Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Engedjem el vagy harcoljak
Létrehozva: 2017. február 7. 08:30
Több mint 3 éves kapcsolat, nehezen indult, fiatal voltam még és majdnem 5 évig húzódott ez miatt, de bármikor összefutottunk, izzott köztönk a levegő. Felnőttem és elkezdtük komolyan.. Nem élünk még együtt, mert én most messzebb dolgozom és még nem tudjuk megoldani, így csak hétvégente vagyunk együtt. Nagyon jó a kapcsolatunk egyébként, odafigyelünk egymásra, szeretjük egymást, annyi időt töltünk együtt, amennyit csak tudunk. De, neki sokkal nagyobb baráti köre van, mint nekem (nekem a barátnőim messze vannak tőlem, ritkán tudunk találkozni). Többször is előfordult már olyan, hogy összeült a haverokkal, iszogattak és én meg órákat vártam rá, mert hívott, hogy kicsit késni fog... Annak ellenére, hogy meg voltunk beszélve, hogy pl. este 8-kor nálam lesz. Ha többet iszik (nem mondom, hogy részeg) akkor hajlamos elveszteni az időérzékét, vagy megfeledkezni rólam. Persze mindig azt mondja, hogy nem szándékosan teszi. Sokszor beszéltünk már erről, azt mondta változtatni fog rajta, de eddig még sajnos nem sikerült. Kevesebb ilyen alkalom van, az tény, de még mindig előfordul. Engem ez nagyon zavar, ha megbeszélünk valamit és ő ez helyett a haverokkal iszogat. Mondtam neki, hogy nyugodtan elmehet velük, csak akkor beszéljük meg és aznap pl. nem találkozunk, nincs ezzel gond.
Különbözőek vagyunk ezen a téren, neki fontosak a barátai, sokszor összeülnek iszogatni és úgy érzem néha, hogy olyan valaki lenne jó neki, aki ezt elfogadja, akinek nem gond, ha az utolsó pillanatba a találkozás csúszik 2-3 órát (de akkor már kicsit ittasan jelenik meg).
Nagyon szeretem őt, reggelit hoz nekem az ágyba, meg tud lepni csak úgy a semmiből, odafigyel rám, úgy ér hozzám, mint még senki más. Tudom, hogy ő is szeret engem. Ennyi idő után is, bármikor ha találkozunk én még mindig izgulok és pillangók vannak a gyomromba..
Csak az is eszembe jutott, hogy lehet boldogabb lenne, ha nem állítanék neki ilyen határokat, mert most úgy érezheti, hogy nem teljesen önmaga.
Nem mindenki szereti, ettől még elfoglalhatják magukat tartalmasan. Vagy csak nem vették még észre, mennyit változott a piac. Régen Gazdálkodj okosan, Lóverseny és Ki nevet a végén volt a legtöbb helyen. Hát az tényleg nem valami magával ragadó. Azért szívesen kipróbálnám, hogy olyan családban, ahol azt mondják, hogy nem szeretnek társasozni, tudnék-e olyat találni, ami mégis tetszik. Szerintem sikerülne.
Gyerekeim kosaraznak, tavaly sokszor meccseltek úgy, hogy 2 meccs közt volt egy óra szünet. Sokan a telefont nyomták, többi meg rohangászott. Pár szülővel összebeszéltünk, hogy próbáljunk velük társasozni. Vittünk rövidebb, szórakoztató játékokat, a csapat nagy részét sikerült odavonzani, persze maradt pár megrögzött telefon-fan, akit nem sikerült bevonni. :-)
:-(
Az én gyerekkoromban is kevés volt a társasjáték otthon, talán a Gazdálkodj okosan volt meg, de az mindenkinek megvolt :) Egyáltalán nem voltunk társasjátékozósok. Nálunk építőjátékból volt sok, én is, meg a tesóm is azt szerette. Nem mindenki szereti a társasjátékot.
Hát igen. Sajnos.
Normálisabb helyeken, akinek családja van, leül játszani, társasozni a gyerekeivel. Vagy focizik, kézimunkázik, gyurmázik, akármit csinál velük. Mi ebben a furcsa?
Ha nem ez van, nekem az a nagyon furcsa. Úgy rémlik pedig, hogy neked is van gyereked. Mintha egyszer mát nyitottál volna valami gyerekes topicot, de lehet, hogy én emlékszem rosszul.
