Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
http://www. nemzetisport. hu/cikk. php?cikk=58868
Ők állítanak valamit, de nem tudjuk bizonyítani az ellenkezőjét és a hitelünk elvesztéséhez nagymértékben hozzájárult a két sportoló kétértelmű viselkedése is.
Scmitt nem csinálhat s*gg*t a szájából addig amíg nincs konkrét bizonyíték az igazunk megvédésére.
A kaján megjegyzésben meg igazad van!!!! De miért pont a magyarokba rugtak bele????
Ha vki nem tudná! Rúdugró! 6m felett ugrott. . . . . a közelébe se érnek a mostaniak!
Valamelyik sportoló nyilatkozta kajánul, hogy az doppingol akit elkapnak. . . . . .
Mindenesetre rendkívül kínosan érzem magam pár napja. Érdekelt vagyok japán téren és megmondom őszintén nem esett jól amit ott írtak rólunk. Kifejezetten sírhatnékom támadt. .
És az sem tetszik, hogy politikai érdekektől motiváltan egyszemélyes felelősként kívánják Scmitt Pált lehetetlenné tenni, akkor amikor többszereplős a játék.
Vajon Gyurkovicsnál miért nem csináltak még egy probát. hirtelen megváltozott pisi. . . még egy vizsgálat bebizonyithatta volna egyiket vagy másikat!
Amúgy meg amikor még nem ellenőrizték a doppingolókat, akkor felállítottak egy csomó csúcsot. Nem nagyon lehetne ezeket doppingolás nélkül megdönteni. Ez most kicsit úgy hangott, mintha buzdítani akarnám a sportolókat a doppingolásra. De nem.
Nem csalni volt nehéz, hanem nyerni!
Ja és miért gondolod. . hogy pl. amik nem is doppingolnak??? Nem is ellenörizhetik őket! FBI nem engedi!
Az ártatlanság vélelmével kapcsolatban javasolnám, hogy olvasd el amit tegnap, még a NOB határozat előtt nyilatkozott Gyurcsány :
" A vád azonban, amely minket ért rendkívül súlyos, és úgy tűnik, legalább két esetben nem a szemünk káprázott és további két eset is egyértelműnek tűnik. "
Ami pedig az egymásra mutogatást illeti, de legfőképpen Scmitt felelősségét , azzal kapcsolatban csak annyit, hogy a doppinggal kapcsolatos ügyeket, a finanszírozást, a doppinglaboratórium működtetését és az ellenőrzés végzését a Minisztérium végzi.
Akkor most Gyurcsány azt képzeli, hogy el tudja adni nekünk, hogy feltalálta a spanyolviaszt, vagy a saját fészkébe sz@rik, amikor kizárással fenyegeti a doppingvétségen ért sportágakat akkor amikor eddig is neki kellett volna ennek hatékonyságát ellenőrizni ??
És hol olvastál olyat, hogy ők doppingoltak?????