Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Irigy vagyok - és te?

Tinúviel
Létrehozva: 2016. október 28. 21:38

Úgy érzem, az utóbbi 3-4 évben teljesen elhatalmasodott rajtam az irigység, folyton azt lesem, ki mit csinál, kinek mije van és állandóan másokéhoz hasonlítom a saját életem. Mivel nem igazán tetszik, folyton elégedetlen vagyok. Mire?


Rossz, szeretetlen családi légkörben nőttem fel - borzasztóan irigylem, amikor látom, hogy mások milyen szeretetben élnek, hogy a családjuk foglalkozik velük, büszke rájuk, közös programokat szerveznek. Az enyémek meg annyit nem mondtak pl. az eljegyzésemkor, hogy gratulálok, az esküvőmet is lesz*rták, jóformán a kapcsolatot sem tartjuk.


Szegény családban nőttem fel, nemhogy a mínuszról, a nulláról indultam, és már olyan borzasztó sok éve hajtok, egyszerre dolgozok és tanulok évek óta, alig van szabadidőm, életemben sosem voltam még nyaralni és most jutottam el egyáltalán odáig, hogy végre stabilizálódott a helyzetem. Külföldön, mert ki kellett jönnöm az anyagiak miatt, de utálok itt lenni, viszont az anyagiak miatt még sokáig nem tudok hazamenni.


Ééééés igen, egyszerűen ott van a környezetemben, rokoni, baráti, ismerősi körben az a sok ember, akinek "bejött az élet" úgy, hogy az égvilágon semmit nem kellett csinálnia érte. Az egyiknek a szülők fizetik az egyetemet, lakást, esküvőt, még nálam is fiatalabb, de anyagilag már az égvilágon semmiért nem kell aggódnia, én ennyit talán az életben nem érek el. A másik az a tipikus buta plázacica, tudjátok, aki kizárólag csak gazdag vállalkozókkal ismerkedik, kocsit, lakást és mindent a feneke alá tolnak a pasik, pedig olyan buta, hogy még az egyetemről is kibukott egy év után, de már mindene megvan, pedig mondhatni egy napot nem dolgozott még az életben, egyszer Spanyolországban nyaral, egyszer a világ túlsó felén. A harmadik tökömtudja honnan szerzett lakást, öröm-boldogság, már megvan az anyagi háttér gyerekhez, ésatöbbi. És NEM, mivel ezekt az embereket közelről ismerem, tudom jól, hogy nem igaz a szlogen, amivel az emberek magukat vigasztalják, hogy biztos nekik is megvannak a nehézaégeik - a francokat, virulnak, boldogok, gondtalanok, pozitívak, de hogyne lennének azok, ha egy szalmaszálat nem kellett tenniük azért, hogy sínen legyen az életük.


Tudom, hogy nagyon rossz tulajdonság az irigység, nem is akarok az lenni, éppen ezért írtam ki a kérdést, tanácsokat kapni, ki hogy győzi le azt, amikor sz*r helyzetben van önhibáján kívül és közben szembejön az a sok ember, aki meg mit sem tett érte, hogy mindene meglegyen? Sokszor azt érzem, gürcölök, gürcölök, de a felét sem kapom vissza annak, amit beleadok az életbe... :/ Másoknak pedig az ölébe hullik mindaz, amire vágyok, és olyan dolgok is, amikre sosem lesz már lehetőségem, pl. szerető, támogató családra. Ti mit tesztek, amikor így éreztek? Persze, azon kívül, hogy ne foglalkozzak mások életével, amit mondani könnyű, de folyton szembejönnek ezek a dolgok, akkor is, ha nem akarom és akaratlanul is elfog valamiféle kisebbségi érzés, hogy én kevesebb vagyok, amiért ezeknek a felét sem tudom elérni önerőből, a szomorúság, amiért nem tudok változtatni sok mindenen, az érzés, hogy én miért érdemlek kevesebbet az élettől, mint ezek az emberek? Dolgozok, tanulok, és mégis megkötnek pl. az anyagiak, ami miatt bizonyos szempontból parthelyzetben vagyok, és az egész életem arról szól, hogy várok, hogy majd eljutok egy szintre és akkor jobb lesz.


