Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Családi ház vagy spórolás?

Tinúviel
Létrehozva: 2016. október 1. 15:28

A helyzetünk röviden: átlagos fiatal pár vagyunk, nulla szülői segítséggel, önerőből próbálunk meg boldogulni az életben. 


Egy ideje külföldön élünk, azért jöttünk ki, hogy otthon vehessünk egy családi házat. Ha minden jól megy, nemsokára meglesz rá a pénz javarésze, aztán szeretnénk hazamenni, elméletben normális fizuért el tudunk majd helyezkedni, és a közeljövőben némi hitellel megpótolva vehetünk egy kertes családi házat.


Ez volt az álmunk, ezért dolgoztunk, ezért jöttünk ki. Spórolunk, nem élünk nagy lábon, nincs sokmilliós kocsink, nem járunk a Kanári-szigetekre nyaralni, nincs plazma TV-nk, mert a házra gyűjtünk.


Az utóbbi időben viszont kicsit elbizonytalanodtunk. Ha családi házat veszünk, ahhoz kell majd még némi hitel, illetve biztos kell felújításra is költeni a jövőben. Ezesetben valószínűleg csak minimálisan tudunk spórolni, és nem fogunk tudni félrerakni egy kis kezdőtőkét a gyerekeinknek.


Csakhogy tudjuk, mivel jár a nulláról indulni, meggebedni, suli mellett két helyen dolgozni, elhagyni az országunkat, szenvedni és kimerülni azért, hogy előre jusson az ember. Nem, nem érezzük úgy, hogy ez olyan jellemformáló lenne, mi is szívesen járnánk néha nyaralni, vagy vennénk ezt-azt...


Ha csak egy olcsóbb lakást vennénk, akkor valószínűleg rendesen félre tudnánk tenni, 4-5 év múlva hitelre venni egy kis lakást, kiadni és abból fizetni a lakbért, mellette is spórolhatnánk. Akkor mire a gyerekeink felnőnek, eladhatnánk a lakást és lenne egy kis tőkéjük, hogy nekik már ne kelljen kényzerből külföldre menniük vagy éjszakázniuk suli mellett és későbbre halasztani a gyerekvállalást anyagiak miatt.


Igen, ez a rész még elég elméleti, sok minden történhet 20-25 év alatt, de az alapdöntést most kell meghozni. Önzőnek érezném magam, ha nem tennénk félre a leendő gyerekeinknek, miközben tudjuk, milyen nehéz önerőből elindulni, de közben fáj lemondani a nagy álmukról, a családi házról. 


Ti melyiket választanátok?


 

  1. 2017. január 23. 15:12492.

    Amennyiben a külföldön élés célja a hazai lakásproblémátok megoldása volt néhány év alatt össze kellett szedni valamit,amiből beletudtok vágni egy ingatlan megszerzésébe. A kérdésből nem derül ki mivel foglalkoztok,hogy álltok a nagyvárosokon kívüli élethez? Elérhető áron hozzá lehet jutni különböző nagyságú ingatlanokhoz. Amennyiben családi ház is szóba jöhet kérdés akartok e növényekkel,állatokkal foglalkozni.Az internet világában bárkit,bárhol el lehet érni.Amennyiben bevállaljátok egy épület felújítását sk. könnyen megoldódik a problémátok.

  2. 2017. január 23. 15:07491.

    Azt is jobban élvezhető nyáron, mintha a panelban rohadna 40 fokban az ember. Nekünk 60 nm a ház, a telek kb kétszáz., bőven elég..Szépen be van füvesítve, 16 nm terasz átlátszó tetővel, sütőhely, egy szép fenyő az udvaron, (gerlepárral) két nyugágy,  közel négy méter átmérőjű körmedence. és még marad szabad hely a fűben bőven. Nyáron imádom, télen inkább panelben lennék a 25 fokban...

    előzmény:
    feleselek (447)
    2017-01-19  14:47
  3. 2017. január 23. 15:02490.

    Jó is az.. mi tavaly állítottunk először, de minden pénzt megér, ha jó idő van minden nap megmártózunk benne, legalább nem kell kocsiba ülni a strandhoz.

    előzmény:
    feleselek (458)
    2017-01-19  15:18
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 23. 14:50489.

    ezzel van bajod baci?



    4 Bedrooms
    3 full, 1 partial Bathrooms

    előzmény:
    trebaci (488)
    2017-01-23  12:47
  5. 2017. január 23. 12:47488.

    Ekkora lakás, ilyen kilátással meg terasszal és a mosdó, meg a zuhany közé beszorítják a wc-t? Agyam elhagyom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (374)
    2017-01-19  10:48
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 23. 08:11487.

    vannak beépitett fával tüzelhető "medence" fűtő kályhák amilyeneket ezekbe raknak


    http://dezsa-vu.hu/


    ez a tökáztató, télen tényleg jó beleülni borrak is


    de vannak olyanok ahol a villany nem gond  http://www.homedepot.com/b/Outdoors-Hot-Tubs-Home-Saunas/N -5yc1vZcfye


     


    én az élővizekhez vagyok szokva


     

    előzmény:
    galile (481)
    2017-01-20  04:28
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 23. 08:00486.

    az se nagyon mondja meg aki megbánta


     

    előzmény:
    feleselek (479)
    2017-01-19  21:50
  8. 2017. január 20. 19:15485.

    Mokas lehetett ez a nagy ust, amiben furodtetek, meg alagyujtottatok magatoknak. :)


    Biztos nem sima vaslemezbol volt, azt megette volna rozsda. Nemesacel, v horganyzott vaslemez lehetett.

    előzmény:
    galile (481)
    2017-01-20  04:28
  9. 2017. január 20. 08:57484.

