Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kisemmizhetik a gyerekeim?
Férjemmel van két gyerekünk. Férjemnek egy nővére, aki mindig fennhangon hangoztatta hogy nem akar gyereket. Anyósomnak ez nagy szívfájdalma volt, de elfogadta. A sógornőm kiment Angliába dolgozni, úgy volt hogy ott is marad, így anyósom megígérte, hogy az ő anyjától örökölt lakást illetve anyósomék nyaralóját a mi két gyerekünk kapja meg , amint nagykorúak lesznek. Ennek mi nagyon örültünk, mert nekünk is nehéz volt a semmiből elindulni, jelenleg is albérletben élünk. Erre a nővére pár hónapja hazaköltözött a vőlegényével és azt is benyögte, hogy babát szeretnének. Anyósom persze nagyon boldog és máris visszakozik korábbi ígéretétől, és már úgy kalkulál, hogy akkor a nyaraló az én gyerekeimé (igen, a kettőé közösen) és a nagyszülők lakása a sógórnő gyerekeié lesz. Mondván hogy számára eszmei értéke van a hajdani nagymama miatt, mi meg úgyis eladnánk. De mi mást csinálnánk vele? Nagyon sokat ér, mert jó környéken van, de Budapesten, mi pedig nem szeretnénk Budapestre költözni. Persze nincs kizárva hogy majd valamelyik gyerekünk sem szeretne később.
Ráadásul ők már most beköltöznének, pedig baba még sehol. Meglehet hogy össze sem fog nekik jönni. Arról nem beszélve, hogy a sógornőm mérnök, külföldön is az volt, nagyon jól keresett, nem szorul rá arra a lakásra és az esetleges porontyai sem. A palija is pénzes. Mondtam a férjemnek, hogy akkor legyen övéké a lakás, de a sógornőm fizesse ki nekünk, de azt mondta ilyet nem mondhat mert a lakás az anyjáé. Én viszont ebbe nem tudok belenyugodni, hogy a gyerekeim ott állnak majd a világban semmi nélkül, mikor nekik meg annyi van.
És ez mindig így volt, mindig is sógornőm kapott mindent. Ő egyetemre járt, egy vagyonba került anyósoméknak, albérletet kellett neki bérelni, tandíja is volt, ezek nagyon nagy összegek. Az én férjem a városba járt szakmunkásképzőbe, rá közel sem kellett annyit költeni. Ennek fejében kapott egy használt autót és ezzel le is volt tudva. És azóta sem kompenzálták, nem segítenek semmiben minket. És akkor egyetlen reménysugár volt, hogy majd a gyerekeinknek jobb lesz, de most már nekik sem.
Mit tehetnénk, hogy ez ne így legyen? Gondolom jogi lehetőségeim nincsenek, mert csak szóbeli megállapodás történt.
Bocs a helyesírási hibákért mobilról írok
De még meg sincs a gyerek.. eleve nem is értem mičrt osztogat amig él..majd örökölnek azt' kész
Igen képzeld..az apja ůgy tette be azt a pénzt hogy arról elméletileg ne tudjon senki.. čs kibaszottul tévedsz, az összes itt lęvő pina k özül szerintem én vagyok az egyetlen akinek nem derogál egy pasinak fizetni, és ha ůgy adódik akár eltartani ha pl nincs melója..szóval csak óvatosan a szŕmító szňval..ha az lennék egy pŕr lehetősčgem lett volna gazdag seggfejekkel összejönni anno,mčgsem tettem mert nem a pénz érdekel..de nehogy már ne álljak ki a párom érdekeičrt
Csicska vagy te
Könnyen lehet, hogy kamu ez a konkrét történet, de a jelenség ettől függetlenül létezik. Sajnos.
Hová tünt a topik indítója??
Gondolom megkapta a választ a kérdésére..vagy..valóban kamu az egész...
Most ez egy vicc??? Anyosod el. Ha selyemfiukra kolti az osszes penzet is az o dolga. Amig nem a ti keresetetek adakozza masnak addig nincs mirol beszelni. A gyerekeid nem lesznek kisemmizve. Hiszen nincs is ezekszerint semmijuk.
