Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Baj van a lányommal!
Sziasztok!
Egy kis segítségre lenne szükségem. Az egész pár hete kezdődött mikor a lányom említette hogy lesz valami osztálytábor és hogy menni szeretne rá. Ezzel eddig semmi baj nem volt. Viszont az indulás előtti reggel kicsit összekaptunk. Szép hátközépig érő haját le akarta vágatni valami szörnyen rövidre. A témát már előtte is megpróbálta fel-fel hozogatni de sose mondta ki. (nem is nagyon engedtem volna maximum egy picit) A vita úgy fejeződött be hogy közölte: Nem baj az én életemet úgy se te döntöd el! A tábor közel egy hetes volt. Ezalatt beláttam hogy egy kicsit igaza van és én is engedhettem volna kicsit úgy hogy gondoltam magam hogy majd amikor hazajön megbeszéljük a közös elképzelést és egy kicsit váll alá vagy lapockáig érő hajat vágatunk. A tábornak vége lett. Egyedül jött haza mivel közel lakunk az iskolához. Mikor beállított éppen főztem és csak annyit hallottam hogy halkan az orra alatt köszön hogy szia. Kicsit fura volt de gondoltam még haragszik rám. Mikor felszóltam hogy kész az ebéd lejött és amikor megláttam leejtettem a tányérokat. NEM VOLT HAJA. Vagyis a magam módján az az 1 cm ott volt de gondolom egyik nőnek se kell mondanom hogy az nem haj. Majdnem sírtam és mikor megkérdeztem mi történt csak visszaszólt: ez csak haj és úgy is visszanő! Amiben mondjuk igaza is van de kérdés hogy 3 vagy 4 év alatt. Mi lehet a baja? Lehet nem is ő volt hanem valami tábori csíny áldozata lett? Vagy ilyenkor mit kell tenni? Még sosem voltam ilyen szituációban. kérlek segítsetek.
a válaszokat előre s köszönöm
Egy tüsihajú lány mellé te el tudsz képzelni egy olyan fazont, akivel nyugodtan el lehet engedni bárhová?
amikor én voltam tini a sok barom a hosszú hajunk miatt képzelte be, hogy szarok vagyunk
és mint kiderült ez az y generáció olyan produktumott rakott le a világ javára, mint előtte egy se
hm-- nekem is volt tüsihajam.. és normális párom van. rövid volt a hajam.. mindig. igy ismert meg.. és tetszett neki.. sőt szokta mondani, hogy tetszett neki a tüsi.
nem ezen múlik ki milyen párt talál.
Nők teszik tönkre önmagukat, képregényt varázsolnak a bőrükre, flamingónak álcázzák magukat a hajszínükkel, különféle csillogó bogyókat szúratnak a testükre, a ruháikból kibuggyan a faruk és a csecsük, és még ők vannak meglepődve és vérig sértve, mert a kanári stílusukat csak azok istenítik, akik előtt térdepelhetnek pár alkalommal.
Ezek a nők is vonzóak, de nem mint nők, hanem mint alkalmi szexpartnerek.
Egy tüsihajú lány mellé te el tudsz képzelni egy olyan fazont, akivel nyugodtan el lehet engedni bárhová?
Baromság az a szöveg, hogy az ő haja, ő élete, ha a szöveg mögött nem az van, hogy valóban jól áll a gyereknek, és nem lázadásból teszi. Már az óvodások is lázadoznak, hisztiznek. Az anyjuk picsáját.
"kézenfogod" parasztanyák ide zárt topic és utcu
nyomhatjátok a lázadás ostobaságokat
hogy kell a legnagyobb diktátornak lenni a kölykök fölött.....
nálam izlés dolgogban van csak szerintem
szerintem szép az a felhő
a piros blúz...
szerintem 4 csipet oregánó kell a pizzára.....
olyanban nincs, hogy tegnap vajon 2 vagy 4 szelet zsiroskenyert ettél
vagy a fodrász vágta a hajad és nem a lányod
de az már pár évtizede láttom a lányoknál, hogy fogalmuk nincs a diktátor idióta szüleiknek, hogy valójában miket is megcsinálnak a lányaik sumákban
a normális szülők sokkal jobban az igazi képet kapják meg a lányaiktól
... es meg csak nem is okolhatjuk erte, ennyi ostoba rosszindulat hatasara.
