Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férj csapatépítés

fenyvesek
Létrehozva: 2017. január 30. 14:14

Sziasztok!


Segítséget, véleményt szeretnék kérni. Férjem egy éve dolgozik egy külföldi multinál. Időnként elviszi a munkáltatója céges vacsorára olyan helyekre, ahova egyébként nem jutnánk el (drága Bp-i helyek). Elvitték már csapatépítő tréningre is őket, most pedig az éves munkát megköszönve három napra Barcelonába viszik őket egy 5*-os szállodába (a féltékenység beszél belőlem: kétágyas szobába teszik őket emberenként). Családtagok, barátnők stb. nem mehetnek. Én kiakadtam rajta, hogy miért nem mehet a család, miért álcázzák ezt szakmai útnak, miközben a leírásban látszik hogy sokkal több a szabadidő program (wellness, éjszakai buli stb.). A férjem szerint 200 nőből rajtam kívül nincs olyan, akinek ez problémát jelentene. Azt mondja, hogy ez egy nagyszerű dolog, hogy a cége ilyen gáláns. Itthon vagyok a 14 hónapos gyerekünkkel, az még plussz rosszul érint, hogy én ragaszkodom hozzá annyira, hogy a napi 4 órás munkámra is bűntudattal hagyom itthon az Anyukámra, ő meg 3 napra simán lelép. Velem van a baj?

  1. 2017. február 1. 17:02251.

    Én nem értem, hogy miért mission impossible 1-2-3 gyereket egyedül ellátni pár napig. Függetlenül attól hogy apu vagy anyu az illető. 


    Egy gyerek mellé mi a bánatban kell segíteni? (Már ha a munka mellett amúgy megoldható a logisztika.)

    előzmény:
    kistit56 (245)
    2017-02-01  15:44
  2. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2017. február 1. 16:24250.

    Szóval a cég egy csomó helyre elviszi, világot lát, ingyen kikapcsolódhat. És mint írod, még jól is keres. Hát bocsáss meg, ha nem szakad meg a szívem érte, hogy neki milyen rossz.


    Lehet ám munkát is váltani. El lehet menni pl. postásnak havi 90 nettóért. Fix munkaidő, és garantáltan SEHOVÁ nem fognak elvinni.

    előzmény:
    kistit56 (245)
    2017-02-01  15:44
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 1. 16:15249.

    egy régi haverom felesége még utazgatni is eljár, mert keres havi 1,5


    és a pasi intézi a gyereket, mert ő 150 keres és annyi utazásra neki nem fussa


    a nő fizet év 2 családi nyaralást is


    nem olcsót, bahamas és hasonlók


     

    előzmény:
    kistit56 (245)
    2017-02-01  15:44
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 1. 16:10248.

    mert te szeretsz élni az uraddal


    de uralkodni rajta nem akarsz


    pedig 20 mangalicát is rád hagyja ha elmegy


     

    előzmény:
    cabron (246)
    2017-02-01  16:02
  5. 2017. február 1. 16:06247.

    "Nincs segítségük, amikor anyu elutazik, a gyereket az apja hozza-viszi-eteti-fürdeti-altatja."


    Tehát apa nem félgyogyós dilettáns, hanem férj, férfi és apuka. Mi a probléma?

    előzmény:
    kistit56 (245)
    2017-02-01  15:44
  6. 2017. február 1. 16:02246.

    Most nem akarok visszakeresni a magadból indulsz ki hsz-edre...


     


    Szóval nem magamból indulok ki. Mi is "összenövősek" vagyunk, szeretünk együtt lenni, szeretünk otthon lenni, tutira egyikünk sem akarna 3 napra elhúzni Barcelonába a céggel. :)


    Férj totálisan ilyen. Mégis, ha mondjuk kapnának (a kollektíva) ajándékba egy RHCP, vagy Metallica koncertjegyet ott alvással, tutira el akarna menni, én meg nem hisztiznék miatta, pedig arra én is nagyon szívesen elmennék. :)

    előzmény:
    Ardian05 (236)
    2017-02-01  10:19
  7. 2017. február 1. 15:44245.

    "Szomorúan olvasom, hogy sokan milyen rövid pórázon tartják a férjüket."


