Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

EZ TORTENIK E AMERIKABAN

Torolt_felhasznalo_715396
Torolt_felhasznalo_715396
Létrehozva: 2017. február 5. 06:07

Gyere beszelgetni, mi is tortenik E Amerikaban. Szeretettel varunk barhol is laksz. 

  1. hus
    hus
    2017. szeptember 13. 04:27601.

    "az nem mas mind hogy a nepnek , a TOBBSEGNEK ELEGUK VAN A VIHANCOLO, ROMBOLO, NAGYPOFAJU LIBERALIS CSOCSELEKBOL. "


    Lattad mi tortenik Alabanaban?  Inkabb megvalasztjak majd a 2x  munkajabol elbocsajtott Roy Mooret, mint egy demokratat valasztananak  meg szenatusnak.  Ez az eges a demokratak reszerol.  Ide juttattak sajat magukat. 


    Persze nagyon elkepzelheto, hogy azert szalltak ra  arra az emberre, mert nem kedvelte Obama es csapata. Raszalltak, mint  ahova a legyek  szoktak. Minden pillanatat  figyeltek.


    Na kivancsi leszek, mert mar nagy elonye van Roynak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (597)
    2017-09-12  18:53
  2. hus
    hus
    2017. szeptember 13. 04:16600.

    Te Houstonkam, most vak vagyok, vagy nincs privat hozzaszolas gomb? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (597)
    2017-09-12  18:53
  3. hus
    hus
    2017. szeptember 13. 04:13599.

    Ha a napi szennyesbe bele ferne az, ami Trump jo vezetesenek eredmenye, akkor mi rajzolodna ki? 


    Az orszag mutatoi nagy mertekben javultak, rengeteget dolgozik erte, meg akkor is, ha emberek otthagyjak, mert nem birjak, nincsenek hozzaszokva ekkora nyomashoz. A masik elnok alatt ugy latszik kenyelmesebb volt dolgozni.


    Lehet, hogy Trump nem erzi azt, hogy nem mindenki kepes erosen dolgozni es sok orat napi rendszeresseggel. Talan ezt kellene neki valamilyen modon megmagyarazni. Attol meg ember az ember.


    Habar egy orszag vezeteseben reszt venni pontosan ezzel jar. Kiszamithatatlan es hosszu  munkaorak, keves ido a csaladdal, nincs olyan nap,  hogy valaki ne dicserne es valaki ne szidna az illetot, kipellengerezik es meg az alsonemuje  szinet is kibeszelik.


    Esetleg bevizsgaltatjak a rugajat is.


    A szenatus es a kongresszus pedig ossze van keverve, mint a presszo kave, a habjaval a tetejen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (596)
    2017-09-12  18:46
  4. hus
    hus
    2017. szeptember 13. 04:02598.

    Milyen jo lenne, ha le lehetne allitani es nem kellene ezt is megszuntetni, mint megannyi amerikai topikot, amit eppen ugyan ilyen problemakert vettek ki.


    Hat ez is egy fele rasszizmus. Addig piszkalni a bele irokat, amig be nem tiltjak. Igy is lehetne nezni.


    Mit mondjak csihuhura?  Miert azt hasznalja, miert nem a sajat nyitottjait, amit  eppen  arra a celra nyitott? 


    Habar nekem mindegy, en oda tobbet nem irok es emlekszem irtam neked is, hogy ne irj te sem oda, ha tiszteletlenul beszel veled. mat pedig azt igen szereti. Nem tudja  megallni, hogy a te velemenyedet ugy fogadja el ahogy irod. 


    Az o velemenyet is ugy kell hagyni, o ugy erzi, hogy a a valosag, mert azt akarja, hogy az legyen.


    Most eszembe jutott az a topik amit nyitottal mielott  Obamat akartak valasztani, azt hiszem amerika uj elnoke volt a tema, amikor tanit ani is jott elmondani a vadasz-medve osszefuggest. Irhatna oda is , ha akarna. 


    Csihuhu meg utanam is jott a gyujtsuk almainban  piszkalodni, hogy amit oda itrok, az nem felel meg a valosagnak kepzeld el.


    A lanyokra tekintettel voltam, nem valaszoltam, pedig ... 


    Most is mondom, hagy irjon amit akar, ne olvasd es ne menj oda valaszolni, mert latod, hogy mi tortenik.


