Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülő meggyőzése

Mysecret
Létrehozva: 2017. július 24. 00:50

Az lenne a problémám, hogy barátom szülei elég nehéz esetek az ottalvas kérdésben. Egyébként imádom őket, de amikor felmerül az ottalvas gondolata, akkor egyből 'nem' a válasz. Ha barátom rakerdez, hogy 'miért?', arra azt mondjak, hogy 'mert nem'.


Szoval semmi észérv, hogy miért nem, csak nem és kész.


Barátom próbált már érvelni nekik, hogy nem a szex miatt, mert ha akarjuk, úgyis megoldjuk máskor és hogy anya is itthon lesz vagy akár én is mehetek hozzájuk, de semmi nem jó.


Ha meg esetleg mégis lenne szex, akkor szerintem azért annyira ismernek a szülei, hohy tudják, hogy felelősségteljes vagyok és a fiuk is az, szóval nem lenne belőle gyerek.


 


És barátom 18 éves, én 17, szóval annyira fiatalok se vagyunk es 3 hónapja járunk.


 


Mert akkor azért mégis jobb lenne, ha nálunk aludna, amikor később érek haza és csak akkor tudunk találkozni és nem kellene neki haza vezetnie éjfél után.


Mert hiába csak 10 perc az út hazáig, este, amikor hulla fáradt, az is sok.


 


Szerintetek? Mit javasoltok?


 

  1. 2017. július 25. 00:0151.

    Hogy mit csinalj nyaron?Menj el dolgozni,mint sok fiatal,aki nem akar a szulei nyakan eloskodni,erre meg nem gondoltal????Akkor most lenne ideje...

    előzmény:
    Mysecret (30)
    2017-07-24  22:13
  2. 2017. július 24. 23:5650.

    Te sem vagy normalis,ha van penzuk sajat lakasra,ott tombolhatnak,es a temetonek semmi koze ahhoz,hogy a szulok nem csinalnak atjarohazat .....

    előzmény:
    Lillaréka (24)
    2017-07-24  20:52
  3. 2017. július 24. 23:5649.

    Ja várjál, mégsem értem. Menjenek együtt nyaralni. Csak otthon ne aludjanak együtt, mert attól leromlanának a jegyei. Öööö, mivan?

    előzmény:
    kekelefant (46)
    2017-07-24  23:51
  4. 2017. július 24. 23:5548.

    Jaja, attól fog megbukni a suliban, mert a nyári szünet kellős közepén együtt aludt a szerelmével. 17 évesen. Teljesen logikus.

    előzmény:
    kekelefant (46)
    2017-07-24  23:51
  5. 2017. július 24. 23:5447.

    Ha a 17 éves lányod nem az otthonotokban, hanem valahol máshol lett volna a barátjával, az számodra elfogadható lett volna? Csak ne otthon, ágyban, párnák közt történjen meg? Vagy úgy gondolod, hogy a lányod tényleg ilyesmire még csak gondolni sem mert 17 évesen (nem állítom az ellenkezőjét, hiszen nem ismerem a lányodat, de azt tudom, hogy igencsak ritka dolog manapság - vagyis dehogy manapság, 20 évvel ezelőtt sem ment ez annyira másként - hogy ennyi idősen ne foglalkoznának ilyesmivel). Tehát 17 évesen szó sem lehet róla, 18 évesen meg már mehet? Vagy hogy van ez? Nem kötekszem, őszintén érdekel a válasz, mert nem értem ezt a gondolatmenetet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (44)
    2017-07-24  23:48
  6. 2017. július 24. 23:5146.

    Nem csak a tanulas,de meg sem fordult a fejemben,hogy fiut vigyek haza ejszakara........mert a batyam a falhoz kent volna,mulik az ido,varjanak......a sok sextol lemarad a tanulas,a jegyek,menjenek egyutt nyaralni az valamivel jobb,es nem a szulok penzen,ha lehet....

    előzmény:
    Babyface83 (11)
    2017-07-24  14:42
  7. 2017. július 24. 23:4945.

    De lehet,mindig es mindennek a szulo az oka.......Hogy nez az ki ha a szulok egyutt reggeliznek a baratnovel,barattal,17 es 18 evesen,tudvan mi tortent a haloban,mar bocsi.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (10)
    2017-07-24  14:35
  8. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 24. 23:4844.

