon beteg.

    Reggel vonattal jött és délután ment is vissza, mert lányom másnap ment dolgozni. Még én sem találkoztam vele. 

    A húga meg kiforgatta az örökségből. 

    Pocsék idő van, a szigetre is csak vasárnap megyünk, mert rossz időben még semmit sem tudunk csinálni. Páromnak szombaton a 42 éves osztálytalálkozója lesz. 

    előzmény:
    azott (27389)
    2014-04-11  14:30
  5. 2014. május 14. 09:1327397.

    Drága Lányok!

     

    Köszönöm, hogy hiányoltatok! Most láttam csak, hogy mennyire régen nem jártam erre. Most gyorsan visszaolvastam, mi minden történt!!

    Rózsám milyen az új lakás? Nagyon szép a konyha, és mennyi jó kis tárolóhelyed van! Hogy van a picuri hercegnő? Leesett az állam, hogy Kornél már iskolába megy! Aztán belegondoltam, most 5 éve költöztünk:-)

     

    Vali én járok jógára, de csak alkalomszerűen, sok a hétvégi munka, olyankor kihagyom. Látom nagyon jól álltok a házzal, legyen benne sok örömötök! De jó, hogy gyakrabban jönnek a gyerekek, mint eleinte tudtak! 

     

    Ili jó hír, hogy Pipinél minden rendben!!  

     

    Ma szabit vettem ki, jön a nagyfiam. Holnap utazik Washingtonba egy hétre, nagy az izgalom.

     

    A munkahelyen március óta komoly zűrök vannak (nem velem, de mindenkit érint), nagy a hajtás és összevisszaság. Sok a rendezvény, mire hazaérek, a számítógépre rá sem nézek. 

    Anyu miatt sokat izgulunk, magas vérnyomás, fájdalmak, rosszullétek. Remélem hamarosan kitalálnak valamit, felemészti az amúgy is kevés energiáit a sok tortúra.

     

    Jövök majd többször!

    Csók a homlokotokra!!

     

  6. 2014. május 12. 15:4227396.
    Megnéztem, igazi mézeskalácsházikó
    előzmény:
    coryk (27395)
    2014-05-09  11:34
  7. 2014. május 9. 11:3427395.

    Szia Rozsam!

     

    Nálunk az ünnepek csendben teltek. Nincsenek a kicsik, így mi nem igazán foglalkoztunk az ünneppel.

    Jövő héten megyek a konyha bútort meg rendelni. A ház szerkezetileg ma készen lesz. Nemsokára indulunk is. Kíváncsi vagyok hogy a kertben mi nőtt már meg.

     http://hvali.blogspot.hu/

    Itt van néhány kép. 

    Hozok majd képeket.

    Lehet, hogy hétvégére jönnek az uncsik vejemmel, mert az anyukája nagyon beteg, talán már nincs is sok ideje hátra. Lányom nem jön, mert dolgozik.

    Judittal már rég beszéltem, mert nem tudok jógára járni.

    Szeretnék már nyögdíjas lenni.

     

    előzmény:
    rozalindaa (27394)
    2014-05-06  16:16
  8. 2014. május 6. 16:1627394.

    Sziasztok!

    Túl vagyunk mindenféle ünnepen, húsvét, május elseji  hosszú hétvége . Ez az utóbbi nem volt valami kellemes. Siófokon voltunk, de vasárnapra már annyira lehűlt a levegő és süvített a szél, hogy délelőtt hazajöttünk.

    A húsvét sokkal jobban sikerült, szépen összejött a család. Sonka még mindig volt, most vettem elő a fagyasztóból és ledaráltam a kapormártásos töltött tökhöz. 

     

    A médiát sikerült bekötni, igaz nem volt egyszerű, de megoldották. Csak Azuram nem tud megbarátkozni az új HDD rendszerrel.  Morog, hogy minek kell két távirányító, időnként összekeveri.  Biztatom, ne adja fel, haladni kell a korral. Eddig folyton szorongatta, most legalább mindkét kezére jut egy :-) 

    Az unokákat is megkaptuk négy napra, lányomék kirándultak a barátaikkal Prágába.  

