Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pránanadi
2004-07-20 00:201.
Létrehozva: 2004. július 20. 00:20
Sziasztok!
Szeretnék véleményeket és tapasztalatokat olvasni erről az energetikai irányzatról. Mi különbözteti meg a többitől, mint pl. a Reiki? Elég keveset tudok az ilyen dolgokról, de szeretnék ezen változtatni. Végignéztem a már meglevő topikok címét, de nem találtam olyat, ami a Pránáról szól, ezért úgy döntöttem nyitok egyet. :) Ha minden sikerül, akkor talán hamarosan részt fogok venni egy ilyen tanfolyamon, de addig is szeretnék minél többet hallani róla.
Szeretnék véleményeket és tapasztalatokat olvasni erről az energetikai irányzatról. Mi különbözteti meg a többitől, mint pl. a Reiki? Elég keveset tudok az ilyen dolgokról, de szeretnék ezen változtatni. Végignéztem a már meglevő topikok címét, de nem találtam olyat, ami a Pránáról szól, ezért úgy döntöttem nyitok egyet. :) Ha minden sikerül, akkor talán hamarosan részt fogok venni egy ilyen tanfolyamon, de addig is szeretnék minél többet hallani róla.
Egy hetet kórházban voltunk Alízzal (hörghurut), ma jöttünk haza, majd megpróbálok visszaolvasni.
Most már jól van.
Ezisen, köszi a segítséget.
Azért a hármas tanfó se kutya!
Hallottam már, hogy sokaknak az egyes volt a leginkább meghatározó, vagy az egyik legnagyobb élménye
Köszi
Tényleg így van egyébként, sokszor azt veszem észre, hogy mintha nem is itt lennék...
gratula a meghívódhoz!! Remélem minden úgy fog alakulni, hogy ott lehess a hármason!
az egyes tanfolyam mindig téma! én pl a következőre elmegyek segítőnek, hogy átismételjem vizsga előtt a dolgokat, és ha már ott vagyok, kicsit lazítok!
Éééés: végre-végre tavasz van! Ennek örömére elkezdtem a nagytakarítást... a csajok imádják, viháncolnak a kupacokon és bújkálnak az elhuzigált bútorok között
Idei virágok még nincsenek, de küldök nektek egy csokorral a tavalyiakból
Andi, szia, én tuti, hogy begolyóztam !
És igen, túl sok az élmény és annyira szeretnék egyszerűbben élni. Most ezen vagyok......
A többieknek is puszi, lassan újra lesz netünk, akkor jobban tudom követni az eseményeket.
Szia, Manci, és sziasztok, Többiek is
Köszönöm a kérdést
Nem a kezelések veszik el az időmet, hanem azért nem írtam, mert nem akartam erőszakos lenni, és nem volt mostanában itt téma az egyes tanfolyam.
Mennek a dolgok, küzdök, hosszú ez a 21 nap, de egészen másképp érzem magam. Haladok az úton
És azt hiszem, fejlődök
Már ez is egy elég intenzív élményeket megmozgató tapasztalás a számomra, saját magamban igazi mélységeket élek meg, és eszembe jutott, hogy akkor feljebb mi lehet? Nem szoktak lenni olyanok, akiknek túl sok az élmény, és kicsikét begolyóznak?
Ha jól emlékszem Osho írja valahol, hogy szerinte akik megvilágosodtak, azok kacagni kezdtek. Vagy valami ilyesmit, lehet, hogy nagyon pontatlanul idézem.
Következő reggel azonban már korán eltűnt, még mielőtt a templomajtókat kinyitották. Rémületükre a pap és az emberek a templomukat vandál módra megcsúfítva találták. A falakra mindenütt az a szó volt felírva, hogy „óvakodjatok”. A templom egyetlen része sem menekült: az ajtók, az ablakok, az oszlopok és a pulpitus, az oltár, még a Biblia is, ami az olvasóállványon nyugodott. Nagy betűkkel és kicsikkel, tintával, ceruzával és minden elképzelhető festékkel. Ahová a szem csak pillantott, ott találta a szavakat: „Óvakodjatok, óvakodjatok, Óvakodjatok, óvakodjatok, Óvakodjatok, óvakodjatok, óvakodjatok…”.
