Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

`80 elott szuletetteknek

Piperr
Létrehozva: 2004. augusztus 18. 18:27
Par nappal ezelott kaptam emilben ezt a klasszul osszegyujtott iromanyt. Talan kozuletek is olvastak mar paran. Annyira tetszik, h. ugy gondoltam, megosztom azokkal, akikhez eddig nem jutott el. Kicsit hosszu lesz, ugyhogy tobb lepesben kell majd nekiugranom.
Ma olvastam, hogy akik a `80-as evek elott szulettek, azok valodi Hosok, olyasfele igazi, hollywoodi, mindent tulelo fenegyerekek. De tenyleg! Gondolj csak bele, az 1980 elott szuletettek, azaz MI, kesz csoda, hogy eletben maradtunk. Nekunk meg nem volt gyerekulesunk az autoban, sot meg biztonsagi ov se nagyon, viszont bizton tudhatttuk, hogy a gyerekagyak festekeben akadt boven olom. A gyogyszeres es vegyszeres uvegek konnyeden nyithatoak voltak, nem volt semmi furfangos vedelemmel ellatva, de meg a fiokok es ajtok sem voltak felszerelve biztonsagi nyitoval, es mikor bicajozni mantunk, nemhogy konyokvedonk es sisakunk nem volt, de meg rendes biciklink sem. Azert az nem volt semmi.
Mi meg csapbol ittuk a vizet, es azt se tudtuk, mit jelent pontosan az asvanyviz. En speciel sokaig kevertem a szodavizzel. Azt hittem, az ugyanaz. Szur-szur, semi kulonbseg a ketto kozott, miert pazaroljak hat ra kulon szot.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettuk, kimentunk jatszani. Igen, ki. Egesz nap kint voltunk, a szuleink pedig csak sejtettek, hogy elunk es megvagyunk, hiszen meg Matav telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Plane nekunk! Nyaron a derekig ero fuben es kozeli kiserdokben jatszottunk, megsem lettunk kiutesesek es nem tort rank allergias roham. Nem tudtuk, mi az a pollen, es a parlagfurol azt hittuk, hogy a sarkanyfu egyenesagi rokona.
Ha elestunk, megserultunk, eltort vmelyik vegtagunk, v. csak szimplan betort a fejunk, senkit nem pereltek be ezert. 1xuen mi voltunk a hibasak. Sot! Ha az erosebb elgyepalta unalmaban a kisebbet es gyengebbet, az is rendben volt. Egy igy mukodott, es a szuleink nem nagyon szoltak bele ebbe sem. (Kisfiam, bemegyek az iskolaba, az nem lehet, hogy teged mindenki Rambonak csufol. - Hagyd csak anya, ez az en haborum!)
Etkezesi szokasaink Schobert Norbi mercejevel merve nap, mint nap tartalmaztak a halalos dozis tobbszoroset, de meg egy McDonaldson edzodott, atlagos amerikai elhizott kisgyerek is helybol nyomna egy hatraszaltot attol, amit mi lekuldtunk kaja cimszoval. Gondoljunk a zsiroskenyerre, a kolbaszra, a disznosajtra (ki tudja, mit tettek bele), az iskolai menzara (ki tudja, mit nem tettek bele), es megis itt vagyunk. A kakaoban nem volt A,B,C,D es E vitamin, viszont "Bedeko"-nak hivtak es mar ez is eleg volt a boldogsagunkhoz. Szobi szorpot ittunk, ami hirbol sem ismerte az edesitoszert, viszont tomeny cukorbol keszult. A limonadet meg magunknak kevertuk es mosatlanul ettok a farol a gyakran eretlen gyumolcsot. A WC pereme alatt pedig a bakteriumok ezreinek a koloniai telepedtek meg meg haboritatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
Folyt.kov.
  1. Torolt_felhasznalo_946350
    Torolt_felhasznalo_946350
    2004. augusztus 22. 17:11726.
    Sziasztok Mindenki!
    Nekem a neonzöldről az a vékony neonszínű műanyagból tekert spirál-karkötő jutott eszembe. Az volt a menő, akinek minden szín megvolt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_687598
    Torolt_felhasznalo_687598
    2004. augusztus 22. 16:59725.
    A filmekre emlékeztek? 8 évszak, Nincs szálka hal nélkül.
    Már nem is tudom miről szólt, csak a címe ugrik be.
    És eszembe jutott még valami! Golyórágó, ráadásul abban a müanyag furulyában. Ugye mindenkinek beugrik?