    Néhányan butaságnak tartjátok, néhányan meg nem tartjuk annak. Én sem örültem volna, ha a 17 éves lányom együtt akart volna aludni egy fiúval, de szerencsére neki ilyen meg sem fordult a fejében. Így tiltanom soha, semmit nem kellett, de ezt még mindig jobbnak tartom, mint az ellenkezőjét: Azt csinál a gyerek, amit akar, és 10 évesen már ő dirigál a családban.

    előzmény:
    Babyface83 (40)
    2017-07-24  23:30
  9. 2017. július 24. 23:4643.

    A baromsag amit te irsz!!!!A  szegeny szuloknak legyen lelkifurdalasa egy eletre,normalis vagy te????Nem hiszem.....ha hallgattal volna is barom elnnel,de jobb lett volna.....

    előzmény:
    szaszo71 (3)
    2017-07-24  07:37
  10. 2017. július 24. 23:4442.

    Mi is így gondoltuk, hogy inkább akkor beszél velük erről, amikor csak 3-an vannak :)


    de az a baj, hogy o bármilyen észérveket felhoz, nem hatja meg a szüleit 😕 


    Viszont meg amire gondoltam, hogy azért nem engedik, mert barátomnak van egy húga és neki se engedik (o régebb óta van egyutt a barátjával, az is igaz, hogy o most volt 16, barátja meg 18) és nem akarjak, hogy hiszti legyen belőle. Vagy nem tudom :/

  11. 2017. július 24. 23:3141.

    Szerintem ezt a csatát a barátodnak kellene elsősorban megvívni a szüleivel, úgy, hogy te nem vagy ott. Hiába jártok együtt, te abban a családban még idegennek számítasz. A fiú ismeri a szüleit, ő talán jobban tudja, mivel lehet hatni rájuk. Ha esetleg vitára kerül köztük sor, a saját gyereküknek hamarabb megbocsájtják, ha szembeszáll velük, neked már nehezebben. Nyilván sejtik a kedves "anyósék-apósék", hogy nem fogtok az oltárig várni a szexszel, de vannak ilyen tipikusan a látszatra adó, "tegyünk úgy, mintha semmi sem történne" emberek. 


    Ha nem enyhülnek a kedves szülők, próbáljon a párod folyamatosan utalásokat tenni arra, hogy ti mindenfele együtt mentek, bárhol beteljesülhet a szerelmetek. Hadd szokják a gondolatot a kedves szülők! :) Talán a gyerekük nemi érettsége arra emlékezteti őket, hogy már nem egészen fiatalok.

  12. 2017. július 24. 23:3040.

    De itt most nem nevelési elvekről folyik a vita elsősorban, hanem arról van szó, hogy néhányan butaságnak tartjuk, hogy egy 17-18 éves fiatalt azzal az indokkal próbálják meg eltiltani attól, hogy a szerelmével töltse az éjszakát, hogy neki csak a tanuláson kéne járnia az eszének :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (38)
    2017-07-24  23:11
  13. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 24. 23:1639.

    Köszönöm a tolmácsolást, de ne mondd már meg, hogy mire gondolok! :-)

    előzmény:
    szaszo71 (36)
    2017-07-24  23:02
  14. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 24. 23:1138.

    Ezen tényleg nem akarok vitázni, mert a nézetek úgysem fognak megváltozni. Az azonban elgondolkodtató, hogy ki nevez egy idegent majomnak csak azért, mert az övétől eltérő nevelési elveket vall és követ.

    előzmény:
    Babyface83 (35)
    2017-07-24  22:54
  15. 2017. július 24. 23:0837.

    Na igen, ez a "csináld ezt, mert én azt mondtam" típusú nevelés szerintem már ovis korban sem működik. Legalábbis nálam nem működött, és a fiamnál sem. Korábban megfogadtam, hogy soha nem mondom majd azt a gyerekemnek, hogy "mert én azt mondtam". Persze előfordult, hogy nem sikerült betartani :) Erre a fiam (4 éves volt ekkor), visszaszólt, hogy (szó szerint idézem): "ezt így nem fogadom el, magyarázd meg!" És basszus igaza volt :) Tiniknél meg már pláne röhejesen hangzik ez az érv, ha egyáltalán annak lehet ezt nevezni.

    előzmény:
    szaszo71 (36)
    2017-07-24  23:02
  16. 2017. július 24. 23:0236.

    Nem arra gondol. Leírta, fogadjanak szót. Mint valami óvodások.

    előzmény:
    Babyface83 (35)
    2017-07-24  22:54
  17. 2017. július 24. 22:5435.

