Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Esküvő baba után v. előtt
2004-10-12 13:351.
Torolt_felhasznalo_706863
Létrehozva: 2004. október 12. 13:35
Sziasztok!
A párom nagyon szeretne már egy kisbabát. Mostanában én is gyakran ábrándozom erről, de azt gondoltam, csak az esküvő után jöhetne, hogy mégiscsak egy "rendes" családba érkezzen a jövevény. Lehet, hogy konzervatív vagyok, de nálam első az esküvő, második a baba. Kb. 2,5 hete volt az eljegyzésünk. :-) A páromnak nem jelent semmit az esküvő, szerinte csak egy darab papír az egész. Nem akarok sürgetni és elkapkodni semmit. Tudom, hogy sokan vállalják a babát úgy, hogy "csak" együtt élnek. Számomra a papír mégis egyfajta biztonságot ad. Tudom, hogy Ő az, akivel elképzelem az életemet, és ezt Ő is így gondolja. Nagy pocakkal meg nem igazán szeretnék az oltár elé állni...Amikor eljegyeztük egymást, akkor azt gondoltam 1, max. 2 évig járunk majd jegyben, aztán összeházasodunk, de most mégsem így fest a dolog. Ti hogyan gondolkodtok erről? :-) Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Tényleg nem írtad el ezt a 6000 Ft-ot? A mi esküvőnk 7 éve került 300 e-be pedig egy csomó minden baráti alapon ment.
Szerintem sem fontos a papír. . . sok nőtársammal ellentétben én sosem akartam férjhez menni . Aztán mégis férjhez mentem. Hogy miért? Mert a páromnak fontos volt az esküvő, a papír és én tiszteletben tartottam ezt.
Üdv:Zsani
Nekünk szűk családi körben volt a polgári esküvőnk öszesen 10fő, én sem tudtam volna elképzelni "esküvői ruha "nélkül, ezért varrattam egy gyönyörűt, de nem volt semmi más, a házasságkötés után azonnal elutaztunk a párommal 4 napra. A következő évben volt lagzi, de kihagyható, annak ellenére, hogy szuper volt.
Én is úgy terveztem, hogy baba, csak az esküvő után, mert utólag senki ne mondja azt, hogy "csak a gyerek miatt" vett/vette el.
A férfiak általában nincsaenek oda az esküvőért szerintem nagyon félnek az elkötelezettségtől.
Én 2 tanúval, farmernadrágban nem tudom elképzelni az esküvőmet, ebben is régimódi vagyok. :-)
Régebben pedig azt mondta, mielőtt a gyűrűt nézegettük volna, hogy neki ez nem jelent semmit, de a kedvemért megteszi. De én nem azt szeretném, h azért vegyen el, mert én szeretném, hanem azért, mert Ő is akarja.
Az ő elképzelése szerint az a vőlegény, aki már a házasságra készül.
Vagy Te is olyan "önző" vagy mint én? Én is mindig többet akarok.
/ A férjednek igaza van, egy darab papír, szerintem sem változtatott semmit, de én is konzervatív vagyok, a gyereknek család kell/