    Lassan belakjuk a lakást és minden a helyére kerül. Készítettem néhány fotot, de újat kell csinálni mert nagyon életlenek. Meg ferde, Andi állapította még meg, hogy én mindig ferdén fotózok :-))

    Minden napra jut valami házi feladat, vagy intézni való, kellene már lazítani. Éreztem, érzem, hogy nagyon elfáradtam.   

     

    Judittal mi van??? Régen adott életjet!

    Andiról látom  a fb-on, hogy itthon van.  

    Ili nálatok tart még a hideg? küldök napocskát meleget 

     

     

    előzmény:
    coryk (27393)
    2014-04-25  08:28
  9. 2014. Április 25. 08:2827393.

    Szia Rózsám!

    Nekem mondod a médiát meg a számítógépet. Néha agyrohamot kapok tőlük. Aztán a lányom elkezdi magyarázni és akkor szoktam mondani, hogy itt hagyd abba.

    Most készülünk a szigetre, összepakoltam a dolgokat. Már jó lenne, ha nem úgy mennénk állandóan mint a málhások. Kíváncsi vagyok meddig haladtak.

    Nem szeretnék esőt, elég volt múlt szombaton belőle. 

    Hozok majd képeket.

    Pihenj egy kicsit a takarítás megvár.

    Csók a homlokotokra.

    Judit hol van? Na majd felhívom. Mostanában a jógára sem járok. Foggammal meg tele van a Tö..m 

    előzmény:
    rozalindaa (27392)
    2014-04-22  14:55
  10. 2014. Április 22. 14:5527392.

    Helló Lányok!

    Nem egyszerű ez a média 

    Nem sikerült húsvétra beköttetni a tv-t internetet. Ma  odáig jutottunk, hogy ideiglenesen kaptam egy mobil netet. Várhatóan a héten lesz "igazi" vezetékes és tv kapcsolat is.

    Kezdünk beszokni, belakni élvezzük az új lakást. Néha találok valami hibást, de én már ilyen kukacos vagyok .-)

    Húsvétra sikerült az egész családot összehozni. Flóra volt a legkisebb, jól viselte a gyűrődést.

    Megint öregebb lettem egy évvel a múlt héten, de már nem is igazán veszek róla tudomást. Most már minek számolni az éveket. 

    Elég, ha azt veszem észre, hogy gyorsabban elfáradok. Most épen nagyon, alig bírom emelni a karom a sok takarítás miatt. Előszedtem a lóbalzsamot, fájdalomcsillapítót...... majd jobb lesz.

     

    Egyelőre ennyi mindenkinek   

     

    előzmény:
    coryk (27391)
    2014-04-20  20:45
  11. 2014. Április 20. 20:4527391.

    Sziasztok!

    Kislányok  kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

    Hozzánk a kisebbik leányom jön a párjával.

    Az uncsiknak készítettem mézes tésztából tojásokat meg nyuszikat. Úgy nézett, ki, hogy csak húsvét után ér oda. Szerencsére már pénteken megérkezett. Így aztán nem csalódnak a lányok. Mama ajándéka is megérkezik. Majd teszek fel képeket.

    A házikónk szépen alakul. Tegnap hol esett az eső, hol meg sütött a nap. Kicsit ültettem aztán szaladtam az eső elől. Ezt játszottuk egész nap.

    Fotó sem készült.

    Sül a tepertős pogácsám, a hűtőben meg kel  a kalácsom.

    A pogácsa tésztám nehezen akart megkelni, már azt hittem, hogy kuka lesz belőle.

    Kutyokkal iskolába járunk.

    Szombaton itthon hagytam őket és kert kaput is nyitva hagytam, hogy nagyobb legyen a terük a szaladgálásra. Alig értem le a szigetre telefonál a szomszéd, hogy az én két kutyám unatkozott és addig feszegették alul a kerítést amíg át nem tudtak menni a gyerekekhez játszani.

    Még szerencse, hogy van a két ház között egy kiskapu, így aztán vissza lettek toloncolva és a kert kapu is be lett. zárva. A gyerekek örültek nekik.

     Pusz mindenkinek. 

       egy kis "pályinka"

    előzmény:
    azott (27390)
    2014-04-19  14:57
  12. 2014. Április 19. 14:5727390.

    Hello lanyok, kellemes unnepeket, boldog Husvetot kivanok szeretettel, sok nyuszitojast, himes tojast, sonkat- tojast :)*******

    előzmény:
    azott (27389)
    2014-04-11  14:30
  13. 2014. Április 11. 14:3027389.

