Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Költözés kisgyermekekkel

koltozkodok
Létrehozva: 2017. október 18. 13:11
Hová lenne érdemes költözni egy 2 két kisgyermekes (1 és 3 évesek) családnak 10 milliós max. kerettel?

Néhány feltételt támasztunk csak, hátha belefér egy "álomotthon"

- max. 10 mFt a keret, nem gond ha felújítandó, csak ne dőljön ránk  
- Családi ház vagy sorház lenne jó 
- A közelben óvoda és ált. iskola, bolt amit gyalogosan is el lehet érni. 
- 10-20 km-en belül egy nagyobb város (nagyobb bevásárlás stb.) 
- Jó legyen a közbiztonság (ez az egyik oka a költözésünknek Ózdról) 
- Jó lenne Pest megyében, esetleg a Dunántúl valahol.

  1. 2017. október 27. 02:5451.

    Na basszus, a linket nem sikerült berakni. Na mégegyszer

    előzmény:
    Babyface83 (50)
    2017-10-27  02:52
  2. 2017. október 27. 02:5250.

    Csak neked, hogy művelődj kicsit:  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (48)
    2017-10-26  19:13
  3. 2017. október 26. 19:2749.

    Komolyan már sajnállak, hogy ennyire égeted magad, rettenetesen ostoba és tájékozatlan vagy. Rengeteg múzeum van a környéken pl Pécsen, bár eddig az 5 éves fiamat az ilyesmi nem különösebben érdekelte. De majd ha abban a korban lesz, nek fogjuk sajnálni rá az időt, hogy messzebbre menjünk akár egy múzeumért, ahogy eddig is tettük bármi másért. Autó jó ha van egy ilyen életmódhoz, ez tény, de ezt már leszögeztük párszor.


    Ami a származásomat illeti, semmi okom rá, hogy el akarjam felejteni, honnan való vagyok, az egyik nagyapám főiskolai tanár volt, a másik jogász, a nagymamáim közül az egyiknek nem volt ugyan diplomája, de valahogy nem éreztem sose ezt cikinek. Hogy az ükszüleim pontosan mivel foglalkoztak, azt sajna nem tudom. De őszintén szólva ha az ősiem kovácsok vagy asztalosok lettek volna, akkor sem érezném úgy ,hogy emiatt szégyenkeznem kellene, én azt tartom suttyóságnak, aki ilyen mércével méri az embereket... Én elhiszem neked, hogy a felmenőid értelmiségiek voltak, pont ezért vagy jó példa rá, hogy attól még, hogy valaki "jó családból" származik, simán lehet egy sötét tahó :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (48)
    2017-10-26  19:13
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 26. 19:1348.

    értelmiségiek voltak-e, nem is nagyon érdekel


    iskolába járatott proli, paraszt ivadékokat nem is nagyon szokta, mert szívesen elfelednék honnan valók


    de sajnos az iskola nem írja felül az első 10-14 év szocializációs hátrányát


    majd indokold meg miért JÓ egy gyereknek, ha a lakhelye környékén nincs ennyi muzeum


    https://goo.gl/maps/7Uu4Q8n4nRp


     

    előzmény:
    Babyface83 (45)
    2017-10-26  18:50
  5. 2017. október 26. 19:0447.

    El bizony, akármennyire is böki a csőröd :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (46)
    2017-10-26  18:56
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 26. 18:5646.

    neked van min röhögni ténylegaz élet elhalmozott minden jóval


    szóval ne feszegesd

    előzmény:
    Babyface83 (44)
    2017-10-26  18:26
  7. 2017. október 26. 18:5045.

    Amúgy tényleg nem tudom, hogy az itt élők ükszülei értelmiségiek voltak-e, nem is nagyon érdekel. Csak azokra a hülyeségekre reagáltam, amivel próbáltad megindokolni, hogy szerinted miért szar egy gyereknek ilyen helyen felnőni.

  8. 2017. október 26. 18:2644.

    'Oszt honnan véled tudni, hogy melyik Bivalybasznádon lakom? Megyét írtam ugyan de ennyiből nem beazonosítható. Vagy itt minden település suttyó tanya?


    Hála az égnek, hogy az olyanok, mint te nem akarnak a szomszédomba költözni. Mert gondolom magadat is az értelmiség kategóriába sorolod, ezen sokadszorra is jót röhögtem :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (43)
    2017-10-26  17:56
  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 26. 17:5643.

    ha teccccik ha nem, mo mindig is egy városos ország volt és a többi helység tanya és valszeg ez még sokáig nem is fog változni


    az értelmiségi (akiknek az ük is értelmiségi volt már) krém 1 része költözött falura persze, telki, budajenő, solymár, szentendre, leányfalu........


    de nem bivalybasznádra a te szomszédodnak lenni


     

    előzmény:
    Babyface83 (38)
    2017-10-25  14:50
  10. 2017. október 26. 15:1642.