    Nos, érdeklődéssel követem a topikot.


    Szűk családi körben van ilyen.


    Céges buli, havonta legalább egyszer. Többségében külföldön. Minimum 3 nap, utazással együtt. Nem is annyira buli, inkább találkozás a partnerekkel egy buli keretén belül. Nem kötelező? Nem! De azért jó elmenni, ha az ember továbbra is abban a közösségben szeretne dolgozni. És szeretne, mert jól megfizetik.


    Céges csapatépítés = a munka része, tehát KÖTELEZŐ. Ilyen is van, évente 3-4-szer. Ez megint egy egész hétvége.


    Évvégi (éveleji) jutalom utazás. Ez nagyjából egy hét, valamelyik mediterrán országba, utazással együtt.


    Na mostmár itt az a helyzet, hogy a családtagom az anyuka. Nem férj. Feleség és anya, 4 éves gyerekkel.


    Nincs segítségük, amikor anyu elutazik, a gyereket az apja hozza-viszi-eteti-fürdeti-altatja.


    Így is rendben van?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (237)
    2017-02-01  11:12
  8. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 1. 15:41244.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (243)
    2017-02-01  15:26
  9. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2017. február 1. 15:26243.

    Egy profitorientált cég a saját dolgozóinak sem azért szervez céges bulit, mert éjjel Teréz anya szelleme szólt hozzá. Hanem mert reménykedik benne, hogy ha lehetőséget nyújt a dolgozóknak, hogy más pénzén (konkrétan a cég pénzén) kitombolhassák magukat, kiereszthessék a gőzt, akkor ez számára is jó lesz, mert utána jobban fognak teljesíteni. Tehát a pénzt, amit beléjük fektetett, vissza akarja kapni, méghozzá kamatostul. Ahogy mondod, nem jótékonysági intézmény, hogy hát persze, hozd a feleséged is meg a három gyereket.

    előzmény:
    makosbobajka (242)
    2017-02-01  13:40
  10. 2017. február 1. 13:40242.

    A ceg nem jotekonysagi intezmeny. Nyujtja a kisujjat es az egesz karja kellene....

    előzmény:
    anyamari007 (238)
    2017-02-01  11:23
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 1. 13:11241.

    a sok jódolgában nyígó embert, át kéne költöztetni egy évre aleppo-ba


    ép egészséges nő 1 gyerekkel cirkuszol mert elmegy az ura 3 napra az vicc


    azért írtam a 83as nak hogy magát ne viszonyítsa ezekhez és ha ő nem akar egyedül lenni az ok


     

    előzmény:
    Amarynda (240)
    2017-02-01  11:48
  12. 2017. február 1. 11:48240.

    meg nem olvastam vegig a hozzaszolasokat de elgondolkoztatott az indito. amikor (saccperkb annyi idos lehettem mint a topicindito) 20-30 kozottire saccolom, akkor en is nagyon feltekeny lettem volna egy ilyen esetben foleg hogy most van babajuk.


    viszont ha a ferje eddig sose adott okot a bizalmatlansagra  pedig eddig is ment ceges osszejovetelekre akkor nem csinalnek ebbol a 3 napbol nagy ugyet. viszont ha jol keres a ferje akkor nem ertem miert kell a 15 hos gyerek mellett dolgoznia?


    ha mar tudta hogy a ferje olyan helyen fog dolgozni ahol ilyen dolgok vannak akkor kellett volna szolni hogy nem akarja. most mar keso , ez van le kell n yelni a bekat.

  13. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 1. 11:31239.

    (bár a company policy-n akkor sem valószínű, hogy fog tudni változtatni, és nem biztos, hogy ki tudja járni, hogy téged is magaddal vihessen, de hát ki tudja?! :) )


    ez nekem azt jelenti, próbálja megdumálni, hogy ő is mehessen barcelona


     


     

    előzmény:
    anyamari007 (238)
    2017-02-01  11:23
  14. 2017. február 1. 11:23238.

    nem azt írtam, hogy állítson be a céges bulira a feleségével. 


    Hanem , hogy akár ki is járhatná a cégnél.


