Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem szexelnek a férfiak!
30 éves nő vagyok, másfél éve komoly párkapcsolatban. Nagyon szeretjük egymást, de a párom szexuális vágya néhány hónap után gyakorlatilag a nullára csökkent. Nem irántam, hanem úgy unblock a szex iránt. Nem híztam (ő bezzeg igen, sokat), nem csúnyultam el, sportolok és eléggé jó idomokkal rendelkezem... Csinosnak is tart, rengeteget ölelget, simogat, puszilgat, csókol... de a szexhez semmi kedve. Nagy ritkán, ha én kezdeményezek, akkor megteszi.
De nemcsak erről van szó. Már többedik barátnőmmel és női ismerősömmel beszélek, aki sok-sok kertelés és körítés után, nagy szégyenkezve végre kinyögi: az ő párja sem kívánja a szexet. Komoly kapcsolatokról beszélünk, vagy legalábbis nem időnként összejárós, találkozós viszonyokról.
Egyszerűen mindenhonnan azt hallom: "a pasim nem kívánja a szexet!"
Ti találkoztok ilyesfajta tendenciával?? Teljesen azt látom, hogy a mai húszas-harmincas pasiknak valahogy el van tűnve a libidója!
A melegekről annyit, hogy szerencsére egyre korábban felvállalják másságukat, és az elfogadottságuk egyre szélesebb körű. A felvonulásuk nekem sem tetszik, magam is fogalmaztam már meg olyan véleményt, hogy kezeljék ezt magánügyként, de legyünk tárgyilagosak! Ha valakit hátrányos megkülönböztetés ér, ha egy csoportot kiközösítettként kezelnek, joggal tiltakozik ez ellen, joggal demonstrál. A demonstrálásnak ennél hatásosabb módját nem igen lehetne kitalálni.
Bocsánat a TI-tól, sajnos nagyon elkalandoztunk az eredeti témától!
Vannak zsidó viccek, székely viccek, szőke nő viccek, cigány viccek, rendőr viccek, Móricka viccek, állat viccek, meleg viccek, és még sorolhatnám. Annak, aki valamelyiket meghallgatja, vagy elmeséli, még semmi baja nincs a rendőrökkel, az állatokkal, a székelyekkel, a melegekkel, vagy éppen a zsidókkal. Ha valakinek, hát nekem aztán végkép nincs. A viccet érteni kell, és helyén kell kezelni.
Abban igazad van, hogy Magyarországon vannak, akik zsidóznak, de szerencsére egyre kevesebben, és még nagyobb szerencsére egyre többen érzik, hogy ez nincs rendjén. Ugyanúgy nincs rendjén, mint cigányozni, négerezni, arabozni, bárkit megbélyegezni etnikai, vagy vallási hovatartozása miatt.
Ha Magyarország nem a hazád, ha megtagadod a gyökereidet, akkor nem értem, mit keresel egy magyar fórumon. Jó érzés lenézően kritizálni őseid hazáját? Esetleg valamiféle sértettség, fájdalom...? Nem igazán értelek... illetve egy kicsit azért mégis, de azt hiszem ezt nem érdemes tovább folytatni.
Egy vitában mindig eljön az a pont, amikor azt abba kell hagyni. Vagy azért, mert létrejött egy közös álláspont, vagy mert az egyik fél megérzi, hogy nincs esély annak megteremtésére. Ez is egyfajta megértés, aminek együtt kell járnia a vélemény tiszteletével. Ha neked ez a véleményed, és nyilvánvaló annak megingathatatlansága, az egyet nem értés kinyilvánítása mellett, egy jelképes főbólintással ki kell szállni a vitából.
Minden jót!
Nahat............itt is "jidoznak".......... pfuj!!!!
Elobbi beirasom ADAGIO-nak szolt. Privizhettem is volna, de nyilvanos a velemeny.
IGAZAN nem zavar teged az, hogy egy olyan orszagban elsz, ahol me'g ma is vannak
"zsido" es "nemzsido " viccek?
Ezt gondold at par pecig: 2017-ben a magyarok me'g mindig zsidoznak!!!!!
Magyarorszag nem a "Hazam". ITT a naaaaaagy tevedesed................... e's
Sajnalom, hogy megsertettunk egy-ket TISZTA embert.
Persze, hogy vannak tiszta emberek minden orszagban! sajnos, amiota Magyarorszagon a prolik vette'k at az uralmat (idestova 70!!!! eve mar......) haaaaaaat....
URAM SEGITS!!!
