Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

"Depi"

rockcica
Létrehozva: 2017. január 17. 15:47

Mostanában egyre több olyan emberen érzékelek általános rossz hangulatot, különféle pszichés betegségeket, depressziót, akiknek úgymond"semmi okuk" rá. Ezt azért tettem idézőjelbe, mert nyilván maguk szerint megvan , de így kívülállóként nincs. Példa egy: Jól menő kis üzlet tulajdonosa, saját üzletében dolgozik, visszatérő vendégkörrel.(szépségszalon)(ott is lakik, tehát nem terheli az utazással járó stressz, hülye főnök stb.) a férje is jól menő vállalkozó, nagy, szép, okos lánya van, akinek már biztosítva a karrier, lakás. Szép, tehermentes ingatlan, jó környék, jó szomszédság. A nő ha nem hagyná el magát(lenne miből szépítkezni) egész emberien nézne ki, utazgatnak, stb. Férje sokat dolgozik, ebbe nyilván van egy kis menekülés is, hiszen a hölgyemény nem egy pasik álma típus(zsörtölődő is, ugye mint említettem nem is ad magára, depressziós,(azért egy napi 10 órát dolgozó férfinek nem arra van szüksége ha hazamegy hogy cseszegetve legyen, + egy befásult unott,hisztis asszony fogadja.)Tehát így kívülállóként minden ok.(ja és szuper anyós, aki abszolút el tudja magát látni.Igaz velük lakik de külön lakrészben) Vajon mi az oka, hogy olyannyira beteg lett, hogy már nem is dolgozik, átadta a stafétát másnak, 


Példa kettő:Szintén saját, tehermentes ház, hitelmentes élet. Jó szakma, (otthon kereshetett volna tök jól a szakmájában, de három hó után feladta)két szép kisgyerek van, pasi is akadna, de a nő annyira hangulatember, a gyerekei neveletlenek,(amiben a férfi segítene, neki is van egy lánya, aki normális, rendes, szófogadó, de így nem akarja összeereszteni a két  családot mert fél hogy elrontják az övét(szerintem jogos) De amúgy segíti mindenben.Szülei élnek, tesójával jó a kapcsolat, nem is értem. De még sok sok ilyen eset van, és ilyenkor úgy vagyok vele hogy megrángatnám őket hogy mi a fuck bajod van, cserélj már olyanokkal akik végigszívják az életet.. Nektek vannak ilyen ismerőseitek? Meg bírjátok állni hogy ne oktassátok ki őket?

  1. 2017. január 18. 22:2926.

    A valódi depressziónak semmi köze a körülményekhez. Az egy betegség.


     

  2. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. január 18. 20:1825.

    Adodhat az eletben penzugyi gondokon tul is ez-az....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672736 (24)
    2017-01-18  20:15
  3. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2017. január 18. 20:1524.

    Mert a kutya is jódógában vész még. Ezért nyavajognak sokan akiknek semmi különös gondja nincs. Nagyon magyar szokás elégedetlenkedni, panaszkodni, sírni. Nekem is van egy pár ilyen ismerösöm otthon. Az ilyen ember kielégíthetetlen és sohasen igazán boldog. Az ilyennek egy kis szegénység meg nehéz sors kéne kb 1-2 hónapra aztán lehet hirtelen nagyon tudná értékelni az életét ami elötte volt. Az ilyenek sosem nélkülöztek, sosem kellett nekik vajaskenyéren kihúzni a következö fizuig. Magyarán az élet kinyalta a feneküket. 

  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 18. 08:0723.

    Remélem sikerül. de ha nem írnak alá, befejeztem vele..

    idézet:
    rockcica (15)
    2017-01-17 19:25:01

    kezeld a helyén a dolgokat


    te leszarod az embert, szerződjönm kabd meg a lédet és annyi


    ha kell "érezd át a baját", ha mondja


    add be, hogy a váltás milyen jó lesz neki


    legyél egy kicsit jó színésznő


    amikor a lé meg van, akkor meg kukába az emberrel

    előzmény:
    rockcica (15)
    2017-01-17  19:25
  5. hus
    hus
    2017. január 18. 04:1422.