    Hat igen mert neked van rutinod. En keptelen vagyok eszemben tartani a biztonsagi muveleteket, inkabb pattogok ha nem ment at az irasom :)

    Koszike a meleget Roz, kicsit osszekeveredett a mi kanadai eghajlatunkkal utkozben, de legalabb hidegnek sem nevezheto ami most kinn van.

    Hahaha, jo kis csapdat allitottal fel az uradnak, majd nezhetsz amikor a visszhangjat hallod, nem lehet egy ferfit teve nelkul hagyni egy percre sem, ez az en tapasztalatom. Megpedig azert, mert ugy minden mast eszrevesz, azt is amit nem kellene ;)) A taviranyitoval legjobban a ferj agyat lehet atiranyitani egyik temarol a masikra ;)))Mennem kell, viszem az Iszit az iskolaba, tegnap voltunk az idegsebeszenel es mondta hogy az mri eredmenye kituno, stabil.Nagy az orom itthon.Na csok a homlokotokra, Roz jo koltozest ;) Valikam pussz, jo legyel, az en kommunikaciomon is van mit simitgatni mondhatom, osszad meg velem  az otleteid, a hiba nem a nyelvunk hegyerol jon gondolom ;)))))

    előzmény:
    rozalindaa (27388)
    2014-04-10  15:28
  14. 2014. Április 10. 15:2827388.
    Azt hittem elszállt az egész, de egyszer csak megjelent a hozzászólásom Még jó, hogy fifikás vagyok ) és előtte ki másolom az egészet biztos, ami biztos alapon Nem tol ki velem az nlc 
    előzmény:
    rozalindaa (27387)
    2014-04-10  15:11
  15. 2014. Április 10. 15:1127387.

    Sziasztok!

    Atya ég!  Vali ti gy egész házat felhúztatok, míg nekünk 6 hónapig tartott a felújítás Szerencsére már csak a dekorációk vannak hátra, most tartom fel a kezem, bevallom hősiesen, hogy belefáradtam. Hiába nem vagyok már huszonéves. Holnap végleg elköltözünk, reggel 8-ra jönnek a szállítók. Még nem biztos, hogy lesz vonalas telefonom, tv és internet kapcsolat. Valahogy a T-Home nincs a helyzet magaslatán. 

    Képzeljetek el egy pasit, aki hiába fogja kezébe a távirányítót :-)))) Lesz gubanc, hogy nincs még tv kapcsolat!

     

    Cuki a házatok! Látom, hogy ott ülsz előtte egy hintaszékben és éled a vidám nyugdíjas napjaid :-)  Szerintem már eleget hajtottá. tessék lazítani lazítani ... Látod Ili már tudja, hogy hogy kell csinálni :-)

     

    Ili küldök egy kis meleget. nálunk a már küszöbön a nyár. Nagyon szép zöld lett minden, ma egy hatalmas záporeső esett. Olyan igazi nyárias. 

    Nálunk csak az udvaron van gyep és némi virágoskert. Látom az egyik lakó szenvedélyesen gondozza. Nem elég az 5 láda szokásos muskátli. Ja és természetesen az orchideáim. Ennyi az én növényállományom :-)

    Kávéból kettőt is elvettem hátha kicsit feldob. 

    Legyetek jók, kellemes hétvégét,  napsütést  meleget. Amikor lesz internet kapcsolatom újra jelentkezem fotókkal együtt 

     

     

     

     

     

    előzmény:
    coryk (27386)
    2014-04-09  10:26
  16. 2014. Április 9. 10:2627386.

    Sziasztok!

    Jaj, dehogy morgok, csak a kommunikációmmal van baj.

    Örülök. Mindjárt hozom a képet, hogy szombaton meddig jutottak. 

    2 ilyen magas ágyás készül, mert gondolok a derekamra. Nem kell hajolgatni, mert az már nem megy. Elég az unokákhoz, megtartom nekik.

    Még nem ültettem, de most csütörtökön már fogok. Palántáztam, uborkát, cukkinit, paradicsomot. Holnap meg retek, saláta, sárgarépa, karalábé, metélőhagyma, kukorica, meg még jónéhány magom van, de már nem emlékszem (öregszem).

