Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elég a 'tuti'-kból...

Maszat84
Létrehozva: 2017. május 28. 15:58

A napokban (én magam sem tudom, hogy hogyan..) véletlenül rátaláltam néhány oldalra, ahol jól megmondták a tuti fogyókúra és diéta receptjeit, illetve, hogy csak ennyit, vagy annyit kell tennem és húúú de jó lesz. Az igazat megvallva nem is ez lepett meg, hanem inkább az, hogy ennek mennyi ember örült, lájkolta és osztotta meg... úgy döntöttem, hogy akkor én most magamhoz ragadom a szót, illetve a billentyűzetet és jól megírom, hogy mi is a tuti... illetve mik a tapasztalataim és a véleményem. Természetesen a nem megfelelő táplálkozás és mozgás elhízáshoz vezet(het), ez tény. A túlsúllyal gyakran együtt járnak egyéb panaszok, szervek rendellenes működései is. Ahhoz, hogy a szervezetünkben a folyamatok optimálisan működjenek (jöjjön a mágikus szó) méregteleníteni kell. Azonban nem elég csak a bélrendszert kipucolni, mert az csak 10%-t teszi ki a testünknek. Sejtszintű méregtelenítéssel (erre van egy nagyon jó és hatékony módszer!)és persze vitaminokkal, ásványi anyagokkal és fitotápanyagokkal normalizálni tudjuk a testünkben zajló folyamatok jelentős részét. Persze méregtelenítés után is kell biztosítani a szervezetnek a vitaminokat, ásványi anyagokat, fitotápanyagokat. (nekem mára már ezekre is megvan a megoldás!) És akkor jön a nagy kérdés! Kinek mi a megfelelő módszer. Mit egyen és mit ne egyen. Aki komolyan gondolja a fogyókúrát, diétát, méregtelenítést és mostanra már minden (vagy közel minden) receptet kipróbált, 0 hatással, az szerintem már vagy feladta, vagy az eddigieknél kicsit tudományosabb alapokon nyugvó módszereket keres. Én a DNS alapúra esküszöm (ez Magyarországon még nem túl ismert), van aki az Atkinsre, van aki másra. Nektek mi jött be? Mi az ami célra vezet szerintetek? Mit próbálnátok ki?

  1. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 11:41151.

    Attol, hogy a lekezelo hozzaszolasaiddal meg soha, egyetlen betuben nem ertetem egyet, csak egy leutest sem erdemel, hogy reagaljak rajuk, meg ertem oket, csak minden betujuket hiteltelen ostobasagnak tartom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (146)
    2017-05-31  11:34
  2. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. május 31. 11:41150.

    Sokan hiszik azt, hogy a kételkedés már önmagában érték. Én eleve fenntartással kezelem az olyan oldalt, ami kifejezetten azért jött létre, hogy amit csak tud, cáfoljon. A cáfolást élvezik, nem az igazság felkutatását.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (139)
    2017-05-31  11:28
  3. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:39149.

    Láttam francia vidékeken, hogy ott is szépen ott van a szalonna/kolbász/ valamiféle hurka (ennek nem jut eszembe a neve) az asztalon.Nem kis adagban ahogy írod.


    Talán az  borivás kulturája segít normálsúlyon maradni a nehézmunkát végző franciának.


    (Bár, én semmiféle szeszes italt nem iszom.Ja, mégis.1 pohár pezsgő a szülinapomon - évente)


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (145)
    2017-05-31  11:34
  4. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 11:39148.

    Attol meg nem tetszik a mindenkihulyeakimegveszi-mentalitas. En szeretek neten kutakodni, mindenfele velemenyt elolvasni, kiprobalni, megtapasztalni, majd kialakitani a sajatomat. Amirol nem hirdetem, hogy az az egyetlen jo, csak megallapitom, hogy nekem bevalt. NINCS altalanos ervenyu igazsag, akkor sem, ha doktorakarkik allitjak. Egyeni tudatossag van, amihez hozzasegithetnek az altalad linket oldalon a velemenyek. Vay elterithetnek tole.

    előzmény:
    antironia (143)
    2017-05-31  11:32
  5. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:36147.

    De hol? Mert nálunk nem.Meg másoknál sem.


    Mindenből egy kicsit - ez a jelszó nálunk.