Sokkoló. Irritáló. Zavaró. Lenyűgöző. Rémítő. Mitől kellene óvakodniuk? Nem mondta. Csak annyit: óvakodjatok. Az emberek első gondolata az volt, hogy ennek a mocsoknak, megszentségtelenítésnek minden nyomát letisztítsák. Csak az tartotta vissza őket ettől, hogy maga Jézus cselekedte ezt.
Aztán, minden egyes alkalommal, amikor az emberek a templomba jöttek, a misztikus szó, „óvakodjatok”, kezdett beágyazódni az emberek agyába. Az emberek kezdtek óvakodni a Szentírástól, így aztán képesek voltak hasznot húzni belőle anélkül, hogy vakbuzgók lettek volna. Kezdtek óvakodni a szentségektől, így aztán megszentelődtek anélkül, hogy babonásokká váltak volna. A pap kezdett óvakodni az emberek feletti hatalmától, így aztán segíteni tudott anélkül, hogy felügyelt volna. És mindenki kezdett óvakodni a vallásosságtól, mely szüntelen önelégültséghez vezet. Törvénytisztelők lettek, de a gyengékkel együttérzők. Kezdtek óvakodni az imától, ezért aztán az nem gátolta meg őket abban, hogy önállóak legyenek. Még az Istenről alkotott fogalmaiktól is kezdtek óvakodni, így aztán képesek lettek felismerni őt a templom szűk falain kívül is.
A sokkoló szót pedig felírták a templomuk bejárata fölé, s ha éjjel arra vezet el az utad, a templom felett ott láthatod sokszínű neonfényben lángolva.
/Anthony de Mello/
Csak negatív érzelmekről írtál, mi van a pozitívakkal?
jujj de jó lesz hogy mész hármasra
Huhh:-)
Nem felejtettelek ám el:-))) Szépek a gyerekek. Gratula a meghívódhoz.
Engem ís hívtak tavaly, de még nem indultam neki.
Igen nadizom, de módjával:-))
Érzelmi és gondolati szinten nincs rendben valaki erre gondoltam.
Többször próbálkoztam már ezzel a témával foglalkozni, de nem ment, aztán magamban beszélgettemDD
Ha elragadják az embert az érzelmek, mindegy milyenek azok, és mindegy hogy kiadja vagy visszafojtja, akkor a meglévő energiánk nagy része erre a cselekedetre elpocsékolódik. A düh, az irígység, a félelem stb. az önhittség az önsajnálat stb. mindenki ismeri ezeket.
A másik a gondolat amely legalább ugyanekkora energiát fog le. Mindezek nagyban hozzásegítenek ahhoz, hogy az elveszített, vagy mondhatnánk lekötött energia lekötve is maradjon. Ezáltal mi sem marad arra, hogy érzékelni tudjunk más dolgokat is mint a fizikai világ dolgait. Magyarul elvesszük önmagunktól, önmagunk az érzékelés minden lehetőségét. Ezt tudja mindenki, csak nem mondja, mert ahhoz már kell némi önismeret és bátorság. A spirituális szintet minimális időre futó pillanatokra lehet csak elkapni:-))) Ezért van az, hogy az emberek csodának érzik ha mégis a tiszta érzékelés pillanatát elkapják, holott ha palléroznák az érzelmeiket, és gondolataikat tisztábban érzékelnének.
üdv: sanadan
Megkaptam a meghívót a Mesterire! Május utsó hétvégéje! Olyan jó feszültség van bennem meg kellemes izgalom.
Sanadan, kössz hogy jössz Úgy szeretem olvasni a véleményed!
Megint a Mennyei Próféciát olvasom. Hihetetlen, hogy mindig van benne valami új! Aki nem olvasta, ugorjon neki, szerintem érdemes!