"Te a férjedet, gyerekedet is simán lekevered, ha beszél hozzád, mert csörög a telefon? Ja, biztos, hisz nem felszínes a kapcsolatotok. :)"
Tudod, mi a szomorú? Hogy ez még telefon nélkül is simán megtörténik. Hogy oda se figyel az illető a másikra, aki egyébként a családtagja.....
Szerencsés vagy. Nálunk fater szinte megállás nélkül azt bámulta, miután hazajött a melóból. Vágni lehetett a füstöt a szobában (láncdohányos volt), és megszólalni se lehetett. Mindenkinek kuss volt, mert hogy ő tévézik. Ha megnyikkant az ember, kizavart a szobából.
De jó, hogy most már máshogy van. Ez a legjobb az életben, hogy felnőtt az ember és önálló élete lett.
Abszolút egyetértek. Nem állok rendelkezésre. Annyira sem, hogy kivegyem a telefont a táskámból/ és kinyomjam. Tökmindegy miért.
Igen, csak kár, hogy az én esetemben inkább feledékenységről van szó, és kevésbé államellenességről. De azért próbálom úgy beállítani :)
Pedig jogos:)
OFF: (ha egyáltalán létezik még ilyen ebben a topikban
): és most megyek, és átutalom a KATA-t a NAV-nak, ott pusztuljon meg. Van egy ismerősöm, aki mindig az utolsó pillanatban utal, hogy csak akkor legyen az államnál a pénze, amikor már nagyon muszáj (esetünkben minden hó 12-e a határidő). Én ezt eddig gyerekes viselkedésnek tartottam, de azon kapom magam, hogy kezdek én is átállni erre a szemléletre. 
Nekem fugg szemelytol es a kapcsolat jellegetol. Akire pl nem jellemzo, hogy kinyom, de most megis, ott atfut az agyamon ez-az, masoknal meg semmi.
Pl. dohányzás. Amikor kamaszkoromban anyám elkezdte pedzegetni, hogy ugye nem fogok dohányozni, mert milyen egészségtelen stb., akkor kb. én már öt éve túl voltam ezen a problémám, mert tudtam, hogy soha nem fogok dohányozni. De nem azért, mert az egészségtudatos életmódot már az anyatejjel szívtam magamba, hanem mert egyszer megszagoltam, megállapítottam, hogy büdös, és azonnal tudtam, hogy nekem nem kell. Itt, még a kezdet előtt vége volt a mi kapcsolatunknak, én meg a cigi :)
Nekem sem kinyomás, sem fel-nem-vevés nem durva. Feltételezem, hogy épp akkor nem alkalmas. Semmi további gondolat.
Szerintem a legrosszabb a bizonytalanság. Azt el tudom fogadni, hogy most nem TUD velem beszélni, sőt még azt is, ha nem AKAR, de ha semmilyen visszajelzést nem kapok, az rendkívül nyomasztó. Nyilván vezetés közben ne kockáztassa az életét vagy a tepsi (sic!) épségét azzal, hogy felveszi a telefont, de egyébként igenis tiszteljen már meg azzal, hogy valamit jelzést ad. BÁRMIT.
Ezen most elgondolkodtam. De ha a saját személyiségemet nézem, akkor kb. olyan 8-9 éves korom körültől már viszonylag kialakult világképem volt arról, hogy mit tartok fontosnak, és mit nem, és nagyjából leszartam, hogy milyen példát látok otthon. Legyen az jó vagy rossz. Semmilyen módon nem hatott rám a szülői minta. Nem arról van szó, hogy valami koraérett zseni voltam, hanem csak arról, hogy nem kellett figyelnem, hogy apának vagy anyának erről mi a véleménye, mert megvolt a saját véleményem. Tévénél pl.: otthon sosem volt nagy tévézés, a szüleim kifejezetten csak egyes műsorokra kapcsolták be, én viszont attól a perctől kezdve, hogy a tévét mint olyat megismertem, imádom. Szinte mindig megy nálunk, a konyhában is van.
A nem felveves mogott leginkabb olyan okok szoktak allni, hogy vezetek, dolgozom, ritkabban: mindenkihagyjonbeken egy-ket orat. Sot, elofordul, hogy tudom, mit akar az illeto, csak most nem alkalmas/nincs hozza kedvem vagy agykapacitasom. Nekem a kinyomas durva, a nem felveves teljesen termeszetes, hiszen nem lehet rendelkezesre allni 24/7. Ha annyiradeannyira fontos, fog uzenetet hagyni, visszahivom. Es kesobb is lehet azt mondani, hogy bocs, de epp......, nem volt alkalmas beszelnunk.
