Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pránanadi

Levena
Létrehozva: 2004. július 20. 00:20
Sziasztok!
Szeretnék véleményeket és tapasztalatokat olvasni erről az energetikai irányzatról. Mi különbözteti meg a többitől, mint pl. a Reiki? Elég keveset tudok az ilyen dolgokról, de szeretnék ezen változtatni. Végignéztem a már meglevő topikok címét, de nem találtam olyat, ami a Pránáról szól, ezért úgy döntöttem nyitok egyet. :) Ha minden sikerül, akkor talán hamarosan részt fogok venni egy ilyen tanfolyamon, de addig is szeretnék minél többet hallani róla.
  1. Torolt_felhasznalo_346168
    Torolt_felhasznalo_346168
    2006. február 19. 10:2511551.
    Miért nem kérdezed meg a nadis ismerősödet? Hátha tud segíteni!
    előzmény:
    radványa (11548)
    2006-02-19  06:42
  2. Torolt_felhasznalo_346168
    Torolt_felhasznalo_346168
    2006. február 19. 10:2411550.
    Nagyon nehéz meditálni az biztos. Főleg a koncentráció az ami megterhel. Sokszor már azon veszem észre magam, hogy álmodok: tehát gondolkodom, és nem meditálok. Ez minden meditációkor megvan, és kb a 5. cucctól minden 1-s cuccnál 1x elkalandozom.
    Lelkileg én is megváltoztam: de ez sztem mindenkiről elmondható aki nem állt ellen a nadinak. (Én sajnos ezt tettem 1 darabig... az 1-st csak 3.-ra sikerült elvégeznem ) Viszont nehéz megváltozni, szembe nézni önmagunkkal -és ettől sokmindenki megrémül. De sztem 100 éven belül már eléggé elfogadott lesz a spirituális gondolkodásmód.

    Én a múlt héten végeztem el a Mesterit. Életem legszebb négy napja

    Bye, VvD
    előzmény:
    Edabosz (11537)
    2006-02-17  22:09
  3. Torolt_felhasznalo_101688
    Torolt_felhasznalo_101688
    2006. február 19. 07:4011549.
    Szerintem 13 óra tájban kezdik, én úgy kaptam a légzésintézettől a levelet 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337935 (11544)
    2006-02-18  19:44
  4. 2006. február 19. 06:4211548.

    ezisen:

    Nem rám van tapadva, hanem valószinűleg egy családtagra, legalább is gyanúm van rá! Segiteni szeretnék és ezért kérdezem. Nadis ismerősöm van, de nem tudom, hányas fokozatú.Köszi a választ!

    előzmény:
    ezisen (11539)
    2006-02-18  08:58
  5. Torolt_felhasznalo_346315
    Torolt_felhasznalo_346315
    2006. február 18. 21:2911547.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337935 (11544)
    2006-02-18  19:44
  6. 2006. február 18. 21:1911546.

    Gondolatban csatlakozom a medítációhoz 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337935 (11544)
    2006-02-18  19:44
  7. 2006. február 18. 21:0811545.
    Szia!

    Mesélnél kicsit nekünk erről a klubról?
    A neve igéretes, gondolom a többieket is érdekelné.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337935 (11544)
    2006-02-18  19:44
  8. Torolt_felhasznalo_337935
    Torolt_felhasznalo_337935
    2006. február 18. 19:4411544.

     

    "Február 19-én vasárnap déli 12 órakor az Akasha klubban meditálva csatlakozunk ehhez a sokak által már biztosan olvasott világméretű meditációhoz Becze István vezetésével.
    Minden, a világbékét és szeretetet támogató embert várunk! Aki szeretne részt venni, megkérnénk, jöjjön 12 óra előtt, mert 12 órakor pontosan kezdünk!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Aki pedig nem tud jönni, legalább pár percre egyénileg is csatlakozzon!"

