Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kisemmizhetik a gyerekeim?
Létrehozva: 2017. augusztus 8. 08:36
Férjemmel van két gyerekünk. Férjemnek egy nővére, aki mindig fennhangon hangoztatta hogy nem akar gyereket. Anyósomnak ez nagy szívfájdalma volt, de elfogadta. A sógornőm kiment Angliába dolgozni, úgy volt hogy ott is marad, így anyósom megígérte, hogy az ő anyjától örökölt lakást illetve anyósomék nyaralóját a mi két gyerekünk kapja meg , amint nagykorúak lesznek. Ennek mi nagyon örültünk, mert nekünk is nehéz volt a semmiből elindulni, jelenleg is albérletben élünk. Erre a nővére pár hónapja hazaköltözött a vőlegényével és azt is benyögte, hogy babát szeretnének. Anyósom persze nagyon boldog és máris visszakozik korábbi ígéretétől, és már úgy kalkulál, hogy akkor a nyaraló az én gyerekeimé (igen, a kettőé közösen) és a nagyszülők lakása a sógórnő gyerekeié lesz. Mondván hogy számára eszmei értéke van a hajdani nagymama miatt, mi meg úgyis eladnánk. De mi mást csinálnánk vele? Nagyon sokat ér, mert jó környéken van, de Budapesten, mi pedig nem szeretnénk Budapestre költözni. Persze nincs kizárva hogy majd valamelyik gyerekünk sem szeretne később.
Ráadásul ők már most beköltöznének, pedig baba még sehol. Meglehet hogy össze sem fog nekik jönni. Arról nem beszélve, hogy a sógornőm mérnök, külföldön is az volt, nagyon jól keresett, nem szorul rá arra a lakásra és az esetleges porontyai sem. A palija is pénzes. Mondtam a férjemnek, hogy akkor legyen övéké a lakás, de a sógornőm fizesse ki nekünk, de azt mondta ilyet nem mondhat mert a lakás az anyjáé. Én viszont ebbe nem tudok belenyugodni, hogy a gyerekeim ott állnak majd a világban semmi nélkül, mikor nekik meg annyi van.
És ez mindig így volt, mindig is sógornőm kapott mindent. Ő egyetemre járt, egy vagyonba került anyósoméknak, albérletet kellett neki bérelni, tandíja is volt, ezek nagyon nagy összegek. Az én férjem a városba járt szakmunkásképzőbe, rá közel sem kellett annyit költeni. Ennek fejében kapott egy használt autót és ezzel le is volt tudva. És azóta sem kompenzálták, nem segítenek semmiben minket. És akkor egyetlen reménysugár volt, hogy majd a gyerekeinknek jobb lesz, de most már nekik sem.
Mit tehetnénk, hogy ez ne így legyen? Gondolom jogi lehetőségeim nincsenek, mert csak szóbeli megállapodás történt.
Nagyon szomorú az ilyen...
Csak azt várják, mikor dobja fel végre a közeli rokon a talpát???
Apukám szinte minden pénzét utazásra költötte. Jól tette! Csak így tudok erre a témára gondolni.
Hogy nem ég le a képéről a bőr annak, aki felnőtt emberként nem azon gondolkozik, hogy tudná előteremteni azt, amire szüksége van / vágyik, hanem azon, hogy kitől lehetne megszerezni, és neki az miért JÁR.
Sose pofáznék bele a férjem, nővére és szülei közti pénzügyekbe. Van, amihez egyszerűen nincs közöm. Ez pont ilyen.
Pedig hány ilyen topic volt itt.
Sokan nem értik, hogy várható örökség nincs, amikor az örökhagyó meghal, akkor "lehet osztani a vagyont" (ami még van)
Általában azok a legnagyobb követelőzők, akik mindig mástól várják a boldogulásokat és a gazdagodásukat.
Ez az egész téma úgy agyrém, ahogy van...
Egyik oldalt sem értem: Anyóspajti mi a francnak ígérgeti a cuccait? Van háza, nyaralója, használja és ennyi. Ha erről gondoskodni akar, akkor végrendelkezzen. TI meg mi a fenéért ácsingózik más cuccára? Csak annyit kéne megértenie, hogy NEM AZ ÖVÉ. Nincs miről beszélni. Ha akar a gyerekeinek kérót, akkor teremtse elő, vagy bízzon bennük, hogy felnőttként megoldják...
