Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Beteg feleségtől elválni?
Létrehozva: 2004. szeptember 10. 21:57
Sziasztok. Sokféle ember véleményére vagyok kíváncsi – a T véleményetekre – ezét írok. Megpróbálom a történetet röviden, lehetőleg a tényekre korlátozva összefoglalni:
A házasság fiatalon köttetett, és nagyon hamar született két gyerek. Mire a harmincas éviket elérték a gyerekek már kisiskolások voltak. Felépült a ház is, és a feleség karrierje igen szépen alakult, s ez az anyagiakban is megmutatkozott. A férj ugyancsak sikeres volt, de hivatásánál fogva lényegesen kevesebbet keresett. A házasság minden látszat ellenére nem volt jó, mégis hosszú ideig működött, igaz, közben a férjnek voltak kisebb kaladjai, sőt egy rövidebb-hosszabb megszakításokkal tarkított, de mégis évekig fennálló titkolt viszonya is.
A feleség ismét teherbe esett, s a férj határozott ellenkezése, tiltakozása ellenére megszületett a harmadik gyerek. Az a kicsi alig múlt három, amikor a mamája megbetegedett, s a betegség sajnos tartósnak és súlyosnak bizonyult. Az asszony időlegesen megbénult, lassacskán már alig tudott járni, deréktól lefelé érzéketlenné vált a teste. A kisgyerek és a papa éjszakára helyet cseréltek, a papa végérvényesen gyerekszoba lakója lett.
Hónapok teltek el így, aztán a férfi kapcsolatba került egy nővel, óvatosan ismerkedtek, de néhány hét után bizony megtörtént az elkerülhetetlen: együtt töltöttek egy teljes éjszakát.
A férfi nem hazudott otthon. A feleség először összeomlott, de hamarosan döntött: válnia akar. Gyűlölködött, a férfi azonnali távozását követelte, aki amint tehette, el is költözött.
Azóta elváltak. A két, immáron felnőtt nagy gyerek és a harmadik, a kicsi is az anyjával lakik. A nő állapota tovább romlott, ma már nem képes járni. Szerencsére a hivatását tovább folytathatja.
A férfi újra nősült. Hónapok teltek el, a volt feleség gyűlölködése azonban nem enyhül, s ezzel sokak életét keseríti, köztük a gyermekeiéit is.
Mit gondoltok a történetről? Szabad-e beteg feleségtől elválni? Esetleg minden körülmények között ki kell tartani mellette?
A házasság fiatalon köttetett, és nagyon hamar született két gyerek. Mire a harmincas éviket elérték a gyerekek már kisiskolások voltak. Felépült a ház is, és a feleség karrierje igen szépen alakult, s ez az anyagiakban is megmutatkozott. A férj ugyancsak sikeres volt, de hivatásánál fogva lényegesen kevesebbet keresett. A házasság minden látszat ellenére nem volt jó, mégis hosszú ideig működött, igaz, közben a férjnek voltak kisebb kaladjai, sőt egy rövidebb-hosszabb megszakításokkal tarkított, de mégis évekig fennálló titkolt viszonya is.
A feleség ismét teherbe esett, s a férj határozott ellenkezése, tiltakozása ellenére megszületett a harmadik gyerek. Az a kicsi alig múlt három, amikor a mamája megbetegedett, s a betegség sajnos tartósnak és súlyosnak bizonyult. Az asszony időlegesen megbénult, lassacskán már alig tudott járni, deréktól lefelé érzéketlenné vált a teste. A kisgyerek és a papa éjszakára helyet cseréltek, a papa végérvényesen gyerekszoba lakója lett.
Hónapok teltek el így, aztán a férfi kapcsolatba került egy nővel, óvatosan ismerkedtek, de néhány hét után bizony megtörtént az elkerülhetetlen: együtt töltöttek egy teljes éjszakát.
A férfi nem hazudott otthon. A feleség először összeomlott, de hamarosan döntött: válnia akar. Gyűlölködött, a férfi azonnali távozását követelte, aki amint tehette, el is költözött.
Azóta elváltak. A két, immáron felnőtt nagy gyerek és a harmadik, a kicsi is az anyjával lakik. A nő állapota tovább romlott, ma már nem képes járni. Szerencsére a hivatását tovább folytathatja.
A férfi újra nősült. Hónapok teltek el, a volt feleség gyűlölködése azonban nem enyhül, s ezzel sokak életét keseríti, köztük a gyermekeiéit is.
Mit gondoltok a történetről? Szabad-e beteg feleségtől elválni? Esetleg minden körülmények között ki kell tartani mellette?
Az leírt adatokat figyelembe véve én is azt tettem volna, amit a pasi.
Átvágta a gyerek dologban is. Ezzel a sajnáltatással nem lehet egy társat megtartani.
