Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elég a 'tuti'-kból...

Maszat84
Létrehozva: 2017. május 28. 15:58

A napokban (én magam sem tudom, hogy hogyan..) véletlenül rátaláltam néhány oldalra, ahol jól megmondták a tuti fogyókúra és diéta receptjeit, illetve, hogy csak ennyit, vagy annyit kell tennem és húúú de jó lesz. Az igazat megvallva nem is ez lepett meg, hanem inkább az, hogy ennek mennyi ember örült, lájkolta és osztotta meg... úgy döntöttem, hogy akkor én most magamhoz ragadom a szót, illetve a billentyűzetet és jól megírom, hogy mi is a tuti... illetve mik a tapasztalataim és a véleményem. Természetesen a nem megfelelő táplálkozás és mozgás elhízáshoz vezet(het), ez tény. A túlsúllyal gyakran együtt járnak egyéb panaszok, szervek rendellenes működései is. Ahhoz, hogy a szervezetünkben a folyamatok optimálisan működjenek (jöjjön a mágikus szó) méregteleníteni kell. Azonban nem elég csak a bélrendszert kipucolni, mert az csak 10%-t teszi ki a testünknek. Sejtszintű méregtelenítéssel (erre van egy nagyon jó és hatékony módszer!)és persze vitaminokkal, ásványi anyagokkal és fitotápanyagokkal normalizálni tudjuk a testünkben zajló folyamatok jelentős részét. Persze méregtelenítés után is kell biztosítani a szervezetnek a vitaminokat, ásványi anyagokat, fitotápanyagokat. (nekem mára már ezekre is megvan a megoldás!) És akkor jön a nagy kérdés! Kinek mi a megfelelő módszer. Mit egyen és mit ne egyen. Aki komolyan gondolja a fogyókúrát, diétát, méregtelenítést és mostanra már minden (vagy közel minden) receptet kipróbált, 0 hatással, az szerintem már vagy feladta, vagy az eddigieknél kicsit tudományosabb alapokon nyugvó módszereket keres. Én a DNS alapúra esküszöm (ez Magyarországon még nem túl ismert), van aki az Atkinsre, van aki másra. Nektek mi jött be? Mi az ami célra vezet szerintetek? Mit próbálnátok ki?

  1. 2017. május 28. 22:1226.

    Olvass antalvalin kívül mást is! :-D :-D :-D


     


    Humbug! Ahhoz több csomaggal meg kéne enni, hogy abból komoly baj legyen.


    Normális weboldalakon le is írják.


    De te csak edd a sok hoaxot. :-D  hogy 7 évig benned marad, és a többi szörnyűsééééég....


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229041 (24)
    2017-05-28  22:08
  2. 2017. május 28. 22:1025.

    De te "tuti" nem erre vagy kíváncsi, hanem a sok mázsás, vagy ahhoz közelítő szerencsétlent szeretnéd, a DNS alapú diétával - meg valami kis "tuti" fitocuccal, ami ehhez nélkülözhetetlen - megvezetni.


     


     



    Gerillamarketing....  Aztán "priviben várja" a balekok jelentkezését... Így szokták ezek mind....

    előzmény:
    Róza555 (23)
    2017-05-28  22:06
  3. Torolt_felhasznalo_229041
    Torolt_felhasznalo_229041
    2017. május 28. 22:0824.

    Az  elobb azt  irtad,  hogy  "nem  rakodik  le  semmi"-----  hat,  kerem ,  ezek  szerint,  te  me'g     nem  voltal  "emergency"  szobakban  (nem  tudom,  az  mi  magyarul)  de  visznek  oda  sok  kis  gyereket  NAPONTA,  mert  a  hulye  szulok  ragogumit  adnak  gyerekeieknk,   akik  aztan  lenyelik,  es  a  ragogumi  nagy  bajokat  okoz  a  belekben.

    előzmény:
    antironia (22)
    2017-05-28  21:54
  4. 2017. május 28. 22:0623.

    Sosem volt súlyproblémám. A véleményem és a lényeg az lenne, hogy ne mázsa körül kapjon észbe a nép, hogy hoppá fogyni kellene. Amikor már szétlőtte az egész hormonrendszerét, meg a mozgásrendszerét, nem utolsó sorban a kinézetét. Az biztos, hogy a lakosság túlnyomó része, nem biológia-kémia faktos volt és az akaraterejük is a nullához konvergál.


