Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülő meggyőzése

Mysecret
Létrehozva: 2017. július 24. 00:50

Az lenne a problémám, hogy barátom szülei elég nehéz esetek az ottalvas kérdésben. Egyébként imádom őket, de amikor felmerül az ottalvas gondolata, akkor egyből 'nem' a válasz. Ha barátom rakerdez, hogy 'miért?', arra azt mondjak, hogy 'mert nem'.


Szoval semmi észérv, hogy miért nem, csak nem és kész.


Barátom próbált már érvelni nekik, hogy nem a szex miatt, mert ha akarjuk, úgyis megoldjuk máskor és hogy anya is itthon lesz vagy akár én is mehetek hozzájuk, de semmi nem jó.


Ha meg esetleg mégis lenne szex, akkor szerintem azért annyira ismernek a szülei, hohy tudják, hogy felelősségteljes vagyok és a fiuk is az, szóval nem lenne belőle gyerek.


 


És barátom 18 éves, én 17, szóval annyira fiatalok se vagyunk es 3 hónapja járunk.


 


Mert akkor azért mégis jobb lenne, ha nálunk aludna, amikor később érek haza és csak akkor tudunk találkozni és nem kellene neki haza vezetnie éjfél után.


Mert hiába csak 10 perc az út hazáig, este, amikor hulla fáradt, az is sok.


 


Szerintetek? Mit javasoltok?


 

  1. 2017. július 25. 13:59101.

    Hol jöttem mindig a dolgozással meg a pénzzel? Kezdődik a konfabuláció?


    Nálatok nem az alapján van, de sok helyen meg igen. Az én életemről egy büdös nyikkanás sem tartozik ide, kár meséket szőnöd.

    előzmény:
    szaszo71 (96)
    2017-07-25  13:47
  2. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. július 25. 13:59100.

    Én nem egészen ezt írtam, hanem azt, hogy ahhoz a szülőhöz, akinek annyi egy érve egy adott helyzetben, hogy "azért, mer csak", ahhoz nem lesz bizalmas a gyereke.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (87)
    2017-07-25  13:35
  3. 2017. július 25. 13:5899.

    Pad, kölcsön autó, esetleg lakás. Hát nem csodálom, hogy magatok mellé akarjátok pórázolni a gyerekeiteket, mert magatokból indultok ki.


    Csak kérdezem, hogy ha felmennek fiú vagy lány szüleihez aludni, és ott megtörténik az első meg a második meg a sokadik, akkor az mennyiben másabb, biztonságosabb, mintha máshol történik ez meg?


    Miért nem lehet kibekkelni azt a pár hónapot, míg leány is nagykorú lesz és közösen valamit kitalálni, mint a szülőket nyaggatni, hogy engeggyéé má be!

    előzmény:
    Eperke2222 (94)
    2017-07-25  13:46
  4. 2017. július 25. 13:5698.

    Te kezdted, hogy nem is úgy volt az. Biztos megindokolták a szülők, csak a topikindító nem úgy adja elő, meg ilyenek. Én nem tudom hogy volt, nem voltam ott, csak elvekről beszélek.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (92)
    2017-07-25  13:42
  5. 2017. július 25. 13:5297.

    Vannak, akik a sokadik alkalommal sem örülnének a kapualjnak. Nem mindenki olyan "bevállalós". Na mindegy, tényleg nem csak ez a kétféle véglet létezik, és tényleg nem tudunk sokat róluk, én csak azt mondom, hogy maga az elv, hogy azt mondjuk a 17-18 éves "gyereknek", hogy azért nem alhatsz a pároddal, mert én azt mondtam, és ezzel a téma lezárva, na ez nem oké.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (87)
    2017-07-25  13:35
  6. 2017. július 25. 13:4796.

    Te mért mindig ezzel a dolgozŕssal meg pęnzzel jössz? Nálunk a családban nem az alapján van beleszólása senkinek a közös dolgokba. Ha nálatok ez az egy, ami számít, akkor sajnálom a gyerekedet. 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (91)
    2017-07-25  13:40
  7. 2017. július 25. 13:4695.

    OK, nem akarnak szexelni, csak aludni. A lényegen nem változtat.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (92)
    2017-07-25  13:42
  8. 2017. július 25. 13:4694.