De, nem vagytok egyedul ebben.
A korulottetek talalhato "kulturallamokbol" tenyleg, CSAKIS a CSEHEK elfogadhatoak ha az ember
"nyugati standardokrol " beszel.
Persze, minderrol maga a Magyar NE'P nem tehet........tul kevesen voltak, es.........
A legintelligensebbek mar regen-regen elmentek onnan
EZ VAN
Nem lehet senkit elítélni ezért, mert nem tudhatja, saját családjába mikor üt be a ménkő!
Viszont nem szeretem a Pride-t, nem utcára való, mint ahogyan én, hetero sem vonaglok teherautón stb, jelezvén, milyen a szexuális beállítottságom!
S hogy palástolja, ezért egész életében negatív véleménye volt a melegekről. Ez a tipikus tagadás!
Művészemberről beszélek, és végtelenül jóképű volt fiatalon, és még ma is az!
ELNÉZÉST, HOGY ELTERELTEM A TÉMÁT A VITAINDÍTÁSÁRÓL!
Csupán jelezni szerettem volna, ez is lehet adott esetben a szexualitás csökkenésének (ami soha nem volt, csak kevés) és annak a végleges megszűnése!
Nem tudom mi lenne jobb, és miként éljék az életüket.
Egy biztos, nem kerültek közelebb hozzám, azért mert több évtizedet éltem testközelben ilyen emberrel.
Azt hiszem, önző volt nagyon, hogy be-, illetve feláldozott engem azért, hogy neki kényelmes élete legyen.
Viszont el tudom képzelni, mennyire nem volt könnyű élet a kettős élete sem!
Egy biztos, egyre több idősebb ember, művész vallja meg utólag, hogy egész életében kettős életet élt, külföldiek is!
Azt mondják, nem érdemes kifutott tejbe belesírni. Csakhogy az embernek egy élete van! Azt így elszúrni?
Több, mint luxus!
szerintem is keresik
kukkolni akarnak.
a kukkolás viszont tényleg beteges dolog.
Láttam, elkeserítő :( Nem is értem ezeket az embereket, hogy miért jó ez a gyűlölködés. És igen, ha annyira undorodnak, minek nézik. Mintha direkt keresnék az alkalmat, hogy jól megbotránkozhassanak.
A cikkeket olvastad... gondolom...
valami szentfazék ott is azzal jött hogy mármertmitcsinálnak... és különben is a Pride.. és betesz egy linket.. - valahonnan.. hogy hát ott mit műveltek erős magamutogatási kényszeres emberkék
nem is egy linket tett be
Amikor rákérdeztünk páran.. hogy egyébként.. látja -e látta -e mit csinálnak a MÁSok.. akkor jött ezzel.. és amikor megkérdeztem miért is nézi.. arra már nem válaszolt.
fura társaságod lehet hallod, ha ilyenekről csevegsz. valami ilyesmi lehetett, gondolom:
US man: Képzeld Zsuzsa, elmentem Magyarba csajozni
Zsuzsa40: És hányat dugtál meg?
US man: Hát egyet sem. Jól néztek ki, de lelankadt a farkam mert büdös volt a p.... -juk, nem mosták meg.
Többek közt ezért is akkora probléma, hogy a homoszexuálisokat üldözik, hogy arra kényszerüljenek, hogy elbújjanak, látszatházasságokat kössenek, elrejtesék a 4 fal közé... Mert nem csak a homoszexuális ember életét keserítik meg ezzel, hanem a közvetlen környezetét is. És ide tartunk vissza, amikor kórusban szajkózza a sok vaskalapos/szentfazék, buta ember, hogy engemnemzavarcsakanégyfalközöttcsinálják...
Nagyon sajnálom, ami veled, veletek történt.
Igen, nagyon szörnyű volt, miközben egyből megvilágosultam furcsa viselkedése miatt!
Azt hiszem, azért vett el, mert abban az időben nálunk még nagyon nehéz volt elismerni ezt. Így álca voltam neki!
Fiával sem tudott soha mit kezdeni.
Amióta megöregedett, azóta van normálisabb kapcsolat a gyerekével.
Az egész életem ráment! Soha nem kaptam tőle szeretetet, élt azzal a lehetőséggel, hogy rajongtam érte!
Figyeld meg, a különösen jóképű férfiak azok, akik a saját nemük felé vonzódnak!
Próbálok nem a múlttal foglalkozni, miközben nincs olyan nap, hogy ne érezném a mérhetetlen keserűséget!