    A nevelés alatt sok mindent lehet érteni. Ha arra célzol, hogy a szülők példát mutatnak, esetleg finoman, a választás lehetőségét meghagyva próbálják terelgetni az utódot az általuk helyesnek tartott irányba, akkor egyetértek azzal, hogy az ilyen fajta nevelést nem kell abbahagyni tizenévesen. Viszont egy 18 (vagy 17, tökmindegy) éves "gyereknek" megtiltani, hogy a párjával aludjon, ráadásul úgy, hogy mindezt meg sem tudják indokolni, na ennek a fajta "nevelésnek" szerintem az égvilágon semmi értelme.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (33)
    2017-07-24  22:24
  18. 2017. július 24. 22:4134.

    Hát az én szüleim még élnek szerencsére, de így 45 évesen kiakadnék, ha nevelni próbálnának. 


    Egyébként kb 14 éves kor után már nem lehet nevelni a gyereket. Ha addig sikerült vele kialakítani egy normális kapcsolatot, akkor meghallgatja a tanácsodat. Egyébként meg magadra vess.  Ilyen értelmetlen tiltásokkal csak elmarni lehet egy gyereket. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (33)
    2017-07-24  22:24
  19. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 24. 22:2433.

    Amíg élnek a szülők, nevelnek, és ez így van (lenne) rendjén. Közvetlen tapasztalatom van arról, hogy a szülők nagy része már a 10 éves gyerekét sem neveli. Na de hagyjuk, ne menjünk ebbe jobban bele!

    előzmény:
    szaszo71 (32)
    2017-07-24  22:17
  20. 2017. július 24. 22:1732.

    A nem megengedő szülők gyereke nagykorú. Már nem kell nevelni.  Nem is lehet.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (29)
    2017-07-24  22:01
  21. 2017. július 24. 22:1631.

    Agyam eldobom komolyan, egyesek mintha soha nem lettek volna fiatalok... Basszus az anyámék ezerszer jobban képben vannak, mint itt némelyik kb korombeli, vagy kicsit idősebb hozzászóló.


    Pedig én sem vagyok mai csirke... De emlékszem még milyen volt 17 évesnek lenni. Én akkor ismertem meg a férjem. És bizony sokszor nálunk aludt... eleinte ugyan külön szobában (legalábbis a szüleim így tudták ), de nem gondolnám, hogy azzal jót tettek volna, ha tiltották volna az ottalvást. Marhajó lett volna titkolózni, elbújni, azon feszengeni, hogy le ne bukjunk...

    előzmény:
    Lillaréka (26)
    2017-07-24  21:09
  22. 2017. július 24. 22:1330.

    "Barátod szülei a barátodért tudnak felelősséget vállalni, míg jogilag felnőtt nem lesz"


    hat a barátom pont hogy jogilag felnőtt, mivel elmúlt 18 éves.


    es egyáltalán nem a szex miatt akarjuk, azt már simán megoldhattuk volna, ha akarjuk, de én még várni akarok vele.


    es bocs, de nyáron mégis hova tanuljak?? Nincs iskola, most szünet van, most pont hogy jobb lenne, ha megengednek, mert nem kell azon idegeskedni és matekozni, hogy akkor majd melyik nap tanulunk a hétvégén, stb...


    És igen, anya megengedné (vele élek), hogy barátom nálunk aludjon, de azt is, hogy én náluk.


    foleg azért merült fel az ittalvas gondolata, mert ha én dolgozom és este későn, 10 után érek haza, akkor jobb lenne, ha barátom már nem vezetne olyan későn, mert nyilván nem 10 percre jön at, hanem többre és akkor már nagyon fáradt lesz, mire haza kell mennie


    Ja és a szülők nem vallásosak, nem azért nem engedik 


     

  23. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 24. 22:0129.

    "Maradi begyöpösödött majmok... "


    Szerinted! Szerintem meg felelősen gondolkodó szülők. Itt nem a szexről van szó, hanem a nevelésről.

    előzmény:
    Lillaréka (17)
    2017-07-24  17:28
  24. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 24. 21:5328.

    Mit javasolunk? Én azt, hogy fogadjatok szót a szüleiteknek! Nagyon gyerekek vagytok még.

  25. 2017. július 24. 21:4427.

    "Mégis hogy tiltod meg?" -Nekik sehogy.Viszont a szüleik ismerik őket és ha ők úgy látják,hogy valahol meghúzzák a határt ezt illik tiszteletben tartani.


    Én nem gondolom,hogy feltétlen éj meg ágy kell a szexhez,lehet már meg is történt.

    előzmény:
    Lillaréka (26)
    2017-07-24  21:09

Címlap

top