    Én el tudok képzelni olyan párbeszédet egy munkahelyen, ahol az alkalmazott felveti, hogy szívesen utazna el a hétvégi céges bulira családostul, mi lenne, ha  a következő csapatépítést családosra terveznék.


    Van több olyan multi, ahol azért nyitottak, és támogatják a családi hétvégéket, stb.t is. 


    Végül is a cég (töbek között) az alkalmazottaiból él, érdekében áll, hogy elégedettek legyenek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (215)
    2017-01-31  16:20
  15. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2017. február 1. 11:12237.

    Szerintem kicsit összefolyik a két fogalom sokak fejében. Normál esetben a céges csapatépítés és a cége buli nem ugyanaz. Persze biztosan vannak cégek, ahol a kettő szinte ugyanaz, de pl. az én munkahelyemnél (versenyszféra) a kettő között ég és föld van:


    Céges buli = kajak, pia, zene, tánc, ereszd el a hajam reggelig, vagy ki meddig bírja/akarja. Csak céges alkalmazottak vehetnék részt rajta, mindenki névre szóló meghívót kap, 1 személyre. Nem kötelező elmenni rá.


    Céges csapatépítés = a munka része, tehát KÖTELEZŐ. Nincs olyan, hogy nem mész, de legalábbis nagyon jó okot kell felmutatnod, hogy azt elfogadják. Általában két részből áll, az első rész szakmai továbbképzés jellegű, a másodiknak pedig az a lényege, hogy a munkatársak kicsit mint emberek jobban megismerjék egymást: páros, illetve csoportos feladatok vannak, kifejezetten olyan készségek fejlesztésére és olyan személyes információk megszerzésére, amik később majd a munka során hasznosak lehetnek. Ebéd van, kávé is, üdítők stb., de pl. alkohol itt egyáltalán nincs.


    E kettőre kizárólag a cég dolgozói jöhetnek el. Fel sem merül senkiben, hogy férjet/feleséget hozzon magával. Ez a cégről szól és azokról, akik ott dolgoznak. Senki másról. 


    De egy évben több olyan rendezvényt is szervez a cég, ami a családoknak szól, és bárkit hozhatsz: céges családi nap, céges farsang, céges Mikulás-ünnepség stb, céges pacalozás - igen, nálunk ilyen is van :D - stb.


    Szomorúan olvasom, hogy sokan milyen rövid pórázon tartják a férjüket. Mert erről van szó, akármilyen virágnyelven fogalmazzuk meg. Aztán meg ha megvadul a "bezártságtól", akkor meg csodálkoznak.

    előzmény:
    Lillaréka (47)
    2017-01-30  18:33
  16. 2017. február 1. 10:19236.

    ne törődj vele :-)


    úgy látszik, kevesen élnek úgy, mint mi, ezért kisebbségben vagyunk, de attól még nem rosszabbak :-)

  17. 2017. február 1. 09:20235.

    Remekül összefoglaltad.

    előzmény:
    Lillaréka (222)
    2017-01-31  19:52
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 1. 09:11234.

    Ez így van ! 

    idézet:
    Büdösbogár (229)
    2017-01-31 20:45:48

    elképesztő mik pattannak ki női fejekből

    előzmény:
    Büdösbogár (225)
    2017-01-31  20:45
  19. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. február 1. 09:09233.

    Ez már nem az első ilyesféle topik az nlc-n


    apunak jó állása van.. multinál.. olyan állás amiben kötelező a túlóra... és a céges pofavizit is.. jár mellé a cégautó- a laptop, fizetik a telószámláját a benzinpénzt... stb. És kiemelt fizu.. hétszámjegyű. 


    de hát apu kevésnyi időt tölt otthon. 


    anyu síránkozik.. hogy sosem látja aput.. és minden családi gond egyedül az övé.


    de azért az évi két nyaralást élvezi- élvezi hogy nincs gondja a számlákra hogy bármit megvehet.- apu nagyvonalú is- mert igy kompenzál.. és úgy is érzi... mindent megtett a családért


    anyu viszont ki van akadva... hogy apu nem mindig ér haza fürdetésre és nincs ideje a bababoltban rugdalozók után kutatni..


    és elkezd morogni... apuval.. -mert ő áldozat. 


