Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kisemmizhetik a gyerekeim?

Szablau
Létrehozva: 2017. augusztus 8. 08:36

Férjemmel van két gyerekünk. Férjemnek egy nővére, aki mindig fennhangon hangoztatta hogy nem akar gyereket. Anyósomnak ez nagy szívfájdalma volt, de elfogadta. A sógornőm kiment Angliába dolgozni, úgy volt hogy ott is marad, így anyósom megígérte, hogy az ő anyjától örökölt lakást illetve anyósomék nyaralóját a mi két gyerekünk kapja meg , amint nagykorúak lesznek. Ennek mi nagyon örültünk, mert nekünk is nehéz volt a semmiből elindulni, jelenleg is albérletben élünk. Erre a nővére pár hónapja hazaköltözött a vőlegényével és azt is benyögte, hogy babát szeretnének. Anyósom persze nagyon boldog és máris visszakozik korábbi ígéretétől, és már úgy kalkulál, hogy akkor a nyaraló az én gyerekeimé (igen, a kettőé közösen) és a nagyszülők lakása a sógórnő gyerekeié lesz. Mondván hogy számára eszmei értéke van a hajdani nagymama miatt, mi meg úgyis eladnánk. De mi mást csinálnánk vele? Nagyon sokat ér, mert jó környéken van, de Budapesten, mi pedig nem szeretnénk Budapestre költözni. Persze nincs kizárva hogy majd valamelyik gyerekünk sem szeretne később.
Ráadásul ők már most beköltöznének, pedig baba még sehol. Meglehet hogy össze sem fog nekik jönni. Arról nem beszélve, hogy a sógornőm mérnök, külföldön is az volt, nagyon jól keresett, nem szorul rá arra a lakásra és az esetleges porontyai sem. A palija is pénzes. Mondtam a férjemnek, hogy akkor legyen övéké a lakás, de a sógornőm fizesse ki nekünk, de azt mondta ilyet nem mondhat mert a lakás az anyjáé. Én viszont ebbe nem tudok belenyugodni, hogy a gyerekeim ott állnak majd a világban semmi nélkül, mikor nekik meg annyi van.
És ez mindig így volt, mindig is sógornőm kapott mindent. Ő egyetemre járt, egy vagyonba került anyósoméknak, albérletet kellett neki bérelni, tandíja is volt, ezek nagyon nagy összegek. Az én férjem a városba járt szakmunkásképzőbe, rá közel sem kellett annyit költeni. Ennek fejében kapott egy használt autót és ezzel le is volt tudva. És azóta sem kompenzálták, nem segítenek semmiben minket. És akkor egyetlen reménysugár volt, hogy majd a gyerekeinknek jobb lesz, de most már nekik sem.
Mit tehetnénk, hogy ez ne így legyen? Gondolom jogi lehetőségeim nincsenek, mert csak szóbeli megállapodás történt.

  1. 2017. augusztus 9. 18:3151.

    Nem.. Hanem egyedül ő volt rákötelezve, a tesónak sosem kellett semmit sem csinálnia, sem otthon, sem odalenn..És mindig ő volt a kedvezményezett, mindenben.Én nem azt mondom, hogy amit a topikindító felvetett, az helyes, itt maga az a tény nála is, hogy ígértek valamit, és nem tartják be, ennyi. De amúgy szerintem is csúnya még a szülő éltében marakodni..De ezért nem kell elhamarkodottan igérgetni sem.. (Mint ahogy anyósom is tette amikor meghalt apósom..

    előzmény:
    Büdösbogár (47)
    2017-08-09  18:14
  2. 2017. augusztus 9. 18:3050.

    Neked ehhez semmi közöd.


    Ezt párodnak kell rendeznie a családjával.

    előzmény:
    rockcica (45)
    2017-08-09  17:13
  3. 2017. augusztus 9. 18:2849.

    Te meg semmilyen szülő nem vagy. Egy frusztrált nő, akinek szinte semmi nem jött össze az életében. Te is csak a párod szüleinek vagyonára számítsz. (számítottál)

    előzmény:
    rockcica (46)
    2017-08-09  17:15
  4. 2017. augusztus 9. 18:2348.

    Ehhez képest ki bírtad nyilvánítani, hogy anyós tartsa magát az ígéretéhez, tehát, ha a sógornő gyerekeinek, ha lesznek, ne adjon semmit. Itt nem arról van szó, hogy a gyerekeinek akart adni, hanem az unokáinak. Ha a másik gyerekénél is lesznek unokák, akkor nekik is. Nyilván. 