    Trump   megmagyarazza, hogy kell fogni, o meg olyan csunyan beszel, hogy Trump  eljarhatna hozza kulonorara. 


    Erzed a kulonbseget? Az o altala leertekelt Trumpnal o  mitol kulonb? Miert , vagy talan Trump jobban hasznalja ki a rendszert, mint az elozoek?  Ugyan mar, vannak akik tobb mint 30 eve piocasemberkednek. Neki meg min. 4 eve lesz. Meg kellene magyaraznia, hogy ki az az allami vezeto a vilagon, aki kevesebbet hajtja a malmara a vizet, mint barmelyik amerikai elnok? 


    Ha Hillary lett volna, o mivel lett volna jobb?  Hiszen ugyved letere meg torvenyeket sem akart.


    Oszinten, lehet-e torvenyek nelkul uralkodni, vagy allamot , orszagot vezetni ? Torveny betartasa nelkul jo korulmenyeket teremteni?  Ugyan mar!  


    Nezd meg ezt, ha meg nem lattad.


    https://www.youtube.com/watch?v=BHzPizziv-Q  


    Ben Carson beszelget a lanyokkal. Tokeletesen latja Trump hibait meg is melle all szorosan, mert osszessegeben amit csinal Trump, az tobbet segit, mint ront.


     


    De  a politikai topikok kategoriajanak  van varazsa.Vonz bizonyos tipusu embereket.


    A CNN-t ne is mondd.  Micsoda sajnalatra melto helyzet, amikor embereket ennyire sarokba szoritanak a munkajukban a politika es a valosag  kiforditasa miatt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (595)
    2017-09-12  18:42
  5. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. szeptember 12. 18:53597.

    Tudod amikor baj van, akkor latni az emberek josagat.. de ez nem uj dolog. Hozzank is rengeteg segitseg jott.. most Floridaba mennek. az egesz orszag minden allambol megy a segitseg. 


    De ugye erre nem lehet mondani hogy RASZISTA... HAT CSEND VAN.. 


    OLYAN ELKOPOTT SZO LETT, HOGY MAR JELENTOSEGE SINCS. 


    ha nem egyezel veluk.. a nagyhangu mocsokkal... akkor szelsojobbos, neonaci, raszista , bigot vagy. 


    Most mondjam hogy megjosoltam hogy lesz ELLENEALLAS ????????????? MERT AMIT OK ENNEK NEVEZNEK HOGY NEONACI..


    az nem mas mind hogy a nepnek , a TOBBSEGNEK ELEGUK VAN A VIHANCOLO, ROMBOLO, NAGYPOFAJU LIBERALIS CSOCSELEKBOL. 


    mond normalis aki leroblolja a szobrokat? a regi hiressegeket? persze hogy nem 


    egy a cel... a deepstate-nek.. ANARCHIAT TEREMTENI... 


    epiteni nem tud, hat rombol.. ugyan ez megy a refugeenak csufolt afrikai csocselekkel Europaban. rombolni, mert epiteni nem tud. 


    sem a sajat hazajaban, sem mashol. EZERT rendeltek oket Europaba, hogy ott is anarchiat, uszitast teremtsenek. Csoda hogy a masik oldal is felall???????????? es egy nap azt mondja ELEG!!!!!!!!!!!!!!! 


    EZEKET NEVEZIK PERSZE A CNN-BEN NEONACIKNAK. 


    mindegy hogy hivod oket , VALAHOGY, VALAKIKNEK MEG KELL ALLITANI AZ ELBATORODOTT ZURZAVART KELTO DEEPSTATE DIKTATOROKAT. 


     

  6. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. szeptember 12. 18:46596.

    a napi szennyesbe ugye nem fer be, hogy a munkanelkuliseg szama kevesebb mint az elmult 16 eve.. 


    a stock market tegnap megint tortenelmet irt, tobb mint 250 ment fel. Vagyis az emberek bizakodassal vannak, ANNAK ELLENERE HOGY EJJEL NAPPAL A MEDIA TRUMPOT OCSAROLJA. 


    a szenat, a kongress MIND KIDOBNI VALO.. a hires republikanusok is egy hangot utnek a demokkal, remelem a valasztaskor mindegyik aki NEM AZ ELNOKE MELLETT ALLT... LEVALTJUK. 