    Ááá, egyszer megnézte közelebbről, megszaglászta, azután otthagyta. Nem kedveli a francia konyhát.

    előzmény:
    galile (483)
    2017-01-20  06:43
  10. 2017. január 20. 06:43483.

    Lehet a macskát kéne kérdezni.. :))


    Anyuéknak volt egy kutyája, aki rászokott a békákra...Valami méreganyag lehet bennük, mert utána valamiféle rohama volt, de újra ha talált, megint megette...

    előzmény:
    Ardian05 (482)
    2017-01-20  06:09
  11. 2017. január 20. 06:09482.

    Hát-hát... ha úgy adódik, igen, de tegnap pl. egy sávban úsztam egy őrülttel, aki 2 órán át pillangózott.


    Nekünk is volt egy kerti tó kísérletünk. Késő ősszel lett kiásva, a medence kialakítva, lefóliázva, de tavasszal terveztük befejezni (nüövények, beültetés, stb.). De mire oda jutottuk volna, sikerült felfedezni az árnyoldalait. Azt hittem, jó ötlet, hogy az ereszcsatornából belevezetjük a vizet, mert természetes vízutánpótlást kap. Valójában minden szemetet, falevélt belemosott az eső, ezért elég koszos volt a víz, hiába bizonygatta a férjem, hogy majd "beáll". Szúnyogok is lettek, rengeteg (az évben korán meleg lett). Egy pozitívum volt benne, hogy fogalmam sincs honnan, de beköltözött egy béka, így lett lakója... a macskánk imádott vele farkasszemet nézni :-) Végül visszatemettük az egészet, a béka is elhagyott minket, nem tudom, hová költözött. :-)

    előzmény:
    sanyinak (471)
    2017-01-19  19:28
  12. 2017. január 20. 04:28481.

    Az első medence -még a felfújhatós peremű-ezt is szerették. :)


    http://gallery.site.hu/d/9386929-2/Kep_1332.jpg


    Én nagypapám nagyon szeretett úszni. Két lánya született, mindkettő fél a vízben. (Úszás kizárva.) Aztán született három lányunokája, és hogy elkerülje a hasonló sorsot, felvásárolt egy csomó vaslemezt (ha jól tudom buszbontóból), a kert végében összehegesztett egy 2*4 m-es négyzetet, 1,2 m magasat, és ez lett a medencénk. Mivel a telek lejtős,  a medence téglafalon állt egyik oldalon, és alá lehetett gyújtani. (1 hektáros föld veszi körül a házukat, a benne termő kukoricaszár és csuta volt a fűtőanyag. Mamáék minden hétvégére megtöltötték a medencét friss vízzel, és a reggeli első feladat az volt, hogy 28-30 fokosra fűtötték a vizet, aztán megmértük a kacsás hőmérővel, és mehettünk fürdeni..Esténként a felnőttek fürödtek 40 fokos vízben egy-egy pohár borral, beszélgetve, de oda nekünk már csak nagy ritkán és nagyon rövid ideig volt bejárásunk. Hétvége előtt pedig le lett engedve a víz, de úgy, hogy régi, kilyukasztgatott ereszcsatorna hálózat vezetett végig a lejtős kerten, így nem veszett el a víz. :))


    Amikor elkezdtem az utánajárást, hogyan lehetne hasonlónk, mert a telkünk nekünk is adott hozzá, mindenki hülyének nézett...Egy bádogos, aki kétszemélyes kádakat csinált még meghallgatott, de amikor elárultam, hogy alá is szeretnék gyújtani, ő is jobbnak látta ha elkerül nagy ívben...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (474)
    2017-01-19  19:57
  13. 2017. január 20. 04:08480.

    Eltűnt amit írtam...hogy az a..


    Szóval volt medencénk, a gyerekek imádták amíg kicsik voltak, megszerették a vizet, a háromból kettő stabilan úszik, a harmadik is alakul. Én egy csomót bosszankodtam miatta, mert egyik gyerek asztmás, másik gyerek ekcémára hajlamos érzékeny bőrű, a klórtartalom minimálisra csökkentése alap volt, így a komolyabb homokszűrő mellett uv fertőtlenítővel tartottam tisztán a vizet. Volt fatüzeléses átfolyós melegítőnk, ami pár fokot melegített a vízen. Mindenesetre még ez is egyszerűbb volt, mint rendszeresen lejárni a strandra három kicsi gyerekkel...Azért megkönnyebbülés volt eladni, mire akkorára nőttek, hogy a napi szinten tóra járás sima ügy lett. (Közel lakunk a Velencei tóhoz, jó időben nyártól őszig rendszeresen járunk fürdeni. Főleg esténként 1-2 órára.)


     


     

    előzmény:
    sanyinak (475)
    2017-01-19  20:04
  14. 2017. január 19. 21:50479.

    Na, azért a "gyerekcsinálás" nem említhető ezzel egy lapon. Azt az emberek többsége nem bánja meg, a nehézségek ellenére sem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (465)
    2017-01-19  15:36
  15. 2017. január 19. 21:43478.

    a  fix medencére értettem, hogy a mi éghajlatunkon nem kifizetődő,nem vagyunk mi Florida.


    A mobilmedence más téma, az nyilván olcsóbb és jobban kihasználható.


    Egyébként nálunk is szoktak pancsolni a kicsik a kertben ,a ház közös felfújható medencéjében( 9000 ft volt 6 családra)

    előzmény:
    évi* (477)
    2017-01-19  21:11
  16. 2017. január 19. 21:11477.

    Májusban felállítjuk, augusztus végén elbontjuk: 2-2 órás jelenet. Nem nagy varázslat. Jó, ez nem uszoda méretű.

    előzmény:
    elsi1 (472)
    2017-01-19  19:46

Címlap

top