Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pránanadi

Levena
Létrehozva: 2004. július 20. 00:20
Sziasztok!
Szeretnék véleményeket és tapasztalatokat olvasni erről az energetikai irányzatról. Mi különbözteti meg a többitől, mint pl. a Reiki? Elég keveset tudok az ilyen dolgokról, de szeretnék ezen változtatni. Végignéztem a már meglevő topikok címét, de nem találtam olyat, ami a Pránáról szól, ezért úgy döntöttem nyitok egyet. :) Ha minden sikerül, akkor talán hamarosan részt fogok venni egy ilyen tanfolyamon, de addig is szeretnék minél többet hallani róla.
  1. 2011. október 12. 18:5613826.

    A csalás. Az átverés. A lehúzás. Az háborít fel. Petrezselyem esetében is, és minden simlis rizsagép ezoterikus kereskedő esetében ez az ami felháborít.

     

    Itt tényleg nem stimmel semmi, ezért leplezem le a hazugságokat.

     

    Te miért védesz csalókat, érdekelt vagy anyagilag a dologban?

    előzmény:
    Muter73 (13824)
    2011-10-12  10:25
  2. 2011. október 12. 18:5313825.

    Azért te egy kicsit el vagy tévedve. Véleményt formálni mindenkinek joga van, és meg is teszi. Az is formál véleményt, aki nem írja le.

     

    Nem csak a te írásaidat olvastam el. Több ismerősöm is van, aki nadizott, az egyik közülük ugyan úgy bevizsgáltatta Petrezselyem botránykövét, mint te is. Előtte is nagyon szkeptikusan néztem arra az energetikai irányzatra, aminek a vezetője saját magát sem képes meggyógyítani, Petrezselyem ugyanis halláskárosodott, hallókészülékkel él. Állítása szerint ezzel a technikával már akár egy kezdő is meggyógyíthat akár egy rákos beteget is, ő, aki a legnagyobb vezető, a félisteni képességeket hazudó hiperguru, ő meg még a hallását sem képes rendbehozni? Ez egész egyszerűen nevetséges. 

     

    A kő bevizsgálása után lett teljes a felháborodásom, ez egész egyszerű pitiáner csalás, átverés, ez egy bűvésztrükk.

     

    Benned nem csak 2005-ben voltak indulatok, hanem most is vannak. 2005-ben őszintébbnek tűntél, ahogy kifakadtál.

     

    előzmény:
    nonamona (13823)
    2011-10-12  08:19
  3. 2011. október 12. 10:2513824.

    Vajon mi vezethet téged arra, hogy a nadit ennyire lehúzod? Vagy csak és kifejezetten PJ-vel van gondod? Valami nem stimmel - sértett ember lehetsz és így állsz bosszút. De kin és min? Van ennek értelme?

    előzmény:
    Kétbalkezes Varázsló (13819)
    2011-10-11  18:48
  4. 2011. október 12. 08:1913823.

    Tudod, erre mondtam azt, hogy igen, én benne voltam. Tudod, erre mondam azt, hogy nekem jogom van véleményt formálni, mert én az életem tettem fel a Nadira. Tudod, erre mondtam azt, hogy úgy könnyű vádaskodni, hogy elolvasod egy régi, igen régi írásomat, írásunkat, valaki írását, és az alapján támadsz. Tudod, erre mondtam azt, hogy vannak emberek, akik szerethetők, de mesternek megbuktak. És PJ egy szerethető, szeretni való EMBER! Nem más. Nem kell ezt túlmisztifikálni, nem kell hókuszpókuszokat keríteni köré. Tudod, erre mondtam azt, hogy lehet, hogy úgy mondasz véleményt emberről/emberekről, hogy nem adtad meg az esélyt arra, hogy megismerd őket.

     

    De örülök, hogy belinkeltél egy 2005-ös hsz-omat. Jó volt végigolvasni. Tudni, hogy milyen indulatok voltak akkor bennem, és hogy védelmeztem (illetve csak próbáltam védelmezni) a tant. Vannak, akik hitből csinálják/csinálták, vannak akik pénzért. De szerintem ehhez neked nincs közöd. Neked nem szabad eldöntened mások helyett, hogy hisznek és hogy miben.

     

    előzmény:
    Kétbalkezes Varázsló (13820)
    2011-10-11  20:02
  5. Torolt_felhasznalo_886091
    Torolt_felhasznalo_886091
    2011. október 11. 21:0613822.