A rosszindulatú és álszent kommenteket, amik arról szólnak, hogy "én még soha az életben nem voltam irigy senkire és semmire, mert tökéletes vagyok, te pedig nagy sz*r, mert így gondolod" inkább hagyjuk ki, rendben? Én ezen a dolgon változtatni akarok, mert korábban nem voltam ilyen, de az utóbbi években, mióta egyszerűen nem nagyon haladok, folyton jönnek a pofára esések, nem jutok közelebb a célomhoz, miközben mások mindent megkapnak, amire vágyom, azóta folyton rág az irigység. Úgy érzem, néha rámegy az életem... :/

  1. 2016. október 29. 22:5626.

    Nem hasznalok mankot. Magamtol jarok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_286997 (21)
    2016-10-29  13:46
  2. 2016. október 29. 17:4825.

    Attol vagyon, hogy soha az ember nem lehet boldog, mert sohasem becsuli a maga allapotat, se azt, amit bir, hanem amit nem birhat. A bizonytalanert a bizonyost semminek sem tartja es a nagy nyughatatlan, nagyravagyo elme mindenkor arra ingerli, hogy jobban volna ott, ahol nincsen." Mikes Kelemen.


    Es olvasd el A Merengohoz cimu verset is. Ja, meg meg kell jegyeznem: en soha, de soha nem voltam irigy senkire. Ki tudja, mi lakozik a hatterben.

  3. 2016. október 29. 16:4724.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_190252 (12)
    2016-10-29  07:43
  4. 2016. október 29. 15:4923.

    Ez a kettő szerintem nagyjából szinkronban szokott lenni.

    előzmény:
    MI (5)
    2016-10-28  23:40
  5. 2016. október 29. 15:0722.

    Én lennék ama plázacica?


    Ez a vadgalamb még azt sem tudja, hogy létezik pénz, boldogság, és önmegvalósítás is egyben. De nem úgy hogy közben a másikat lessük, és kurvára zavar hogy másoknak mije van.


    Csernus azt írta, a 7 női főbűn egyike az irigység, és nem jár egyedül. Valóban. Rosszindulat azok felé akiknek "minden" megadatott, házsártosság a férj és közvetlen környezet felé, gonoszság amivel megpróbálja aláásni mások boldogságát és jólétét, kapzsiság amivel minden alkalmat megragad hogy ő is megkaphassa amit mások.


    Ez nem mind egyszerre van jelen, van ami később fog kialakulni, de hogy az irigyeknél kialakul, az biztos. Idővel az arcuk megcsúnyul teljesen, és nem azért mert alapból csúnya, hanem mert ráégnek a negatív érzések, amik kiülnek az arcukra. A szemeik beszűkülnek, apró kis golyókká vállnak, a szájuk elkeskenyedik, mindenkiben ellenséget fognak majd látni. A tudatuk idővel szintén beszűkül, azon fog járni az agyuk, hogy XY-nak miből futotta és mire.


    Ezek az emberek amíg nem jutnak el arra a felismerésre, hogy ne másokhoz mérjék önmagukat, addig soha nem fognak tudni túllépni az irigység érzetén. és bármeddig is jutnak, mindig lesz valaki aki valamiben "több" náluk. Eleve érthetetlen miért fáj egy nőnek az, hogy egy másik nő gazdag családba született, így bármit megkaphat. Az a nő annak a családnak az ivadéka. Ennek a nőnek a gyereke pedig mit mondhat majd felnőttkorában? Azt, hogy anyám nem volt komplett, mindig mást akart mint ami jutott?

    előzmény:
    york (16)
    2016-10-29  08:27
  6. Torolt_felhasznalo_286997
    Torolt_felhasznalo_286997
    2016. október 29. 13:4621.

    Wikiszotar.hu : irigység


    Lehet te nem nézed meg de ott ezt írja... meg én is így tudtam...

    előzmény:
    Sissi52 (19)
    2016-10-29  11:58
  7. 2016. október 29. 12:0220.

    Tudod, van egy olyan mondas, hogy a rossz utan majd jo jon. Hat nem. Nekem 7 evem volt, amikor ujabb es ujabb rossz jott. Akkor en is azt hittem, hogy ennek sosem lesz vege. Es egyszer, amikor mar nem is vartam, kisutott a nap. Tanulj, dolgozz, es ha elersz egy aranylag szep eletet, megnyugszol es meglatod, boldog leszel, a mas oromenek is megtanulsz orulni.