    Lehetne pad vagy valami haver kölcsön autója, esetleg lakása. Tök jó.


    Nem átjáróházról volt szó.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (91)
    2017-07-25  13:40
  9. 2017. július 25. 13:4493.

    Nem, nincs. A fiú nem szorul ápolásra.

    előzmény:
    szaszo71 (90)
    2017-07-25  13:40
  10. 2017. július 25. 13:4292.

    Most akkor elkezdtünk szelektálni, hogy mit hiszünk el a TI-nek? Esetleg az egész sztorit kiírhatnánk helyette, nem?

    előzmény:
    Eperke2222 (89)
    2017-07-25  13:38
  11. 2017. július 25. 13:4091.

    Komolyan eddig terjed a tudomány, hogy húgyszagú, esős kapualj?


    A saját otthonodból akkor csinálsz átjáróházat, amikor akarsz. Más meg nem óhajt. Biztos mindenkinek megvan rá a maga oka, magyarázata.


    Ettől a fiatalok még lehetnek kreatívak.


    Egyébként fiatalember elmúlt 18. Dolgozik vajon? Van saját keresete? Tanul is? Esetleg beszállhatna a rezsibe otthon és akkor közölhetné, hogy nem eszi a szülők kenyerét, azt visz fel, akit akar. Semmiképp nem a leánynak kell meggyőznie a fiú szüleit, hogy hadd aludhasson már ott. Neked lenne ehhez arcod? Ez a fiú harca, de ki tudja, lehet hogy a fiú sem akarja, hogy leány ott aludjon..

    előzmény:
    Eperke2222 (86)
    2017-07-25  13:30
  12. 2017. július 25. 13:4090.

    De bizony van. A szülőknek most kell megérteni a fiú életkorából adódó igényeit, a fiúnak meg majd akkor kell segíteni a szülőket. 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (88)
    2017-07-25  13:36
  13. 2017. július 25. 13:3889.

    Nem szexről van szó, csak együtt alvásról.


    Jah. Én meg szűzlány vagyok. Ezt senki se hiszi el...

    előzmény:
    Inez_Alvarez (87)
    2017-07-25  13:35
  14. 2017. július 25. 13:3688.

    Az égvilágon semmi párhuzam nincs a kettő között.

    előzmény:
    szaszo71 (83)
    2017-07-25  12:26
  15. 2017. július 25. 13:3587.

    Rendben. Akkor azt is szögezzük le huszadszorra, hogy nem az első dugás a téma, mert azzal még várni akar TI, hanem simán az együtt alvás. Éjjel. Valamelyik szülő házában.


    Nagyon kötitek az első alkalmas ebet a karóhoz. Amúgy érdekes, hogy csak ágyban és kapualjban tudtok gondolkodni..


    A leány még nincs túl az első szexen, de már lassan érettségizik, szóval bárhol, bármikor fel tud világosodni a védekezésről és a biztonságos szexről, szintúgy a fiatalember.


    Eszméletlen, hogy együtt aludni, meg szexelgetni lehet őket hagyni, de felvilágosítást anyucinak kell hozzá adni? Egyébként még mindig nem tudunk semmit, csak amit egy sértődött 17 éves mond. Ő leegyszerűsítette annyira a szülők hozzáállását, hogy "aszonták, hogy mercsak". Aha..

    előzmény:
    Babyface83 (82)
    2017-07-25  11:58
  16. 2017. július 25. 13:3086.

    Persze, izgalmasan állva a húgyszagú kapualjban az esőben, tényleg, nehogy már hazahozza a lányt, fúúúúúj majd osztozom a reggelizőasztalon.


    Remélem ezt nem gondoltad komolyan.


    Nekem fiam van, igaz csak 9. De majd mindenképp fogom javasolni, hozza haza a lányt. Az elsőt. Meg majd a követkeezőket is. Akkor is ha lesz vagy 15. De itt egy háromhónapos ismeretségről van szó egyébként, nem egyéjszakásról.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (79)
    2017-07-25  11:25
  17. 2017. július 25. 13:3085.

    És? Az csak otthon, ágyban történhet?


    De még mindig nem az első szex a téma, hanem az ottalvás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (81)
    2017-07-25  11:34
  18. 2017. július 25. 13:2584.