Mondjuk jo lett volna tudni, hany eves a gyerek, artalmatlan lazadasrol van-e szo, vagy tobbrol, mert a tema erdekes is lehet akar...de akarna a fene a helyeben sok nickkel tarsalogni errol. Vagy barmirol.
Szerintem a tábor/nemtáborban- nekiment egy barátnő a hajnyíróval
teljesen LOGIKUS szitu
szaros 8 éves loboncos bemegy a fodrászhoz, kirak 5 rongyot
néni tessék nekem tüskehajat vágni
Mondjuk a TI úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
Nyasgem!
Az egyedülhazamenés miatt azt gondolom-.. tini.
Engem az dühít, hogy még mindig nem tudjuk, hány éves a kislány. Mert azért nem mindegy szerintem, hogy mondjuk 8 éves vagy 16.
Ez durva beavatkozás? Úristen, miket tudnék neked mesélni, persze nem fogok.
Én örültem volna, ha ez lett volna a legdurvább beavatkozás, hogy milyen hajam lehet.
Egyébként csak zárójelben, mert félreérthető vagyok: teljesen igazat adok neked. Nincs gyerekem, de ha lenne, hadd döntse el már ő, hogy milyen sérója legyen. Ahogy bébi is írta, pont jó gyakorlás a következmény viselésére. Ugyanis nagy rizikó nincs még, mert a haj kinő. Vannak visszafordíthatatlan dolgok is, amivel nem lehet játszani.
Van egy olyan érzésem, hogy tőled tanulhatták. Te ugyanis élen jársz a beszólogatásban, mások minősítésében.
Pontosan.
Nekem volt mindketto (kopasz nem;-), a hosszu, az majdnem derekig es nagyon sok. Viszont egyertelmuen a rovid all jobban. Fulbevalot mindig hordok, de sminket mondjuk sosem.
Szerintem sok no van, akinek kifejezetten jol all a rovid haj.
De ettol fuggetlenul is azt mondom, a noiesseg nem ebben v abban nyilvanul meg.
Eszembe jut errol az egyik kedvenc divatkorszakom, a Great Gatsby korszak. Rengeteg no levagatta a hajat. Megsem mondhatnank, hogy a noiesseg eltunt volna, me'g kulsosegekben sem:-)
Nem az a lényeg, hogy mennyire vonzó az egy centis hajú csaj, hanem az, hogy neki milyen haj tetszik. Ha vonzó a hosszú loknis haj, akkor rá kell kényszeríteni?
megérteni elfogadni azt kellene, hogy vannak dolgok amiben nem kell egy gyereknek az anyjától engedélyt kérni
anyuci szerethetem a lecsó csicseriborsóval................?
anyuci szerethetem wolfgang amadeus mozart, meatloaf, madonna, red hot chili peppers.................
anyuci szerethetem a a converse tornacipő szoknyával................?
anyuci szerethetem a rövidhajat a birkagöndört meg nem.................?
normális ember nem akarja a gyerekére se ráerőltetni a saját izlését
Szerintem ahhoz, hogy megértsd, nagyon fontos a lányoddal is őszintén, nyitottan beszélgetni arról, hogy NEKI miért fontos ez, miért akarta ennyire. Lehet, hogy nagyon egyszerű a válasz, és könnyebb is lesz úgy elfogadni a döntését.
Szerintem még kopaszon is lehet vonzó egy nő, ha olyan az arcberendezése és a kisugárzása. Kevés nőnek áll jól a rövid haj, de van akinek jól áll. Egy lógós fülbevalóval, hangsúlyos sminkkel szerintem kifejezetten nőies lehet.
ez volt mindig a legegyszerűbb, ráfogni a fiatalra, hogy lázad, ha nem úgy akart kinézni mint a nagyapja, nem az a zene tetszett neki mint a véneknek......