    A méregtelenítéssel nem foglalkozom, mert jó minőségű alapanyagokból, kímélő konyhatechnikával készítem az ételeket, ami szemét kaját megeszek néha, nem tényező. Az intenzív és rendszeres sport miatt használok táplálék kiegészítőket: proteinek, izolátumok, aminosavak, vitaminok, ásványi anyagok (itt befigyelnek a "fitotápanyagok" is, hiszen törekszem a minél természetesebb összetevőkre).  Nem érzem mérgezettnek a szervezetem. Bár a sok okos biológus szerint, a fentiek mind kártékonyak, szteroidok stb.  Arányos és szép a testem, a bőröm, dús a hajam, harmincasnak néznek bő negyvenesként, jó a közérzetem, vidám vagyok és pörgős. Érdektelennek, sőt inkább röhejesnek tartom a sok csodabogyót, csodadiétát, csodacsodát, a béltisztító lábáztatót, ami a talpadon szedi ki a "salakot". 


    Én amit remek dolognak tartok, az a testépítő/izomépítő étrend + súlyzós edzés. Akiket ismerek és így élnek, mind remek formában vannak.  Akik ezzel a módszerrel fogytak és nem sumákolnak/falnak félre, mind tartják a formát!


    (Itt nem a profi, szteroid/növekedési stb. hormonpumpált emberekről írok, hanem a "teljesen átlagos" anyukákról, apukákról, akik persze messze nem átlagosak, mert formás testben, egészségesen és boldogan élnek, és sajnos ez nem az átlagemberek sajátja. Sajnos manapság ebben az országban a szegénység, nyomor, érdektelenség, butaság, stb, az átlag de most nem ez a topik témája, én meg nem vagyok szociológus és népjóléti miniszter sem, úgyhogy haladjunk tovább)


     


    De te "tuti" nem erre vagy kíváncsi, hanem a sok mázsás, vagy ahhoz közelítő szerencsétlent szeretnéd, a DNS alapú diétával - meg valami kis "tuti" fitocuccal, ami ehhez nélkülözhetetlen - megvezetni.


    Nyugodtan fordulj hozzám további tanácsokért.


    Csak vicceltem.

  5. 2017. május 28. 21:5422.

    Hol kéne rágóguminak lennie...????


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229041 (20)
    2017-05-28  21:52
  6. 2017. május 28. 21:5321.

    Egyél mindenből feleannyit, mint eddig - és mozogj legalább 2x annyit!


     


    Ha addig semmit nem mozogtál, akkor kezdheted napi 1 órával.


     


     

    előzmény:
    Maszat84 (10)
    2017-05-28  18:41
  7. Torolt_felhasznalo_229041
    Torolt_felhasznalo_229041
    2017. május 28. 21:5220.

    Kedves   Antironia!   Remelem, a  gyerekeid  nem  ragnak  rago-gumit....


    előzmény:
    antironia (18)
    2017-05-28  21:41
  8. Torolt_felhasznalo_229041
    Torolt_felhasznalo_229041
    2017. május 28. 21:4419.

    "Mi alapjan kell  nezni  az  eteleket?"


    Hat,  keeerem,  attol  fugg,  hogy  HOL  elsz........


    Pl. Zambiaban, es, valljuk be,  a  VILAG  3/4  reszen  is,   ott rothahadsz meg  az  utca  szelen  az  ehsegtol,----es  senki  sem  fog  enni  adni...     tehat,  legfeljebb  az  ALMAIDBAN latsz  e'telt....


    Magyarorszagon  a  disznoknak  dobjak  a  megmaradt   etel-maradekokat ........ 

    előzmény:
    Maszat84 (10)
    2017-05-28  18:41
  9. 2017. május 28. 21:4118.

    NEM rakódik le semmi!


     


    Nézz meg egy sima glaubersós hashajtás után a béltükrözéskor készült videókat. Abszolút tiszta, sima, fényes végig az egész....


     


    Csak a csodaszerek gyártói és forgalmazói terjesztik ezt a bélplakk, meg lerakódás, meg méreganyagok feltapadása c. mítoszt....

    előzmény:
    Maszat84 (6)
    2017-05-28  17:23
  10. 2017. május 28. 21:3917.

    Neked nincs veséd....? VAgy májad....????