Idnut, autoreply van beállítva, megkaptad a méleket?
Szia,
nagyon szépen kifejtetted a témát de nem tennéd meg a kedvemért úgy hogy én is megértsem? Sajna nem értettem miről is beszélsz pontosan.... Pl: Mit jelent,hogy mentálisan nincs rendben egy élőlény???
Te is Nadizol?
Előre is köszönöm a választ : Edina
Pránanadi univerzális energia. A pránanadi minden életsíkon hat, így a mentális képességekre is.
Mikor a mesterimre készültem újra elővettem az egyes tanfó jegyzeteit és új dolgokat tudtam kiolvasni a sorokból. Mindig lehet mit tanulni!!
Én a mentális dolgokra is tudom használni a nadit, ugyanúgy mint spirituális fejlődésre, vagy testi problémák kezelésére.
Azt gondolom, hogy amíg mentálisan rend nincs egy élőlényben, addig a spirituális magasságokba be sem léphet. Ezért első szinteken a nadi is valahol a mentális irányba hat szvsz.
Az agykontroll tulképpen nagyban segíthet használójának a mentális helyretételben, persze nem egyszerre kell dolgozni a két módszerrel.
Mindkettővel lehet energia-blokkot oldani, gyógyítani.
Az agykontroll megváltozott tudatállapotot feltételez a hatékonysághoz, a nadis kézrátételes gyógyításnál ez nem feltétel. A nadinál viszont kezelés alatt jócskán kell a gondolatokra ügyelni, és nem is kevés ideig.
Mindkettővel lehet távolba hatni a gyógyítandó személyre, az agykontroll vizualizálást, imaginációt teszi előtérbe, a nadiban szimbólumok segítenek.
Szvsz mindkét módszer jó, ha jól használja valaki, én személy szerint a fent leírt különbségek miatt nem is szoktam keverni a két módszert.
Miért gondolod, hogy furcsa?
Sziasztok. Szeretném megköszönni a sok infót, amit itt, vagy priviben küldtetek. Már kezd kialakulni bennem egy kép. Valaki kérdezte, hogy mik az elvárásaim a pránanadival szemben. Konkrét elvárásaim nincsenek, mert az élet többi területén is azt vettem észre, ha nagy elvárásokkal indulok neki valaminek legtöbbször "pofára esés" lesz a vége. Ha viszont csak hagyom történni a dolgokat, maguktól alakulni akkor általában jó vége lesz.
RegeBege a te kérdésedre elég könnyű válaszolnom. Mivel én még csak a kontrollt ismerem a nadit nem, nem tudom őket összehasonlítani, ha véleményt mondanék elég felszínes lennék szerintem. Viszont úgy érzem hogy nem furcsa a kettő együtt és nem is értem te miért látsz benne ellentmondást. Hisz ha jól gondolom mind a két módszer arról szól, hogy jobbá tegyük saját életünket és a környezetünkét, boldogabbak, egészségesebbek, stb. legyünk. Miért kellene, hogy a kettő kizárja egymást? Ha valaki pl. szépen játszik zongorán, már nem játszhat szépen mondjuk hárfán?
Szerinted hogyan lehet egyszerre használni az agykontrollt, meg a Nadit?
Nem furcsa egy kicsit a kettő együtt?
Kedves Andimanóka!
A kezelések miatt nem tudsz írni? Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak nadis dolgaid az egyes tanfó óta?
Levendula :megkaptad a privit?
Mindenki pihenget? Akkor jó pihizést!!!!
Vág bele! :-)
Azért nem jó, ha tudod /nem titok/ , hogy mi a "menetrend", mert akkor már számitasz dolgokra, de esetleg félre értelmezően, és nem tapasztalod meg azokat az élményeket, úgy, mintha nem mondták volna el előtte.
És ennek megélését, tapasztalatát, nem veheti el tőled senki előre, vagy is a lehetőségét.
Lehet hülye pl., de ha szülinapodra kapsz tortát, és megmondják milyen lesz előre, akkor már nem úgy éled meg az örömöd, mintha meglepi lenne.
