Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A nők védelmében

Torolt_felhasznalo_407541
Torolt_felhasznalo_407541
Létrehozva: 2017. október 29. 12:49

Mindenek előtt a címről néhány szó: Gyermekkoromban találkoztam egy ilyen című könyvvel, és bár teljesen más volt a témája, most valamiért mégis ez jutott eszembe. A "Megoldás" helyett ezért választottam ezt a címet.


Lányos apaként, akinek a leánya a színházi biznisz világában érintett, sokat foglalkoztat a Marton-Sárosdi ügy kapcsán előtérbe került téma. Rengeteg cikket, és még több véleményt elolvastam, miközben magam is leírtam gondolataimat. Általános tapasztalatom a zsigeri, érzelmi alapú véleménynyilvánítás, amit megértek, mégis nagyon károsnak tartok. Meggyőződésem, hogy megoldást csak a józan ész talajáról lehet találni, persze nincsenek illúzióim arról, hogy a jelenség teljes egészében felszámolható.


Leírt gondolataimért, véleményemért két dologgal vádoltak meg. Az egyik az áldozathibáztatás, a másik az elkövető védelme, az ügy bagatellizálása volt. Ezen vádakat határozottan visszautasítom és remélem, hogy vannak olyanok, akik meg akarnak érteni, és a megoldás keresését látják szavaimban. Nem a nők ellen, hanem értük szólok, amikor véleményemet, tanácsaimat, javaslataimat megfogalmazom. A megoldást keresem, mert a vadabbnál vadabb, már-már szélsőséges felvetések mellett előremutató, valós megoldás jelentő mondatokkal csak elvétve találkoztam.


Le fogom írni, hogy én miben látom a megoldást, de a félreértés elkerülése érdekében néhány dolgot tisztázni akarok. Az aljasság, a gerinctelenség, a bűnözési hajlam sajnos olyan emberi tulajdonság, amitől soha nem fog megszabadulni az emberiség. Intézményesen küzdeni az aljas, gerinctelen, bűnös cselekedetek ellen lehet, és e küzdelemben is - mint minden másban - a prevencióra kell fektetni a hangsúlyt. A megelőzésben viszont nagy szerepet kap a veszélyeztetett réteg. Ha e szerepre felhívjuk a figyelmet, sokak szemében áldozathibáztatókká válunk, és az elkövető cinkosa, pártolója lesz belőlünk. Szó sincs ilyesmiről! Gondoljunk az autókat feltörő tolvajokra! Senki nem ütközik meg azon a tanácson, hogy ne hagyjunk értékeket látható helyen a kocsiban, és egyetlen ember sem tekinti azt az elkövetőre nézve enyhítő körülménynek. Az erőszakoskodókat, zaklatókat, szeméremsértőket meg kell büntetni és el kell látni bélyeggel, ami a büntetéssel amúgy is együtt jár. A büntetés a prevenció egyik eszköze, de visszatartó ereje csak akkor van, ha elkerülésének esélyeit minimalizáljuk. A sértettek közreműködése nélkül viszont ez nem lehetséges.


Még három dolog: Szexuális sérelem döntően a nőket éri, ezért az Ő oldalukról közelítem meg a problémát, illetve tágabb térbe szeretném helyezni a témát. Ha nem is lehet hallgatni Martonról és Sárosdiról, próbáljunk a problémára a maga komplexitásában tekinteni! Harmadikként: Hinnünk kell abban, hogy a férfiak többsége illően viszonyul a nőkhöz, a molesztálást, zaklatást ugyanúgy elítélik, mint a sértettek!


Miben látom én a megoldást?


Mindenek előtt hiszem, vallom és állítom, hogy a megoldás kulcsa a nők kezében van! Sajnos teljes biztonság nincs, de ha a nők ezt a kulcsot használják, és jól használják, a tömegjelenség jelentősen visszaszoríthatóvá válik.


1. A nőnek legyen tartása! Viselje nőiességét úgy, mint ahogy egy uralkodó viseli a koronáját! Higgyétek el, ennek nagyon nagy visszatartó ereje van!


2. Kezelje a helyzetet helyesen!


3. Vegyen elégtételt azonnal az őt ért sérelemért!


E két utóbbi tanács váltja ki a legnagyobb vitát. Lebénul, fél, és hasonló érvek jelennek meg. Vitán felül áll, hogy e dolgok léteznek, és teljesen meg lehet érteni őket. Nem vagyunk mindannyian egyformán talpraesettek vagy lelkileg erősek, ezért hinni kell a társadalom támogatásában, és itt látok megjelenni egy ördögi kört. A nők nem érzik a társadalom támogatását, ezért hallgatnak. A hallgatás viszont lappangóvá teszi a problémát, az kvázi kezelhetetlen státuszba kerül.