Ma már tehetetlen vagyok, és értelme sincs bármit is tenni!
Senkinek nem kívánom. Igen, benne van, hogy biszex volt, mert igazad van, voltaképpen ha csak immel - ámmal, de valamit csak teljesített az ellenkező oldalon is, vagyis felém.
Köszönöm, hogy reagáltál rám.
Ahogy ezt a topikot elolvastam, írtam egyet én is erről, de elszállt, és nem mentettem el, így újból már nem volt kedvem hozzá, hogy imsét végigéljem, míg röviden megfogalmazom!
Szép napot kívánok!
Semmilyen levelem nem tűnt el, mivel levelet nem is írtam. A másik topikba írt válaszom is ott van, még viszontválaszt is kaptam tőled. Arra inkább már nem válaszolok.
Erre érdemben nem lehet válaszolni, elmondok inkább egy viccet! Több nemzettel létezik, de először az Amerikába szakadt, majd hazalátogató magyar (immár) turistával hallottam. :-)
Az Amerikába szakadt, majd évek múlva hazalátogató magyar beszáll egy taxiba Budapesten, pénzt ad a taxisnak, hogy körbevigye a városban.
Mennek a rakparton, egyszer csak megkérdezi (a magyart persze már töri):
- Mi lenni ez? - mutat a várra.
- Ez a Budai vár.
- Well... és meddig épül?
- 50 évig. - válaszolja a taxis.
- Oh... nálunk Amerika egy ilyet 10 év alatt felhúzni - mondja a turista.
A sofőr meghúzza a vállát, és tovább vezet.
Kis idő múlva jön az újabb kérdés:
- Na... és ez mi lenni?
- Ez a Lánchíd - válaszol a taxis.
- Meddig épül?
- 7 évig - jön a felelet.
- Nálunk Amerika egy bridge 1 and half év alatt épít. - büszkélkedik a turista.
A taxisnak hümmög valamit, és haladnak tovább.
Megérkeznek a Parlament elé és a gyorsan felejtő magyar rögtön kérdezi:
- And what is this?
- Mit tudom én, tegnap még nem volt itt!
A turistára emlékeztetsz. Ha Amerikában születtél, az őseid hazája iránt akkor is nagyobb tiszteletet illene mutatnod, és nem mesékre alapozva kellene véleményt formálnod róla!
Évekig dolgoztam együtt amerikaiakkal (meglehetősen sokukkal), hidd el, semmivel sem különbek a magyaroknál. Egyszer az egyikük szóváltásba keveredett egy kollégámmal, és kellő tudás hiányában megpróbált nemzeti alapon fölényeskedni. A kolléga, miután szakmailag lealázta az amerikait még egyet kérdezett tőle: "Mondd már meg nekem, hogy az angolon kívül hány nyelven beszélsz? A válasz persze ugyanolyan fölényes volt: "Az angol világnyelv, és neki nem kell mást megtanulnia." A kolléga válasza: "Én beszélem a világnyelvedet, mellette még német és olasz nyelvvizsgám van, de oroszul sem adnának el."
Ha elfogadsz egy tanácsot, ilyen értelemben nem kellene amerikalizálódnod!
Doha'nyza's,ital,so¨r is!,elhiza's,stressz,mozga'shia'ny
Zsuzsika40 ne'ni,ke'remsze'pen.
Megmere'szelem tala'lgatni hogy a zsuzsikane'ni40 amerikai ffi ismero"sei olyan magyar kisebbse'g csala'dtagjai,ismero"sei, akiknek nincs mo'djuk fu¨rdo"szoba't fenntartani.
Magyarul: fo¨ldo¨nfuto' szege'nyek.Talan e miatt disszida'ltak a Zsuzsane'ni40 bara'tai.Amilyen re'tegbe keveredik a la'togato', olyan az e'lme'nye a la'togatott helyro"l.
E'n mindenu¨tt azt hallom, hogy Euro'pa legszebb no"i a magyar la'ny
Nem vagyok Magyar, Amerikai vagyok! Vannak ugyan Magyarok is a csaladban, de azok is mar nagyon regen jottek az USAba.
Tulajdonkepen, nagyon szomoru az a bu"di dolog. Sajnalom, de azoknak akiknek a tI "SOCITOKBAN" kellett felnoni, ( NOK es FERFIAK) apolatlanok..
AMERIKAI FFIAK SOKSZOR PANASZKODNAK , hogy a magyar no"k nem mosdanak eleget !!! Szoval szaguk van......