    A levél ennyi volt.          

    spéter

    előzmény:
    Merlin1 (11543)
    2006-02-18  18:34
  9. 2006. február 18. 18:3411543.

    Nem volt ilyen a levélben, hogy ez az indiai idő szerint lenne megadva.

    Ha mégis, akkor az Indiai idő +4,5 óra a magyar időhöz képest.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560061 (11541)
    2006-02-18  12:43
  10. ZiD
    ZiD
    2006. február 18. 16:1111542.

    Szia!

    Ha jol emlekszem, ez helyi ido. En is megkaptam a köremailt, de abban az is benne volt, hogy ez magyar idoben mennyi. utana kell nezni,mert sajbna az az email a benti gepemen van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560061 (11541)
    2006-02-18  12:43
  11. Torolt_felhasznalo_560061
    Torolt_felhasznalo_560061
    2006. február 18. 12:4311541.
    Sziasztok!
    A meditálás a Földért helyi idő szerint délben értendő, vagy Indiához képest kell átszámolni az időt? Nehogy lemaradjunk valamiről!
    előzmény:
    Merlin1 (11536)
    2006-02-17  21:19
  12. 2006. február 18. 12:0311540.
    Sziasztok, olyan jó, hogy megosztjátok a III-as utáni benxomásaitokat. Remélem a többiek is előbújnak és mesélnek.

    Nekem a II-es után nem volt semmi frenetikus, vártam volna, mert az I-es nagyon sokat adott, de be kellett látnom, hogy az Igazi tanfolyam mindig hétfőn kezdődik el.
    Közvetlenül III-as után tüskés voltam és menekülős, amolyan kis szennya kötekedős.
    Hétfőn reggel viszont elkapott a gépszíj és minden lépésemben benne táncol az a 4 nap. Máképpen nézek a dolgokra, amiben eddig ÓÓÓriási problémát láttam, nehezen nyeltem le a békát, az most egy feladat, amit meg kell oldani, nem sorstragédia. Könnyebb és hatékonyabb lettem ...
    Manci, tudod, nincs többé korpa...
    Kicsit irigykedem a 1,5 órás meditációkra, ezt a mindennapokba nem tudom beleilleszteni, jó is annak nagyon, aki fiatalabb korában kerül közel a tűzhöz. Amikor utazom, várakozom, akkor memorizálok, csalogatom a képeket befele, küldök, mert szinte lehetetlen magamra maradni a füzetemmel....

    Vigyázzatok nagyon magatokra, szépséges hétvégét kívánok Nektek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737106 (11533)
    2006-02-17  16:13
  13. 2006. február 18. 08:5811539.
    Miből gondolod, hogy rád van tapadva a szellem?
    Vannak ezzel kapcsolatos tüneteid?
    Ha a lakásról van szó és zavar hogy ott vannak egyszerűen kérdezd meg mit akarnak tőled, és kérd meg hogy menjenek el, mondd meg hogy félsz tőlük, vagy amit gondolsz ezzel kapcsolatban. Ha van nadis ismerősöd 3-as de még inkább 5-ös fokozaton kér meg segítsen neked.
    Füstölő, gyertya mantrák mindd nagyon jót tesz
    előzmény:
    radványa (11538)
    2006-02-18  07:15
  14. 2006. február 18. 07:1511538.

    sziasztok!

    Azután érdeklődnék, hogy mit lehet tenni, olyan esetben, ha valakire rátapadt szellem van? Illetve ha egy házban van, vannak ott ragadt szellemek? Milyen módszerrel lehet őket tovább segiteni útjukon? MIt mond erről a prananadi tanitás?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2006. február 17. 22:0911537.

    Gratulálok a napi 1,5 órás medítáláshoz. Az nekem még nem megy ennyire. A vezetett medítációval  is kb 40 percig tudok elmélyülten befelé figyelni.

    Viszont én megmaradtam abban a bizonyos állapotban ami egy tanfolyam után a lelkemet eltöltötte.