A családnak, a szülőknek, de hatványozottan az anyának óriási szerepe van. A nevelésben példát, mintát kell adnia, a tartást be kell építenie leánya személyiségébe! Az önmagunkért való kiállásban az egész családnak ott kell állnia a sérült mögött! Ez egy olyan erő, ami biztonságérzetet ad, és általánossá válása esetén képes lesz  a társadalom szemléletformáló erejévé válni.


Sokakban talán felmerül a kérdés, hogy és a férfi? Őt fogadjuk el olyannak, az ő viselkedése természetes? Szó sincs erről! Hangsúlyozom, hogy itt nem a férfiakról van szó, hanem az aljas, gerinctelen emberekről! Sajátos dolog, hogy e kérdésben - a dolog természeténél fogva - férfiként jelennek meg, noha éppen a férfi mivoltuk kérdőjeleződik meg. Itt a jelenséget, a sértő magatartást kell szembeállítani a sértettekkel, és a hitványság megnyilvánulása ellen kell megtalálni a védelmet!


Vannak, akik a jogtól várják a megoldást, de félek, hogy az soha nem lesz olyan hatékony eszköze a megelőzésnek, mint az általam fent leírtak. Kíváncsi vagyok arra, hogy ti, nők mit gondoltok erről a problémáról akkor, amikor képesek vagytok az - egyébként érthető - érzelmektől elszakadni, és a józan ész irányából megközelíteni a témát.


Szerintetek mi lenne a megoldás?


 

  1. 2017. november 8. 06:16376.

     


    A társadalom belőlünk egyénekből áll. 


    Csak mi tudunk változtatni azon, hogyan kezeljük azokat akik valamilyen módon áldozatai lesznek egy hatalmi visszaélésnek. A szexuális molesztálás (hogy örüljön a kékelefánt)  is a hatalmi visszaélésről szól nem a szexről. 

    Nézd.. nem vagy mai csirke.. ahogy én sem.. Gondolj bele.. régen töktermészetes volt a láncon tartott kutya, ma már állatkínzás. Töktermészetes volt, hogy a nemkívánt kutya- macska szaporulatot vízbe fojtották vagy elásták.. Ma inkább ivartalanítják az állatokat. Nem mondom hogy nem akad elmeroggyant aki nem. 
    De legalább elindult valami ez irányban.. 
    Vagy... régen.. a gyerek kb agyonverése ha nem cselekedett helyesen (mi a helyes?) is normálisnak volt tartva. Ma azért már nem teljesen így van.. itt is van változás.. . Persze itt még sokkal több a tennivaló... 
    "Asszony verve jó"  ismered a mondást- ugye... Itt is elindult már valami.. még akkor is ha nemtisztelt honatyáink  nem akarnak törvényt hozni a családon belüli erőszakról... mert  nekik haverjuk a "vakkomondor" Előbb - utobb kénytelenek lesznek mert ezügyben már megvan a társadalmi nyomás. Ha nem ezek akkor akkor az utánuk jövők.. de előbb utobb meglesz az a törvény. 


    Szóval én hiszem... hogy rajtunk egyéneken múlik. 


     


    Kalmár levelét olvastam... 
    Hogy miért nem álltak ki??
    Szintén csak azt tudom mondani amit már oly sokszor. 


    A hatalomtól való félelem. Így vagyunk szocializálva. Félünk a hatalomtól. Ebbe a népbe ez mintha genetikailag lenne kódolva. Nem merünk fellépni ellene... mert tartunk attól, hogy aki felettünk áll - bármit megtehet velünk vagy a családunkkal. 
    És lássuk be.. van némi alapja a félelemnek... Sőt.. nem kicsi van. 
    Kero egyik áldozata mert csak névvel kiállni, mert őt már nem érheti el... Ő pl megvédte magát... Kár hogy nem a nagyrendezőt rúgta fel. 
    Hidd el.. nekem sem fér a fejembe, hogy miért nem léptek fel - lépnek fel az ilyenek ellen. DE átgondolva... hogy ha tudván tudod..- hogy ha fellépsz.. annak az az ára hogy soha többet munkád nem lesz sem neked sem a családodnak... mit tennél??
    Ne csak a színházi körökre és ne csak a molesztálásra (kékelefánt kedvéért) koncentrálj.. hanem úgy általában. 

    Az biztos, hogy azért van ez így mert hagyjuk. Mi teremtettük magunknak. 
    Na.. de így is kell hogy maradjon? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (373)
    2017-11-07  22:14
  2. 2017. november 8. 01:02375.