    Balázs show és Mónika show, ezek valóban hitelt érdemlő források, az MTA is tervezi, hogy minden újabb kutatási eredményét ellenőrizteti velük.

     

    Nem gondolkoztál még el rajta, hogy a médiasztárnak kapóra jön a bűvész? 

     

     

    idézet:
    Kétbalkezes Varázsló (13820)
    2011-10-11 18:41:04
    előzmény:
    Kétbalkezes Varázsló (13818)
    2011-10-11  18:41
  6. 2011. október 11. 20:0613821.
    Érdemes homokba dugni a fejed, úgy a probléma biztosan megoldódik!!!! Hogy lehet tisztán tartani a tant így? Hidd el magam irányában van keserűség - ahogy ZID is mondta - hogy bedőltem egy kóklernek. A tant szeretem szeretni is fogom! Főleg akkor, ha nem nadi lesz a neve!

    A mestereid azért nem tudnak mást mondani, mert őket csak a saját dolguk érdekli! Lehet, hogy bennem keserűség van, de ezt a mestereidnek és PJ-nek köszönhetem! Amúgy, ha észrevetted volna - soha nem én kezdem el a témát!! De még a kedvedért sem fogom a véleményemet megtartani. Ha csak 1 embert is megmentek attól, hogy a mestereidnél kössön ki, - bocsáss meg nekem ezért - már megérte! Bemutatlak azoknak a tanítványoknak, ha akarod, akik a mestereidtől nálam kötöttek ki! Tudom tőlem is mennek el tanítványok. De sohasem azért, mert nem voltak a tanítással megelégedve! Nézd már meg milyen lemorzsolódási aránnyal dolgoznak!!! Úgy nem lehet bizalmas kapcsolatot kötni valakivel, hogy 70-80 ember van ott. Én mindenkivel külön-külön beszélgettem el, IDŐT (bár nincs sok) szenteltem nekik - és ez nem volt áldozat.

    Egy biztos, hogy szétverték a PRANANADI-t. Miért fordultak el a régi tanítványok, tanítók Pj-től? Miért van alig-alig a régi avatómesterekből? Te mestereid sem túl régen avatnak? és folytathatnám a miérteket! De nem érdemes, mert nem is akarod, akarjátok megérteni!!!!!
    idézet:
    nonamona (6169)
    2005-03-09 15:16:05
    A szeretni való ember....
    előzmény:
    nonamona (6169)
    2005-03-09  15:16
  7. 2011. október 11. 20:0213820.
    Én csak elmesélem, hogy bevizsgáltattam PJ által "gyártott köveket" ezután elmondom a véleményem és ott hagyom. Már nem méltó arra, hogy továbbra is tanvédelmező lámának tartsam! szerintem:-))) Jó így Zizi?
    Ki kér üvegdarabokat? tengeri sókristályokat?
    idézet:
    nonamona (6116)
    2005-03-09 13:31:29

    Te is bevizsgáltattad?

     

    Megleptél...

     

    Szóval az eredmény ugyan az.

    előzmény:
    nonamona (6116)
    2005-03-09  13:31
  8. 2011. október 11. 18:4813819.

    Persze hogy "célba találok", minden szó igaz amit leírtam, az meg általában célba talál.

     

    Nem anyagi érdekek vezetnek, nincs jól menő konkurrens ezós vállalkozásom. Rosszul menő sincs. Semmilyen ezobizniszben nem vagyok érdekelt.

     

    Sok mindenben egyet értesz velem? Gondolom. Tegnap olvastam a régebbi hozzászólásaidat, ismered te a kavicsbűvészt, mint a rossz pénzt. Bár ő jó pénzt keres. Mennyit akart rólatok legombolni, hogy avatómesterek maradhassatok?  Nem érzed undorítónak ezt az egészet?

     

    Érzelmeket most ne keverjünk bele, nem ide valóak. Átverések, hazugságok leleplezése nem érzelmi dolog, hanem ténykérdés. Meg ne sértődjön már a bűvész úr, hogy leleplezzük a trükkjeit. Szégyellje magát, hogy ilyenekkel él.

    előzmény:
    nonamona (13815)
    2011-10-11  11:13
  9. 2011. október 11. 18:4113818.

    Balázs show és Mónika show, ezek valóban hitelt érdemlő források, az MTA is tervezi, hogy minden újabb kutatási eredményét ellenőrizteti velük.