Vagy pl. ha elkezdesz olvasni egy könyvet, és v.ki elmondja mi is történik tovább, és a vége mi lesz, akkor már nem fog olyan élményt nyújtani számodra, igaz?
Nem kell mindig mindent tudni előre, úgy is minden megy a maga folyamatában, akkor fogsz rájönni, amikor elvégezted az egyes tanfolyamot, hogy tényleg milyen jó, hogy nem mondták el neked részletesen a folyamatokat.
Nincsenek véletlenek, mindennek oka van!
sok sikert, és élményt!
Szia Levendula!
Először is, miért érdekel a nadi? Hallottál róla valakitől, vagy csak rátaláltál? Mit vársz tőle?
Ha rátaláltál erre a topikra, az már jó jel, mert ugye soxor halljuk, hogy semmi sem véletlen. Ha olvasgatod a hsz-okat, megnézed PJ oldalát, el tudod dönteni, hogy kell-e ez neked, vagy nem. A lényeg, hogy az energiát a magad hasznára tudod fordítani gyógyítás szempontjából a magad és szeretteid javára, (beleértendő minden élőlény) és valahogy tudatosabb lesz az életed. Vagyis tudatosabban éled. De számítsál rá, hogy minél több tanfót elvégzel, annál többet agyalsz dolgokon, több és több kérdésed lesz, amit nekünk is és a mesterednek is feltehetsz. Nem maradsz egyedül a kérdéseiddel és a kételyeiddel, mert többen is segítünk. Persze nem mindenki kérdezősködik és kételkedik, vannak, akiknek olyan érzeteik támadnak, hogy a világ legtermészetesebb dolga lesz számukra a nadi. Életükben a hiányzó láncszem.
Vágj bele.
Szia! Nem, még nem kezeltek, szívesen kipróbálnám, valóban nagyon érdekel, hogy milyen lehet. Tavaly végeztem agykontroll tanfolyamot, azóta gyökeresen megváltozott az életem, pozitívak a gondolataim, tetteim és viselkedésem is, bár sosem voltam ennek ellentétje, de a tanfolyam megerősítette bennem ezt. Minden nap meditálok, végzem a gyakorlatokat.
Ahogy ezen a fórumon olvastam még a legelején, elfogadhatónak tartom a tanfolyam árát és azt el sem tudom képzelni, hogy valaki rászánja magát, elmegy és aztán otthagyja. Én biztos nem tenném!
Köszi! A honlapra már nyáron rábukkantam, nézegettem. Most is néztem, de sajnos nincs információ tanfolyamokról, csak egy találkozót említ. Valóban sok mester neve is szerepel, de nem található meg az ő elérhetőségük. Így nehéz kideríteni pl. hogy az én lakóhelyemhez közel kihez, hova fordulhatnék. A lelkesedésem megvan, nem is múlik el könnyen!
nem tudom mit hallottál a PN-ról, kezeltek-e már? Ha nem, érdemes elmenni egy pránanadis ismerőshöz és megtapasztalni, hogy milyen fini érzés egy kezelés. Megtapasztalni, hogy beindulnak a tisztító folyamatok a testedben, pozítív gondolatok, érzések jönnek fel belőled..
A tanfolyam elején elmondja a mestered, hogy mi ez, stb. ha nem tetszik az első nap első felében, még mindig mondhatod, hogy neked ez nem kell. Ilyenkor bátran elmehetsz és egy filléredbe sem került.
(Nálunk így volt.) Persze senki nem ment el, mindenki végigcsinálta a tanfolyamot és senki nem bánta meg!
Szia!
Az egyes tanfolyan csaknem teljes anyagát megtalálod a www.prananadi.hu weblapon. A két nap alatt megtanulandók elég részletességgel fenn vannak a honlapon, bár a teljesség nélkül. Persze a feltett kérdések mindig színesítik a tanfolyamot.