    Vagy szerinted a sógornő is tartsa be az "ígéretét" és ne szüljön gyereket? Vagy hogy?


     

    előzmény:
    rockcica (46)
    2017-08-09  17:15
  5. 2017. augusztus 9. 18:1447.

    Akkor most döntsd már el, hogy önzetlenül segített az anyján, szimplán azért, mert szereti, becsüli és tiszteli a szüleit, vagy a "jutalomért " ? Az első kizárja magát a gondolatot is, hogy neki ezért valami jár, azt pedig főleg, hogy több jár, mint másnak. 

    előzmény:
    rockcica (45)
    2017-08-09  17:13
  6. 2017. augusztus 9. 17:1546.

    Te meg arra, hogy akkor te sem vagy jó szülő.. az én anyám SOHA, SEMMILYEN körülmények között nem tett különbséget, és ez így helyes..Akkor inkább legyen egy gyerek, ha nem tudja egyformán szeretni mindet...

    előzmény:
    Dapazso (30)
    2017-08-08  18:05
  7. 2017. augusztus 9. 17:1345.

    Ja, örüljön..igaz hogy csak ő gürizett a az anyjának a három telken egész életében, nővérke picsát meresztett otthon, de azért ennyit érdem,el, ja...

    előzmény:
    asztanaviszta (24)
    2017-08-08  13:59
  8. 2017. augusztus 9. 10:1044.

    Az ilyen emberektől még a köteles részt is sajnálnám.

    előzmény:
    saschamora (43)
    2017-08-09  09:35
  9. 2017. augusztus 9. 09:3543.

    nem ertem min csodalkozol... tetszik vagy sem, az emberek nagy resze undoritoan szamito. mi a ferjemmel meg fiatalok vagyunk, es mint tudod, nincsenek gyerekeink. a fulembe jutott, hogy ferjem rokonsaga reszerol nehany ember mar most latolgatja, hogy mi lesz ha kipusztulunk a vilagbol... gondoltam is ra, hogy egy csaladi osszeroffenes kereteben kilovok nehany cinikus nyilat, de inkabb letettem rola, hadd dedelgessek ostoba almaikat. mi mar vegrendelkeztunk. az oroklesben erintettek mindent tudnak, es ugye mondanom sem kell, hogy a szamito dogkeselyuk egy gyufaszalat sem kapnak. csak azt sajnalom, hogy nem fogom latni a csalodott arcukat! :-DD

    előzmény:
    Babyface83 (38)
    2017-08-08  21:15
  10. 2017. augusztus 9. 09:3442.

    Arra nem voltak képesek, hogy lakást vegyenek, akár hitelre is, de amiért az anyósáék dolgoztak az bezzeg kellene. Simán kitúrná a  sógornőjét mindenből és még ő van felháborodva, hogy a megváltozott körülmények hatására az anyósa merészeli megváltoztatni a korábbi elhatározását. Az nem jut eszébe, hogy ő dolgozzon azért, hogy a gyerekeinek legyen valamilyük, de a másét azt tudná osztani... Az ész megáll....és sajnos akár kamu ez a topik akár nem, a hozzászólásokból kiderült, hogy tényleg vannak ilyen meg még ilyenebb emberek is...


     

    előzmény:
    Lédienn (41)
    2017-08-09  07:48
  11. 2017. augusztus 9. 07:4841.

    Mondd,a saját szüleid,rokonaid vagyonával mi van? A szüleidtől vajon milyen örökséget követelsz?


    Anyádat,apádat nem vonod felelősségre azért,hogy még élnek,ahelyett,hogy már a temetőben lennének? De előbb ugye az összes vagyonukat adják oda neked és a gyerekeidnek.


    Milyen példát mutatsz te a gyerekeidnek?  


    Te mit hagysz a gyerekeidre,amiért kizárólag te dolgoztál?


    Te mit tennél,ha majd a menyed,vejed a te vagyonodra ácsingózna és követelné tőled és megkérdőjelezné a döntésed helyességét,jogosságát? Majd felháborodva világgá kürtölnék,hogy mekkora szemét,igazságtalan anyósuk vagy! Mert megérdemled!


    A férjed nem vert még jól pofán??


    Dögkeselyű! 