    Itt is van egy olyan tendencia, hogy aki kicsit tehetősebb (persze csak magyar viszonylatban) és igényesebb, szabadulni akar a társasházból és vesz egy hatalmas telket a faluban, rá épít egy szép nagy házat, és pl lovakat tart. Itt mondjuk ez a folyamat eléggé az elején tart, mert nem csak lila-akác köz jellegű a környék, van csirkét etetgető nénike is :) Szóval eléggé vegyes a kép, de nekünk épp ezért tetszik. 


    Olyasmi miatt meg főleg nem költöznék el, hogy helyben legyen egyetem. Ki tudja mi lesz akkor, milyen pályát választ majd a gyerekem, lehet hogy külföldre akar majd menni, az is lehet, hogy nem akar majd tovább tanulni, ez már az ő döntése lesz, ebben nem akarom korlátok közé szorítani semmiképp.

    előzmény:
    Caithleen (41)
    2017-10-26  09:04
  11. 2017. október 26. 09:0441.

    A', tipikus Trump szavazo attitud...


    En eltem kisvarosban, nagyvarosban, vilagvarosokban is, konkretan faluban csak most itt kf-on nehany eve. Errefele egyebkent az igenyesebb retegek vonulnak ki, kulonosen a kisgyerekesek, tehetos nyugdijasok, vagy otthonrol dolgozok, mint pl a szomszedaink (ujsagiro/tervezo) nem veletlenul, ahogy te is irod, mas az eletminoseg. Ez meg is latszik az ingatlanarakon, mondjuk.


    Ahol en gyerekeskedtem, ott egyebkent volt kozepiskola, 14 evesen megis elkerultem, mert erosebb suliba akartam menni. Majd kesobb egyetemre megint mashova.


    A fiam itthonrol jar, halistennek van valasztek magan- es allami intezmenyekbol is szuk kornyeken. Ill az orszag egyik nagyon jo egyeteme itt van fel oranyira. En szeretnem, ha ott kotne ki, de nem ringatom nagyon bele magam:-)

    előzmény:
    Babyface83 (38)
    2017-10-25  14:50
  12. 2017. október 25. 18:2740.

    Hát, nem csak Bp-n van ám felsőoktatás. A párom pl budapesti létére Szegedre járt egyetemre.


    Szóval akkor lehet ez se jött be szegény fiamnak, ha például megfelel neki a PTE, mert akkor maradhat itthon :)

    előzmény:
    Lióra (39)
    2017-10-25  16:46
  13. 2017. október 25. 16:4639.

    azért vol  jó vidéken felnőni,kisvárosban, mert utána 18 évesen le lehetett lépni koliba nagyvárosba (sőt,az igazán kicsi falusiak már 14-től mentek gimikoliba),míg bp-ieknek,nagyvárosiaknak szívás,mert 23-4 éves korukig lakhatnak otthon anyuval, ha valamiért irigyeltek  ,bennünket a falusi libákat a bp-i csajok, hát ezért.

    előzmény:
    Babyface83 (38)
    2017-10-25  14:50
  14. 2017. október 25. 14:5038.

    Egy újabb elmés megnyilvánulás tőled, most sem okoztál csalódást :)


    Nagyon örülök, hogy ilyen helyen nőhet fel a gyerekem, ebben az országban nem is nagyon tudok ennél ideálisabb helyet elképzelni ehhez. Mint néhányszor leírtam többek között én is, nagyváros közeli falvakról beszéltünk. Mi majd kb 5 közeli középiskolából válogathatunk, és kevesebbet kell majd utaznia a gyerekemnek a suliig, mint egy budapestinek, aki mondjuk nem a legközelebbi sulit választotta. És nem pont tanulatlan piások meg tyúklopók élnek itt, hanem főleg olyan családok, akik megunták a városi létet. 


    Elmaradott szerintem az, aki ilyen begyöpösödött, és nem tud tovább látni a sztereotípiákon, amit egyszer sok évtizede a fejébe vertek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (37)
    2017-10-25  10:48
  15. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. október 25. 10:4837.

    gyerek nélkül teljesen más


    de egy gyereknek kellenek külső ingerek is


    a falusigyerek mindig elmaradott volt


    és szopott nagyokat iskolásan (ha járatták)


    középiskola? felsőoktatás? albérletben? 


    kiskorában tanulatlan piások és tyúklopó cigányok között szocializálódni?

    előzmény:
    cabron (31)
    2017-10-24  17:06
  16. 2017. október 25. 07:5736.