Egy megkezdett leveled errol a temarol megjott, de aztan eltunt.....
valaki jatszadozik.
a Jucamuca sosem komoly
O tenyleg kotekszik
Nem szabad reagalni ra , mert akkor koti az ebet a karohoz...
Es O nagy zsidozo , tehat a zsidovicced /?????????/ visszhangra fog talalni
sajnalom, azt hiszem szornyu lehetett amikor megtudtad.
egyebkent sose ertettem hogyan lehet ilyen hosszu ideig ugy elni hogy az illeto a sajat nemehez vonzodik. Bruce Jenner is ilyen eset volt 6 gyereke van. azt gondolom de lehet hogy nem jol hogy az ilyen inkabb bisexualis lehet mert megiscsak kepes volt ennyi even at heterokent elni gyereket nemzeni. .
Ne haragudj, de rendre akkora zöldségeket írsz, hogy azokra - minden jószándékom ellenére - nem lehet ilyen jelző nélkül reagálni. "Igénytelenek a magyarok a színházat illetően, ápolatlanok a magyar nők..."
Ezeket te komolyan így gondolod, vagy csak kötekedni akarsz? Feltételezem az első esetet és megnyugtatásodra közlöm, hogy a magyar nők ápoltabbak, mint a nálunk sokkal fejlettebb, nyugati országok hölgyei. Ha az ország minden téren ennyire rendbe lenne, a világ egyik vezető nemzete lehetnénk. Mondom ez én, mint férfi, aki nem vagyok érintett a dologban, és elsőként reklamálnék, ha igazad lenne. Nincs okod a szégyenkezésre! A meséknek (mivel a nevük szerint is kitalált történetek) ne higgyél!
Remélem, te nem úgy vagy a hazáddal, mint a viccbeli, kikeresztelkedett zsidó! "Öt perce vagyok keresztény, de máris gyűlölöm a zsidókat!"
(A színházról a másik topikban írtam.)
Igen, van ennek egy sajátos varázsa. :-) A lehetőségek valóban beszűkültek, de azért teljesen nem tűntek el. Beszélgetésre érdemes és többet nem akaró partnert találni sajnos nem könnyű.
Örülök, hogy nektek összejött! :-)
N E M tunt el senkinek sem a "libido"-ja
ZUHANNYOZZATOK, FURODJETEK, ne legyetek budosek. !!!
Sajnos, mar sok meset hallottam MagyO-ba utazott amerikai ffiaktol, hogy milyen a'polatlanok a magyar no"k.
(Te'nyleg sze'gyeltem magam.....helyettuk is........ )
NEm eleg AZ, HA VALKI CSINOS, DE LEGYEN gusztusos ES tiszta IS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ezzel nagyon egyet tudok érteni. Egy időben én nagyon élveztem a névtelenség/arctalanság pozitívumait. Szerettem úgy beszélgetni emberekkel, akár bensőségesen is (értem ez alatt, hogy olyasmiket árulok el magamról és viszont amiket az ember csak nagyon közeli barátoknak szokott), hogy egyértelmű volt, hogy találkozni sosem fogunk. Ez már elég régen volt, akkor még nem voltak közösségi oldalak, nem voltak profilképek, nem voltak lenyomozhatóak az emberek, tehát tényleg teljes inkognitó volt. Valahogy volt ennek egy varázsa, hogy a kapott információk alapján elképzeltem valakit valamilyennek, és nem is akartam ezt az elképzelt képet lerombolni. Ma is szívesen beszélgetnék így emberekkel, de ez ma már nem igazán működik, a fórumokon általában nem alakulhat ki bensőségesebb beszélgetés, mivel sokan olvassák és sokan bele is szólnak, néhányan vissza is élnek az információkkal. A chat-ek pedig elmentek partner/társkeresés irányba, szinte senki nem akar úgy beszélgetni, hogy annak ne legyen következménye, ne legyen folytatás élőben, akármilyen is. Amúgy a férjemet is így ismertem meg az interneten, vagy fél évig chateltünk, mire sor került a találkozóra de én még tovább húztam volna a dolgot. És persze tök más volt élőben, mint amilyennek elképzeltem, ezért az elején elég nyögvenyelős volt a kapcsolatunk, nem hittem volna akkor, hogy lesz belőle valami. Az érdekesség benne az, hogy most, ahogy öregszik, egyre inkább kezd hasonlítani arra, mint amilyennek én elképzeltem őt, amikor még nem találkoztunk.