     

  12. 2017. augusztus 9. 04:5740.

    Sajnos a vilag tele van az ilyen arcatlan, hasznot leso karakterekkel. En pirulok a T.I. helyett. Neki gyerekei, a sogornojenek, a jogos orokosnek porontyai lesznek. De titokban abban bizik, hogy "nem jon ossze". A szulok meg elnek, o meg mar toporog, hogy mi esik le toluk, amiert ok, a szulok dolgoztak meg. Vastag bor van a kepen, az biztos.

  13. 2017. augusztus 9. 03:3139.

    Néhány éve halt meg egy nagy-nagybácsim (hm, nem tudom hogy mi a neve ennek a rokoni kapcsolatnak, az egyik nagyszülőm testvére volt). Amerikában éltek, gazdagok voltak, gyerekeik nem voltak. Nyugdíjas korukban fogták az összes vagyonukat, eladták az ingatlanjaikat, és azzal bevonultak valami tengerparti hiper-szuper luxus öregotthonba, ott élték le a hátralévő éveiket. Valakinek ezt meséltem mostanában, és visszakérdezett, hogy akkor mi most ugye nagyon fel vagyunk háborodva, hogy ahelyett, hogy mondjuk ránk hagyták volna a vagyonukat "elherdálták" azt és felélték vénségükre. Őszintén meglepődtem a kérdésen, és gondolkodás nélkül azt válaszoltam, hogy eszembe nem jutott ilyesmi, sőt, a helyükben lehet, hogy én is ezt tettem volna. Hülyének lettem nézve rendesen... De még most sem értem, milyen jogon gondolják úgy az emberek, hogy automatikusan jár nekik egy rokon vagyona.

  14. 2017. augusztus 8. 21:1538.

    Kb. Pofám leszakad, hogy a nagyszülők még élnek, de ezek már most szétszedik a vagyont, mint valami dögevők, akik meg sem várják, hogy elhalálozzon a préda. És nem is érzik, mennyire gusztustalan ez az egész. A másik delikvens se semmi, hogy fel van háborodva, hogy ők CSAK 4 millát kaptak. Elképesztő. Tudom nyers vagyok, de felháborít az ilyen viselkedés.


    Anyámék is árulják a házukat (beköltöztek a nagymamámék egykori házába), már felvetették, hogy ennyit meg annyit kapunk, ha sikerül eladni... Én balga azt mondtam nekik, hogy inkább költsék a nagyi házának felújítására, amiben most laknak. Utálnék rajtuk élősködni... Ha szívesen adják, nekik nincs rá szükségük, nekünk meg igen, az jó és szép, örül neki az ember, de elvárni, követelőzni, aztán megsértődni ha nem annyit kapnak, mint elvárnák, na az undorító. Szerintem...

    előzmény:
    cabron (31)
    2017-08-08  19:09
  15. 2017. augusztus 8. 20:4037.

    , hogy ez milyen szomorú!

  16. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2017. augusztus 8. 20:3136.

    Az ilyen tipusú emberek olyanok, mint a dögkeselyű. Még él az örökhagyó, de már lesik a koncot és verekszenek.

    előzmény:
    soleluna (35)
    2017-08-08  20:12
  17. 2017. augusztus 8. 20:1235.

    Van meg ennel rosszabb is. A ferjem exfelesege. 7 eve valtak el, de meg most is azt nezi, hogy az anyosom (az o exanyosa) kinek mit ad. Anyosom jol keres, ezert sogornomeknek is, nekunk is szivesen segit, ad, ha szukseg van valamire. De az exfeleseg szerint ezzel az o gyerekeit karositja meg, mert igy kevesebb lesz majd az orokseg.

  18. 2017. augusztus 8. 19:4334.

    pedig.. tudod mennyi ilyen van?


    én jót röhögtem a topikinditáson. Az én sógornőm még ennél is cifrább. Az anyósa anyja meghalt.. anyósára és annak tesójára maradt egy belvárosi családi ház... mire a sógornőm azzal jött-- igaz nekem..  (hol érdekel engem) - hogy őt nem érdekli az az ingatlan.. őt fizessék ki. Mondtam magamban.. MIVAAAANNNN??? neked mi közöd az anyósod örökségéhez:?.. nem akartam mondani.. a férjedéhez sincs semmi közöd. Hogy mi lett a vége nem tudom. Nem kérdeztem. Az ingatlan eladták. 