    RITT farmer nekem se volt, mire összejött rá a lóvé, már nem kellett. Viszont volt olyan neonzöld pulcsim, és hozzáillő harisnya. Pfuj! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2004. augusztus 22. 16:42724.
    Ez tok jo! Buszke lehetsz magadra, h. igy megorizted az alakodat. En szinten zenesz egyebkent, emberek nem akarjak elhinni, h. mar szultem. :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604250 (723)
     
  4. Torolt_felhasznalo_604250
    Torolt_felhasznalo_604250
    2004. augusztus 22. 16:18723.
    Kint a telken még mindíg megvan az ezeréves Casuccim, igaz sortnak hordom, ha a kertben van vmi tennivaló. Egy vigasztal, még mindíg beleférek:))
    előzmény:
    Piperr (722)
     
  5. 2004. augusztus 22. 15:59722.
    Ritt farmer es a Casucci. Nekem nem volt. Hiaba is konyorogtem volna erte, az nalunk luxusnak szamitott. De tudom, hogy az Ecserin szereztek be a legtobben. Az Ecseri, az is milyen jo volt, akkor meg, a kinai piacok dompingje elott. Piacokrol jut eszembe a lengyel piac. Markatlan ruzsok, egyeb kozmetikumok, olcso haloingek, stb. Nekunk sokmindenunk volt onnan.
    előzmény:
    Ági72 (714)
     
  6. 2004. augusztus 22. 15:56721.
    Igen, a szinhazi kozvetitesek! Igy lattam eloszor a Hetvenkedo katonat a Radnotibol. Aztan meg kb. 6x elmentem a szinhazba es betegre rohogtem magam. Eperjes-Gaspar duo, latta vki kozuletek?
    előzmény:
    nocciola (713)
     
  7. 2004. augusztus 22. 15:48720.
    Oh igen!!:))))))))))))) Lelkes ujsagpapir gyujto voltam. Manapsag elkuldenek az anyjukba a gyerekeket, ha ilyesmivel becsongetnenek, pedig milyen szuper dolog volt. Megszabaditottuk az embereket a "szemetuktol", es meg lovet is kaptunk erte.
    Elso Emelet. Nagy kedvenc volt. Emlekszem Kikire az volt az elso reakciom anno, h. George Michael-t utanozza a frizurajaval (utobbi volt a nagy szerelem).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354558 (709)
     
  8. 2004. augusztus 22. 11:07719.
    "1989-ben készült a Like a Prayer videója, amely óriási felháborodást keltett egyházi berkekben, a Vatikán szinte szó szerint kiátkozta Madonnát. "
    előzmény:
    nocciola (718)
     
  9. 2004. augusztus 22. 11:05718.
    80'as évek. . . Madonna :o)) szeretem a ami napig, a régi számait is :o)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2004. augusztus 22. 11:04717.
    Jujj az a félelmetes Grease-duettje Zoltán Erikával. . . ááááááááááá, borzasztó!

    "Belehalok. . u u u" :oD
    előzmény:
    nagyadri (716)
     
  11. 2004. augusztus 22. 09:30716.
    Kiki itt lakik a mi környékünkön, a lánya itt jár iskolába ahol az enyémek. Különöseb pletykát nem hallani róla, szinte inkább semmit sem, arról sem, hogy mit csinál, ezért gondolom, hogy nyugodt családi életet él.
    előzmény:
    tpanna24 (711)
     
  12. Torolt_felhasznalo_687598
    Torolt_felhasznalo_687598
    2004. augusztus 22. 09:22715.
    És ki tud a Kudlik Juliról? Akkoriban szerintem mindenki azt hitte, hogy az Antal Imrével ők egy pár.
    előzmény:
    tpanna24 (711)
     