  8. 2016. október 29. 11:5819.

    Az irigyseg tulajdonkeppen arrol szol, hogy azt kivanom, akinek tobb van, jobb van, ne az ove legyen, hanem az enyem. Erre gondoltal?

  9. 2016. október 29. 11:4118.

    Hat mondok valamit. Nehogy azt hidd, hogy akinek minden az olebe hull, az maga a boldogsag. Madach is irta, 'az ember celja a kuzdes maga'. Mennyi sikeres ember van, akinek sok penze van, megsem boldog, aztan az italba menekul meg kabitozik. Ismered azt a szitut, hogy a gyerek belyeget gyujt, aztan gazdag apu megvette neki az osszes uj sorozatot, ettol kezdve a gyerek soha tobbe nem gyujtott belyeget. En soha nem voltam irigy, legfeljebb arra gondolok, de jo lenne, ha nekem is lenne...aElet nem erdem szerint van leosztva, senki nem igert semmit. De kuzdjunk almainkert. Hidd el, sok meg is valosul, ha mindent belefeccolsz. Nekem is olyan felemas acsaladom, ahonnan szarmazom. En magamnak csodalatos gyermeket neveltem, most foleg o a csaladom es kimondhatatlanul boldog vagyok. Tanultam, dolgoztam, kemenyen kuzdottem, es meg kuzdok!!!es boldog vagyok azzal, amit elertem. Olyan nagyon magasra sosem jutok innen, de amim van, az boldogga tesz. Mindenesetre ma mar beutazom a vilagot. Sajat erobol. Ja, hat en nem magangeppel megyek, hanem masodosztalyon, mert nincs annyi penzem, hogy elson menjek, ill van, de nem erre pocsekolom.


    Es meg egyet megtanultam:soha nem lehetsz annyira remenytelen helyzetben, hogy valaki teged ne irigyeljen. Akkor jo nagyot kacagtam, amikor kilatastalan helyzetben voltam, es irigyem akadt. Hidd el, boldogga tett. Ha valainek tobb vagy job van, azt mondom, de jo neki, es megyek dolgomra. Mert o en sosem lehetek, es tudod mit? nem is akarok. Kapard ossze, amid van es annak orulj, amid meg nincs, azon ne bankodj. Nekem most szep kicsi kertem van, tele viragokkal, idebent a kis, nem nagy hazamban gyonyoru orchideak, szep parnak, szep gyertyak, viragok, parfumjeim vannak, rengeteg es sok koromlakk, most ilyesmi a heppem. Ja,es szep ruhanemuk. Szeretnek nagyobb hazat, kertet, de tudod mit? ez van. Es milyen jo, hogy van, egy tunderhaz.

  10. Torolt_felhasznalo_286997
    Torolt_felhasznalo_286997
    2016. október 29. 09:1317.

    Szia!


    Szerintem ezt az erzest próbáld még a javadra fordítani. Az irigység sztem lehet h túl erős megfogalmazása annak amit erzel... az irigység gyakran párosul rosszindulattal és olyankor "el akarod venni a másiktól" vagy megfosztani valahogy öt az irigyseged targyatol, esetleg elrontanad direkt az ő örömét. ilyen rengeteg van. Az élet is hullamtermeszetu szerintem, ma te vagy irigy, holnap rad irigyek, azt elölről. Utobbi se kellemes ám!


    Nem hinném h te ezt érzed, a leirasodbol, nem sajnalod mastol, csak te is szeretnéd ugyanezt.Kezdd el a gondolkodasod megváltoztatni erről az erzesrol, irigység helyett nevezd vagyakozasnak magadban, fogadd el így, és haladj tovább a saját utadon... ez a vágyakozás motivaljon téged a jövőben.


    És önismeret, önismeret, önismeret. Ami másoknak megadatik és tegyük fel az ő cipojukbe kerulnel, nem is biztos h boldog lennél. Amíg csak vagy, lehet azt hiszed, az boldogságot okozna, de ha megkapnad ideig óráig boldogitana csak és elölről indulnának a kellemetlen erzeseid...


    Fogalmazd még úgy a celjaidat h azok megvalósíthatóak legyenek, készíts eletuttervet, 10evre minimum előre, azt bontsd le egyre kisebb és kisebb lépésekre és indulj el, ne nézz oldalra csak ritkán, te komcentralj a saját tervedre. Persze lesznek kiterok, de ha az alapvető célok megvannak, akkor így vagy úgy de afele lehet haladni.