    Az örökösök viszályát egyébként többnyire valamelyik beházosodott fél szitja fel. Testvérek ugranak össze az utolsó kiskanálon is.. mert a meny vagy a vő pénzéhes. 

    előzmény:
    Melanna (32)
    2017-08-08  19:23
  19. 2017. augusztus 8. 19:3933.

    Mondjuk, ha a sógornő helyében lennék, függetlenül az ígérgetésektől, úgy tartanám etikusnak, ha már beköltözök anyám házába és ott ingyen lakom, beszállnék a tesóm albérletébe.

    előzmény:
    cabron (31)
    2017-08-08  19:09
  20. 2017. augusztus 8. 19:2332.

    Én legutóbb mikor le akartam hülyézni egy fórumtársunkat, engedélyt kértem a modiktól.


    Most megteszem engedély nélkül is.


    Te tényleg komolyan gondolod, hogy ha majd a sógornődék megöröklik a lakást, fizessék ki neked? Hát, elmentek neked otthonról.


    Mellesleg ennél undorítóbb nincs, mint amikor még bőven élnek a szülők, de már az örökségen jár az eszed.


    Ha  a férjed lennék lezavarnák neked egy istenes frászt, a szülei helyében nem hagynék rátok egy lyukas zoknit sem. E gy ilyen pénzéhes perszóna, mint te, a saját szülei koncán rágódjon.

  21. 2017. augusztus 8. 19:0931.

    Ráadásul a szemetek már most beköltöznének a lakásba, pedig még gyerek sincs, és különben is sokat ér a ház, amit ők eladnának, tehát a sógornő fizesse ki nekik, mert hát ők nem akarnak Pesten élni na. Arról nem is beszélve, hogy az a perszóna anno egyetemre merészelt menni és mérnöki diplomát szerzett, míg TI férje egy szakmunkás képzőt végzett el, ami nem került annyiba a kedves mamának. A mama meg volt olyan galád, hogy ezt "csak" egy használt autóval kompenzálta. Úgyhogy összegezve simán jár a kéró is és a nyaraló is. A sógornő amúgy sincs rászorulva, hisz a mama által finanszírozott egyetemi diplomájával szarrá kereste/keresi magát.


    Az eszem megáll komolyan.


    A mama helyében eladnám az ingatlanjaimat és elmennék a rákba valahova jó messzire, bérelnék egy házat vagy lakást, ezeket meg egye meg a penész.


     

    előzmény:
    Babyface83 (26)
    2017-08-08  14:53
  22. 2017. augusztus 8. 18:0530.

    Möglehet!


    Nade,én bizony különbséget teszek a gyerekeim között.Három van,és már régen felnőttek.Soha sem mérlegeltem,hogy egyformán adjak bármit is..se pénzt,se ölelést..se semmit.


    A hat unokám sem.Különböző anyagi helyzetben élnek ,ezért aztán én bizony különbséget teszek....mert így tartom helyesnek.


    Mindegyik annyit kapott és akkor,.. amikor én jónak láttam,és képzeld se a menyeim,se a vejeim,de a gyerekeim sem akadtak fenn ezen.Ebben nőttek fel,így szokták meg.


    Mert az úgy van ám,hogy mindenki azt kapja amit megérdemel...semmit sem kapunk,és adunk egyformán.


    Ez vonatkozik anyagiakra,és a szeretetre is..A szülőtől ha felnevelte a gyerekeit semmi sem várható,max.kapható..halála után meg az és úgy történik ahogyan rendelkezik,ennek híjján ahogy a törvény előírja.


    És passz.


    Ha a szülő úgy dönt,hogy eladja az "örökséget" és feléli akkor ahhoz i9s joga van.


    Nna erre varrjál gombot..

    előzmény:
    rockcica (17)
    2017-08-08  12:35
  23. 2017. augusztus 8. 16:3229.

    Oké! Igazad van!    

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (28)
    2017-08-08  16:04
  24. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. augusztus 8. 16:0428.

    ne mindenkinek, csak nekik

    előzmény:
    york (27)
    2017-08-08  15:22
  25. 2017. augusztus 8. 15:2227.

    Micsoda buli van itt!  Nagyszülő még él, nővér gyermeke meg sem született, de máris marakodik nemcsak a TI, de a hozzászólók is!   


    Gratula Mindenkinek!

Címlap

top