     "Én azokról beszélek, akiket semmi extrém rossz nem ért, és mégis bajuk van.."


    Ennel a gondolatodnal csak az a problema, hogy soha nem tudhatod, hogy kinek mi "extrem" problema es  mi  a baja , mi az  amin keresztul tudnak lepni, mint problema es mi az, amivel nem tudnak megbirkozni.


    Barki, aki megszokja az  eletszinvonalat, ahogy el  mindegy, hogy milyen az, annak az az alap. 


    Annak akinek semmi extremet nem latsz az eleteben, lehet, hogy eppen neked nem mondta el a problemajat, nem tudsz rola. Nagyon is elkepzelheto. 


    Vagy nem depresszios az illeto, csak nem foglalja le magat elegge. 


    Itt BC-ben a sok eso miatt az emberek depressziosak, a legtobbnem igazan semmi bajuk nincs, de az idojaras kovetkezmenye hozza ki  ezt beloluk.


    Olvasva az inditodat, benned fel sem merul, hogy ezek a nok esetleg elfaradtak, tobb pihenesre van szukseguk? Anyuka a ket gyerekkel, feleseg egy eleten keresztul helyt all.


    Azert egy eletet ledolgozott no is elfasulhat a csaladjatol, pl. anyos hiaba nem lakik vele egy hazban, problemat tud csinalni, vagy szerinted nem? 


     Itt BC-ben a sok eso miatt az emberek depressziosak, a legtobbnek igazan semmi baja nincs a maganeletevel, de az idojaras kovetkezmenye hozza ki  ezt beloluk.


     " Nektek vannak ilyen ismerőseitek? Meg bírjátok állni hogy ne oktassátok ki őket?"


     Nezd, ha neked van ilyen ismerosod, akit ki is oktatnal azert, mert problemaja  volt vagy van, akkor benned van a hiba. Ha az ismerosodnek problemaja van, akkor menj oda hozza, karolj bele es probalj neki segiteni, ha neked (es sajnos )volt benne tapasztalatod, akkor tudod a modjat. 


    Vagy az exednek is jol beolvastal, ha problemaja volt? 

    előzmény:
    rockcica (14)
    2017-01-17  19:24
  6. 2017. január 17. 22:5421.

    "Meg bírjátok állni hogy ne oktassátok ki őket?"


    Meg. Mert amit te kívülről látsz, az nem mindig fedi a teljes valóságot. Attól még, hogy valakinek nincsenek pénzügyi gondjai, látszólag a házassága rendben, a gyereke szép és okos, attól még a felszín alatt rohadhatnak dolgok. Lehet, hogy a 4 fal között veri a férje. Vagy épp hatalmas adósságba verték magukat, csak nem reklámozzák. Lehet, hogy a szép, sikeres gyereke drogos vagy anorexiás, vagy valamilyen szenvedélybetegsége van.


    Én például az utóbbi időben itt a fórumon megkaptam jó párszor, hogy én márpedig egy rakás szerencsétlenség vagyok, és ne állítsam be úgy, mintha boldog életem lenne, mert az ilyen közhelyek alapján depisnek kéne lennem. Hát pedig nem vagyok depis, ellenkezőleg :) Szóval nem minden fekete-fehér.

  7. 2017. január 17. 22:5320.

    Attól tartok, hogy te csak az anyagi jóléten keresztül méred a "boldogságot". 


    Számtalan dolog van, amik pénzért nem válthatók meg, de fontosak. Pl. az 1. házaspárnak lehet, hogy pont a kölcsönös szeretet, odafigyelés, gyengédség, intimitás hiányzik az életéből. Törvényszerű, hogy az évek előrehaladtával már nem lángol a szerelem, de akkor is kell, hogy maradjon belőle valami. A középkorú nők elhízása - mint bánatháj - is tipikus jelenség akkor, ha a szexuális életükben megszűnt a harmónia (vagy maga a szexuális élet szűnt meg), a nőiességükön esett csorba. 


    Egy idő után mindenki rájön, hogy az anyagiak is csak akkor élvezhetők, ha van mögöttük összetartozás, szeretet. Ha nincs, akkor ezt nem helyettesíthetik. 