    Vettem egy használt faházat tárolónak, mert a házban erre nincs nagyon hely. Ezek a méretek adottak voltak, mert előtte is ekkora házikó volt rajta és így ezt nem kellett engedélyeztetni. Igaz, hogy el kell mondjam a ráckevei önkormányzatnál nagyon gyorsak voltak. Le a kalappal előttük. Mostanában a hatóságokról ritkán lehet dicsérően beszélni.

    Szóval a csajok boltost is játszhatnak.

    Vasárnap itthon voltak a gyerekek, Petukám maradni szeretett volna.

    Jó volt kicsit megölelgetni őket.

    Hiányoznak nagyon. Lányom sokat dolgozik, de nagyon örül, hogy van munkája. Vejemnek is akad időnként, de ő vigyázz a kicsire, mert az óvodát nem sikerült elintézni.

    Nyáron végig itt lesznek velünk és talán szeptembertől sikerül az ovi.

    Pusz hozom a kávét!!!!!

     

    előzmény:
    azott (27385)
    2014-04-09  01:29
  17. 2014. Április 9. 01:2927385.

    Nahat majdnem nem tudtam belepni lanyok, megcifrazodott az ut elottem a hirdetesek altal

    Szep estet mindenkinek, szorgos dolgos baratneim , Vali, hahaha, meseld csak Taminak hogy mit kell majd csinalni a szigeten, legalabb neked is jooool az eszedbe vesodik :D Latom morogsz a kis haz miatt, szerintem ket nap alatt jol felhuztak Vali, neked mi volt az elkepzelesed?

    Szep a konyhad Rozsam, nahat, majdnem kesz, elfutott az ido, legalabbis szamomra :) A dokidnak a logikajaba meg bar a villam csapna bele oszt kiegetne belole a sotetseget, remelem jol vegzodik ez a tanc szamodra, nem tudom kibogozni hogy mi modon, csak a veget szugeralom, de azt viszont ezerrel.

    Nekem nagyon nyugis napjaim vannak, olvasok meg motoszkalok itthon, fozok is idonkent :) Egyre jobban ertekelem a szunidoket :) Ma reggelre esett egy kis ho, de ez mar nem hasonlitott az oseire, visszatert belem a lelek es remelem hogy kapunk egy kis tavaszt is az iden, megerdemelnenk, nem?

    Vali ultettel mar? Tegnap kiadtam egy lakast es a holgy erovel viragoskertet akar varazsolni itten, mondtam neki hogy en ezen mar tulvagyok, ugyhogy csak sajat magara szamitson, a mokusokat is kalkulalja bele a szamitasokba

     

    Szep estet kivanok nektek es kellemes pihenest ejszakara

    előzmény:
    coryk (27384)
    2014-04-04  09:05
  18. 2014. Április 4. 09:0527384.

    Rózsám nagyon klassz lett a konyhád. Öröm lesz benne főzni.

    Nálunk is elég szépen haladnak a kis házzal.

    Tegnap a bátyám megnézte és már a tetőt készítik.

    Szombaton megyek én is megnézni és méreteket venni a konyhához.

    Gyerekek jönnek szombat éjjel. Taminak most arról kell mesélni, hogy mit fogunk csinálni a szigeten.

    Vasárnap mennek is vissza, mert lányom dolgozik és suli is van.

    Mire eljön szünidő akkorra már rendben is lesz.

    Párom is nagyon várja már velem együtt. 

    Rózsám érdekes hozzáállás. Mi van ha másikat is elméretezik, akkor majd korrigálnak a régebbin?

     

    Kávéból elvettem. Főztem frisset.

    előzmény:
    rozalindaa (27383)
    2014-04-03  18:11
  19. 2014. Április 3. 18:1127383.

    Igen erről

    Tegnap írtam egy litániát és amikor csatoltam a konyha képét huss elszállt a semmibe.  Ili én is utálok kicsinyíteni, ezért is nem raktam még fel képeket az új fészekről. Igaz még kicsit káoszos, de már látszik az alagút vége. Jövőhéten pénteken költözünk!

    Ma kiderült, hogy a jelenlegi tv-internet szolgáltatóm valami műszaki okból nem tud bekötni, illetve rombolás árán. Akkor inkább átmegyek egy másik szolgáltatóhoz. Így minden változni fog, email cím... pedig már több mint 10 éve hűséges vagyok.