     

    előzmény:
    hus (593)
    2017-09-12  03:02
  7. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. szeptember 12. 18:42595.

    orulok hogy ujbol lattlak... tudom hogy el vagy foglalva, igy aztan amint latod Tova meg en sem jovunk..


    az Amerika topikot nem tudom van e olyan leallitani.. ha ugy gondolod hogy van benne sok erdekes.. nem tudom, en nem szoktam mint "egyesek" visszamenni evekre , olvasni, es bemasolni. Erre se idom se erdeklodesem nincs. Ami volt volt, elmult. 


    A mostani viszont Mozdony napi MAI SZENNYES ladaja lett. 


    ha ugy gondolod hogy "csunya" beirasok vannak, akkor tevedsz... EZEK amiket most latsz mar a szebbek. 


    a vegtelen kozonsegeseket mar KIVETETTEM. 


    persze a mai szennyes is bemasolt CNN moslek, false news amit fuj naponta. Mondanam hogy ha EMBERSEG lenne benne, csak egy gyuszunyi, akkor most hogy tragedia tragediat er az USA-ban, es az emberek SEGITENEK, errol kene irjon.. mondom ha emberseg lenne benne..de az nincs.. 


    igy csak a buta idiota hamis hirek mennek naponta onti. 


    en ugy gondolom mar mindenki beleunt , en is, meg abba is hogy probalja lealliotani.. nem megy.. o csak fujja a magait.. es ugye van honnan, mert a media a liberalisok kezeben van, ontik. 


    tehat ennek vege nem lesz.. 


     

    előzmény:
    hus (590)
    2017-09-12  02:25
  8. hus
    hus
    2017. szeptember 12. 03:47594.

    Mai hirek:


    https://www.youtube.com/watch?v=PhY8nd-qNgA


    Nem ertem azokat az embereket, akik azert harcolnak, hogy torvenyellenes legyen Amerika.


    Tuntetnek szinte  azert, hogy ne legyen torveny? Akkor mi legyen? Ugy legyen minden, ahogy a demokratak akarjak es biztatjak a tuntetoket?


    Miert nem kuldik oket segiteni a bajba jutottaknak?   Fizessek oket  azert heti $ 1,500 peezeert, ne azert, hogy romboljanak es romboljak az erkolcsot. 

  9. hus
    hus
    2017. szeptember 12. 03:02593.

    Nezem a hireket es teljesen elkeserito ami tortenik nalatok, ez a rengeteg tragedia egymas utan es meg folytatodni fog azt josoljak.


    Minden elismeresem az embereke, akik megszakitas nelkul segitik a raszorultakat, es oszinte sajnalatom azok fele, akik ebben a tragediaban erintettek.


    Igy voltam  ezzel  a mai napon  is visszaemlekezve 2001-re, amikor a 4 repulo borzalmas tragediat okozott.


    Micsoda kivalo emberek! Micsoda kivalo szervezes! 


     

  10. hus
    hus
    2017. szeptember 12. 02:52592.

    Gratulalok, sok sikert es szep eredmenyeket erj el a tovabbiakban!

    előzmény:
    kysslina (587)
    2017-07-30  01:41
  11. hus
    hus
    2017. szeptember 12. 02:31591.

    Hallottad? 


    Mrs Pelosi behodolt Trumpnak. 


    http://www.foxnews.com/opinion/2017/09/07/pelosi-feinstei n-admit-its-time-to-stop-attacking-trump-whats-next-pigs-fly ing.html


    Mi tortent?  Nem akarnak vegleg elsullyedni, mint a Titanic?  


    Micsoda buta eszmefuttatassal inditottak az elso 9 honapjukat a demokratak.Ugy latszik  vartak a megszuleteset. 

  12. hus
    hus
    2017. szeptember 12. 02:25590.

    Houstonkam vegre bejutottam, hat ez valami uj dolog megint, azt irta ki folyamatosan, hogy ki vagyok tiltva. Akar melyik topikba probaltam beirni ez volt a valasz. Meg olyanba is irtam volna  pedig, amibe soha nem irtam, csak jussak be. Majd mielott befejeztem akkor az idetlenre kattintottam es igy tudtam bejelentkezni.


    Reg nem jartam itt.  