    Oda biztos ne menjen TI, mert - szerinted - macskazaklatók garázdálkodnak!   

    előzmény:
    Lióra (34)
    2017-10-24  23:51
  17. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 25. 07:2535.

    Aha, az jó! Mert engem éppen nem érdekel.Sem ez, sem más.

    előzmény:
    Lióra (34)
    2017-10-24  23:51
  18. 2017. október 24. 23:5134.

    Debrecen környéke falvai:Mikepércs

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (33)
    2017-10-24  19:52
  19. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. október 24. 19:5233.

    Aki fotelből vásárol lakást/ingatlant  az nagyon megjárhatja.


     

  20. 2017. október 24. 19:1432.

    Szerintem Pest megye felejtős, drágább a lakás, mint Pesten. Hogy döntitek el, hogy melyik településre költöztök? Mert nincs olyan, ami minden szempontból jó, sőt, minden településre igaz az, amit elfogadható feltételnek írtál.

  21. 2017. október 24. 17:0631.

    Én is azt gondolom, hogy a legjobb választás egy falu, ahonnan 15-20 km-re bármit elérsz. Nálunk mondjuk a bolt elég gáz, de arra jó, hogy alap dolgokat megvegyél, ha épp elfogyott valami. Választék nem igazán van, de annyira nem para, heti 2-3x úgyis kimegyünk a faluból és onnantól már jó kis boltok vannak. Mondjuk a férjem dolgozni, amikor nem itthon melózik (én helyben dolgozom). A havi nagy bevásárlás helyszíne meg szintén 20 km.


    És tényleg minden elérhető a környéken. 

    előzmény:
    Babyface83 (30)
    2017-10-24  16:43
  22. 2017. október 24. 16:4330.

    Ez sem sokkal nagyobb falu, de központi szerepet tölt be, a környékbeli falvakból ide járnak a gyerekek suliba/oviba, persze nem mindegyik, néhányan a közeli nagyvárosba járnak. Itt is van suli- és ovibusz.

    előzmény:
    cabron (29)
    2017-10-24  16:04
  23. 2017. október 24. 16:0429.

    Nálunk ugyan nincs ovi, suli, mert hát egy kb 300 fős faluról van szó, nyilván nincs annyi gyerek, de a legközelebbi ovi azt mondják nagyon jó. A suli már állítólag nem, de a jó suli is 15 km-re van innen, ahova, mint mondtam van sulibusz. Jó a tömegközlekedés is, a közbiztonság is.


    És tőlünk is autóval 30 perce van egy nagyváros, szóval mi is csak az előnyét látjuk. Bár nincs gyerek, de senki nem kínlódik amiatt, hogy vinni kell a gyereket 4 km-re. :) Ez a minimális távolság akár egy nagyvárosban is bejátszhat egy ovi- suliválasztás esetén.

    előzmény:
    Babyface83 (28)
    2017-10-24  15:24
  24. 2017. október 24. 15:2428.

    Nekünk az egyik szomszédunk az óvoda, (ami ráadásul hatalmas pozitív csalódás volt a régi ovinkhoz képest), a másik egy bolt, pár méterre egy kisebb park mögött pedig a suli. 3 házzal odébb orvosi rendelő. Nagyváros meg mint írtam 15-20 percre (forgalomtól függően). Konkrétan nem tudok olyat mondani, ami itt hiányzik és városban lakva meglenne, csak pozitívumai vannak számunkra az itteni életnek. 

    előzmény:
    cabron (27)
    2017-10-24  10:27
  25. 2017. október 24. 10:2727.

    Szerintem is ma már egy hülye sztereotípia, hogy a falvak el vannak maradva. Nyilván van olyan is, de lehet választani nem egy olyat, ami kulturált életvitelhez remekül alkalmas.


    Ahol mi lakunk, az is egy kis falu, de minden elérhető közel is (még, ha helyben nincs óvoda és iskola), van normális internet nem csak egy szolgáltatótól. 


    Óvoda 4 km-re, általános iskola szintén 4, vagy 15 km-re. A távolabbi suli ráadásul egy jó suli és iskolabusz is van. Szóval hülyeség azt gondolni, hogy ha faluban laksz, el vagy vágva a külvilágtól.

    előzmény:
    Babyface83 (23)
    2017-10-23  00:13

Címlap

top