  13. Torolt_felhasznalo_687598
    Torolt_felhasznalo_687598
    2004. augusztus 22. 09:19714.
    Jó reggelt! Folytatom ahol abbahagytam.
    Szóval a téma kimeríthetetlen. Ráment az éjszakám is.
    (Igaz, ebben jelentős része volt a lányomnak, : jön a foga. )
    Ki emlékszik azokra a hajdíszekre, ami egy katicából állt, amit kombinálni kellett egy befőttesgumival?
    Nyári sláger volt a traktorbelsőből uszógumi. Minél nagyobb volt valakinek, annál menőbb volt.
    Diplomatatáska!!! Könnyen borult, és nagyot szólt.
    A rokkerek valami ronda katonai tarisznyával jártak suliba. Minél koszosabb, annál jobb!
    ALPHAVILLE
    Vagy talán ismerős a Sigue Sigue Sputnik? :) Lehet, hogy rossz a helyesírása. Igazából egy száma volt, egy ismert klasszikus orgonaszólóval kezdődött. Azóta se hallottam! Pedig de jó lenne!!!
    Nővéreim (3, 7, 8 évvel idősebbek) megőrültek az Alföldi papucsért. Persze vettek nekem is, ne lógjak ki a sorból, de én utáltam!
    Viszont néhány évvel késöbb a RITT farmer!Mindenki arra vágyott!
    előzmény:
    Ági72 (703)
     
  14. 2004. augusztus 22. 09:05713.
    Neoton töltsd le a netről ;o))

    Diavetítőm nekem még most is megvan egy csomó mesefilmmel.
    Bakeliten is vannak mesáim pl. Kis Mukk. . . csak semmi nem játsza már le :o(
    És a mesekazetták?? Akartam Fanninak keríteni, de nem lehetett kapni, mondjuk lehet, h rossz helyen néztem.
    A Lusta kisrigó, Bambi1, 2, Óz a csosák csodája :o))
    Könyvben még eszembejutott Misi mókus kalandjai.

    A Nu pagagyi :oD Sztem nagyon jó figurák voltak, szépen megrajzolva. "Nu Zajec!" :oD

    Lolka Bolkát és a Kockás fülű nyulat nem szerettem. . .

    Viszont régen voltam mesejátékok és színházi közvetítések is a tvben, ezt pl. visszahozhatnák :o)
    előzmény:
    tpanna24 (711)
     
  15. Torolt_felhasznalo_687598
    Torolt_felhasznalo_687598
    2004. augusztus 22. 09:01712.
    A Szex és NY-t nem nézem, egyszer véletlenül odakapcsoltam, pár perc elég is volt. De a kedvencem, amitől a falra másztam, az hétköznap délutánonként (!) ment, Alul semmi címmel. Nekem nincs kamaszkoru gyerekem. Még! De ha lenne, akkor tuti letiltanám erről a filmről. Ha tudnám! Másról se szólt, csak a szexről, mindenki mindenkivel, fiúk-lányok vegyesen, éppen csak nem grupiban. És az átlagéletkor kb. 17 év. Mondhatom, jó példát állít a fiataloknak. Hiszen így is éppen elég megmagyarázni egy tininek, hogy nem marad le semmiről, az élet nem néhány nap, és az se csak a szex körül forog. Hiszen nekünk se lehetett, mikor mi voltunk tinik!:)
    előzmény:
    Piperr (701)
     
  16. 2004. augusztus 21. 23:17711.
    pont mostanában elmélkedtem azon, h mi lehet Kikivel. . . :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (708)
     
  17. Torolt_felhasznalo_604250
    Torolt_felhasznalo_604250
    2004. augusztus 21. 22:48710.
    Az Első Emelet megszünése után Kisszabó készített egy kazettát, kölcsönadtam, azóta sem kaptam vissza. Nemtom, hogy mi volt a címe, de akkor nekem nagyon bejött!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. augusztus 21. 22:48709.
    Jajj, tényleg!!! Most képzelj hozzá egy homlokracsapást is!
    Na és az Úttörőtáborokra emlékeztek?
    Meg a papirgyűjtő akciókról?? :-)) hOgy én azt mennyire szerettem! Becsöngetni mindenhova:
    -Csókolom, nincs fökösleges újságpapirja?-
    :-))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_113845 (708)
     