Komolyan, ha megtudom, hogy bármelyik gyerekem életemben azon kezd acsarkodni, hogy mi lesz az övé, ha feldobom a talpam, akkor istenbizony eladok mindent, és az árát elkaszinózom, és eliszom - csak hogy ne legyen probléma.
Egyébként is hülyeség az egész. Anyós is azt vakerál, amit akar, az öröklési rend ettől nem fog megváltozni. Vagy végrendelkezik és abban rögzíti a vagyonának szétosztását, vagy ezt még életében megteszi. Ha ilyesmi nem történik, akkor a két gyerek örököl egyformán és kész.
Ez nem ígéretmegszegés volt, hanem az egyformán mindkettőnek elv érvényesítése, amit magad is hangoztatsz.
A történetben az anyós nem a gyerekeinek akart valamit adni, hanem az unokáinak. Miután a másik gyereknél is fennáll az a lehetőség (ami korábban nem állt fenn), hogy lesz unoka, értelemszerűen neki/nekik is szeretne adni. De ezt már leírtam neked 2x is, de nem reagálsz rá.
Ebben teljesen igazad van, ha úgy gondolják, akkor költsék el, ők dolgoztak meg érte..Én csak az ígéret miatt akadtam fenn a ti. bejegyzésén, amúgy náluk is hülyeség még az élő ember hagyatékán marakodni.Csak annyi hogy inkább ne igérjen senki semmit, és akkor nincs mit megszegni.
Milyen filléreket..Ha követed a bejegyzéseimet, már egy párszor elmondtam, hogy tizenéves korom óta magam tartottam el(sőt még amikor az exemmel voltam, őt is négy évig) és ezen a lakáson kívűl mindenre én tettem el pénzt, bútortól, műszakitól , utazásoktól kezdve mindenig..SOHA SENKINEK sem "pályáztam"semmiére, de mivel a férjemet imádom, és az igazságtalanságot akkor is utálom..
Más hogy él?
Igen, tudom vannak sokkal rosszabb helyzetben lévők, de azért kurva sokan élnek úgy, hogy még harminc negyven éves fejjel apu anyu megold helyettük mindent, és ha elromlik valami ők megveszik nekik(pl. a nővérkének is ez volt, elromlott mosógép, kazán, és a párom nevére berakott biztosításból, ami ezért lett felmondva, meg lett véve..(holott ő is felnőtt, dolgozó nő) hol az igazság? És a férjem önzetlenségéről annyit, hogy szó nélkül aláírta a felmondást, pedig nem kevés pénz volt. És nem kiabált, hisztizett, hanem magában mérgelődött csak, de aláírta.(és ezután az eset után még lejárt segíteni)Én nem tettem volna, az biztos..
Nem érted a lényeget.
milyen dolog az, hogy adott egy család-
- Az apa, és a fiúgyerek a lánytesó és az anyuka csicskája, egész életükben,(ha valami nem úgy történt és akkor ahogy ők akarták, szó szerint üvöltözés és hiszti ment)Egy példa rá: Párom amíg nem csak masszőrködött, vállat őrködést, 24/48-ban. Anyuka kitalálta, menjünk le a telekre a huszonnégy órás szolgálata után, de lehetőleg ne akkor, miután aludt egy kicsit(nem csókos melóhely volt, hanem óránkénti bejelentkezés, tehát alvásnak max két óra bóbiskolás volt nevezhető), hanem azonnal, a munka befejeztével, reggel nyolcra... Nem, nem pihenhetett, mert egyből kézbenyom kasza kapa, és dolgozz. Délután háromig, mert akkor volt ebéd.Utána nagy kegyesen "most pihenj egy kicsit" de ha két óránál tovább tartott, akkor már pofavágás, mert "még meg kéne csinálni ezt azt amazt..) Ott alvás, persze este tizenegy -éjfélig ott kellett ülni velük, másnap hajnali kelés, munka, és este hat-hét fele távozás, másnap hajnali keléssel.Amikor ez már ment évek óta, és mertük mondani, hogy bocsi, de vasárnap megyünk csak, hogy a szombat legyen a pihenésé, és este hétre már otthon akarunk lenni, mi voltunk a szemetek.(de mint mondom, ez csak a páromra vonatkozott, a tesójára nem, neki sosem kellett segítenie.. (igaz, ő lány, de én is, és mégis ugyanúgy gazoltam, kukoricát daráltam, stb..)Szóval azért az ember segít természetesen a szüleinek, páromnál segítőkészebb embert nem nagyon ismertem életemben, de ha csak tőle várják mindig, akkor persze hogy besokall..