     


     

    előzmény:
    Maszat84 (7)
    2017-05-28  17:41
  11. 2017. május 28. 21:3816.

    Ez lett volna a következő, amit ide akartam hozni....


     


    antalvali, atyaúristen..... A 40-es IQ-júak bálványasszonya...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (8)
    2017-05-28  18:00
  12. 2017. május 28. 21:3715.

    oooops, már megelőztél!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (3)
    2017-05-28  16:26
  13. 2017. május 28. 20:4213.

    Még mindig nem írtál semmi konkrétumot az említett DNS diétáról sem!


    Nem,nincs és szerencsére sosem volt túlsúlyom,nem azért érdeklődöm.


    De neked ajánlom,olvass inkább valódi szakemberektől,orvosoktól,dietetikusoktól a témában cikkeket.


    És olvasd el többször is figyelmesen,amit Mozdonj belinkelt,idézett az orvostól,különösen azt a részt,amelyben az orvos elmagyarázza igen egyszerűen,hogy miből áll a széklet és miért van mégis széklete a napokig,hetekig éhező embereknek is.


    Amúgy a szervezet "elsavasodásáról" meg a "lugosításról" is van Zacher doktornak az interneten előadása. Szóval mielőtt bárki elkezdne megint okoskodni,vitatkozni,érdemessebb valódi szakemberek véleményét elhinni.


    A fogyókúrát fejben kell elkezdeni és teljes életmódváltás,kitartás nélkül nincs tartós fogyás!

    előzmény:
    Maszat84 (10)
    2017-05-28  18:41
  14. 2017. május 28. 19:1012.

    én egy egészen rövidke mondattal akartam válaszolni a  TI-nek


    ezzel hogy - menj el wc-re. -


     


    de kiváncsi vagyok.. hogy a tiedre mit reagál. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (8)
    2017-05-28  18:00
  15. 2017. május 28. 18:5811.

    Kezdjed Te.


    Figyelunk

    előzmény:
    Maszat84 (10)
    2017-05-28  18:41
  16. 2017. május 28. 18:4110.

    Ok, a méregtelenítés részén lépjünk túl. Nézzük a túlsúly leküzdését. Megfelelő táplálkozás, megfelelő mozgás! De kinek mi a megfelelő? Mit gondoltok erről? Mi alapján kell nézni az ételeket?

  17. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 28. 18:119.

    Szia+


    Doktor Zacher  nem hiszi ezeket a dolgokat, hanem tudja. Ő szakember ebben.


    Nyilván aki gyógyszeres kezelés alatt állt, a gyógyszerek felszívódtak/ meggyógyították az illetőt, a  vivőanyagot meg kiválasztotta a szervezet és valahol kidobja.Pattanás/kelés/nyirokrendszer, sokféleképpen. De, ezek különleges estek, nem a "normális" egészséges ember problémája aki még nem szed semmit.


    Én úgy értettem amikor hallgattam őt a tv -ben, hogy a vese/más és egyég  kiválasztó és méregtelenítő szerveink dolga a méregtelenítés.


    És hiszek neki.


    Szakmai tudás nélkül én  csak a magam tapasztalatából tudok kiindulni  ( és persze valódi szakember véleményére adva): ha vigyázok magamra akkor könnyebb az életem, nem lesz/nincs/volt semmi különös probléma.


    Abban nagyon is igazad van, hogy a táplálkozásra  nem figyelnek sokan, sajnos.Okos gondolat a természetes szerek  használata, de az is csak addig amíg nem sodorja veszélybe  adott illető  szervezetét.Nem szabad túlzásba vinni - mint ahogy semmit sem.


    Szóval: mindenből egy kicsit. Fontos lenne a művackok elkerülése.


     


    Sokan mondják hogy  az egészséges táplálkozás sokba kerül.Én meg azt gondolom, hogy az egészségtelen táplálkozás kerül nagyon sokba.


     


    Érdekes számomra: ámulok/leesik az állam olyankor amikor azt olvasom hogy valaki olyan büszke hogy 30 kg-tól szabadult meg.Olvasom tovább a cikket és látom, hogy még mindig  110 kg. Oh, a macska rúgja meg! Nem vette észre hogy komoly baj van amikor már 80 - 90 kg körül járt?


    Mindegy is. Vigyázzon mindenki magára: amit eszel az leszel- jeligére gondolva.