    De, ez magánügy, többet erről nem is írok.Azért remélem hogy ez van másoknál is, kivéve a direkt "szart evőket".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (145)
    2017-05-31  11:34
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:34146.

    Nem fogja felfogni soha.


    De, nem baj.


     


     

    előzmény:
    antironia (142)
    2017-05-31  11:31
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. május 31. 11:34145.

    Igeeeennnnn, de az fraaaaaaancia!


    Mennyire másképp hangzik mint a magyar.rántás.

    idézet:
    Csendike+ (133)
    2017-05-31 11:21:59

    a franciánál annyi difi van, hogy az cica-adag kaja


    a magyar meg 2 bányásznak való


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (133)
    2017-05-31  11:21
  8. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:32144.

    Igen, tudatlanság.


    De,  én még azt is gondolom, hogy a lustaságnak ehhez nagyon is sok köze van.


    A főzés mint olyan, mennyire népszerűtlen.Sokfelé olvasom, a nők  már nem akarnak "rohadni" a konyhában!Inkább valami ami gyors és óvja a műkörmöket.


    Érthetetlen volt ez számomra mindig.


     


     

    előzmény:
    antironia (135)
    2017-05-31  11:24
  9. 2017. május 31. 11:32143.

    A Szegedi Egyetem tudományos kutatói NEM "szkeptikus" kritizálók. Hanem tudományos kutatásaikat felhasználva próbálnak felvilágosító tevékenységet művelni.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (139)
    2017-05-31  11:28
  10. 2017. május 31. 11:31142.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (139)
    2017-05-31  11:28
  11. 2017. május 31. 11:30141.

    Hát akkor maradj antalvalinál - ő  a neked való médium.... :-DDDDDDDDD


     


    Ezzel most kinyilvánítottad, hogy rühelled a tudományt, a bizonyított tényeket, a megbízható tudományos információkat.


     


    LOL

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (139)
    2017-05-31  11:28
  12. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 11:30140.

    Nem, valoban nem. Uzletet csinalnak, ahogy a tobbi is. Csak egy kicsivel tobb penzuk van hatasos marketingre. 

    előzmény:
    antironia (138)
    2017-05-31  11:27
  13. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 11:28139.

    RUHELLEM az ilyen okoskodo, leleplezo szandeku, mindenkihulyeakieztmegveszi- mentalitasu, szkeptikus oldalakat.

    előzmény:
    antironia (126)
    2017-05-31  11:12
  14. 2017. május 31. 11:27138.

    Semmivel sem csinalnak nagyobb kart, mint mondjuk a Burger King, ahova, szinten EN, az egyen, eldonthetem, beterek-e naponta vagy nem.


     


     


    Azért a BK vagy hasonló gyorséttermek nem írogatják tele a webet áltudományos marhaságokkal!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (134)
    2017-05-31  11:23
  15. 2017. május 31. 11:25137.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (133)
    2017-05-31  11:21
  16. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:24136.

    Bizony van benne igazság amit irsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (123)
    2017-05-31  11:08
  17. 2017. május 31. 11:24135.

    Te el tudod dönteni, én is, meg még néhányan...


    De nem kell különösebb utánanézés (mert az arcodba tolják), hogy milyen tömegeket megbolondítanak ezek az önjelölt "szakértők"....


    Elképesztő a tudatlanság!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (134)
    2017-05-31  11:23
  18. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 11:23134.

    En nagyon nem szeretem az effele hozzaallast. Felnott ember el tudja donteni, mit vesz meg, eszik meg, teljesen foloslegesnek tartom a nagy ossznepi utalkozast antalvali, schobertnorbi es tarsaik fele. Semmivel sem csinalnak nagyobb kart, mint mondjuk a Burger King, ahova, szinten EN, az egyen, eldonthetem, beterek-e naponta vagy nem. Ahogy a norbipeksegbe, antalvalitaborba is.

    előzmény:
    antironia (121)
    2017-05-31  11:05
  19. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:21133.

    Igeeeennnnn, de az fraaaaaaancia!


    Mennyire másképp hangzik mint a magyar.rántás.

    előzmény:
    antironia (130)
    2017-05-31  11:17
  20. 2017. május 31. 11:21132.

    Ráadásul nem is tart tovább elkészíteni, mint a zacskós levest...