    Miert kell a szep Magyar nyelvet kerekbe torni????????Mi az hogy-abjuzolas-??????belehasad a fulem......molesztalalasra gondoltok,akkor irjatok azt,mar tele vagyok a sok szep Magyar szo elferditesevel.tetszik ,mondanank,de a- likolom- van leirva,most meg ez??????Egyaltalan beszeltek mas nyelvet???


    A temahoz csak annyit :miert akar minden tehetsegtelen ronda lany szineszno lenni?Ki mondta nekik,hogy menjenek fel pasi ,irodajaba,es lakasar?Aki 30 evvel kesobb jelentkezik ,hogy meg egy kis penzt kicsikarjon...addig hol volt?


    Na megyek ,de igerek mindenkinek  !0000 dollart aki nem, volt molesztalva,es megis szep karriert csinalt!!

    előzmény:
    Lillaréka (370)
    2017-11-07  17:39
  3. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. november 7. 22:38374.

    ...Közben azon gondolkodom, hogy az évtizedek óta fennálló problémát rá lehet e fogni a mostani légkörre. Meg még sok mindenen... Minél többet gondolkodik az ember, annál kilátástalanabbnak látja a helyzetet. Már csak abban bízom, amiről Kalmár Péter ír a "De miért pont most?" kérdésére adott válaszában...


    Ha most nem, akkor félek, hogy soha.

    előzmény:
    Lillaréka (372)
    2017-11-07  19:04
  4. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. november 7. 22:14373.

    Lillaréka, amikor belinkelted, azonnal beleolvastam esetekbe, de már valahol leírtam, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni velük. Sokat gondolkodtam, hogyan tudnám személyessé tenni ezeket a személytelen történeteket, de nem nagyon jutottam eredményre. Már az is felmerült bennem, hogy nem vagyok kellően empatikus, de aztán eszembe jutottak a világháborús lágertörténetek, amiket olykor még meg is könnyeztem. Puzsér Róbert mondott valamit egy vitaműsorban, talán nálam is hasonló dologról lehet szó. A "metoo" sztori elmesél egy történetet, amit ha el is fogadunk igaznak, egyoldalúsága nem megkérdőjelezhető. Semmiben sem szeretem az egyoldalúságot, de abban igazad van, hogy a sztorik összessége egy létező problémára világít rá. A probléma viszont nélkülük is ismert. Ugyanakkor súlyuk, a megoldás tekintetében előremutató szerepük a nevesített, felvállalt vádaknak van.


    Hidd el, értem, amit te mondasz. Egy pillanatig sem kérdőjelezem meg az áldozatok mérhetetlenül nehéz helyzetét. A probléma viszont annyira összetett, annyira bonyolult, hogy még a társadalom, a közvélemény is - közel fele-fele arányban - megosztott a szexuális sérelmek megítélése ügyében. Ilyen társadalmi közegben nem csodálkozhatunk az igazságszolgáltatás tehetetlenségén, és akkor még arról az atmoszféráról nem is beszéltem, ami az országot jellemzi. Az emberek tűrőképessége olyan szintre van felemelve, ami alatt az ilyen esetek fel sem tűnnek. Nekünk már szinte csak az arabok erőszakjától kell rettegnünk (de attól nagyon!), a milliárdos visszaélésektől a szemünk sem rebben. Mindenki a sajátjával törődik, saját boldogulására koncentrál, a társadalmi szolidaritás gyakorlatilag nem létezik.


    Hogyan lehet ezen változtatni? Őszintén megmondom: Fogalmam sincs! Sajnos olyan időket élünk, amelyikben mindenki csak magára számíthat. A szerencsések mögött ott van a család, vagy egy közösség, a szerencsétlenek viszont magukra maradnak.


    Válaszolj nekem a kérdésre: Miért tűrte el sok-sok éven keresztül több száz színész azokat az atrocitásokat, amikkel Kerényi sújtotta őket? Ha még nem olvastad, olvasd el ezt az írást! A tisztesség, a becsület nagyon szép szavak, de ma ezeknek a szavaknak förtelmesen kifacsart csengése van. Lehet e cinkossággal vádolni a némákat? Lehet e felbujtóknak tekinteni őket???


    Igazad van, az ember kívülállóként nagyon okos, és könnyen osztogat tanácsokat, áldozatként már odalenne a nagy bölcsesség. A szexuális abúzus messze túlmutat a színházon, ezért felmerül bennem a kérdés: Vajon nem vagyunk mindannyian áldozatok? Áldozatai, és bűnösei egy magunk teremtette társadalmi légkörnek?

    előzmény:
    Lillaréka (372)
    2017-11-07  19:04
  5. 2017. november 7. 19:04372.