     


    Vagy.. amikor anyu már csak anyu... és csak a gyereknek él. maga  mellé veszi az ágyba.. apu már csak pénzeszsák.. kitiltva a hálószobából mert apu helyén a gyerek alszik... megszünik a szex.. előbb vagy utobb... - apu besokall.. anyu áldozat- 
    Ezt még lehet kicsit fokozni.. hogy anyunak a gyerek mellett nincs ideje a házimunkára.. tehát jöjjön takanyó és rendeljük a kaját--- apu kifizeti......- aztán lehet apu besokall... 


     


    A jobbik eset.. a józanabbik nő.. aki pontosan tudta, a férfiről  amikor hozzáment hogy élete párja ambiciózus, karrierista bazi szorgalmas és céljai vannak.  És elfogadja...  és olyan hátteret teremt, hogy apu szeressen hazamenni és otthon lenni. És apunak legyen kedve családi programokhoz.. sőt ő maga szervezze.
    Rosszabbik eset, ha a férj egy idióta.. és munkalkoholista..és nem érdekli a családja-- az ilyen minek nősült meg?


     


    Aztán lehet a férj egy tutyimutyi.. akit a neje irányit.. de tutyimutyik nem nagyon szoktak karriert csinálni.


     


    DE azért a munka miatt morgó nőciktől megkérdezném..- szeretnék -e a férjüket valami 8 órás alulfizetett  munkakörben látni  és agyalni, hogyan fizessük be a következő havi számlát.. - miközben a férjük otthon csücsül délután 


     


    Az általam leírtak különféle családok ismerettségi körből - viszont a hasonlóság a véletlen műve.

    idézet:
    Lillaréka (226)
    2017-01-31 19:52:09

    a 123ban ezt írtam tömören

    előzmény:
    Lillaréka (222)
    2017-01-31  19:52
  20. 2017. február 1. 09:04232.

    Most ezt miért kell? Minden erre vonatkozó hozzászólásomban leírtam, hogy tudom, hogy nem mindenki ilyen összenövős, sőt, a többség nem ilyen, csak el kéne fogadni, hogy ilyen IS van. Komolyan olyan nehéz ezt értelmezni?

    előzmény:
    asztanaviszta (231)
    2017-02-01  08:58
  21. 2017. február 1. 08:58231.

    Valamint azt, hogy párok képesek úgyis boldogan élni, hogy nincsenek a nap 24 órájában összenőve.


    Elviselik, hogy társuk esetleg hosszabb-rövidebb ideig nélkülük is jól érzi magát.

    előzmény:
    Babyface83 (230)
    2017-02-01  08:40
  22. 2017. február 1. 08:40230.

    Azért ez nekem olyan furcsa, hogy valami különleges képességként kell számon tartani azt, ha apuka életben tudja tartani a saját gyerekeit néhány napig...

    előzmény:
    évi* (228)
    2017-02-01  06:27
  23. 2017. február 1. 06:59229.

    Férjem állami felsőbb hatóságnál dolgozott , ott sem hívták a rendezvényekre , konferenciákra a házastársakat. Nekem ez nem volt újdonság, mert előző " szocialista " munkahelyén is csak egyszer voltam benn valami filmvetítésen . 1 olyan munkahelye volt szintén hatósági, ahová a feleségek, férjek is hivatalosak volta azt összejövetelekre . Valószínűleg ott a főnök felesége döntött így . Csak akkor veszélyesek ezek a külön utak, ha a munkahely légköre olyan, hogy megengedi a fizetett flörtölést . A multik nem ilyenek . ők csak teljesítményért fizetnek.

  24. 2017. február 1. 06:27228.

    Ja visszaolvastam. Apu és a gyerekőrzés. Sok helyen látom ismerősök közt,  hogy főleg több napra apuk nem vállalják egyedül a gyerekeket. Azonnal nagymamáért rohannak. Nálunk ez nem divat. 

    előzmény:
    kekelefant (226)
    2017-02-01  01:27
  25. 2017. február 1. 06:22227.

    Ezt most nem értem. Gyerekkel a saját anyja marad, nem egyéb rokonok.

    előzmény:
    kekelefant (226)
    2017-02-01  01:27

Címlap

top