A megcsalás aljas dolog, még akkor is, ha eglszséges mindkét fél. Én úgy értelmeztem, hogy már az egészséges nőt is megcsalta a férje, de egyikük sem tett semmit az ügy ellen. Szerintem a nő azért szülte a harmadikat (a férj tiltakozása ellenére), mert úgy gondolta, mint millió másik nő, hogy ezzel otthontarthatja a férjét. Sajnálom, hogy közben beteg lett. De ha a férj már a kisgyerek születése után a gyerekszobába kényszerült, várható volt, hogy előbb-utóbb félrelép. Bolond, aki mást hisz.
Nem hinném, hogy azért vált el, mert lehetőséget akart adni a férjnek a boldogságra. Inkább azért, hogy tudassa országgal-világgal, hogy milyen szerencsétlen is ő.
Ez az én véleményem az indító hozzászólás alapján. Ha az elvált feleség, esetleg a férj is leírná a saját verzióját, ami lehet egészen más is, valszeg én is másképp gondolkodnék.
Egyébként szomorú, de már több mozgáskorlátozottról hallottam, hogy gonosz lett. Ismertem egy férfit, aki szándékosan megkeserítette a felesége és a gyerekei életét, pedig ők mindent megtettek, hogy komfortossá tegyék az életét.
Viszont a hölgyet már akkor csalták, mikor még egészséges volt. Akkor nem lépett. Ez nem furcsa senkinek?
Egyáltalán, miért kellett neki a 3. gyerek a férj tiltakozása ellenére? Ez is nagyon megdöbbentő. Nem ketten szoktak akarni egy gyereket?
A férjem beteg lett, rákos. hamarosan 2 éve lesz, hogy meghalt. Fiatalok voltunk. én 28, ő 33. Még esküvő előtt derült ki, hogy baj van, ha meggyógyult volna, sem biztos, hogy lehett volna gyerekünk. Elmehettem volna, otthagyhattam volna. De nem. . . ez akkora aljasság, amit csak egy jellemtelen, gyenge ember bír megtenni. Én kitartottam mellette, úgy mondtam ki az IGEN-t a templomban, hogy közben tudtam, hogy az "amíg a halál minekt el nem választ" csak pár hónap kérdése volt. Kitartottam mellette, mert szerettem. A borzalmas hónapokat nem ecsetelem, de ha évekig tartott volna, akkor sem tettem volna másképp. Hiszen hogy lehet a bajban magára hagyni valakit? A kórházban sajnos láttam betegségükben magára hagyott férfiakat, nőket. Annál szomorúbb talán nincs is. Én igyekeztem enyhíteni a szomorúságukat legalább azzal, hogy segítettem, vittem nekik 1-2 dolgot, figyeltem rájuk.
De tudom, sokaknak elmenekülni a legegyszerűbb, mert amit nem látnak, az nincs. . . de ez nem igaz, a legmélyebb tudatukban ott motoszkál majd mindig, hogy hibáztak és az aztán rányomja a bélyegét a jövőjükre. Mert bajukat kivetítik másokra. . .
A konkrét esetre visszatérve: még a baj előtt kellett volna otthagyni, ha más megoldás nem volt (amit nem hiszek). Ha a beteg feleség viszont volt olyan rendes, hogy mégis elengedje a férjét, akkor le a kalappal előtte, bármit is csináljon ezután. . .
Nekem szöget ütött a fejembe, hogy
1. , A feleség tudott róla, hogy csalja a férje. Ekkor még egészséges volt. Nem rúgta ki a palit, sőt, szült neki(?) egy harmadik gyereket. Akkor nem akart elválni!
2. , Mikor beteg lett, és "indokoltan"* lett egy nő a képben, akkor válni akart.
*"indokoltan" = értsd ha valaki deréktól lefelé béna, akkor kell valaki, akivel lehet. Ezt persze kulturáltabban is meg lehetett volna oldani, dehát diplomáink száma nő, miközben egyre faragatlanabbak leszünk. . .
gyenge jellem.
ezt elég nehéz elhinni. . .
Dögség.
Mert szomorú és fájó sztori, de ebben az esetben valóban megkellene hallgatni a mások felet is.
A férjnek nem is kellett a kicsi gyerek? Hogy látja el a majdnem béna asszony? Hogyan lehet, hogy Ő kapta meg?
"mese mese mátka, pillangós madárka. . . "
Kíváncsi lennék mennyire érzéketlen az a szegény asszony!
Hát pofa az kell hozzá az biztos! Azért le a kalappal a exfeleség előtt, hogy még ilyen betegen is elvált és megadta a férjének a lehetőséget a boldogsághoz.
Azt meg ne várja azért senki, hogy dícshimnuszt zengjen az ifjú párnak.