     


     


     


     


     


    Az étkezési költségek komoly

    előzmény:
    Maszat84 (7)
    2017-05-28  17:41
  18. 2017. május 28. 18:008.

    Errol jut eszembe , hogy most faragott ra a meregtelenites magyar istennoje : az antal valeria , antalvali .
    A szervezeted ugy mukodik "tuti" uzemmodban, hogy szervei vannak a "mergeket" kiszurni/kivalasztani. Hiaba mergezed magadat s adsz penzt az antalvaliknak : aki nem veszi s veszi be  a sok szervezetre artalmas szert/szart , annak a szervezete is sikerrel teszi egyik labat a masik utan.... 
    Antironia hozta mult heten a hirt. Idezek, kislanyok



    Beégette magát Antali Vali, miközben Zachert próbálta cáfolni méregtelenítés kapcsán
    event2017. május 22.

    A "böjtszakértőről" kiderült, hogy azt sem tudja, hogyan alakul ki a széklet. Pedig nem mindenki aludta át a biológia órákat.


    "Az összes méregtelenítő kúra átverés, ilyen baromsághoz soha nem adnám a nevem! A méregtelenítés nem létezik, mégis ezzel hülyítik az embereket" - mondta nemrég a Mokkában dr. Zacher Gábor.  Én is beszéltem már erről az Origo újságírójának: az egész méregtelenítés témakör egy óriási blöff, egy alternatív valóság, amit az emberek, illetve az ezzel foglalkozó cégek találtak ki a jó nagy profit érdekében.  Szervezetünk tisztítását a vese, máj végzi, vizelettel/széklettel választjuk ki a "méreganyagokat", tisztítókúrával csak a pénztárcánkat tudjuk vékonyítani. Hiába hiszik sokan, a máj/vese kiválasztó funkcióira nem tudunk hatással lenni diétával, kovafölddel vagy csodakotyvalékokkal sem. 


    A Mokka megszólaltatta a másik oldalt is, amivel nincsen semmi probléma, sőt, csak segít tisztábban látni, kit mennyire lehet komolyan venni. De még mielőtt Antal Vali alakítását kielemezném, Kovács Anita dietetikus korábbi cikkemhez kommentált ennek kapcsán:



    "Tegnap (2017.03.30.)felhívtak a mokkától, hogy menjek be méregtelenítés témakörben nyilatkozni, és ugye nem értek egyet Zacherrel?! Mivel reggel pont néztem Zachert, éppen örültem, hogy megint elmondja, hogy az egész egy nagy átverés, ergo visszakérdeztem a mokka asszisztensét, hogy hogy hogy ne értesek egyet Zacherrel? Elmondta, hogy ők olyan dietetikust keresnek, aki elmondja, hogy a méregtelenítés milyen jó, mert elsavasodik a szervezetünk. Elmondtam az asszisztensnek, hogy ezt egy dietetikus sem fogja így elmondani, mert nem igaz. Ja, akkor keresnek mást!!! nosza rajta mondtam, és lám megtalálták Antal Vali személyében.... és arra voltak kíváncsiak, hogy más "szakembernek" mi a véleménye? Hol itt a szakember? AV, mint "szakember"??"



    Jobb híján tehát Antal Vali kozmetikusra, hobbi táplálkozási szakértőre esett a választás, mert más nem vállalta be, hogy blődségeket nyilatkozzon a témában. 


    Antal Vali a Mokkában azt mondta, hogy bár tiszteli Zacher Gábort, de "úgy nyilatkozik a méregtelenítés témájában, hogy nem is biztos, hogy tudja, nem is próbálta". Már ez is megérne egy misét, hogy a kozmetikus szerint a több évtizedes toxikológiai tapasztalattal rendelkező orvos nem ért a toxikológia témához, de ezen lépjünk is túl. A kozmetikus és böjtszakértő öt éve tart léböjttáborokat, és elmondása szerint nagyon fontosnak tartja a bélben lévő lerakódások  (????) kipucolását (??????). Szerinte ha valaki öt napig éhezik, már nem kellene székletnek lennie, mégis van, tehát igenis vannak lerakódások a bélrendszerben, amik ilyenkor távoznak - próbálta igazolni elméletét Antal Vali, pedig valójában csak arról adott tanúbizonyságot, hogy alapszinten sem ért az emberi test működéséhez.