  19. Torolt_felhasznalo_113845
    Torolt_felhasznalo_113845
    2004. augusztus 21. 22:41708.
    KIKI
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354558 (707)
     
  20. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. augusztus 21. 22:39707.
    Hű tényleg Flipper öcsi volt. Valóban. Akkor hogy is hivták azt az Első emeletes fazont?
    előzmény:
    Ági72 (706)
     
  21. Torolt_felhasznalo_687598
    Torolt_felhasznalo_687598
    2004. augusztus 21. 22:35706.
    Bocs, de tévedsz!
    Az a Stepp zenekar volt, Flipper Öcsivel az élen.
    Mentségedre: nagggyon rég volt!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354558 (705)
     
  22. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. augusztus 21. 22:32705.
    Erről ugrott be a Moncsicsi baba. Meg, amikor Ulmann Mónika énelelte, hogy " miért nincs nekem?"
    Na, meg az első McDonalds a Váci utcában. Előtte még csak a city Grill volt. Még az Első Emelet zenekar reklámozta:
    " City Grill, ne menj tovább!
    Ha erre harapsz, ennél maradsz"
    előzmény:
    Ági72 (703)
     
  23. Torolt_felhasznalo_354558
    Torolt_felhasznalo_354558
    2004. augusztus 21. 22:29704.
    Én nem nézem a Sex & a cityt. Az első részt láttam de aztán kimaradt az életemből, mert nem is igazán érdekelt.
    Igen, sajnos mindenhol már a sex jön le. Pl, a reklámokban is. sió reklám:
    " ezek valódiak?"
    Vagy a "soha nem felejtem el az elsőt" magnum reklám és még sorolhatnám.
    Jaja, Barba papát én is csiptem. Na meg a No megállj csak c. szovjet rajzfilmeket. Vagyis a kommunista tom & Jerryt. :-)
    előzmény:
    Piperr (701)
     
  24. Torolt_felhasznalo_687598
    Torolt_felhasznalo_687598
    2004. augusztus 21. 22:28703.
    Sziasztok 80 elöttiek! Reggel tévedtem ide, persze nem bántam meg. Az egész napom nosztalgikus hangulatban telt, és azon gondolkodtam, hogy mi volt még, amit nem írtatok. Az összes hozzászólást nem olvastam még el, úgyhogy ha mégis "csak" ismételnék, akkor bocs! reklám: "Minden időben, Tisza cipőben! Lehet tél, vagy nyár, eső, vagy sár! De te észre sem veszed a Tisza cipőben!" Gyerekkori kedvenc a csattogó szárnyú falepke, ami azóta szállóigévé nőtte ki magát. Majálisokon lehetett kapni, vagy a Városligetben a kacsa-, vagy nyuszifej alakú lufikat, ami gázzal volt felfújva. ( Talán van még ma is? Hiszen majális már nincs, a Városligetben meg 100 éve nem jártam!) Emlékeztek a járó babára? Ha a jobb karját megemeltük, lépett egyet. És ide sorolnám az alvó babát, a síró babát, vagy a brummogó macit. Ja! És volt még az a úszógumi, amiből kiállt egy kacsának a feje. Ebből lehetett kikövetkeztetni, hogy melyik a teteje. :))/ Most gúnyolódom, de igazából én is olyat szerettem volna, és sose kaptam meg. :( / Petőfi rádió:(asszem) Poptarisznya, Kapcsold az 5-dik sebességet!, Kívánságműsor 2-től 5-ig Nem volt semmi más hallgatható . Persze ez már inkább kamaszkor, de ebben az időben indult a Calypso rádió, ami azóta szintén már történelem. Hirtelen felindulásból- egy napi emlékezés után- ennyi. Még olvasgatlak Titeket, aztán ha beugrik valami, írok.
    előzmény:
    nocciola (42)
     
  25. Torolt_felhasznalo_687598
    Torolt_felhasznalo_687598
    2004. augusztus 21. 22:20702.
    Hüpp-hüpp-hüpp!
    Barba trükk!
    Barba papa, Barba mama, és a Barba gyerekek.
    előzmény:
    jessica07 (75)
     

Címlap

top