    A 2. nő már komplikáltabb eset. Igen, vannak olyanok, akiknek akármilyen jót hoz az élet, akármiben is szerencsések, nem képesek megbecsülni. Pl. elvált anyuka végre talál új társat, akivel boldog lehetne, de mégsem (talán fél, hogy majd ez is odébbáll). A jól fizető szakma is lehet olyan, hogy valaki utálja, szívesebben csinálna mást. Szóval ez sem fekete-fehér.


     

  8. 2017. január 17. 22:4819.

    Addig, amig nem koti az orromra, mi kozom van a mas eletehez? Ha meg segiteni nem tudok, minek artsak?

  9. 2017. január 17. 20:5318.

    Nem tudhatod mi van nogotte, attol mert a biznisz jol megy es utazgathat az ember, aiman meglehet hogy a két hazastars kb gyulol egyutt elni, es hat van aki nem tudja ezt a munkahelyen sem elfelejteni, bar idegeneknek nem kellene latnia, ez sokaknak nehez. 


    Attol mert valaki nem szukolkodik anyagilag, lehetnek gondjai, csak neki masok. Aki meg anyagilag szarul all, annak elkepzelhetetlen hogy miert nem kiegyensulyozott az, aki jol megél, "hisz mindene megvan". Szuklatokoruseg :) Nekem volt egy baratnom, akinek nem szabadott panaszkodnom semmirol (!), mert alapvetoen a dolgaim jobban alltak, problemamentesebben, mint neki. Ezert nekem mar kuss volt a nevem. :)

  10. 2017. január 17. 20:0317.

    Komoly? Mindenkiről tudod, hogy pontosan milyen gyerekkori vagy felnőttkori trauma érte?

    előzmény:
    rockcica (14)
    2017-01-17  19:24
  11. 2017. január 17. 19:5816.

    Érthető, ha zavar, hogy ilyen szinten zavarja a munkádat, de valahogy rekeszd ki, mert tényleg semmi közöd hozzá, hogy miért viselkedik úgy. Benne van a pakliban, hogy vannak zűrös vevők.

    előzmény:
    rockcica (5)
    2017-01-17  16:39
  12. 2017. január 17. 19:2515.

    Remélem sikerül. de ha nem írnak alá, befejeztem vele..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (7)
    2017-01-17  16:53
  13. 2017. január 17. 19:2414.

    Sajnos tudom milyen az az igazi depresszió, pánikbetegség, és egyéb fóbiák, az exemnek volt benne része , kiműveltem magam..De  még  neki talán több oka volt, gyerekkori traumák stb.. Én azokról beszélek, akiket semmi extrém rossz nem ért, és mégis bajuk van..

    előzmény:
    asztanaviszta (10)
    2017-01-17  17:48
  14. 2017. január 17. 19:0913.

    Nincs most ilyen ismerősöm. De ha lenne és az jó barátom lenne, akkor szólnék. Nem oktatnám ki, hanem megpróbálnám őt kihúzni a gödörből. Ezért vagyunk barátok. Ahogy a jóbarátnőmnek a szemében mondom, hogy igen, ducibb vagy, mint 10 hónapja, ideje fogyózni. De a sarki fűszeresnek nem mondom, mert ő nem érdekel. :) Akit szeretek, azzal vagyok olyan viszonyban, hogy tudunk efféle -mások számára tabukról- beszélni.

  15. 2017. január 17. 18:3712.

    Kezdve az utolsó kérdéseddel, igen megtudom állni, sőt mindenki másra nézve is kötelező, hogy állja meg.


    Te csak azt látod az életükből, amit ők megengednek, hogy lásd.


    Azt pedig, hogy mi zajlik a 4 falon belül, csak az tudja, aki bent van. Úgyhogy ne itélkezz látatlanba.


     

  16. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. január 17. 18:0011.

    Te a felszint latod, ok meg valoszinuleg olyasvalami miatt 'depisek', ami nem latszik es nem is publikus. Hazassagi, emberi problemak, szexualis gondok, betegseg, anyos, gyerekkel kapcsolatos akarmik.....hogy meddig birom ki, hogy ne szoljak? Korlatlan ideig. Minimalis kozom sincs hozza.

  17. 2017. január 17. 17:4810.