    Nagyon sokat változtam lelkileg. Te hányason vagy már? és változtál lelkileg? 

    üdv:Eda

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_346168 (11535)
    2006-02-17  20:25
  16. 2006. február 17. 21:1911536.

    Egyik pránamester ismerősöm küldte nekem, gondoltam megosztom veletek. Meditáljunk együtt a békéért, Földért és a födön élő összes érző lényért!  Ha már tudtok erről, akkor bocsi a zavarásért:

    "Béke és szeretet meditáció

    2006. február 19-én 12.00-13.00 között Indiában 450.000 különböző nemzetiségű ember fog meditálni együtt, egy helyen, amelyhez a világ minden részén kapcsolódnak.

    Ebben az időszakban lehetőség adódik, hogy egy családdá legyünk a Földön. Elég egy gondolat, egy szándék, amely ekkor hozzáadódik ehhez az egyetemes elhatározáshoz. Az ebben az időszakban folytatott meditáció, elcsendesülés segíti önmagunk és bolygónk békéjének megteremtését a szeretet nevében. A csillagok állása is segíti ezt az energiát.

    Az emberiség történelmében először fordul elő, hogy ilyen nagy számban imádkozzanak, és a gondolat teremtő erejét használják fel az egyetemes béke, szeretet, harmónia megszületéséért.

    Szeretném, ha ti is csatlakoznátok bolygónk nagy családjához. Lehetőség van arra, hogy más időpontban meditáljon valaki az alábbiak szerint...."

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_346168
    Torolt_felhasznalo_346168
    2006. február 17. 20:2511535.
    Nekem mind1ik nadi után ez az érzésem:P
    De én valahogy mindig visszaszokok a külső világhoz. Sajnos vagy szerencsére. Viszont nagyon nehéz megmaradni abban az állapotban ahogy kijöttünk a tanfolyamról. Kint teljesen más energetikai állapotok vannak, és ez rossz (mármint kint lenni)
    Viszont volt egy pozitív hatása a tanfolyamnak: ma már 1,5 órát meditálok minden nap
    előzmény:
    Edabosz (11534)
    2006-02-17  17:01
  18. 2006. február 17. 17:0111534.

    Nekem már a 2 után voltak ilyen érzéseim.  Nem érdekel a Tv a rég szeretett könyveimet sem veszem elő már és bizony nagyon figyelnem kell a munkámra is. Olyan jó leülni egyedül egy szobában és medítálni ,elmélkedni.

    Van egy személy az életemben akivel (én úgy érzem) nem is kell beszélgetni,szavakat kimondani hanem csak NAGYON JÓ mellette lenni, érezni az auráját.   Ő egy ajándék a számomra 

    Olyan rossz amikor a munkahelyen de még itthon is valaki folyton csacsog .Egy percre be nem áll a szája...... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737106 (11533)
    2006-02-17  16:13
  19. Torolt_felhasznalo_737106
    Torolt_felhasznalo_737106
    2006. február 17. 16:1311533.

    A baleset helyén égnek a gyertyák....

    Na, de lépjünk tovább. Miért van, hogy a hármas után nehezen illeszkedünk be újra a világba. Nem esik jól pl. Nők Lapját olvasni, sem tv-t nézni. Sem résztvenni a napi hajtásban. A szerzeteseknek ez egy kicsit könnyebben megy, hiszen nem kell sehová "visszamenni".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. február 17. 08:0111532.

    Szerintem bármelyiket is választod jó döntés lesz  

    SZÉP NAPOT MINDENKINEK 

    előzmény:
    Drosera (11530)
    2006-02-16  20:31
  21. 2006. február 17. 07:3011531.

    Privi ment 

     

    előzmény:
    ezisen (11524)
    2006-02-16  07:13
  22. 2006. február 16. 20:3111530.

    köszi MIndenkinek!!!)