    Próbáltam érthetően fogalmazni, remelem sikerült.

  11. 2016. október 29. 08:2716.

     




    "Sajnállak, de komolyan. A pénz az egy dolog, jó ha van, de mint tudjuk, önmagában kevés a boldogsághoz, ahhoz kell némi önmegvalósítás is."


    Ezt írtad 666-nak.


    Próbáld meg ehhez tartani magad!  Saját életed könnyíted meg.



  12. Torolt_felhasznalo_190252
    Torolt_felhasznalo_190252
    2016. október 29. 08:0115.

    Ja azt hogyhogy elflejtetted, hogy ha egy ido mulva elhervad a plazacica s ra sem neznek, MAJD, a sok irigyelni valo MAI penz es elvezkedes utan, a topikinditoval ugyanez tortenik.
    Elhervad amikor ennek eljon az ideje, de penz es elvezkedes nelkul. Szoval ez a tanacs nem allja a sarat, ilyen hulyesegbe nem lehet kapaszkodni, erre nem lehet epitkezni.

    előzmény:
    decentral (8)
    2016-10-29  01:02
  13. Torolt_felhasznalo_190252
    Torolt_felhasznalo_190252
    2016. október 29. 07:4914.

    Segitek: az anyagias ember az erkolcsi ertekekre szarik.
    Ha valtoztatni "szeretnel", szedd elo az erkolcsi ertekeket es probald magadat azokhoz tartani.
    Massal lesz tele a hetkoznapod, mint az anyagi javakra valo nyalcsorgatas

  14. Torolt_felhasznalo_190252
    Torolt_felhasznalo_190252
    2016. október 29. 07:4513.

    arrol is kerdezgess, hogy "anyagias"

  15. Torolt_felhasznalo_190252
    Torolt_felhasznalo_190252
    2016. október 29. 07:4312.

    Mennyi idod van, es mennyi nyitott topikod.
    Szamold ki mennyi penzt csinalhatnal az itt elszart idodbol

  16. Torolt_felhasznalo_190252
    Torolt_felhasznalo_190252
    2016. október 29. 07:4211.

    Ja es kicsit hazudos is "az esküvőmet is lesz*rták"


    Van topik ahol csak jovore lesz eskuvoje, 12 ezer ft szemelyenkent, 75 resztvevovel

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (10)
    2016-10-29  07:31
  17. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. október 29. 07:3110.

    Nem olvasom el ezt a hosszú szószt amiket  ide írtál.


    Ezt az irigységet eléggé megtapasztaltam részedről más topikokban.


     


    Csak rajtad múlik hogy mennyire tudsz és akarsz   felülemelkedni saját magadon. Úgy látom, te nem tudsz, mert nagyon földhözragadt vagy, így soha nem  lesz olyan élményed hogy  más sikerének is örülj.Sajnos.


     

  18. 2016. október 29. 07:299.

    Nézd, szerintem tök egyszerű a képlet. Akinek ennyi ideje van másokkal foglalkozni mint neked csak ebben az indítóban, annak baromira nincs szar élete. Szóval azt, hogy milyen rossz a te fejedben van, te képzeled, ugyanis, ha tényleg olyan rossz lenne, nem lennél irigy, mert nem lenne időd ennyit foglalkozni másokkal.


    A következő az irigység elleni képlet: törődjön az ember a saját dolgával, tűzze ki a saját céljait, és bingó... részint haladni fog előre, ha elesik feláll, részint egyből nem zavarja kinek hogy mije van, hiszen ez nem az ő dolga.


    Hja, plusz segíteni másokon. Hidd el jót tesz. És ne nagy dolgokra gondolj, hanem bármire. mit tudom én egy beteg szomszédnak elmenni boltba, bármi.


    Egyszerűen arra kell koncentrálni amit szeretsz. Ha nem utazhatsz, de szeretnél nyaralni, tedd prioritássá. Hogy ok jövőre elutazol x helyre pár napra. Fogod a kistáskád, bepakolsz, mész fapadossal... lehet elsőre nem 5 csillag, stb, de valahogy el kell kezdeni, ha szeretnéd.