    Kedden voltam kontroll vizsgálaton. Az orvosomat nem tudtam lecseszni, e nem ért rá betegeket nézegetni. éppen valami nyakkendős-öltönyös átadáson vett részt, hiába nyakunkon a választás.  Aki végül fogadott nem igazán merte a főnökét kritizálni, de annyit mondott, hogy a fájdalmaim akkor múlnak el, ha a másik lábam is meg műtik. Akkor eltűnik a 2 cm különbség. Na azért annyira nem jó program, még várunk vele. Ebben egyet értettünk. 

     

    Judit, nagyon inkognitóba vonultál, hahóóó merre vagy ??? 

    Nemsokára nyakunkon a nyuszi és még nem is vettem semmit az unokáknak. Látom, hogy nagyon sűrű heteim következnek. A bútor egy része még valahol egy kamionon! 

    Ma legalább az utolsó simításokat végezte a mester, kész a parketta lakkozás, ebben a melegben legalább gyorsan szárad.  Folyamatosan viszem át a holminkat, vagy ürügy a selejtezésre. 

    Megpróbálok felrakni konyhai képet, asztal még nincs, talán a jövőhéten.  

    Kellemes hétvégét, meleget, én meg csak  

    Itt a kávé  ne tessék reklamálni :-)

    Most főztem az új konyhában. Kicsit még káoszos, majd a jövőhéten minden a helyére a kerül, addig is turkálok :-))) 

    előzmény:
    azott (27382)
    2014-04-02  05:23
  20. 2014. Április 2. 05:2327382.

    Errol beszeltel Roz? megcsinaltam kettot, utalok kicsinyiteni, sok dolog van vele ;) de a kedvetekert itt egy kis ocean, valamelyik nap vettem Csendes oceani sot, legalabb egyuk ha mar nem furdizhetunk benne :) Jaj de jol haladtok a feszkekkel :) hurra :)

    Judit hol van? 

    Judit! Hol vagy? ;)

    megyek aludni, leesek a szekrol man

    ha nincs kavetok ;)

    Csok a homlokotokra

    előzmény:
    rozalindaa (27381)
    2014-03-31  18:33
  21. 2014. március 31. 18:3327381.

    Helló Lányok!

     

    Látom mindenkinek sok a dolga, csak Ili heverészett a pálmafák alatt, kezében koktéllal...  Na jól van meg érdemelte 

     

    A fotókat azért próbáld meg , legalább nézegetjük, ha már nem jutunk el.

     

    Nálunk nagyon felpörögtek az események. 2 hét múlva költözünk. Megjártam Pestet is unokáztam :-)  nagyon cuki. Kis éhenkórász, folyamatosan eszik, már alig bírom tartani hosszabb ideig.

    Közben felhívott az új tulajdonos a dolgozóban, hogy azonnal felvesz dolgozni. Visszanyalt a fagyi :-)))) a kellemetlen kolléganőt kitették a volt kollégám újra az üzletvezető, helyreállt a rend. Hogy mik vannak ........

     

    A munkát  nem tudom elvállalni napi 8 órában, esetleg majd időnként helyettesként beugrást vállalok.  

    Élem a ... Vali ! -... a nyugdíjasok unalmasnak egyáltalán nem mondható életét. Megígértem a családnak, hogy inkább velük foglalkozok, unokázok. Olyan gyorsan felnőnek, hogy észre sem veszem. Kornél ősztől iskolás lesz, szeretnék velük több időt tölteni. 

     

    Vali, vannak még megbízható mesterek és vállalkozók. Rendeltem bútort a volt szülőfalumban. Délity bútor. Nem kell előleget fizetni, ráérek amikor odahozzák a lakásba.  összerakják, szóval teljesen oda voltam és vissza hogy ilyen is van. A kellemes csalódás, hogy messze jobb minőség mint a lengyel bútor és hát nem kell 6-8 hétig várni rá.  

    Holnap Kecskemétre megyek kontrollra. Lecseszem a főorvost, hogy nem jó a csipőm. Nem állapot, hogy fájdalomcsillapítón élek.

    Majd jelentkezem 

    előzmény:
    coryk (27380)
    2014-03-25  18:44
  22. 2014. március 25. 18:4427380.

    Sziasztok!

    Azottom, de jó volt nektek. Bár én sem panaszkodom, mert most élvezzük a szigetet, pedig igencsak nomád körülmények vannak egyenlőre.