    Javaslom nézz utána, mi a depresszió és mi az, amit te "depizik"-nek titulálsz.


    Másrészt semmi közöd hozzá, hogy számodra idegen emberek hogyan élik az életüket. Ha zavaró a viselkedésük, kerüld a társaságukat.


     

    előzmény:
    rockcica (6)
    2017-01-17  16:40
  18. 2017. január 17. 17:389.

    Miért is baj, ha valaki depizik?


    Vonuljon kórházba, maradjon otthon a sebeit nyalogatni. Így viszont tele az ország szabadlábon kóricáló lelki nyomorultakkal, akikhez az egészségeseknek kell alkalmazkodni, mert ők, a kis nyomoroncok nem bírják elviselni az élet terheit És már nagyon fárasztó a lelki leprájukat hímes tojásként kezelni.


    Én már elküldöm az ilyeneket a halál f@szára. Sírnak hogy hát nem látom, ők betegek, nekik semmi nem megy úgy mint másnak, őket veri az élet. Érdekes, amikor látják hogy nagy ívben teszek rájuk továbbra is, nincs könyörület, akkor képesek hozzávetőleg normálisan viselkedni.


     


     

    előzmény:
    Inez_Alvarez (2)
    2017-01-17  16:07
  19. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 17. 16:568.

    mindig tartsd me az ügyfelekkel a 3 lépést

    előzmény:
    rockcica (5)
    2017-01-17  16:39
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 17. 16:537.

    passzold el nekik hama


    utána viszlát örökre


     

    előzmény:
    rockcica (6)
    2017-01-17  16:40
  21. 2017. január 17. 16:406.

    Igen igyekszem, csak sajnos a melóm során beléjük botlok...És a hülyeségüktől üvölteni tudnék..


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (3)
    2017-01-17  16:34
  22. 2017. január 17. 16:395.

    Mondjuk szimplán idegesítő.. Vagy mások melóját teszi tönkre..Az állandó panaszáradat, energia-vámpírkodás..(én ilyen kielemzős típus vagyok,) és sajnos a munkám során is belefutok ilyenekbe..Az egyik pl. pont egy ügyfelem. Ő keresett meg hogy el akarja adni a házát.(már másodjára!)egy hét alatt öt érdeklődőt vittem(volna) de csak ez első kettőt vittem ki, mert az első rá is csapott, a jövő héten vételiznének...)Nagyon jó áron venné meg, nagyon kedvező kiköltözési idővel, és most közli hogy meg kell gondolnia, mert most nincs olyan állapotba..Milyen "állapotban" ezt két hete még nem tudta???? És úgy ilyen labilis, hogy vannak mögötte emberek!

    előzmény:
    Inez_Alvarez (2)
    2017-01-17  16:07
  23. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. január 17. 16:374.

    Cicus, erre lehet azt mondani hogy az emberek nem tudnak élni.


    Hiába hogy minden megvan, belefásultak/kiégtek.


    Viszont nem tudom hogy hol élsz ahol ilyen az emberek többsége, mert én azért nagy mértékben mást tapasztalok.


    Tenni nem lehet ellene.Csak ne bőgnének azok akik elszalasztották a lehetőséget a valódi ÉLET megélésére.Mert panasz az bőven van.Itt is.


    DE, hogy mit tettek az ellen hogy  ne földi pokol legyen az életük ( nem csak a fizikai létre gondolok), arra válaszolni nem tudnak, mert nem tettek semmit.


     


    Ezeket nem sajnálom.Mindenki felelős önmagáért, és ha őt nem érdekli a saját sorsa, mi nem tehetünk semmit.Igaz én nem is akarok.

  24. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 17. 16:343.

    ha nem akarsz magadnak bajt, akkor megállod


    nem folysz bele mások életébe


    ha kellemetlen ilyenekkel érintkezni


    akkor egyszerűen felejtsd el az ilyeneket az életedből


     

  25. 2017. január 17. 16:072.

    Meg. Egyrészt hogy jönnék én ahhoz, hogy bárkit "megrángassak", mert szerintem nincs oka depizni, másrészt miért kell mindig ennyire kielemezgetni mások életét, életvitelét? Neked miért baj, ha ő depizik?

Címlap

top