Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Tartanátok a kapcsolatot?
Létrehozva: 2016. október 14. 21:28
Nem akarok részletesen belemenni a történtekbe, mert írhatnám napestig, a lényeg: nem vagyok jóban a szűkebb-tágabb családommal. Nálunk mindig is az volt a szokásos alapgondolat, hogy a "gyereknek" legyen csönd, ne legyen önálló véleményünk, saját akaratunk, mindenben rendelődjünk alá és mindent tegyünk úgy, ahogy mondanak. Nagyszülők, szülők, nagybácsik-nénik szinte kivétel nélkül ezt vallják.
És itt jön a gond: én jóformán mindenben teljesen eltérő nézeteket vallok mindenről, más az értékrendem, más dolgokat tartok fontosnak, másképp állok a dolgokhoz. Ezt mindig meg is mondtam, tehát gyerekkorom óta állandóak voltak a konfliktusok, mert amíg otthon éltem, egyértelműen kihasználták azt, hogy anyagilag függök és ha nem azt tettem, amit mondtak, jöttek a szankciók (volt testi is alkalmanként, de főleg lelki terror, megalázás). Ha kitaláltam valamit, az hülyeség volt. Ha lázadni mertem, ordítottak. A többiek - velem egykorúak, tesók-unokatesók - hallgattak, alárendelődtek, szóval csak én voltam a család feketebáránya. Az utolsó 2-3 évben, amit otthon éltem, kb. hozzám sem szóltak...
A nagykorúságom után hamar elköltöztem, utána munka mellett tanultam tovább, sokszor semmire nem futotta, de megoldottam. Messzire is költöztem, ritkán járok otthon, a kapcsolatot velük is ritkítottam, évente kb. 2 alkalommal találkozunk. Már szinte beszélni sem tudunk semmiről, a dolgaimról nem nagyon tudnak. Viszont interneten keresztül és élőben is folyamatosan jön a bűntudatkeltés, én vagyok a sz*r, hálátlan gyerek, semmibe nézem őket, ők bezzeg felneveltek, tudjátok... Főleg anyámmal vagyok rosszban, nagyon sok a sérelem, és igen, rossz anyának tartom, nagyon durva dolgokat mondott és tett, én elképzelni sem tudom, hogy így viselkedjek másokkal, főleg nem a gyerekemmel.
Egy ideje gondolkodom azon, hogy megszakítom végleg a kapcsolatot. De nyilván nehéz, mert az embernek mégiscsak a családja, és van néhány normálisabb személy, akivel jóban vagyok, ráadásul ott van ez az örökös bűntudatkeltés. Mielőtt megjegyeznétek, hogy gondolkodjak el, nem bennem van-e a hiba, ha az egész családdal rosszban vagyok...? Meggondoltam, nem az én hibám. Ha életképtelen, sikertelen ember lennék, azt mondanám, bennem a hiba, de a valóság épp ellenkezőleg az, hogy minden velem egykorú rokon egy helyben rostokol, otthon él, se párkapcsolataik (eddig sem volt, mert mi nem nagyon járhattunk ismerkedni ), se barátaik, se karrier, mert ők a szülők tanácsait követik, nekem férjem van, lakásom (hamarosan, ha visszaköltözünk családit szeretnénk helyette), jól fizető munkám, sok barátom. Szóval azt gondolom, én haladok normálisan az életben, nem ők, ezért sem értem az állandó kritikát a család részéről.
Néha úgy érzem, semmi értelme tartani a kapcsolatot, csak nehéz elfogadni, hogy a saját családom így viselkedik, elutasít. Szeretnénk hamarosan gyereket, már most látom, micsoda bűntudatkeltést és patáliát levágnak majd, mert nem fogunk gyakrabban menni, vagy mert ők sem jöhetnek gyakran és a gyerekre se vigyázhatnak.... ti elvágnátok a kapcsolatot, ha semmi pozitívat nem kapnátok, csak kritikát és bántást?
Sajnos nem mindig lehet helyrehozni.
Nem is kell erőltetni...a párom két éve nem beszél az anyjával,mert hasonlóan szemét módon bánt velünk..Kčnyszerből hülyeség tartani a kapcsolatot,nyugodtabb leszel ha nem kell vele találkoznod..
Bizony, lehet ezt a nagyon nagyon nagyon könnyű utat is választani.
Ha anyádék is azt választották volna, ma nem tudnál itt panaszkodni rájuk.
Summa summárom sokat köszönhetsz nekik.Ezért olyan gáz az amikor idejössz habzó szájjal...................
Meg egy fraszt. Minden emberi lelki roncsert a szulo a felelos. A bortonok is uresebbek lennenek. Bele ne koss, nem mondtam, hogy uresek lennenek. Mert minden emberi leny leghobb vagya, hogy szeressek. Tudod, az mi? Ha nem kapja meg, eleve lelkinyomorek lesz. Nekem ne mondja senki, hogy egy felott ne ragodjoan a gyerekkori serulesein. De igenis azon ragodik, hogy gyogyuljon ki a lelki seruleseibol. Van, akinek ez lassabban megy, van, akinek ramegy az egesz elete. Mert igenis faj, hogy vilagra hoztak, de nem szerettek.
Rohej, hogy halottrol vagy jot vagy semmit. Ha meghal, attol megjavul? Temetesen sikitozni? Te alszent vagy? Ha ugy gondolod, hogy a gyerek felelsossege, hogy a szulot megtanitsa szeretni, te igencsak forditva vagy bekotve.
Igen, ebben nagyon igazad van.
Az ember nyűglődik, szenved, nem is akarja már ezt az egészet, de közben nehéz belenyugodni, feldolgozni, hogy ez van, nekem ennyi jutott, én senkire nem számíthatok, egyedül vagyok és ott az a folytonos kérdés, hogy miért nem lehet egyszerűen úgy elfogadni, ahogy vagyok? És ugye az ember közben lát más családokat, szerető szülőket, rokonokat, ahol nem állandó cseszegetéssel fordulnak az ember felé, hanem szeretettel, és akkor azért csak összeszorul odabent valami... pl. amikor a barátnőm meséli, hogy szervezi az anyjával az esküvőjét, nevetgélnek, tervezgetnek, anyuka könnyes szemmel nézi a templomban, az én anyám meg annyit nem kérdez meg a saját esküvőm kapcsán, hogy amúgy mi lesz a kaja vagy bármi...
Azért is nehéz kérdés ez, mert alapvetően nem vagyok rosszban minden rokonnal, akad egy-két normálisabb, aki nem köt bele a dolgaimba, de feltételezem, hogy ha megszakítanám a kapcsolatot a szűkebb családdal, akkor ők sem feltétlenül tartanék velem. Egyrészt, mert a mi családunk egyébként sem az a programozós típus, hogy azt mondjam, gyertek el egy kávéra vagy valami, inkább a családi összejöveteleken találkozik mindenki, de oda nyilván ebben az esetben már nem járnék.
Egyébként most kb. annyi a kapcsolattartás, mint írod, évi 2-3 alkalommal találkozunk 2 órára, de tény, hogy már előtte egy hónappal gyomorgörcsöm van, ha arra gondolok, hogy na, megint menni kell.