    Viszont bele olvastam a regi topikba  is amit nyitottam. Meg szerencse, hogy nem tudtam bejelentkezni. Rettento volt egy-egy hozzaszolas. 


    Mar azt fontolgattam, hogy bezaratom a topikot vegleg. Aztan azt gondoltam ki, hogy miert mindig az amerikas topik jut odaig, hogy torlik, vagy toroltetni kell?  Vannak benne jo dolgok, amiert kar lenne, de utana fogok jarni, hogy mi lenne a legjobb megoldas ra.


    Te mit csinalnal az en helyembe?


     

  13. hus
    hus
    2017. szeptember 12. 02:14589.

    Kivancsi vagyok igy tudok irni ide?

  14. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. augusztus 2. 00:46588.

    gratulalok a tanulashoz, meg a jo eredmenyekhez. FElnott fejjel, csalad mellett nem egyszeru. 


    volt valamikor egy tanarnom, privat jartam hozza nemetre, meg otthon... o mondasa volt, "keseru a tanulas gyokere, de edes a gyumolcse" 


    igy van. En is gyerek mellett (kicsi) meg ferj mellett vegeztem el, es nem bantam meg, nyugdijas koromig volt jo es biztos munkam. 


    te is igy leszel... 

    előzmény:
    kysslina (587)
    2017-07-30  01:41
  15. 2017. július 30. 01:41587.

    Eddig nagyon jol megy. De meg csak a Microsoftot tanuljuk, word-ot, power pointot, meg excel-t fejeztuk be, most tanuljuk az outlook-ot, aztan acces, szoval meg 4 het mig kezdem a joggal. Eddig mindnem 93-95%, azt mondta a tanarom, ha a tovabbi ket anyag is 90%, vagy annal tobb, akkor megadja a Microsoft Specialist kepesitest. Azaz nem csak felhasznaloi kepesitesem lesz. Hat nem gondoltam volna, hogy azok, amiket mar evek ota naponta hasznalok, ennyire nehez mint tananyag! Az excell formulaktol mar a fulem is ketteallt. Nem nagyon marad idom semmire, hazajovok, haztartas, tanulas. Blankusom mar kamerazni kezdett filmeknel, eddig kosztumoket csinalt. Noah elvei a szabadsagot, Gabesz meg majd kitalalja-))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (584)
    2017-07-18  09:34
  16. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. július 24. 17:23586.

    idonkent benezek, elolvasom a elmeje elborult fustos beirasait.. es nagyokat nevetek... hol volt fustoske mig 8 evig mi ettuk a kefet ?


    ja annak orult, latva hogy Amerika hogy megy lefele... EZ jol esett a beteg lelkenek. 


    no errol ennyit.. tobbet nem erdemel.


    olvasom itt a cikket, MEGINT NEM IRTA ALA A BECSES NEVET AKI IRTA.. a sziriai kislanyrol ... 


    ez a cikk semmi mas, mint egy PROVOKATIVE, SEMMITMONDO ELMELKEDES - nem a kislanyrol van szo... - HANEM MEGOSZTANI A NEPET. 


    sikerul is, ha elolvasod nehany hozzaszolast a 79=bol . Mert ERRE valok ezek a cikkek. Oszd meg es uralkodj. 


    szomoru, hogy a sok buta ember nem lat at a false es hazug median. Bekapja mint az ehes hal a kukacot, es EGYMAS ELLEN DUHONG, AZ HELYETT HOGY AKI A HAZUGSAGOKAT OSZTJA VAGNA FEJBE. 


    egymast teszik. 


    ugyan ezt teszik itt is, az USA-ban, a nep itt is megoszlik. De azert szeretnem tudni hogy a LIBERALIS HOLLYWOOD EDDIG HANY MUSZLAM CSALADOT FOGADOTT BE , TART EL, GONDOSKODIK A TOBB MILLIOS KASTALYAIKBAN?????????????????????????? 


    mert lassuk be, ERROL meg sosem olvastam. 

  17. 2017. július 18. 17:31585.

    Hireket en sem nezek mostanaban, lanyom itt van Arizonabol, fiam ma jon Minnesotabol, szoval van jobb dolgom is. Ez a ruszki hiszteria unalmas es nevetseges! A masinisztaval ne torodj, hadd beszelgessen magaval. Tovabbi szep nyarat  mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (584)
    2017-07-18  09:34
  18. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2017. július 18. 09:34584.