    Mivel a topik cime- nem Sárosdi Lilla és nem is az, hogy Színésznők védelmében... 


    hanem éppen az hogy a Nők védelmében... 


    Ezért gondoltam azt hogy azokról a nőkről is fogunk beszélni vagy lehet beszélni, akik azért lettek áldozatai az abúzusnak mert senki nem volt a környezetükben akikhez fordulhattak volna. 


    A linken többszáz  történet van.. és bizony a túlnyomó többség azt meséli el, hogy őt az áldozatot hibáztatta a környezetéből mindenki. 
    Még olyan történet is van ahol a rendőrségi jelentésben szerepel  hogy  a kiskorú nem szenved el sérülést.. mivel abúzus csak a kéthetente történő láthatáson történik meg. 
    Vagy amikor pont, hogy amolyan jócsaládban történik meg... akikről senki sem gondolta volna. 
    Jó példa rá a tatabányai orvos.. akit a legidősebb lánya végül feljelentett miután a rádöbbent hogy nemcsak őt hanem a húgait is megerőszakolta... ez az eset nyilvánosságot kapott...  És biztos vagyok benne, hogy az anya tudta.. a nagylány meg akkor mert már valamit tenni amikor már nem félt aputól..nagykorú lett. Azért egy orvos nem éppen alacsony intellektusú... .  egyébként sem intellektus függő a dolog. 
    Vagy itt van Misibácsi.. a médiatanár... szintén a napokban cikkeztek róla.. ő sem alacsony intellektusú  mégis zaklatta a tanitványait. Tisztességes normális ép lelkű ember akkor sem tesz ilyet ha a 14 éves tanitvány maga ajánlkozik fel. 
    (volt nekem is osztársam aki szerelmet vallott a tesitanárnak  de a tesitanárnak volt annyi esze hogy kereken megmondja... a kiscsajnak hogy felejtse el...  és keresgéljen a korosztályában szerelmet. )
    Vagy itt az ELTE profja.. én ott egyből tudtam kiről van szó... és a lányom mondta is.. hogy jól gondoltam. A lányomat nem zaklatta... csupán az első héten közölte vele... hogy nem fog diplomát szerezni... Szerzett egyébként.. és a prof nem tudott belekötni a vizsgán a feleletébe .De félév után leadta a tárgyat és akkor vette vissza amikor más tanitott. Vele sem mert ujjat húzni senki.... ill az egyetem igen-.. mert 1 évet szabin volt amikor a lányom odajárt. 

    És ezek csak a mostani ügyek.... amik nagy nyilvánosságot kaptak... és egyiknél sem éppen az intellektussal volt baj. 


    A patkányság egyébként sem intellektus -függő- 

    előzmény:
    etilany (371)
    2017-11-07  18:40
  6. 2017. november 7. 18:40371.

    Na én speciel beleolvastam a linkbe. Most Sárosdit csak azért hoztam elő, mert ő is abúzust szenvedett el, de nagy valószínűség szerint teljesen normális családban nőtt fel. De jöhettem volna Gregor B-tel is, bár állítólag ő a helyzetgyakorlatokat is megalázónak élte meg, és a vizsgadarab meztelen jelenetét is...


    Amit belinkeltél, a  hortobágyi család....alacsony intellektusú emberek, volt ott minden.... és sajnos, aki olyan környezetben nő fel, hatványozottan nehéz dolga van, ami a segítségkérést illeti (bár végülis ott is megtörtént a  feljelentés, és a pasast lesittelték....ugyebár...). És bár te állítod, nem feltétlenül és nem csak azokat ér abúzus, akik gyerekkorukban is áldozatok voltak. Összeségében, azt megértem, hogy akik ilyen terhelt (vagy nem tudom minek nevezzem) családból jönnek, és nem tesznek feljelentést, azt viszont nem tudom megérteni, amikor felnőtt nők a karrierjük érdekében hallgatnak. Illetve, rendben van, hallgassanak, de akkor milyen már 20-30 év múlva kiteregetni a szennyest? Az van, hogy elbeszélünk egymás mellett. Mi egy bizonyos rétegről beszélünk, te meg egy kalap alá veszed az összes áldozatot. Szerintem egyéni esetek vannak és nem lehet úgy kezelni a dolgot, hogy "az áldozatok általában...". Azért volt, hogy pl. Sárosdit sokan hibáztatták, vagy Gregort...mert ők mi a  rossebet szenvedtek el gyerekkorukban?  Én biztos vagyok benne, hogy ha egy kislány "állna ki" és mondaná el, hogy az apja/tanára/rokona/akárki molesztálta, megerőszakolta, akkor mindenki vele érezne együtt... és tőle vsz nem kérdeznék, hogy méééééér nem szólt..... 


