Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Tanácstalanság...
Létrehozva: 2017. március 5. 14:28
Sziasztok!
Sokat gondolkodtam, hogy leírjam e, ami bennem van, úgy döntöttem megteszem, hátha segít.
Nagyon el vagyok keseredve, és nem tudom hogyan tovább. 8 éve férjnél vagyok, és annak ellenére, hogy az első perctől kezdve szeretnénk gyereket, még nem jött össze. Sok mindenen vagyunk túl, a házasságunk is majdnem ráment. Már el is költöztem itthonról, de küzdöttünk tovább, és próbáljuk rendbe hozni. De érzem, hogy nem az igazi. Nincs nagy gond közöttünk, mindenünk megvan, nem unatkozunk, sok közös programunk van, de mégsem vagyok boldog évek óta. Másfél éve van egy nagyon jó munkahelyem. Rengeteget dolgozom, cserébe viszont jól is keresek. Sokkal többet, mint a férjem, pedig ő is dolgozik. Nagyjából elmondhatjuk, hogy én vagyok a családfenntartó. Ami nem is lenne gond, de a férjem nagyon elkényelmesedett, és sokszor nagyon gorombán bánik velem. Biztosan bántja, hogy többet keresek. Szeretnénk nagyobb lakásba költözni, nyaralni menni, síelni menni. Igényei vannak neki is, de igazából én vagyok az, aki tesz is azért, hogy mindezeket meg is tudjuk valósítani. És én is fizetem mindezt. (Ő nem akart az első perctől kezdve közös kasszán lenni, azért írom így.) Nem tudok felnézni rá, úgy érzem én vagyok a férfi a kapcsolatunkban. :( És el is fáradtam, mert olyan, mintha csak nekem lenne fontos, hogy jobban éljünk, és úgy érzem, szemben úszom az árral.
Az életemet tovább nehezíti, hogy gyerekkoromban egy nagy traumán estem át. Elvittek a szüleim pszichológushoz, aki nem tudott segíteni, így sajnos eléggé szorongó lettem. Pánikbetegséggel is kezeltek, volt olyan időszak, hogy nem mertem a lakásból kilépni, de nagyon sokat dolgozom magamon. Elvégeztem 2 egyetemet, doktoráltam, és szépen be is indult a karrierem. Nem volt mindez egyszerű, de megcsináltam. És aki nem tudja rólam, hogy miken mentem keresztül, el sem hinné. A környezetem szerint mindig mosolygós, pozitív, kiegyensúlyozott vagyok.
A szorongásaim azonban mindenféle pszichoszomatikus tüneteket okoznak, így kerültem ahhoz az orvoshoz, aki 2 éve beköltözött a fejembe, és a szívembe. (Nem pszichiáter) Tudom gyakori, tudom félrevezető, az ember sokszor beleszeret az orvosába. (Voltam pár orvosnál, sőt, azok között dolgozom, mégsem érdekelt/érdekel egyik sem) A két év alatt csak néhányszor találkoztunk. Nem csinálok semmit, nem provokálom, eszembe sem jutna, felesége, gyerekei vannak, de érzem, hogy kölcsönös a szimpátia. Ő sem tett tulajdonképpen semmit, de mindig történt valami, amit nem tudtam mire vélni.
Az elején visszarendelt kontrollra néhány havonta, bár az első perctől kezdve rájött, hogy nincs semmi bajom, minden csak a szorongásaim miatt volt. Mindig kitalált valami újabb vizsgálatot, csak hogy megnyugtasson. Az első két alkalommal volt rajta gyűrű, aztán már nem. Egyre személyesebb kérdéseket tett fel. Hol dolgozom, milyen a magánéletem, hova járok sportolni, a szüleim mivel foglalkoznak stb. Sokat nevettünk, olyan bensőséges lett a "kapcsolatunk". Nagyjából egy időben doktoráltunk, megbeszéltük kinek hogy sikerült. Sokszor csak nézett és mosolygott, akkor is, amikor kint ültem a váróban és kijött, beszélgetett valakivel, közben engem nézett. Volt olyan is, hogy meglátott a váróban, és nagy vidáman odaköszönt nekem. Elvállat olyan vizsgálatot is rajtam, ami nem is az ő szakterülete.
Aztán mikor bementem a rendelőbe előfordult, hogy gyorsan elkezdett matatni az asztalán, majd közölte, hogy nagyon zavarban van. És én nem mondtam erre semmit.