    A hétvégén hozzák a fa anyagot, amiből készül a ház. Már kezdtünk aggódni, hogy a vállalkozó nem jelentkezik, előleget sem kért. Tegnap telefonált, hogy szombaton jönnek. Na, egy kő leesett.

    Halat is fogtunk azaz a bátyám fogta, mert én a magas ágyás előkészítésével voltam elfoglalva.

    A kerítés is készül, az oszlopok már állnak.

    A párom vett múltkor egy csónakot, amit most gyorsan tovább is ad, mert motorral használva nagyon gáz ha fúj a szél. Legalábbis én majd becsi...tam.

    Petum és Tami is betegek, azaz már jobban vannak. Lányom már egész jól belejött a munkába. 

    A fogorvos még mindig soron van, mert újabb gyógyszeres kezelést csinált, de még mindig érzékeny egy kicsit.

    Ettől a héttől új munkarendet alakítottam ki. Két naposra állítottam a munkaidőt. Párommal felváltva járunk be. A fontos dolgokat otthonról is el tudom intézni. Szoktatom a csapatot, hogy önállóan dolgozzanak.

    Ha kész lesz a házikó úgyis ritkán fognak látni.

    Én már egy kicsit unom, nyögdíjba akarok menni.

    pusz mindenkinek. 

     

     

    előzmény:
    azott (27379)
    2014-03-23  17:51
  23. 2014. március 23. 17:5127379.

    Hello lanyok, visszajottunk, jo volt szep meg minden, maskor is megyunk :) Probaltam felnyomni egy palmafat nektek de nem sikerul, Halaszom feltolti a kepeinket  valahova es majd elkuldom a cimet, jo lesz? Szerdan ejjel erkeztunk es azota dolgozunk duplazott tempoval, legalabbis en igy erzem a kenyelmes nyaralas utan. Egyet tudok, az ocean nem b@szogatott hogy siessek :)

    Vali, te mar az ultetesen mukodsz, nalunk meg ho van, itt meg sem latnad a foldet :)

    Rozsam, vasarnap van, indulhatsz :) Remelem jol kikapcsolodsz te is, Vali **megerositelek kicsit  ezzel a fogfajassal szemben, mar elegem van belole :)

    Petracskaval mi van?

    Na megyek melozni hogy eszhez terjek es visszaszokjak

    Kellemes vasarnap estet kivanok nektek

    előzmény:
    coryk (27378)
    2014-03-21  06:34
  24. 2014. március 21. 06:3427378.

    Szia Rózsám!

    Ne izgass. Még az elején vagyunk. Tegnap megvettük a kerítést. Ma szállítja le a párom. A magas ágyásnak való faanyagot is. Ehhez ragaszkodtam, mert a derekam nem bírja a hajlongást.

    Állítólag 29-én szállítják a faanyagot a kis házhoz. 

    Én ma fogorvosozom. A kihúzott fogam mellett sajnos fáj a másik fogam.

    Két napja Cataflamot szedek. Ma nem megyek a szigetre.

    Petrusom beteg. 

    Rózsám, de jó lesz Neked, meg az uncsinak is. Vigyázz magadra.

     

    előzmény:
    rozalindaa (27377)
    2014-03-20  16:16
  25. 2014. március 20. 16:1627377.

    Sziasztok!

    Lassan csak dísznek van a laptopom. olyan ritkán nyitom fel.

    Ma azt irta a google, hogy ma van a tavasz első napja. Hurrá, remélem Ili hozzátok is el jutott a hír. 

     

     A munkával viszont el vagyunk havazva, de legalább már látszik az alagút vége. Vali készülj fel a legrosszabbakra. Nekem már nagyon elegem van a porból. Úgy néz ki, hogy talán ezekkel a munkákkal végeztünk. Parketta csiszolás és lakkozás van hátra.  Folyamatosan takarítok, de majd csak vége lesz. 

    Vasárnap megyek Pestre, unokázni :-) A fiam elutazik egy ügyfeléhez, így egy hétig Pesten leszek Villővel. Nagyon kíváncsi vagyok már az unokára.

    Majd jelentkezem, mára ennyi, elfáradtam .. 

     

     

    előzmény:
    coryk (27376)
    2014-03-18  07:51

Címlap

top