Szerintem ez bőven elég, ha érdekel a témája, hogy elmenj és megismerkedj vele. A tanfolyamon a közösség összerázódik, megismeritek egymás indétékait, sokat mediáltok és élesben megtanultok kezelni. A kezelést önmagadon és másokon is gyakorolni fogod. Kívánok sok szerencsét hozzá - és ne csüggedjen a lelkesedésed, nagyon klassz megélni, ezt bátran mondhatom.
Az országban nagyon sok helyen vannak tanúlt mesterek, akik taratanak tanfolyamot, ezért bátran keresgélj, ha pedig konkrét kérdésed van, akkor a Perezselyem József weblapján az ott megadott címen felteheted azokat.
Levendula, ne akarj többet tudni, csak éld meg amit a tanfolyam nyujt számodra, nem fogsz csalódni.
Én is igy tettem, nem kiváncsiságból, ha nem szeretettel mentem oda, és
nem is akartam többet tudni, mint amennyit elmondtak ismerőseim.
Mindig megelégszem, ha egy magasabb fokozatot végzett emberke azt mondja, hogy erre majd megkapod a választ, ha eljön az ideje, és valóban igy van.
Már lélekben várom a II.fokozatot, ami májusban lesz kb.
Ha megérett benned az elhatározás, hogy ezt szeretnéd, akkor gyerünk, és menjél el az I. fokozatra.
Hatalmas élménnyel fogsz gazdagodni lelkedben.
Erről nem fogsz találni sem könyvet sem gyűjteményt. Tulajdonképpen ez az egyetlen internetes fórum ahol eről az irányzatról beszélnek: én legalábis sehol máshol nem láttam a Pránanadiról részletesebb leírást. Kivéve persze a mo-i nagymester holnapját aminek a címe nagyon megdöbbentő: www.prananadi.hu
Hogy még tovább menjek én a külföldi "neten" is keresgéltem de egyegy homályos utaláson kívül semmit nem találtam. (Igen tudom, külföldön New Methodnak hívják az irányzatot.)
És mi sem tudunk infókat adni. Arról meg végkép nem, hogy az egyes szintek mit takarnak Annyit azért leírok (remélem ez még nem titkos), hogy az egyes tanfó kézrátételes, a többin meg megtanulsz távolba is küldeni energiát. Többet még ha lehetne akkor sem árulnék el. Ezt mindenkinek magának kell megtapasztalnia sztem. És a legnagyobb rossz amit valakivel tehetünk, hogy a megtapasztalást elvesszük tőle. Én így látom legalábbis.
Tehát a lényeg: több infót csak egy helyen fox kapni. A tanfolyamon.
Igen, Pesten is lehet végezni.
Szivesen, Szia!
Sziasztok! Egy másik topikban kaptam az infót, hogy itt nézzek körül. Visszaolvastam a kezdetektől, pár 1oo hozzászólásig jutottam.
Tudnátok nekem alapvető információkat adni? Hogy zajlik egy ilyen tanfolyam, csak Pesten lehet végezni, vagy vidéken is tartanak? Az egyes szintek, amikről írtok, mit takarnak? Gondolom vannak könyvek amik alapműnek számítanak, mit lenne érdemes elolvasnom? Van esetleg az interneten ezzel kapcsolatos honlap, fórum, gyűjtemény?
Köszönöm előre is!
Jobbulást a manóknak! Sokat gondoltam Rátok!
Betegek szegények, Alíz is. Férjem kicsit kezelgette őket, de mostmár én is "beavatkozom", ha elaludtak.. Bár szerintem kifele jönnek már.
Olyan jó visszatérni.
Nagy gratula nektek!!! Hogy vagy? Alízka?
Már vártunk vissza a topicba!!
pont mostanában gondoltam rátok, hogy lassan már meg kell hogy szülessen a kisbabátok, és lám lám...
Nagyon sok szeretettel gartulálok, neked és az egész családnak.
Mindíg jólesően gondolok arra, hogy milyen szépen neveltek a gyerekeiteket.
Gratula Garatula...