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (131)
    2017-05-31  11:19
  21. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:19131.

    Egyszer  mi is éppen a SAT -on néztünk valami filmet a zacskós levesekről.


    Összességében nem térek ki mindre, de ha a gombakrém levest  vesszük, az ottani élelmiszervizsgálatot végzők szerint kb 2 szeletnek megfelelő gomba van a zacsiban.


    A többi ez+az!!!!!!!!!!!!!


    Őrület! És  milyen jóízű-hallom  sokszor!


     


    Komolyan, akkor már egy magyar tojásleves többet ér!!!!!!

    előzmény:
    antironia (124)
    2017-05-31  11:09
  22. 2017. május 31. 11:17130.

    A rántásrettegés :-D témában mindig előhozom a francia - állítólag - könnyű konyhát. És szuperegészségesnek titulálják - szembeállítva a fújjjjde-egészségtelen magyar rántásos főzelékkel.


    A franciák a különféle csőben sült zöldségeket literszámnyi besamellel készítik - ami ugye tejjel felengedett rántás. Többszörös mennyiségben, mint ami egy magyar főzelékben van...


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (128)
    2017-05-31  11:14
  23. 2017. május 31. 11:15129.

    A karrierje az 1990-es években Németországban kezdődött, ahol egy Peter Ferreira nevű "kutató" csodás hatásaira, egészen különleges összetételére hivatkozva nem kis hasznot generált forgalmazásából. Aztán persze kiderült, hogy ahogy ilyenkor szokás, az egész nem más, mint parasztvakítás: a Himalája só nem is himalájai, 98%-a, csakúgy, mint az európai kősóké, nátrium-klorid, és a maradék 2% sem tartalmaz olyan különleges anyagokat, amitől csodás hatásokat várhatnánk. A kezdeti reklámokban megjelenő "84 komponenst" soha, senki nem tudta kimutatni; a Bajor Élelmiszerbiztonsági Hivatal sem, amely 15 kereskedelmi minta vizsgálata alapján jutott a fenti konklúziókra. Különleges színét pedig egy egészen közönséges anyag, a vas-oxid adja...


    A Himalája só azonban máig nagy üzlet, s némi késéssel hozzánk is eljutott. De ahhoz, hogy megvegyék, különleges nevén és színén kívül más is kell: kellőképpen hangzatos ajánlások, tudományoskodó (de rendkívül humoros) eszmefuttatások, valamint a gyógyulás ígérete a legkülönbözőbb betegségekből. A lenti reklámszöveget már ennek tudatában érdemes olvasni. A tételes cáfolat szükségtelen; a szöveg önmagáért beszél. Természetesen a só nem rezegteti meg a szervezetünket, nem oldja fel a lerakódásokat, nem lúgosít, nem szállít áramot az agyba és nem is a szervezetünk "Calgon tablettája". Az ütősebb állításokat kiemeltem, a humorfaktort vigyorgó fejek jelzik... :-)

    előzmény:
    antironia (126)
    2017-05-31  11:12
  24. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:14128.

    Elnézést kérek, de én nem szoktam hamburgert enni.Sem sült krumplival, sem anélkül.


    Kb 20 évvel ezelőtt ettem egyszer és attól az egytől is megundorodtam.


     


    Sültkrumplit néha készítek.Zalaisan. Kicsi husival, salátával.De csak akkor ha kifejezetten megkívánjuk.


     


    Ilyen ételek után jón a jóöreg tejfölös tökfőzelék, a párolt ha-párolt zöldség kombináció, a zöldséges tészta.Ez utóbbi is csak szinte gyerekmenű mennyiség - igaz sajttal megszórva.


    És igen, ilyen ételkészítés mellett még a  vékony rántást is megengedhetem magamnak a tökfőzeléknél.Annyira rettegnek a rántástól sokan, miközben    tömik magukat mindenféle félkész  műcuccal.És akkor jönnek szidni a rántást.......


    Amúgy ez igazán nem is érdekel, csak azért írogatok ide, hogy a fiatalabb korosztálynak ne legyen természetes a 140 kg -os Önsúly.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_980663 (107)
    2017-05-31  08:51
  25. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. május 31. 11:13127.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_980663 (111)
    2017-05-31  09:20

Címlap

top