    Ha nem mennek a dolgok nagylépésekkel, akkor végig kell menni az úton kicsikkel. persze csak akkor, ha el akarsz jutni az úton valahová. Meg meg is állhatsz, és nézheted a többi embert, hogy egyik hintóval megy, másik gyalog.. de mennek.


    Mondjuk én lehet nem vagyok ebben túl jó tanácsadó, mert nem vagyok egy irigy fajta.

  19. 2016. október 29. 01:028.

    A 3. hozzászólásban MI már MIndent elmondott :) Én csak annyit tennék hozzá, hogy a családi múltadat nem tudod megváltoztatni, de azt, hogy Te teremts egy új családot, arra képes lehetsz. Lehet, hogy magamból indulok ki, de úgy gondolom, hogy ha lenne szerető párod, akkor kevésbé foglalkoznál azzal, hogy hasonlítgasd magad másokhoz. A szüleid is azért hiányoznak, mert nincs kitől szeretetet kapnod. Szóval, nem feltétlenül azt kell elérned, amit külsőségként látsz másoknál, hanem azt az érzelmi biztonságot, ami valamelyest függetleníthető az anyagiaktól.


    És a dolgokat próbáld folyamatukban szemlélni. Az a plázacica, aki most látszólag olyan boldog, valójában életének legsikeresebb, de igen rövid időszakát éli. Most még megtalálja azokat a pasikat, akik (látszólag) tenyerükön tartják, de ne félj, ahogy hervad, úgy fogy majd arcáról a mosoly. Most te hajlamos vagy csak azokat észrevenni, akik boldogan éldegélnek, de azért ne gondold, hogy ez az élet. Még ha sokan is látszanak boldognak, felszabadultnak, azért ne feledd, olyan világot élünk, amikor kötelező ezt vetíteni. Nézd meg, a facebookon mindenki oltári happy, aztán ha leülsz valakivel komolyabban beszélgetni, akkor kiderül, hogy a dolgok jó része máz.


    Abban viszont igazuk lehet, hogy az sem jó, ha őszinteség címszó alatt rosszkedvű vagy, lehangolt, ünneprontó. Keresd azokat a szituációkat, amelyben sikerélményed lehet, ami megnyugtat, feltölt.
    Szó se róla, elég közhelyes dolgokat írtam... :)


     

  20. 2016. október 28. 23:497.

    javítás: el kellene kezdened keresni

    előzmény:
    Antenka (6)
    2016-10-28  23:48
  21. 2016. október 28. 23:486.

    Én úgy látom, hogy az a fő problémaforrás az életedben, hogy az értékes érzelmi energiáidat hülyeségre (irigység) fecséreled, ahelyett, hogy keresnéd azt a már meglévő dolgot a jelenlegi életedben, amit már most minél teljesebben és felszabadultabban ki tudnál élvezni. Nem ledérségre vagy züllésre gondolok, mert én pl. egy szép tájat, ha éppen ott tartózkodhatok, is abszolút élvezeti forrásnak tartok. El kellene keresned a felszabadultság és a megkönnyebbülés érzését, illetve azokat a dolgokat, amiktől ezt már most megkapod. Mert annak alapján, amit leírtál, szinte a saját börtönödben senyvedsz, és már csak azért is, mert annyit küzdöttél eddig, te jobb sorsra lennél érdemes. Nem?

  22. MI
    MI
    2016. október 28. 23:405.

    Még az jutott eszembe, hogy miközben olvastam a topiknyitót, az volt az érzésem, mintha megrekedtél volna. Nem tudom, hány éves vagy, de olyan, mintha egy élet-közepi válságban lennél, de szerintem Te ahhoz fiatal vagy.  Olyan, mintha nem is másokra lennél irigy, hanem magaddal lennék elégedetlen.

  23. 2016. október 28. 23:344.

    Az irigység nem "rossz" tulajdonság, hanem káros, a te saját életedre nézve.


    Pl.
    "Sokszor azt érzem, gürcölök, gürcölök, de a felét sem kapom vissza annak, amit beleadok az életbe..."


    szerintem ez is annak az egyenes következménye. Nem azért baj, hogy irigy vagy, mert úgymond erkölcsileg csúnya dolog, és ejnye-bejnye (ebben az esetben ez egyáltalán nem is kellene, hogy szempont legyen), hanem azért, mert ezzel azt, amit a másik embertől irigyelsz, tudat alatt valósággal ellököd magadtól.