     

    hirtelen nem is tudtam, hogy honnan van ennyi üzenetem..NaGYON SOKAN VÁLASZOLTATOK. köszönöm!!!

    úgy látom, nem lesz gondom a tanfolyamválasztással..))

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_737106
    Torolt_felhasznalo_737106
    2006. február 16. 20:2211529.
    Dani! Priviben kérték.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_346168 (11528)
    2006-02-16  20:18
  24. Torolt_felhasznalo_346168
    Torolt_felhasznalo_346168
    2006. február 16. 20:1811528.
    Háááát, most konkrét neveket szeretnél??? Azzal nem szolgálhatok sajnos. De sztem leírtuk mit lehet. OLvasgasd többet a jegyzetet:P (ficánkolós-vízből jövő?)
    előzmény:
    Septepi (11527)
    2006-02-16  20:04
  25. 2006. február 16. 20:0411527.
    Sziasztok! Kedden szóbeli vizsgám lesz ,légyszi írjatok privit mit lehet ...3-as szinten.Köszi!
    előzmény:
    Edabosz (11526)
    2006-02-16  08:20
  26. 2006. február 16. 08:2011526.

    Privi ment 

    Üdv: Eda

    előzmény:
    Drosera (11523)
    2006-02-15  23:11
  27. 2006. február 16. 08:1711525.

       Manci  

    Teljesen megértelek de kérlek ne légy szomorú és főképpen ne legyen lelkiismeretfurdalásod... 

    Sok hasznos és csodálatos dolgot tanultunk  de a halállal nem tudunk mit kezdeni. 

    Puszi Eda

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737106 (11513)
    2006-02-15  10:15
  28. 2006. február 16. 07:1311524.
    írtam privit 
    előzmény:
    Drosera (11523)
    2006-02-15  23:11
  29. 2006. február 15. 23:1111523.

    sziasztok!!

     

    én még csak most hallottam erről a pránáról. hol lehet Pesten ilyen tanfolyamot elvégezni???? tudja valaki????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2006. február 15. 22:0711522.
    Sziasztok!

    Szeretnék segitséget kérni attól, aki legalább a hatos fokozatot elvégezte,
    és a III. kerületben lakik. Ha tudtok segitsetek, kisunokámat kellene kezelni.
    Vagy ha ismerőseitek között van, kérlek benneteket.

    Előre is köszönöm, ölellek benneteket.
    priviben megirom
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2006. február 15. 21:2111521.
    Szia!

    Légy üdvözölve a mesterek között, bizony ez velem is így volt, amint elmentem egy tanfóra ahol tanultam valami fontosat a következő napokban már meg is találtak a feladatok.
    Hasonló szituban én már szálltam le buszról, hogy megtegyem amit kell.
    Az ilyen szituk elkerülésére egy mód van addig gyakorolsz amíg éjjel álmodból felkelve is betéve tudod, és akkor fogod tudni használni.
    ((((ölelés))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737106 (11513)
    2006-02-15  10:15
  32. Torolt_felhasznalo_346168
    Torolt_felhasznalo_346168
    2006. február 15. 20:4511520.
    Jó sokat beszéltem, elnézést:D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_346168
    Torolt_felhasznalo_346168
    2006. február 15. 20:4411519.
    Ezek szerint nem ment vissza senki a klubbdélutánra. Talán senki nem mert visszamenni? Annyira sokkoló volt ez a 4 nap, hogy az elménk (egónk??)
    nem akart visszamenni? Ki tudja. De rajtam is győzött sajnos, én sem mentem el. De valahogy nincsen lelkiismeretfurdalásom -hiszen a 4 napot nagyon hősiesen tűrtem. A következőre viszont elmegyek: ezt magamnak is megigérem!