és majd igen fellázadt az elnyomás miatt
de régen se, ma se kellett lázadni annak a fiatalnak, akinek nem egy begyepesedett diktátor bugris volt anyja, apja
a csajok régen (az én időmben meg kicsit korábban) férjhezmenésbe menekültek, vagy távol otthontól munkáshotelekbe pölö a hülye szüleiktől, akik nem akarták engedni szexelni
a hazugság nagymesterei lettek, amivel átbaszták az öseiket, hogy olyan storyt vázoljanak, ahova elengedjék őket
egy ilyen erkölcsi jellemi nulla?
aki több néven, bárkire bármi bizonyíték nélkül ráfog
naponta valósít meg az írásaival itt hamis vád, hitelrontás, rágalmazá.....
ugye nem veszed komolyan?
Pár éve elvégeztem egy mediátori (békítő-tárgyaló) tanfolyamot.
Nem biztos, hogy lázadás, lehet, hogy simán tetszik neki. Középős fiamnak ilyen téren nincs miért lázadnia, és mégis imádja a feltűnést.
1. "...a lányom említette hogy lesz valami osztálytábor..." jó sok, tartalmas beszélgetést folytathattok az iskolai dolgokról
2. megvált a hosszú hajától, ami a nőiesség szimbóluma, jó sok, tartalmas beszélgetést folytathattok a nőies dolgokról, helyéről a világban
3. igen, sajnos lehet, hogy "erőszak" áldozataként (ebben az állat világban) meg kellett válnia a hajától - jó sok, tartalmas beszélgetést folytathattok a kis lelkiállapotáról, érzéseiről
4. maximálisan egyetértek Nikita666 74. véleményével
A 14 éves fiamnak nem jutna eszébe megválni a göndör, átlagtól hosszabb hajától (úgy néz ki, mint Francesco Yates, még arcra is hasonlóak), csak mert rengetegen a fiatal fiúk "kefehajat" hordanak, különösen nem, mert imádják a csajok
Szerinted ebben a korban (meg szerintem bármely életkorban), mennyire vonzó egy lány 1 centis szőrrel a fején?
Valoban az elso meghatarozo ferfiminta a lanygyerek eleteben az apja, mint ahogy a fiueban is.
Csak ennek a jelentosege egy masik korszakban hathatos es tevoleges, megpedig kicsikorban. Ha egy tinilanynal me'g mindig ez a meghatarozo, az mar kicsit furcsabb, nem akarok erosebb szot hasznalni. Kamaszkorban -pont a maguk identitasa/szemelyisege kialakitasanak kuzdelmes korszakaban- epp az addigi befolyas megkerdojelezese, hatarok, korlatok atszabasa a jellemzo mindket szulo fele, akar az elutasitas is, ami sokszor (epp a jol mukodo csaladokban) inkabb csak felszines, mert a jol lerakott alapertekek akkor is ott munkalnak a melyben. Ha egy kamaszkor total konfliktusmentes, az nekem mindig kicsit kerdojeles. De pszichologiaban kicsit is jartasabban masoknak is.
Amiben egyetertek, hogy akarmilyen kuzdelmes is az idoszak, a folyamatos parbeszed nagyon fontos. Es az, hogy az ideiglenes eltavolodasi torekvesei ellenere is ugy erezze mindvegig a kamasz, hogy barmikor barmilyen temaval, problemaval johet, a kapu (idezojeles) nyitva van. Es a fulek is. Fontos me'g szerintem, hogy ebben a korszakban mar ne a "meggyozes" dominaljon a szulok reszerol, hanem az erto es elfogado figyelem. Bar igazabol minden korszakban igy kellene legyen, csak itt kielesedik ennek a jelentosege.
Azt inkabb nem kommentalom, hogy a rovidhaju no a sajat nemet utasitja el, mert nem is igazan ertem. Az igazi noiesseg sohasem kulso jegyekbol fakad. Ez egy meglehetosen leszukitett velemeny, ami nemigazan mutat tul a felszinen.
Na, az egyedulallo anyak, szulok es csaladjaik minositgetesebe meg vegkepp nem szeretnek belemenni.