    Na kicsit kusza lettem, nem tudom érthető-e?....

    előzmény:
    Lillaréka (368)
    2017-11-07  17:00
  7. 2017. november 7. 17:39370.

    Az áldozatok. úgy általában. 


    mivel nem olvastál bele a linkbe  ezért felesleges minden további szó


    te sem akarod megérteni az abúzus lelki oldalát az áldozatok nézőpontjából. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (369)
    2017-11-07  17:36
  8. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. november 7. 17:36369.

    Ki a fontos személy?

    előzmény:
    Lillaréka (368)
    2017-11-07  17:00
  9. 2017. november 7. 17:00368.

    Talán ha sikerülne túllépni Sárosdin- végre akkor érdemben is lehetne beszélni a témáról.. 


    Mert ugyan igaz hogy miatta robbant ki a botrány... - és ő is "aranyhal" (aki nem bújhat el)


    de az abúzushoz való népi hozzáállásban  és áldozathibáztatásban nem ő a fontos személy

    előzmény:
    etilany (367)
    2017-11-07  13:49
  10. 2017. november 7. 13:49367.

    Zaklatás lényegében bárkit érhet. Nem tudom, pl. Sárosdi Lilla milyen családból származik, de nem olyannak tűnik, mint akinek sanyarú gyerekkora volt. Kérdés, hogy mekkora mértékű, és kérdés, hogy ott helyben lerendezem, vagy őrizgetem a  sérelmemet évekig. 


     

    előzmény:
    Lillaréka (364)
    2017-11-06  18:05
  11. 2017. november 7. 07:18366.

    Megértem én,csak nem tudok mit kezdeni vele.Általában sem rágódok a múlton,hiba vagy sem,csak avval foglalkozom amivel dolgom van..ahol tehetek valamit.


    Te igazán tudhatod,hogy miben tevékenykedem évtizedek óta.Azt is elhiheted nekem hogy éppen elég megalázott,az élettől megviselt emberrel van dolgom ma is.


    Én ezekkel a múltbeli történetekkel nem tudok mit kezdeni azon kívül,hogy sajnálom őket.De sem időm ,sem kedvem a múlton keseregni,sajnálkozni másokon,amikor jön a tél,és éppen elég dolgom van most,azokkal akiknek most kell a segítségem,az időm,az empátiám.


    Leírtam a véleményemet és ennyi, tovább nem foglalkozhatom vele,másra kell az egyre fogyatkozó energiám,bocsáss meg érte.Pusza!

    előzmény:
    Lillaréka (365)
    2017-11-06  18:31
  12. 2017. november 6. 18:31365.

    Miért nem tudod elképzelni hogy van olyan akinek nincs kiben bíznia?


    ugye te sem olvastál el a linkről egyetlen történetet sem...


    kiben bízzon az a kislány akit  a saját családja krvz le miután zaklatták??
    és mit él át ha felnőttként is ugyanaz történik vele.. és pontosan tudja.. senki sincs aki segítene rajta... mert mindenki azzal jön.. miért nem tette ezt vagy azt.. vagy miért olyan ruha van rajta.. vagy amolyan.. miért ment ide- vagy oda.. 


    Mit nem lehet azon érteni hogy áldozat nem azokból lesz akik meg tudják védeni magukat.. 


    hanem éppen azokból akiket könnyű megfélemlíteni , bármilyen módon, 

    előzmény:
    Dapazso (360)
    2017-11-06  11:15
  13. 2017. november 6. 18:05364.

    Igazad van


    végül is.. csupán azt hittem hogy a linkem által megértitek.... hogy egy felnőtt nő miért válik áldozattá


    Nos.. NEM  a szerető családban felnövekvő nőkből lesz áldozat felnőttként . Mivel ők azok akik pontosan tudják mi az amit nem tehetnek meg velük. 
    És mi az amitől fél egy felnőtt nő?? - azt hittem igen.. a link erre is felhívja a figyelmet...  hogy gyerekkorától fogva félelemben élt. 

    előzmény:
    etilany (362)
    2017-11-06  15:19
  14. 2017. november 6. 15:20363.

    Igen, viszont van egy másik újkeletű dolog, mégpedig az, hogy egyre több nő gondolja úgy, egyedül is ugyanúgy fel lehet nevelni egy gyereket, ezért egyre többen nem is törekednek arra, hogy párkapcsolatban szüljenek. 