Hehehe... Erről a témáról mindig a nagyon kiváló Gran Torino c. film jut az eszembe, annak is a vége. Volt ott is nagy pofára esés. Valahogy így gondolom én is a dolgot.
Bocs az OFF-ért.
Sógornődnek vannak gyerekei?
Az elégedetlen ember soha nem lesz boldog, és te sajnos elégedetlen vagy.
Sosem értettem azokat az embereket akik folyton azzal foglalkoztak, hogy a másiknak miért van, honnan van, jelen esetben Ő miért kap....
Ebben csak az a baj, ha a férjed is így gondolkozik, ahogyan te, a gyerekeid sosem lesznek elégedettek, ha megkapják,a házat, nyaralót, sőt vehetsz nekik palotát....akkor sem
Már ne haragudj,de te hány gyereket neveltél már fel???Csak azért mert akkora marhaságokat írsz,hogy ihaj!!
Senki sem szeret egyformán,ezt csak mondják,hiszen a szeretetnek nincs mértéke!!
Aki szeret az szeret és passz,nincs olyan hogy jobban,vagy kevésbé szeretem a gyerekemet,de olyan van,hogy mindegyikben más van amiért ölelni akarom,vagy símogatni...vagy mindezeket engedi-e,vagy esetleg ki is harcolja..természete szerint.
De ennek köze nincs a pénzhez!
Mert a szülő -gyerek-testvér kapcsolat örök,....ezt vagy el tudja fogadni valaki vagy sem de akkor a saját életét teszi elviselhetetlenné.
Azt meg hogy én milyen anya vagyok ,ennek megítélését bízd csak az enyéimre..
Abszlút osztom a nézeted. Én sem gondolom jónak azt, hogy egyik gyerek kap valamit, akkor azonnal a másiknak is adok. Azt sem szeretem, ami mostanában dívik, hogy egyik gyereknek szülinapja van és akkor a többit is tömik ajándékkal, hogy nehogy rosszul érezze magát. A szülinapnak pont az lenne a lényege, hogy aznap a szülinapos az ünnepelt, az az ő napja, legyen az más, mint a hétköznapok, amúgyis minden évben mindegyik gyereknek eljön a szülinapja. Mi hárman vagyunk testvérek, de soha eszembe nem jutott nézegetni és méricskélni, hogy melyikünk milyen ünnepre mit kapott, vagy "csak úgy" mit kapott. Normális esetben hosszú távon úgyis kiegyenlítődnek ezek a dolgok. Ahogy mondani szokták, egyszer nekem, egyszer neked. Az is igaz, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor egyik gyerek jobban rászorul akár anyagi, akár érzelmi, akár fizikai támogatásra és normális családokban ezt a többiek meg is értik.
Akár ígérgetett, akár nem, a körülmények megváltoztak. Szerinted nem úgy az igazságos, hogy ha a sógornőnek lesznek gyerekei, ők is kapjanak valamit. Az a felháborító, hogy mindezt úgy adja elő a TI, mintha megrövidítették volna a gyerekeit. Arra pedig nem gondol, hogy emelje meg a seggét és dolgozzon esetleg többet, hogy félre tudjon tenni a gyerekeinek...de az anyósát szidni, aki pedig csak adni akar, az frankón megy neki.
Egyetértek veled. Én mindig elképedtem azon, amikor azt láttam, hogy a szülinapos gyerek testvére is kapott valamit, csak, hogy ő is kapjon. Miért is?
Majd, ha neki van szülinapja, akkor ő kap.