    Antal Vali úgy tekint a bélrendszerre, mint egy időnként elduguló lefolyóra, de nem véletlenül 6 év komoly tanulás az orvosi diploma megszerzése, ennél ugyanis egy "hajszálnyival" bonyolultabb az emberi szervezet. A bélben nincsenek klasszikus értelemben lerakódások, és bár Antal Vali a jelek szerint nem tudja, de csak részben áll a bevitt táplálékból a székletünk. A széklet jó részét ugyanis az elhalt, leváló bélhámsejtek, baktériumok, bélnedvek (enzimek, fehérjék) adják. Tehát ha nem eszünk semmit, akkor is lesz székletünk. És akkor is lesz koplalás mellett székletünk, ha nem megyünk el Antal Vali lébőjttáborára.


    dr. Novák Hunor


     


     

  19. 2017. május 28. 17:417.

    Szia Csendike+!


    A táplálkozást és a mozgást illetően egyetértek veled. A méregteleníssel kapcsolatban: vegyük alapul, hogy valaki éppen egy gyógyszeres kezelés után van. Laboratoriumban előállított szintetikus anyagot vitt be a szervezetébe gyógyszer formájában. A szervezet nem tudja hasznosítani, felhasználni a gyógyszer összetevőit, mert mesterséges anyag. A gyógyszer kifejti hatását, de hova lesz maga az anyag? Hova raktározódik az a mesterséges méreganyag, amit a gyógyszerrel vittünk be? Nah, én ezekről a lerakódásokról és ezeknek a kipucolásáról beszéltem. Az, hogy valaki hisz-e benne, vagy sem.... nekem szemmel látható változásokat hozott. Nem drága humbuk dolgokról beszélek. Természetes anyagokról, növényekről, amik segítik a szervezetet az 'öntisztulasban'.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (2)
    2017-05-28  16:20
  20. 2017. május 28. 17:236.

    Szia Ladienn!


    Nem szeretnék és nem is fogok reklámozni semmit, nem érdekem! A méregtelenítesről, amit Zacher Gábor mond és ír, azok a divatos és méreg drága módszerekről szólnak. Zacher Gábor a méregtelenítés alatt azt érti, amikor valakinek a szervezetébe hirtelen nagy dózisban került káros anyag, méreg. Én hiszem azt, hogy egy egy gyógyszeres kezelés, rendszeres műkaják..stb után a szervezetben visszamaradnak, lerakódnak olyan nem természetes anyagok, amik hosszútávon károsak.

    előzmény:
    Lédienn (4)
    2017-05-28  17:08
  21. 2017. május 28. 17:145.

    Bocsi,nem néztem meg a kommentedet és a berakott linket sem! Csak az indítót olvastam el és azonnal válaszoltam,mert egyebek mellett a toxikológus doktor előadásai jutottak eszembe,amit le is írtam.


    Szóval nem téged akartalak ismételni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (3)
    2017-05-28  16:26
  22. 2017. május 28. 17:084.

    Te most burkoltan,de módszereket,csodaszereket ,csodateákat,növényeket reklámoznál és /vagy egyéb újhullámos csodadiétáról akarsz embereket meggyőzni és /vagy megmondani a tuti-t?


    Az Atkins diéta következményeibe már többen belehaltak és sokan maradandó egészségkárosodást szenvedtek.


    Nézz utána a méregtelenítésnek is! Ajánlom figyelmedbe pl. Dr.Zacher  Gábor toxikológus véleményét,előadásait erről.


     


    Amúgy mit értesz te "DNS alapú" diétának? Már a megnevezése is elképesztő.

  23. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 28. 16:263.
  24. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 28. 16:202.

    Marhaság a méregtelenítés!


    Nem fejtem ki miért.Olvass utána.


     


    1,Keveset enni, de mindenből, kivéve ha valami bajod van.Ha van valami, akkor annak kell utána nézni abban az esetben mire kell vigyázni.


       Amikor úgy érzed hogy " de jó volt az étel, vennék még"- na, ott kell megállni................


    2,Mozgás,mozgás, mozgás ..........


    3,Mindenféle maszatos édes üdítőkotyvalékok mellőzése - legegészségesebb a víz ...................


    4, Most itt csak a 4. pontban írom, de nagyon nagyon fontos, hogy helyes e az énképed magadról/ testedről.....


     


     

Címlap

top