     

    Nem gondolkoztál még el rajta, hogy a médiasztárnak kapóra jön a bűvész? 

     

     

    előzmény:
    cirmoskandúr (13813)
    2011-10-11  09:06
  10. 2011. október 11. 18:3713817.
    Sokan tudjuk azt. Szerencsére azért nem sikerült minden disznóságát szőnyeg alá söpörnie. A megfélemlítési kísérletein is csak nevet egy értelmes ember, de akiben van némi becsület, az megosztja a tapasztalatait azokkal, akik még nem faragtak rá erre a pénzlehúzásra, azok ne menjenek lépre.
    előzmény:
    Muter73 (13812)
    2011-10-11  08:51
  11. 2011. október 11. 11:1613816.
    Ne gyötörjön kétség, tapasztald meg magad. PJ egy szeretni való ember! De ember ő is, hibákkal  és nem szent!Inkább a technikát kellene szentnek tekinteni, mindegy, hogy minek hívják: nadinak, reikinek, univerzálisnak!
    előzmény:
    cirmoskandúr (13813)
    2011-10-11  09:06
  12. 2011. október 11. 11:1313815.
    Sok mindenben egyetértek veled. DE! Én úgy beszélek dolgokról, hogy sok-sok éve nadis voltam, pontosabban avató. Te csak kívülről támadsz, és gúnyos hangnemben froclizol. Csapkodsz, vádaskodsz - így sokszor célba is találsz! De ne bántsd mások érzelmeit olyan helyen, ahol azok gyűlnek össze, akiknek ez fontos!!!
    előzmény:
    Kétbalkezes Varázsló (13810)
    2011-10-10  21:38
  13. 2011. október 11. 09:3813814.
    Igen, és ő is nagy tisztelője PJ-nek. Szerintem ne gyötörjenek kétségek, mindig vannak szkeptikusok és szájtépők - bár nem értem mire jó ez.
    előzmény:
    cirmoskandúr (13813)
    2011-10-11  09:06
  14. 2011. október 11. 09:0613813.
    Most kétségek gyötörnek,mert mert nagyon kedves valakim is tanfolyamokra jár és P.M.-et szinte szentként tiszteli. Olvastam,hogy Sebestyén Balázsnak is tanítója,mestere.
    előzmény:
    Muter73 (13811)
    2011-10-11  08:49
  15. 2011. október 11. 08:5113812.
    Ahhoz képest, hogy az egész átverés, egész jól tudod, hogy mit csinál PJ
    előzmény:
    Kétbalkezes Varázsló (13810)
    2011-10-10  21:38
  16. 2011. október 11. 08:4913811.
    Ne máááár...., de hogy? Én ezt nem hiszem.
    előzmény:
    nonamona (13809)
    2011-10-10  15:52
  17. 2011. október 10. 21:3813810.

    Petrezselyem azzal dicsekszik, hogy ő kórházba juttatott valakit, mert az állítólag megtámadta őt mágiával, ő meg visszatámadott.

     

    Az angyali gyógyító másodállásban hatalmas feketemágus. Mondja ő magáról. Ahogy a biznisz éppen megkívánja, olyan szerepet próbál megjátszani. Mindegy mivel, de el kell adni a tanfolyamokat. Ha kell megírja a Mágusok harca c. fantasyregényt, fő hogy valamit vegyenek tőle. 

    előzmény:
    nonamona (13809)
    2011-10-10  15:52
  18. 2011. október 10. 15:5213809.
    Csak így kettecskén, magunk között megsúgnám: azt azért tudnod kell, hogy a szimbólumokat lehet rosszra is használni, csak azt kell értékelni, mi mennyit ér meg!!!
    előzmény:
    Muter73 (13807)
    2011-10-10  15:17
  19. 2011. október 10. 15:3713808.

    Ez nem hit kérdése, ez hazugságok kérdése. A Pránanadi körül pedig rengeteg a hazugság, a teljes hivatalosként feltüntetett eredete hazugság, beleértve a szimbólumrendszerét. Az eredetén kívül a működése is tele van enyhébb és súlyosabb füllentésekkel.

     

    A hit más kérdés, a Pránanadi tudomásom szerint egyenlőre még nem vallás. A nadisok fellépése nagyon szektás, titkolódzás, félelemkeltés, stb. de ez más kérdés. A választása akkor van meg valakinek, ha valós információkkal rendelkezik valamiről,  én nem elveszem a választás szabadságát, hanem reális kép kialakításához segítem hozzá azt, aki csak a reklámokat olvassa.