  24. MI
    MI
    2016. október 28. 23:293.

    Ó, hát ez eleve irigylésre méltó.  A bátorság, ahogy beismerted magadnak, aztán még a fórumon, idegeneknek is. Már ez ritkaság. Aztán az, amit irsz,  hogy neked ez nem jó és ezen változtatni akarsz. Ez még ritkább.  Ezer közül egy ember jut el ide. Öröm olvasni. Tényleg! 


    Az irigykedés nem szép dolog, de nagyon emberi. :) Nehéz elfogadni, hogy Neked miért nem adatik meg az, ami másnak esetleg igen. Az ember felteszi a kérdést, miért jár nekem kevesebb, vagy miért nehezebben, mint másnak? Nagyon nehéz nem másokhoz mérni magunkat, vagy a helyzetünket. Ráadásul szégyelljük is ezt az érzést. Hogy azt hisszük, "jobbak" vagyunk másoknál.  Mert szerénynek kell lenni, ezt is tanultuk. Bonyolult dolog ez. De biztos vagyok benne, hogy nem egyedül vagy igy. Én is irigykedtem már annyit...


    Kérdés az is, valóban igy van-e? Tényleg jobb vagyok-e? Okosabb? Tehetségesebb? Aztán az ember rájön, hogy a maga sajátos módján átlagos. Van amiben jobb, van amiben mégsem az, de ez egy másik történet...


    Nekem segitett, hogy elfogadtam azt a tényt, hogy senki nem igérte meg nekem, hogy könnyű lesz az élet.  Meg azt is, hogy nem tartozik nekem senki semmivel.  Ezek közhelyek, de én valóban elgondolkodtam rajta. És igy kevésbé háborgok ezen. Mert azért én is szoktam.:) Az önismeret sokat segit. Ahogy egyre jobban ismered önmagad, úgy látod tisztábban a többi embert is és egyre kevésbé irigyled, egyre kevésbé méred magad és az eredményeidet hozzájuk.  Valahogy nem számit egy idő után, hogy másoknak mi van és milyenek.


    Tetszik az is, hogy gyakorlatias vagy, és megoldást akarsz. Talán kezdd azzal, hogy átgondolod, hol tartasz most. Mennyit értél el ahhoz képest, ahonnan indultál. Mik azok a pozitivumok, amiket fel tudsz mutatni. Eredmények, fejlődés. Nem csak tárgyiasult dolgok, de azok is. Azok is részei az életnek.  Hova akarsz eljutni? Mik a céljaid? Mi kell ahhoz, hogy elérd? Ha magadra, a saját céljaidra koncentrálsz, akkor egyre kevésbé fog érdekelni mások élete.


    Persze, ha az a célod, hogy nagyobb és drágább autód legyen, mint a szomszédnak, akkor ez nem működik, mert akkor a szomszéd eredményeit is figyelned kell és arra sok energia megy el. :) Szerintem nem érdemes erre pazarolni, de mindenkinek mások a preferenciái.


    De nekem a témafelvetésedből egy elég érett személyiség jön le, azoknak pedig nem jellemzője, hogy ilyesmi céljuk van. Hiszen nem azt irtad, hogy abban segitsünk, hogyan legyen neked is legalább olyan jó autód, mint az általad irigyelt személyeknek, hanem azt, hogyan tudnál legyőzni valamit magadban, ami neked nem felel meg, nem tetszik.


    Aztán, ahogy ezeket a saját célokat kezded elérni (mindig jönnek újak, hosszú menet ez) a fő gondod már az lesz, hogy mit kezdjél azokkal, akik viszont téged kezdenek el irigyelni. Nem azért, amid van, hanem azért, aki vagy.


    Van több út is a boldogsághoz és a sikereség érzéséhez, nekem ez vált be. Azt vettem észre, hogy ahogy ezeket a negativ energiákat felismertem és megpróbálom átforditani pozitivba, az segit.  A negativ érzéseink is mi vagyunk. Nyilván azért érezzük, mert kell, lehet kezdeni velük valamit.


    Nem tudom, sikerült-e egy kicsit legalább érthetőnek lenni, de nekem felüdülés volt egy ilyen érdekes topik felvetést olvasni és arra válaszolni.


     


     

Címlap

top