    A párkapcsolatokból is hamarabb kiszállnak, meg sem próbálnak úgy igazán küzdeni érte akkor is, ha gyerekek vannak, mert hát egyedül is megy.


    Lehet, ezért is beszélnek egyre többet az apák szerepének fontosságáról, hátha kicsit lanyhul az egyedül is szülök, mert jogom van anyának lenni "őrület".

    előzmény:
    etilany (361)
    2017-11-06  15:08
  15. 2017. november 6. 15:19362.

    Az a baj, hogy (ha arról van szó és azt firtatjuk, hogy miért nem tesz feljelentést az áldozat) te nagyon egybemosod azt, hogy egy kislányt ér konkrétan erőszak (azaz nem "ússza meg" zaklatással), és azt, hogy egy -amúgy egészséges, szerető családban felnövő- felnőtt nőt zaklatnak. Nagyon nem mindegy és nagyon nem ugyanaz a szituáció. Maga a zaklatás és az erőszak közé sem lehet egyenlőségjelet tenni. Nem és nem értem, hogy egy sima zaklatási ügynél mi a rossebtől fél egy felnőtt nő?

    előzmény:
    Lillaréka (348)
    2017-11-05  21:25
  16. 2017. november 6. 15:08361.

    Tökigaz, amit az apák szerepéről írtál, mert az is kiemelt fontosságú és hála istennek, ma már egyre többet beszélnek róla. 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (358)
    2017-11-06  10:15
  17. 2017. november 6. 11:15360.

    Igazad van sok mindenben,de szerintem azért kell az "áldozatnak figyelni",hogy ne legyen áldozat.


    Minden esetben annak kell "figyelni" aki csínbe megy.Legyen az ha autóba ül..ha kettesben marad avval akit nem ismer..vagy vásárol amit szintén csak lát.


    Az élet ilyen..tele van veszéllyel és a mi dolgunk hogy a gyerekeinket ezekre a veszélyekre felkészítsük..akármelyikünk teszi,mindketten felelősek vagyunk azért hogy milyen nőt-férfit nevelünk.


    Ettől függetlenül természetesen aki szemét,mocsok az az , ..de meg kell tanulni amennyire csak lehetséges kezelni az olyan helyzeteket is amiket bár elitélünk,de előfordulhatnak.


    Valahol olvastam,hogy az "élet veszélyes üzem..valahogy túl kell élnünk"..erre kell felkészítenünk magunkat is,de a gyerekeinket is...bár minden gazembertől nem tudjuk megvédeni sem magunkat sem a gyerekeinket sem.


    De pont ezért kell reagálni azonnal,és nem később.és őrizgetni a sérelmeket.


    Igaz nem mindenki erős..de van neki családja,barátai,szerelme,vagy férje aki tehet érte.


    Nehogy már az legyen a kifogás hogy szégyelte..hát csak van valaki a környezetében , valakiben csak biznia kell!


     

    előzmény:
    Inez_Alvarez (358)
    2017-11-06  10:15
  18. 2017. november 6. 11:03359.

    Nna,néztem,nem mondom,hogy végig,de ennyit vagyok adni erre a "szarra"mármint az időmből.


    A beszédében némi áthallást véltem felfedezni,már amennyit hallottam belőle.


    "Nyuszika" felöltözhetett volna..mert kis fehérnemühiány mutatkozott nála.., ha már szinpadon és nem a konyhájában a mosogató elé..állt ,akkor elém...is..nem az én izlésem sem ő sem a párja megjelenése.


    No a dumáról meg inkább ..szóval .nem minősítek.


     

    előzmény:
    cabron (357)
    2017-11-06  09:13
  19. 2017. november 6. 10:15358.

    Oszt' ugyan mér az áldozatnak kell folyamatosan odafigyelni, védekezni, elővigyázatosnak lenni? Miért látensen elfogadott, hogy (jelen esetben) pasik többsége bármikor gyökér módra viselkedhet?


    Ez így még mindig áldozathibáztatás, bármennyire is nem úgy akarod feltüntetni.


    Abban igazat adok, hogy a nők kezében IS van a kulcs. De azért ne kezeljük már a faszikat agyatlan ösztönlényként, hogy hát szegények ilyenek azt' jóvan, oldja meg az, aki ellen vétenek.


    Egyébként ne emeljük ki az anya szerepét sem. Az apáé pontosan ugyanannyira fontos. A férfi mintát ugyanis ő adja. A lányának azzal, hogy megmutatja, minden körülmények között megvédi a férfi a nőt és nem él vissza sem termeti sem erőfölényével. Hogy a leány tudjon különbséget tenni majd felnőtt, párkereső nőként a tuskó pasi meg a talpig férfi között. Ne fogadjon el tőle bármit csak azért, mert figyelemre vágyik.