    Egyfelől nem a szexuális felvilágosítás kapcsán nyitott topikot a TI, nem ez a problémájuk. Hanem az együtt alvás.


    Azt nem tudjuk, hogy melyik milyen felvilágosítást kapott, ez szóba sem került (mert ugye nem ez a téma).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (72)
    2017-07-25  10:25
  19. 2017. július 25. 12:2683.

    A szülők is nagykorúak lesznek, mikor 80 évesen esetleg ápolŕsra szorulnak. Majd ha azt kapják, hogy oldják meg, mert a gyerekek nem akarják megosztani az asztalukat egy demenssel, akkor aztán lesz csodálkozás. 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (79)
    2017-07-25  11:25
  20. 2017. július 25. 11:5882.

    Most akkor szögezzük le huszadszor is, hogy a TI azt írta, hogy a fiú szülei azt is tiltják, hogy a lánynál aludjanak. Tehát nem arról van szó, hogy nekik kellemetlen lenne ha az otthonukban vendégül látnák a lányt, maga az együttalvás ténye az, amit tiltanak.


    Az első alkalmat a legtöbben nem kapualjban képzelik el, csak ennyi vele a probléma. Meg annyi, hogy az a szülő, aki azt mondja, hogy ide pasit/nőt nekem ne hozzál, inkább a tanuláson járjon az eszed, nos az ilyen szülővel nem biztos, hogy nyíltan lehet beszélni például a fogamzásgátlásról...

    előzmény:
    Inez_Alvarez (79)
    2017-07-25  11:25
  21. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. július 25. 11:3481.

    A fiú bárhol be tudja dugni, az igaz, de egy lánynak nem mindegy az első néhány élmény.


     

    előzmény:
    Inez_Alvarez (79)
    2017-07-25  11:25
  22. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. július 25. 11:3080.

    A tanulásról meg: basszus, nyár van! Nyá-ri-szü-net! Én aztán igazán eminens voltam, de nyáron még én sem a könyvet bújtam reggeltől estig. A másik meg: vajon melyik kamaszt könnyebb rávenni a tanulásra? Egy kielégült, boldog embert, vagy egy szexuálisan frusztráltat?

    előzmény:
    Babyface83 (73)
    2017-07-25  10:42
  23. 2017. július 25. 11:2579.

    Érdekes azonban, hogy a szülők szemszögéből senki sem nézi a dolgot. Miért várnánk el bárkitől, hogy füttyszóra kelljen osztozni az otthonán, a családján, a reggeliző asztalán, a nyugalmán a kislánnyal, akit még a fiuk is csak 3 hónapja ismer, vagy annyi ideje járnak?


    És ha lesz 15 barátnője, mert olyan vérmérsékletű a fiatalember, akkor mind a 15-öt be kellene engedni aludni a szülőknek?


    Amúgy a srác nagykorú, oldja meg az együtt alvást. Mi ez a para, hogy úristen, majd akkor kapualjban szexelnek tán a jó meleg puha ágy helyett otthon, miközben srác apuka-anyuka tévézik? Ez mitől jobb, most nem azért? Így nem lehet teherbe esni, vagy mi? Inkább próbáljanak ki minél több izgalmas helyet, szituációt. Fiatalok.

    előzmény:
    Babyface83 (47)
    2017-07-24  23:54
  24. 2017. július 25. 11:1778.

    Féltékenyek a lány szüleire meg "szeretik" ha a fiuk otthon alszik. Persze, biztos. Csak így fogja magát majd a srác, aztán se szó se beszéd lelép és élik világukat a kislánnyal. Akkor meg lesz nagy csodálkozás meg de hálátlan meg mi nem erre neveltük...


    Én nem értem, 17 és 18 éves szerelmes fiataloknál, akik 3 hónap után szeretnének egy ágyban - jók hogy máglyára nem vetik őket....

    előzmény:
    kekelefant (62)
    2017-07-25  00:55
  25. 2017. július 25. 11:1777.

    Gondolod, hogy az ilyen szülők komolyan elgondolkoznak azon, hogy mi a jó a gyereknek? Szerintem az érdekli őket a legkevésbé. 


     

    előzmény:
    Babyface83 (73)
    2017-07-25  10:42

Címlap

top