    SzMacni: A neved ismerős: de hogy ki lehetsz, arról fogalmam sincs bevallom. Előszőr george apámra tippeltem(hiszen ő volt a Neved kitalálója) de aztán
    rájöttem, h. nem ő az. Most maradt az örök kérdés. Vajon ki lehetsz??
    Erről az esetről: igen, nagyon sokszor van velem is hogy látok valakit, v. valamit az utcán, és kéne segítenem: de nem tudok odamenni, és az ember arcába nézni.
    Az ilyeneket el kell fogadni: ez van! Nem tudom, hogy olvastad e Dan Millman könyveit. Nagyon jók. Az egyikben van benne, hogy ha mindenkin segíteni akarunk, akit csak meglátunk
    akkor... idézem: "Köszönjünk le az Univerzum Megváltójának a tiszteletbeli posztjáról és kezdjünk el saját magunkkal foglalkozni végre!" Ma jöttem rá az értelmére.
    Amikor csak eszembe jutott bárki, rögtön küldtem neki valamit : a 3-sokból is. De így szinte óránként volt 10 perc szabad percem, merthát egy durmogóst nem olyan
    könnyű fejben... Így eldöntöttem, hogy előszőr saját magammal törődöm, magamra küldöm amit kell, és ha TÉNYLEG látom, hogy valakinek kéne, vagy megkérnek rá
    akkor küldök neki! És persze így is óránként 2-3-t küldök, dehát istenem. Ilyen egy Mester sorsa:DD (najó, ezt nem is olvastátok el, jó?)
    Mégvalami: tényleg nagy arc vagyok:D És péntektől gyakorlok a 9. kerültetben, tehát kerüljétek aznap:DD (És nem esnek rosszul a viccek, de vigyázz, mert visszavágok:D)

    Amúgy én szerencsés helyzetben vagyok, mert már 1x gyakoroltam, és szinte az egész készletet használom midnen nap. (Azért mert alapból defektes családom van és mindenkire kell:D)
    Ezáltal még egyenlőre mind1ikre emlékszem. És egyszer már meditáltam is, de fél órára sikeredett... ti már meditáltatok? Milyen volt?


    "7végén repülo"sdi?" Ezt hogy érted StGoerge? milyen repülősdi???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2006. február 15. 20:0411518.

    sajnálom!
    Egyébként én is attól "rettegek" mindig , hogy ilyen helyzetbe kerülök .
    idő kell mire " rutinból" tudjuk használni a dolgokat. legalábbis, sztem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737106 (11513)
    2006-02-15  10:15
  35. 2006. február 15. 19:0911517.
    Beszéltük Macival, hogy egy barátnőmnek ma született meg az öribabája. Az édesanyuka 16 éves kicsilány, aki elbujdosott szégyenében, de szerencsére a Gólyahír telefonszáma elébejött
    A barátosném mesélte, hogy szinte egész vajúdás alatt a karjaiban tartotta a lányt, együtt lélegeztek, egy szív és lélek voltak. Ő vághatta el a köldökzsínórt, kaphatta kézbe a babát. Hétfőn már haza is vihetik az ágyikójába.

    Valaki elment és más megérkezett. Örök körforgás az élet.
    előzmény:
    nemuria (11515)
    2006-02-15  13:05
  36. Torolt_felhasznalo_737106
    Torolt_felhasznalo_737106
    2006. február 15. 13:3911516.
    Köszönöm 
    előzmény:
    nemuria (11515)
    2006-02-15  13:05
  37. 2006. február 15. 13:0511515.

    Szia SzManci!

    A lelkiismereted megnyugodhat, mert nem régen mondták a tv-ben hogy Pesten elütött egy kamion egy iskolás gyereket. Sajnos azonnal meg is halt. Különben meg nem engedtek volna oda a rendőrök hozzá - tehát nem tudtál volna mit tenni érte. Nagyon sokkoló ilyent látni, teljesen megértelek, de vannak az életben olyan helyzetek, amikor nem tudunk segíteni. Neki - sajnos - ez volt a sorsa, eddig tartott. Sajnálom a szülőket és mindenkit akit ismerte.