    A fiának pedig azzal, hogy megmutatja, hogyan viselkedik egy férfi a nővel. A nem az nemet jelent, az igen pedig azt, hogy meg kell találni a nőhöz vezető utat akkor is, ha igent mondott. Mert mindenkinek más jön be.


    Természetesen az anya szerepe is ugyanennyire fontos, de nem érzem, hogy azt külön taglalni kéne.

  20. 2017. november 6. 09:13357.

    Arról nem is beszélve, ha a Krétakör színi társulat megkapja az összes igényelt állami támogatást, vagy legalábbis annyit, amennyivel beérik, lehet soha nem lát napvilágot az ügy. Biztos Marton László többet kapott...


    Azért ez is benne van a pakliban.


    Nézd meg, érdemes.


    https://www.youtube.com/watch?v=uAyQ9kvs9vc


    Mondjuk én meg tiltakozom, az én adómból pl. ne finanszírozzanak egy ilyen kortárs művészetnek csúfolt fost.

    előzmény:
    Dapazso (356)
    2017-11-06  08:59
  21. 2017. november 6. 08:59356.

    Nna,itt fejezzük be a példálózást..Cserháti nem csupán a legnagyobb énekesnő volt hanem egy társaságban jártunk,ismertem jól.Semmi köze Erdősnek a


    z ő problémájához.Nagyon más okból vonult vissza,és amikor visszatért,már késő volt..Szóval erről ennyit.Erdősről sok zenekar,férfi énekes is fügött,főleg lemezkiadás terén..de koncertezni lehetett aki ..na hagyjuk.Cserháti rossz példa.


    Most nem megyek bele hogy Sárosdi amikor beült az autóba "csókra számitottam"",miért nem szállt ki az álló kocsiból,vagy ha már kezelésbe vette a petyhüdt kicsi péniszt..miért várt húsz évet..ja és a férje..aki mindenről tudott miért nem szedte le Marton fejét?,Egy tehetséges művész már a rendszerváltástól mitől félt?,Molnár Piroskával értek egyet.


    Befejezem ,mert értelmetlen véleményekről vitatkozni.csak megjegyzem,én nem csupán "ordítottam"hanem mondtam is az illetőnek alternatívát.....vagyis következményt.


    Senkit sem nézek le..csupán az azonnali reakciót hiányolom...ami már a mérlegelést engedi..megéri?,..


    Ha azonnal kitudódik,nincs további lehetősége a zaklatónak...vagy legalább számolnak a többiek vele..felelősséghárítás..ami most napvilágot látott.No ha nincs Hollywood??Kuss van továbbra is??


    Ez nem áldozathibáztatás,hanem egy furcsa etikai morális viselkedés,.. amit igen,  nem fogadok el.


     

    előzmény:
    ágneskamilla (349)
    2017-11-06  00:36
  22. 2017. november 6. 08:57355.

    "Valóban jó lenne minden munkahelyen egyfajta szabályzat, ami rögzíti a kívánt viselkedést és öltözködést. Igen, nem lehessen munkahelyen beszólogatni, hogy "de megb...", vagy de jó a s....d"...stb. De egyúttal rögzítse azt is, hogy ne járjanak be csöcs-fenék-combvillantós göncökben dolgozni. Illik a férfiakkal is tekintettel lenni, minekutána kikérjük magunknak a  szóbeli zaklatást. (Mellesleg jobb helyeken van is szabályzat...)."


    Én kíváncsi lennék, hogy ha férfiak kérnének a munkáltatójuktól öltözködésre vonatkozó szabályzatot, hány nő lenne, aki ez elfogadná, netán értékelné, és hány lenne, aki fel lenne háborodva, hogy nehogy már egy férfi meg akarja neki mondani, hogyan öltözzön, nyomja el a teljesen normális érzéseit oszt kész.


    Lássuk be, azért a nők sincsenek a helyzet magaslatán, hogy ez a kérdés jól oldódjon meg. Az nem lehet az egyetlen opció, hogy ha a nő azt mondta, hogy őtet zaklatták, akkor az úgy is van, semmi kétség, a férfit meg kidobjuk, lecsukjuk, lehányjuk stb. 


    Amíg az van a fejekben, hogy a nő a kicsi, gyenge, kiszolgáltatott, akit meg kell védeni, a férfi meg a hatalmas, erős, szexuális ragadozó, akit be kell törni, nem lesz megoldás. 