Viszont azt gondolom, hogy egy olyan esetben, amikor mondjuk az egyik testvér egész életében segítségre, támogatásra szorult, míg a másik nem, a testvér az, akinek adott esetben valamilyen formában kompenzálnia kellene. Itt természetesen nem feltétlenül anyagiakra gondolok.
nem fojtanák
Igazad van, normális esetben kiegyenlítődik hosszútávon az anyagi támogatás ( is ). Én viszont sosem voltam az a szülő, aki mindig dugdosott vmit a kezébe a kicsinek is, ha a nagy kapott, vagy fordítva. Nem vagyok híve a kompenzációs vásárlásnak, mert szerintem pont ez nem vezet sehova, vagy inkább azt mondanám, hogy nem normális értékrendet tanul az a gyerek, aki azt tanulja, hogy neki bármi "jár" és patikamérlegen méricskéli, hogy a testvére mit kapott. Bár már félig vagy egészen is felnőttek, de természetesen karácsonykor és minden más alkalommal, amikor evidens, hogy egyszerre kapnak bármiket, akkor ügyelek, hogy ne érezzenek megkülönböztetést ( nem is tudnék különbséget tenni ). Egyéb esetben viszont az a normális szerintem, ha a szülő az aktuális helyzetben úgy segít, ahogy tud és akar. A másik, másik élethelyzetben ugyanúgy sorra kerül és aki egyformán szereti a gyerekeit az minden helyzetben úgyis igyekszik megadni minden tőle telhetőt. Normális értékrenddel rendelkező, szerető testvérek nem folytanák meg a másikat egy kanál vízben akkor sem, ha az egyik aktuálisan előrébb jár abban, hogy mennyi anyagi segítséghez jutott.
De könyörgöm, ezt akarja csinálni. Ha születik ott is unoka, akkor ő/ők is kapnak egy ingatlant. Ezen van TI felháborodva, és te is, mert mi az, hogy nem tartotta be az ígéretét.
Érted te a sztorit egyáltalán?
Szerintem meg úgy kell megpróbálni nevelni a gyerekeket, hogy megértsék, hogy nem mindig tudnak mindegyikőjüknek egyformán adni és emiatt ne marják egymást. Kezdve azzal, hogy egy kisgyerek megérti, hogy ha a testvére mondjuk éppen beteg, akkor őt többet pátyolgatják a szülei. Vagy mondjuk baba érkezik a családba, akkor a nagyobb gyereknek meg kell értenie, hogy egy ideig egy picit jobban a baba körül forog a világ, mert neki gyakrabban van szüksége a törődésre. Később pedig lehet, hogy az egyik gyerek jobban rászorul a szülei anyagi támogatására, mint a másik. Most ezt a topic eredeti témájától függetlenül mondom, mert igaz, hogy a topicindító szerint nekik van nagyobb szükségük arra a házra, de a felhozott indokok (pl hogy lehet, hogy össze se jön a baba a sógornőéknél) eléggé megkérdőjelezhetőek. Azt is meg tudom érteni valahol, hogy inkább adják annak a gyereküknek a szeretett házat, aki nem adja el. Ráadásul a topicindító esetében nem is a saját szüleiről van szó.
Természetesen azt én is nagyon szomorúnak tartom, ha egy szülő kivételezik a gyerekével, ha egyértelműen jobban szereti az egyiket a másiknál és ezért ad neki többet. Ilyenre is akad példa sajnos, nem tudom, hogy a topicindító anyósáéknál is erről van-e szó (a leírtakból nem ez jön le szerintem), de akkor is nagyon gusztustalan ez a követelőzés, kitúrás, marakodás, na meg főleg a megfogalmazás.
Ez a topik és a hasonlók nem jönnének létre, ha a szülőknek lenne annyi eszük, hogy ne kivételezzenek az egyik gyerek(ek) rovására a másik gyereküknek.
Valóban semmi sem jár, csak úgy... és ocsmány dolog még élő emberek vagyonán marakodni, de egy gyerek sem kéri, hogy a világra szülessen, akik a világra teremtik őket azoknak kötelességük - a lehetőségeihez mérten - a maximumot nyújtani, mind érzelmileg, mind iskoláztatásban, mind anyagilag.