    SZervusztok kislanyok! :))))


    mindenkinek minden jot.. hat megmondom oszinten fogalmam sincs mi tortenik a nagyvilagban, mert teljesen lekot az ujabb torok soap opera..


    nem lehet abbahagyni... 


    Ma vegre befejeztem, mert kozben azert teendoim is LENNENEK.. HAHAHAHAHA  ha csinalnam oket.. de nem csinalom. 


    Trump meg orosz ugy .... jaj Istenem... jovore valasztas! MI LESZ A PLATFORM.. RUSSIA??????????????V HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA


    nezzetek be idonkent Mozdony ur miket ir be a volt hus topikba.. hahahahahaha... mocskos, kozonseges, buta idiota paraszt.. igaz, mar rajtam kivul senki nem is valaszol neki. ugyan mit kene egy ilyen kozonseges prolinak valaszolni ??????????? 


    szoval ne a hireket nezzetek, hanem torok soap operat... jobban jartok!


    CNN... FOX... Mnmbc..meg a tobbi SOPREDEK.... KIT ERDEKEL???? 


    HAZUG, MOCSOK AZ EGESZ... 


    Trumpot meg nem kell megvedenunk, van neki esze, penze, majd o megvedi magat. 


    Lina.. hogy megy a suli? nincs nyari szunet? 


    mindenkinek aki benez kis ablakunkon kuldok egy csokorral 



    husnak, Tova-nak, Linanak.. Bagolynak..

  19. hus
    hus
    2017. július 18. 04:26583.

  20. hus
    hus
    2017. július 7. 19:06582.

    Na, egyszer azt irja ki a gepezet, hogy nem ment at, amikor megint kuldom, akkor mindketto megjelenik. 

  21. hus
    hus
    2017. július 7. 19:05581.

    Igen, ide jutott a MEDIA  egyik volt nagyagyuja, amit valamikor nagyon szerettek az emberek nezni. 


    http://www.breitbart.com/big-journalism/2017/07/06/cnn-lo sing-fx-nick-nite-tlc-fake-news-scandals-take-toll/


    Addig jart a korso a kutra , amig. 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (576)
    2017-06-30  19:27
  22. hus
    hus
    2017. július 7. 19:03580.

    Igen, ide jutott a MEDIA  egyik volt nagyagyuja, amit valamikor nagyon szerettek az emberek nezni. 


    http://www.breitbart.com/big-journalism/2017/07/06/cnn-lo sing-fx-nick-nite-tlc-fake-news-scandals-take-toll/


    Addig jart a korso a kutra , amig.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (576)
    2017-06-30  19:27
  23. 2017. július 5. 03:36579.

    Meg vannak kergulve teljesen! Elvezik a szolas, gyulokodesi szabadsagot, ami termeszetesen csak nekik jar. Nagy a felhaborodas, toporzekolas ha Trump sokszor beint nekik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (576)
    2017-06-30  19:27
  24. hus
    hus
    2017. július 4. 22:00578.

     


    How the Left Lost Its Mind

    MCKAY COPPINS



    Last month, Democratic Senator Ed Markey delivered what seemed like an explosive bit of news during an interview with CNN: A grand jury had been impaneled in New York, he said, to investigate the Trump campaign’s alleged collusion with Russia.


    The only problem: It wasn’t true.




    https://www.theatlantic.com/politics/archive/2017/07/libe ral-fever-swamps/530736/


    Ugy tudom, hogy a republikanusoknak is bele kell egyezni, hogy Trumpot birosag ele allitsak.


    De miert? Azert, mert most minden jol megy az USA-ban , amit eddig intez? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (575)
    2017-06-30  02:19
  25. hus
    hus
    2017. július 4. 21:03577.

    A mi 150-ik evfordulonkat kovetve ma nektek van Houstonkam  July 4, Independence Day.


    Ezekrol a napokrol egyszeruen nem lehet elfeledkezni, megemlekezni.


    Lanyomek megerkeztek,  neztem a repuloutjukat vegig . Most nagyon furcsa nelkuluk itthon. Nema csond, en kalamolok itthon. Meg az allatok.


     

Címlap

top