    A tanfolyam elvégzése után bizony el kell telni egy időnek, amíg az ember elkezi valóban használni a dolgokat. Bár ott teljesen megtanúljuk, mégis kell idő a feldolgozásra, amíg beépül a mindennapjainkba. Ha már szeretettel gondoltál rá, akkor már megtetted amit tehettél akkor abban a pillanatban.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737106 (11513)
    2006-02-15  10:15
  38. 2006. február 15. 10:2011514.

    (((((MANCI))))

           

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737106 (11513)
    2006-02-15  10:15
  39. Torolt_felhasznalo_737106
    Torolt_felhasznalo_737106
    2006. február 15. 10:1511513.

    Gyerekek!

    Szörnyű dolog történt velem ma reggel. Jöttem be a melóhelyre, még Csepelen jártam, álltam a buszon. Az út másik oldalán kis csődület. Állt a zebrán egy KAMAZ, előtte az úton egy kis test feküdt. Lábán sportcipő, melegítő ruha. Már ott álltak a rendőrök, nem csináltak a kis testtel semmit. Már biztosan nem élt. Leblokkoltam, nem tudtam semmit csinálni, nem is jutott eszembe semmi csak a pánik. Mit lehetett volna? Leszállni, odarohanni, megnézni az arcát, használni az erre megfelelőt?

    Itt bent a többiek segítségével szedtem össze magam. Nem menthetünk meg mindenkit, de már itt vannak előttem a szimbólumok és gyakorlom, hogy ezen ne múljon senki élete és az én lelkiismeretem se heverjen a padlón, mint most. Ez figyelmeztetés volt a számomra, és leírom nektek is, hogy tanuljatok belőle. Az ember mester lesz, ezt mondja neki az ő mestere, de igazából akkor használhatja ezt az elnevezést, ha az ilyen helyzeteket is tudja kezelni. Jól kezelni. Szomorú Padlónheverő SzManci

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_222824
    Torolt_felhasznalo_222824
    2006. február 14. 22:1811512.
    Hú Csigácska!
    Nagyon élvezem a kirándulásokat oda! Rengeteg képet készítettem!
    Mostmár tényleg megyek aludni! Jóéjszakát mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. Torolt_felhasznalo_222824
    Torolt_felhasznalo_222824
    2006. február 14. 22:1511511.
    Bocs Idnut



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2006. február 14. 22:1411510.
    Puszi Indut, vigyázz magadra!!!!
    előzmény:
    idnut (11508)
    2006-02-14  22:13
  43. 2006. február 14. 22:1411509.
    Megnéztem a képeidet megint. Mennyire más, ha az ember már személyesen ismer is valakit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222824 (11503)
    2006-02-14  22:10
  44. 2006. február 14. 22:1311508.
    na, jó éjt Mindenkinek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2006. február 14. 22:1211507.
    jajmáááá, POZITÍVabban
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737106 (11504)
    2006-02-14  22:11
  46. 2006. február 14. 22:1211506.
    Legközelebb vasbilincset rakass magadra
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_737106 (11504)
    2006-02-14  22:11
  47. 2006. február 14. 22:1211505.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222824 (11503)
    2006-02-14  22:10
  48. Torolt_felhasznalo_737106
    Torolt_felhasznalo_737106
    2006. február 14. 22:1111504.
    nem haboztam, nem világosodtam meg, és lássatok csodát, nem volt rajta csomó. ergo: kioldódott. rám még cérnát sem érdemes kötni.  
    előzmény:
    idnut (11502)
    2006-02-14  22:05
  49. Torolt_felhasznalo_222824
    Torolt_felhasznalo_222824
    2006. február 14. 22:1011503.
    Idnut!
    Csaknem együtt meditáltatok? Társkezelés?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2006. február 14. 22:0511502.
    azért szakadt le, mert habzott
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_222824 (11500)
    2006-02-14  22:04

Címlap

top