A leendő örökség felett marakodni undorító, de ugyan olyan undorító egy szülőnek különbséget tenni a gyerekei között. (persze van olyan, amikor a gyerek/örökös kizárható az öröklésből, de annak mindig komoly oka van és jogi kategória, nem érzelmi, úgyhogy lapozzunk is tovább)
Nem, nem vagyok kisemmizett, sem nekem, sem a férjemnek nincs testvére. De anya vagyok és felelősnek érzem magam azért, hogy a gyerekeim ne érezzék úgy, hogy nem részesültek egyformán szeretetben, iskoláztatásban, anyagiakban.
Nagyon sok olyan családot láttam/látok az életben, hogy különbséget tettek a gyerekeik között, már kicsi kortól.
Ez a hányinger... hogy a szülőben, aki létrehozta azt az élő embert, fel sem merül mit tesz, vajon mit érezhet aki jelentősen kevesebbet kap. Ja, mert biztos annyit érdemelt. Hmmm... ki is nevelte ilyen érdemtelenné?
Cica! Akarva-akaratlanul is láttam miket és milyen indokkal szoktál írni.
Szerintem meg kellene nyugodnod és természetesnek kellene venned, hogy ha valamire vágysz azt neked kell előteremteni/megteremteni.És nem a rokonok anyagi javaira pályázni, állandóan mérlegelni kim mit miért kapott....
Évek óta olvaslak, ahogy látom egyre inkább belelovalod magad abba a szerencsétlen agyrémbe, hogy ti milyen szerencsétlenek vagytok és hogy senki sem segít rajtatok.
Drága a kazán, a férjednek drága a kuckóbérlet, a házra még rengeteget kell költeni...
És???Miért mit gondolsz más hogy él?
Szerintem örülnöd kellene hogy nagyanyád lakása rád maradt, a férjed kapott 4 milcsit, ti egészségesek vagytok és éltek mint Marci Hevesen.
Gyakorlatilag a "szeretünk élni" jelszóval ezekhez az adományokhoz képest filléreket tettetek hozzá, ugye?
Mert a kettő egyszerre nem megy! Spórolni és szórni a pénzt - sajnos lehetetlen.
Értem. Tehát nem önzetlenül csinálta, hanem mert "egyedül ő volt rákötelezve ". Ezek után viszont tartja a markát a férjed, hogy amit megigértek, az jár neki. Figyu, szerintem az igéret kb. ugyanolyan súllyal bír anyósod részéről, mint az önzetlen segítség a férjed részéről. Nincs mit anyósod szemére vetni. Hasonlóan járt el, mint a fia.
Nem dehogy... nem azt mondtam hogy semmit, hanem pont azt hogy EGYFORMÁN
Mi nem jött össze anyukám? Boldog párkapcsolatban élek(bocs férjnél vagyok) Nagyon jól megvagyunk, az összes ismerős munkatárs minket irigyel mert mi merünk élni...Ja, és saját házam van, ezt kapd ki. És nem számítottam, hanem a páromnak ígérték, ugyanannyit, mint a nővérkének, és ez nagy különbség...
Rendezte..Nem foglalkozik velük.
.És milyen érdekes meg tudják oldani az életüket mindketten.(mert amíg apósom élt ő volt a futár, hordár, ügyintéző, bevásárló, földműves, sofőr (aki mindenhová kocsival vitte a felnőtt lányát, mert ha nem ment a hiszti)betegen is, a két nő(anyós, sógornő állandóan ugráltatta) aztán amikor meghalt, azt hitték párommal is megcsinálhatják.. De szerencsére nem. És van közöm hozzá, mert együtt élünk, és a páromnak is van(ill. hála égnek múltidőben) köze az én családi ügyeimhez, és ez így jó, mert így legalább engem sem tudott az öcsém.pl. lehúzni évekig, mert felnyitotta a szemem, és őt meg nem tudták minden szarért ugráltatni, (főleg amikor negyven fokos lázzal feküdt, és azonnal ugrania kellett nővérkéért mert túlvásárolta magát a tescóban.(egy januári hideg napon...).ha nem ment volna ő lett volna a szemétláda , kit érdekel hogy beteg...)mert én meg az ő szemét nyitottam fel, ennyi.És most nyugi van..