Aztán történt vele egy baleset, amibe majdnem belehalt. Annyira aggódtam és féltem. Aztán amikor újra dolgozni kezdett, elmentem hozzá ismét. Kicsit más lett. Talán a legjobb szó rá, hogy olyan lassabb lett, kimértebb. Aznap én voltam az utolsó páciens, és megkérdezte, hogy kocsival vagyok e. Mikor mondtam, hogy igen, akkor annyit mondott, hogy hát akkor jó. És legutóbb, amikor megint én voltam az utolsó, a szemembe nézett, és azt mondta, hogy úgy örül annak, hogy én vagyok az utolsó, mert úgy feldobom a napját. És én erre ismét nem mondtam semmit. Legszívesebben pedig a nyakába ugrottam volna. És közölte, hogy nem kell többet mennem, nyugodjak meg, tényleg, nincs semmi bajom.
Nagyon mozgalmas életet élek, rengeteg konferenciára járok külföldre is, egy percig sem unatkozom, de a dokim már most hiányzik. Lehet, hogy nem találkozom vele többet. Az a legrosszabb, hogy nem tudom eldönteni, hogy csak én gondolom, hogy szimpatikus voltam neki, vagy tényleg. Mondjuk, ha akart volna valamit, akkor már keresett volna :(
Na de a nagy problémám, hogy nagyon az utolsó pillanatban vagyok a gyerekvállalás terén. A férjemmel nem vagyok túl boldog, de újabb kapcsolatot keresni sincs már sok időm. Ráadásul ugye nagyon másra sem tudok gondolni. :(
Mit tennétek?
Jaj, de hosszú voltam, bocsánat!
annál hogy a pasi fizet
sokkal mocskosabb dolog, hogy a gyereknek nem lesz 2 normális szüleje
de itt egy normális se lesz
mert a nő is degenerált
Valahogy én is így látom. De te jobban "zenélsz" a szavakkal.
Gyerek kell a nőnek. Bármi áron.
És ami a legszebb, mivel sürgeti az idő, megteszi jobb híján a férj is.
És az ilyen nők nem kurvák, dehogy. Tisztességes leendő családanyák.
A tenyészbika meg csak ül otthon, és viszi a pénzt.
marinéni, akinek a nyakában maradt 1 gyerek, csődbe ment az élete. angolokhoz futott csicskásnak......
az se normálisabb
fölöslegesen magyarázol bármit
Édes, én ezt magyarázgatom nekik, de valami miatt fel vannak háborodva.
Sokra. Ez egy tehén.
Sok embernek van ez a problémája, sok cikket lehet róla olvasni, itt is van egy.
Are YOU in a toxic friendship? | Daily Mail Online
Igaz.
Nem tudom, olvasol-e még, T.i., de leírom pontokban, mit gondolok:
1. Gyereket azért nem szabad szülni, mert már szorít az idő. Az édeskevés indok lesz, ha jönnek a gondok, nem alszik, sír, be vagy vele zárva sokáig, aztán esetleg betegségek, tanulási nehézségek, bármi. Azt csak úgy lehet normálisan kezelni, ha minden zsigereddel akartad a gyereket, és attól a férfitól akartad, akinek szülted. Gondolj bele: ha elörökli azt a tulajdonságot tőle, amit már most is utálsz benne! A gyerekben is utálni fogod... így nem szabad.
2. Azt a pasit (mert ne hívjuk férfinak ezek után) el kell hagyni, aki megengedi magának, hogy durván, tiszteletlenül bánjon veled. Az sem férfias, inkább gyerekes magatartás, hogy hisztis gyerekként reagáljon arra, hogy te többet keresel nála. Ki is mondtad (írtad) már az elején: már nem nézel fel rá, nem tekinted igazi férfinak. Innentől a téma le is zárható nyugodtan, ennek a kapcsolatnak nincs jövője, te magad fogalmaztad meg.
3. Ezek után te is akkor lennél bátor, ha nem másokban, kikacsingatva keresnéd a romantikus vigasztalást, amit egyébként megérdemelsz, hiszen minden ember megérdemli, hogy szeressék, hanem előbb lezárnád a rossz kapcsolatodat, és tiszta lappal nyitnál az újak felé. Akik lehetőleg nem családos emberek, hiszen azok is ugyanolyan gyávák, ha boldogtalanok ugyan, de nem új életet kezdenek vagy a régit oldják meg, hanem szeretőznek gyerekek és feleség mellett. Ők már szakítotottak egy virágot, szagolják azt, az már nem a te ügyed. Te keress olyat, aki szintén független (majd ha te is az leszel), és komolyan gondolja az életet, felnőtt ember módjára. Ismerek ilyen sztorit, aminek tényleg ez lett a vége, hogy két ember lezárta a múltját, és bár az átlagnál kicsit idősebben, de tiszta lélekkel szerettek egymásba, nem úgy, hogy családok, gyerekek szenvedték meg az egészet... A tisztesség ebben az esetben lelkileg is megéri. Kívánom, hogy legyen hozzá erőd!
Még az sem. Ugyanazok a százszor futott unalmas körök.