En sose ertem hogy elo emberek penten hogy b8rnak igy veszekedni emberek vagy szamolni vele. Meg amugy is barmilyen orokseggel hulyeseg szamolni. Avval szamolj amit ti tesztek le az asztalra. Hja es az nen erv mashol hogy van. Hidd el anyagi helyzettol figgetlenul epelmeju ember nem oroksegre var.
Hát pont ez az! Sehol egy halott! 😝
Azért basszus hogy örülnék egy nyaralónak... Vagy akár egy nyaralásnak is, ha már itt tartunk (nem rinya, tény). Más meg képes kiakadni, hogy csak egy nyaralót kap. Furcsák az emberek...
Egyébként meg igazad van! Végül úgy is a nőé lesz az utolsó szó! :-)
Fárasztó vagy. :-)
Van örökség, ha nincs halott? :-)
Köteles rész akkor van, ha a delikvens feldobja a pacskert. Addig tulajdonjog. Csak a pontosság kedvéért. 😝
Gyerekeid is éhen fognak halni, hajadismijen.. Elképesztő.
Párod segítőkész az tény. De ahogy írtad magad is, csicska. Miért csodálkozott, ha úgy is kezelték?
A sógornődnek volt esze tanulni,egzisztenciát építeni és most ,hogy egyenesbe került és párt is talált, családot akar alapítani.Ti meg gyorsan csináltatok 2 gyereket a nagy semmire . Talán dolgozzatok többet sírás helyett ,hogy ne nélkülözzenek a porontyaid.A nyaraló és a lakás az anyósodé.Ha halála előtt eladja és elhullámvasutazza az árát ahhoz sincs semmi közöd.Egyébként nagy öröm ám ha a családba bekerül egy áskálódó, számitó buta meny...
Párod nevére berakott biztosítás? Ki fizette? Valószínűleg a szülők, a párod max. a kedvezményezett volt.
Lehet, hogy azért adtak kevesebbet férjednek a szülei, mert látták milyen számító párja van.
Ne felejtsd el kinyitni az ablakot. Arra is figyelj, hogy földszintinél ne legyen magasabb.
Ezt a kifejezést a köznyelv akkor is használja, ha valakit az örökségből kitagadnak, de igazad van, legyünk szakszerűek!
A köteles résztől valakit kitagadással megfosztani... stb. :-)
Most jut eszembe, hogy rám se hagyott nyaralót senki sem. Egyetlen egyet sem. Nem is tudom, most mi lesz velem.... Szerintem kiugrom az ablakon, mert itt már nincs más út.
Még az lenne a legjobb, ha elutazná, vagy elverné akármire:))). Akkor hogy meg lenne sértődve a TI, hogy már a nyaraló sem lesz a gyerekeié:))))).
Akkor van valaki kisemmizve, ha a tulajdonát elveszi valaki. Itt erről szó nincs. Anyósnak van tulajdona, a TI-nek pedig ehhez semmi köze. Ha eladja az egészet, és elutazza a pénzt, ahhoz sem. Akkor sem semmizett ki senkit.
Na ez az a dolog, amibe a házastárs (élettárs) nem szólhat bele! Ez kizárólag a szülő(k) és a gyerek(ek) ügye! Eszembe nem jutna a Nejem és családja dolgaiba beleszólni, és ezt nem tűrném az én családom vonatkozásában sem.
Számomra kevés gusztustalanabb dolog van, mint amikor testvérek örökségen veszekednek. Remélem, itt ilyen nem fog előfordulni, és a férjed, meg a testvére jó testvérek módjára viselkednek, amikor arra kerül a sor.
Végrendelet hiányában a gyerekek fele-fele arányban örökölnek mindent, végrendelet készítésekor az abban foglaltak szerint. Kisemmizni azért nem olyan egyszerű valakit. Jogi úton bármi megtámadható, de ahogy írtam, fene megette, ha arra kerül a sor!
Hát, ja. Valahogy így. :)
Fantasztikus...
És pontosan mit is?
Anyós pajti nem akarja önként átnyújtani a saját cuccait???
A "legszebb" az indítóban az utolsó mondat. Simán jogi útra is terelné ezt az ügyet, ha lenne rá mód.