     

    Akinek pénzügyi érdeke fűződik a dologhoz, az természetesen csupa szépet és jót mond a portékáról, nincs olyan buta kereskedő, aki lehúzná a termékét, vagy önként beismerné, hogy nagy humbug az egész. Az ezoterikus bizniszben meg aztán pláne. A legnagyobb hazugságerdő messze itt megy.

     

    Nyitva vannak fennséges szemeid? Akkor jó. Akkor ma reggel is megszólalt a telefonébresztőd. A tied is ezt csörgi?

     

     

    előzmény:
    Muter73 (13807)
    2011-10-10  15:17
  20. 2011. október 10. 15:1713807.

    1. Nem jövök fel minden nap a fórumra.

    2. Nem védekezek, nem tagadok.

    3. Mindenkinek hagyd meg a választást, hogy hisz valamiben és azt tudja is használni, avagy szkeptikus.

    4. "Fennséges szemeim" nyitva vannak - sőt, lehet nagyon is.

    előzmény:
    Kétbalkezes Varázsló (13806)
    2011-10-10  14:28
  21. 2011. október 10. 14:2813806.

    Hat nap gondolkozás után egy sima letagadási kísérlet. Azért ennél többet vártam volna.

     

    Pedig ezek sajnos tények. ahogy a Szkeptikus Társaság által bevizsgált kő is tény, a szégyenletes bűvésztrükkökkel együtt, amiket a "vezér" művel.

     

    Lehet, hogy te még sok mindent nem tudsz, és valóban őszintén naív vagy. De itt az ideje, hogy "nyisd ki fennséges szemeidet!". minél előbb annál jobb. Ébresztő.

    előzmény:
    Muter73 (13805)
    2011-10-10  10:46
  22. 2011. október 10. 10:4613805.
    Nem hallottam még ilyenről és a környezetemben senki. Ne hülyítsd itt az embereket légy szíves!!
    előzmény:
    Kétbalkezes Varázsló (13804)
    2011-10-04  20:04
  23. 2011. október 4. 20:0413804.

    A szimbólumokat tényleg nem lehet rosszra használni. Semmire nem lehet őket használni, még wc papírnak sem, mert ahhoz meg kemény, feltöri a hátsódat.

     

    A szimbólumok Petrezselyem agyszüleményei, amik állítólag többszáz évesek, de a régi nadisoknak elfeletenek szólni, amikor változtatnak rajtuk. Ilyenkor a régi nadisok pislognak, mint pocok a lisztban, és ha nem elég szemfülesek, elszólják magukat. A szimbólumokat csak pontosan elképzelve lehetne hatásosan használni Petrrezselyem szerint, de a változásokról elfelejtik értesíteni a régi diákokat. Akkor neki onnantól kezdve nem működött?

    előzmény:
    Muter73 (13799)
    2011-09-19  14:35
  24. 2011. október 4. 19:5813803.

    Bele kellene vágni, szentigaz! Börtönben lenne a csalók helye, a csalás az bűncselekmény, de ezek megfoghatatlanok, a rendőrség meg tehetetlen. Jó kis ingovány ez, el lehet benne dagonyázni...

    Mindig lesz pár szerencsétlen ember, aki a gyógyulását csalóktól reméli. A péztárcája lefogy, az garantált.

    előzmény:
    ZiD (13800)
    2011-09-22  19:24
  25. 2011. október 4. 19:5213802.

    Arra gondoltam. Megunta az építőipart, no ja, az kemény munka. Lekoppintotta a Reikit, persze a Reiki mesterek felháborodtak, és megtiltották neki a Reiki név használatát, még tibeti előtaggal is, akkor találta ki ezt a Pránanadit.

     

     Nem is terjedt túl a határon. Christian Webert meg senki nem ismeri németországban, ahol az állítólag élt volna.

     

    Annyira megvezethetőek az emberek, hogy döbbenetes.

     

     

    Petrezselyem bóvli bűvésztrükkökkel él. Köveket "materializál" a semmiből, a követői meg elhiszik, csak kevésnek jut eszébe bevizsgáltatni ezeket a kacatokat.

     

    A Szkeptikus Társaság bevizsgált egy ilyen kövecskét laborban, egyszerű kvarckristály, letört darabka.

    előzmény:
    rb (13798)
    2011-09-11  09:25
8 9 10 11 12

Címlap

top