    Valaki alább írta, hogy pl. Ausztráliában felírják a rendszámát az autónak és megbüntetik az autóst, aki kocsiból beszól a nőknek (most azt hagyjuk, hogy ezt hogy). Na, most egy ilyen csak a büntetéstől való félelem miatt készteti arra a férfiakat, hogy ne csináljanak ilyet, nem pedig az, hogy egyszerűen nem csinálok ilyet, mert az bunkóság, tiszteletlenség és a nők nem ezt érdemlik.

    előzmény:
    etilany (347)
    2017-11-05  15:50
  23. 2017. november 6. 08:43354.

    Egy gyerekkel szemben bármi, ami a nemiségére tesz célzást zaklatásnak, abúzusnak minősül. Az is, amiről sokan az gondolják, hogy ártatlan tréfa.


    Nagyon sokszor hallani szülőktől pl. egy kisfiú esetében, hogy ne húzd meg a kislány haját, mert majd jól meghúzgálja a pöcsödet és nézhetsz, vagy ugyanennek kapcsán azt, hogy légy vele kedves, előzékeny, és akkor úgy fogja meghúzgálni a pöcsödet, hogy az neked se lesz ellenedre. És ezt viccesnek tartják. 


    Míg a kislányok esetében elmondják a szülők, hogy mások előtt ne fogdossa a nemi szervét, addig a fiúk esetében még, ha el is mondják, jót nevetnek rajta, hogy milyen cuki, ahogy a fütyiével játszik. 


    Talán mostanra ez már nem egészen így van, de generációkon keresztül ez így volt normális. Viszont a lányok esetében ma már egyre divatosabb kitenni őket a húspiacra. Gyerekmodellkedés, gyerekszépségverseny stb. 


    Alapvetően szerintem innen kéne elindulni. Hogy a gyerek egyáltalán tisztában legyen vele, hogy mikor kell szólnia a felnőtteknek, ha valami nem frankó.

    előzmény:
    Lillaréka (348)
    2017-11-05  21:25
  24. 2017. november 6. 08:20353.

    Láthatod, ágneskamilla szerint ne keverjük a szezont a fazonnal...


    Pedig éppúgy szexuális zaklatás, ha egy diák szándékosan úgy megy a vizsgára, hogy a tanára figyelmét a bájaira terelje, amivel manipulálni akar. Ez is egyfajta hatalommal való visszaélés. 


    A nő egész nyugodtan lehet ösztönlény, de a férfi, na az fékezze magát. :)


    Amikor általános iskolás voltam, kaptunk egy, a fősuliról frissen kijött tesitanárnőt. Hetedikes voltam, és a hetedikes, nyolcadikos fiúk között folyamatosan téma volt az új tanárnő, kvázi minden fiú "bele volt zúgva", egymás között nyomatták, a hú, de jó feneke van stb. :)


    Pedig az égvilágon semmit nem tett a tanárnő, úgy viselkedett, mint egy tanár, egyszerűen csak egy 23 éves fiatal nő volt. 


    De emlékszem, az osztályfőnökök beszélgettek velünk az ilyen dolgokról. A szülőnek és adott esetben a tanárnak nagy felelőssége van abban, hogy elmagyarázza a gyereknek, hogy normális, amit érez, és hogyan kell ezt kezelni.

    előzmény:
    etilany (347)
    2017-11-05  15:50
  25. 2017. november 6. 08:04352.

    Jókat írsz!


     


    "De ne áltassuk egymást,némelyik nőtársunk úgy megy be a munkahelyére,mintha szórakozóhelyre menne,fiam szokta mondani,ha valaki kipakolja elém amije csak van...vagy kizavarom,vagy szólok neki hogy öltözzön fel,mert álló f@...al nem lehet dolgozni.


     


    Bizony némelyik nőtársunk ezt is megalázónak tartja."


     


    Az a baj, hogy sok nő gondolkodik úgy, hogy neki joga van, a férfi meg fogja vissza magát, azért jött le a fáról. Semmilyen formában nem gondolnak bele, hogy egy férfinak iszonyú kellemetlen, kínos, "fájdalmas" egy olyan helyzet, amikor kirakják mindenüket, netán a viselkedésük kihívó, mert egyszerűen élvezik, hogy hatással vannak a férfira. Legtöbbször szerintem ez nem tudatos, ösztönből jön, de hát a nők is lejöttek a fáról elvileg. :)


    És valóban, lehet ezt élvezni, de megvannak ennek is a határai. 

    előzmény:
    Dapazso (346)
    2017-11-05  13:51

Címlap

top