Szerintem a telefon, viber, skype, email es egyeb szazfele elerhetoseg koraban igenis fontos, hogy idonkent az ember azt jelezze: most nem. Legtobbszor indokkal, neha meg csak.
Így van. Épp tegnap mesélte édesanyám, hogy a legjobb barátnője eltűnt, 2 napja nem vette fel a telefont, úgy szaladt megkeresni, a lakására. Erre kiderült, hogy kórházban van, csak épp megtiltotta a fiának, hogy bárkinek szóljon, a telefonját meg kikapcsolta. Anyukám meg tök ideges lett, annyira felizgatta. :(
Szerintem a nem felvevésnél még a kinyomás is jobb. Minden jobb, mint ha a hívó fél nem kap semmilyen információt. Ha kinyomod, akkor tudja, hogy élsz, jól vagy, csak nem alkalmas. De ha pl. én hívok valakit, és kétszer sem veszi fel, akkor nekem az is megfordul a fejemben, nincs-e valami baj, nem történt-e valami vele. Akinek ugyanis megadom a mobilszámom, az így vagy úgy, de fontos számomra, az életem része (akármilyen szinten is), tehát nem hagy teljesen hidegen, hogy mi van vele.
Nem megsértődöm, hanem levonom a konzekvenciát. Nem volt annyira fontos a mondandóm, egy pityipalkó miatt nem hallgatta végig, tehát nem szükséges a tudtára adnom. Ennyi. A következményeit meg viselje. Onnantól kezdve nem lehet jogalapja arra a dumára, hogy de hát meg sem kérdeztél.:)
A társammal folytatott beszélgetés lehet annyira fontos elfoglaltság, mint a szex, pityipalkó majd fél óra múlva mondja el, amit akar.
Szerintem nem tiszteletlenség. Ő nem tudja, hogy milyen helyzetben vagy, mert nem lát, ezért te vagy az, aki valamilyen formában értésére adod, hogy nem alkalmas.
Mivel nekem buta telefonom van, én úgy, hogy nem veszem fel. :)
Írok egy példát:
A melóhelyemen, ha az igazgató ajtaja nyitva van, az azt jelenti, hogy bemehetsz, nem kell kopogni, zavarhatod bármivel. Van, hogy megyek (mellettem lévő ajtó), ő éppen telefonál. Nos, nem állok a feje felett várva, amíg befejezi, hanem kimegyek és próbálkozom később. Gondolom, ez nálad is alap.
A mobil esetében a hívott fél részéről csupán egy jelzés annak, aki nem lát, hogy most ne. Ennyi.
Persze, persze. Vannak azok az ősrégi barátok, akikkel mindegy, hogy nem találkoztunk 1 éve, ugyanott folytatjuk a beszélgetést, ahol anno abbahagytuk. ;)
De -legalábbis nálam- vannak azok az emberek, akikkel napi kapcsolatban vagyok, akikkel messengeren is naponta chetelek és akikkel még akár naponta is összefuthatok. Na, ők a barátaim. Ahogy nekem a férjem is az egyik barátom. El nem tudnám képzelni, hogy például -mint ma- péntekenként ne a barátainkkal töltsük az estét. És abba a férjem is beletartozik.
Épp így vagyok ezzel én is.
Ha a férjem megsértődne -mert én egy beszélgetésünk közben felveszem, ha hív valaki- akkor azt megette a fene. :/
Nekem például kifejezetten rossz érzésem támad, ha olyan szitut látok, hogy csörög egy telefon és azt direkt nem veszik fel. Mert az illető épp ránéz, hogy "hjaj, ezzel nem akarok beszélni" vagy "hú, ezt inkább nem veszem fel". Én ezt nevezem illetlenségnek.
(na, jó, ha épp szexelünk, akkor csörömpölhet a telefon percekig, biztos nem vesszük fel. :))
(Most látom, összevissza ragoztam az igéket. Mentségemre legyen mondva, hogy hajnali 4-ig dolgoztam, most ébredtem, és még nem igazán vagyok topon szellemileg, tehát nem mennek még olyan dolgok, hogy az anyanyelvemen alanyt-állítmányt egyeztetni.
)
Az emberi kapcsolatok mélységét vagy felszínességét szerintem nem az határozza meg, hogy milyen gyakran vagyunk kontaktban.
A munkatársaimmal jóval több időt töltök, mint a barátaimmal, mégsem értékelem többre őket.
Az életem része a férjem, akivel együtt élek (ha lenne gyerek, akkor az is), a barátaim meg a barátaim. Két külön kávéház.