Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Családi ház vagy spórolás?

Tinúviel
Létrehozva: 2016. október 1. 15:28

A helyzetünk röviden: átlagos fiatal pár vagyunk, nulla szülői segítséggel, önerőből próbálunk meg boldogulni az életben. 


Egy ideje külföldön élünk, azért jöttünk ki, hogy otthon vehessünk egy családi házat. Ha minden jól megy, nemsokára meglesz rá a pénz javarésze, aztán szeretnénk hazamenni, elméletben normális fizuért el tudunk majd helyezkedni, és a közeljövőben némi hitellel megpótolva vehetünk egy kertes családi házat.


Ez volt az álmunk, ezért dolgoztunk, ezért jöttünk ki. Spórolunk, nem élünk nagy lábon, nincs sokmilliós kocsink, nem járunk a Kanári-szigetekre nyaralni, nincs plazma TV-nk, mert a házra gyűjtünk.


Az utóbbi időben viszont kicsit elbizonytalanodtunk. Ha családi házat veszünk, ahhoz kell majd még némi hitel, illetve biztos kell felújításra is költeni a jövőben. Ezesetben valószínűleg csak minimálisan tudunk spórolni, és nem fogunk tudni félrerakni egy kis kezdőtőkét a gyerekeinknek.


Csakhogy tudjuk, mivel jár a nulláról indulni, meggebedni, suli mellett két helyen dolgozni, elhagyni az országunkat, szenvedni és kimerülni azért, hogy előre jusson az ember. Nem, nem érezzük úgy, hogy ez olyan jellemformáló lenne, mi is szívesen járnánk néha nyaralni, vagy vennénk ezt-azt...


Ha csak egy olcsóbb lakást vennénk, akkor valószínűleg rendesen félre tudnánk tenni, 4-5 év múlva hitelre venni egy kis lakást, kiadni és abból fizetni a lakbért, mellette is spórolhatnánk. Akkor mire a gyerekeink felnőnek, eladhatnánk a lakást és lenne egy kis tőkéjük, hogy nekik már ne kelljen kényzerből külföldre menniük vagy éjszakázniuk suli mellett és későbbre halasztani a gyerekvállalást anyagiak miatt.


Igen, ez a rész még elég elméleti, sok minden történhet 20-25 év alatt, de az alapdöntést most kell meghozni. Önzőnek érezném magam, ha nem tennénk félre a leendő gyerekeinknek, miközben tudjuk, milyen nehéz önerőből elindulni, de közben fáj lemondani a nagy álmukról, a családi házról. 


Ti melyiket választanátok?


 

  1. 2017. január 19. 20:51476.

    Én pldrága bútorra nem költenék, mert egyrészt ovis fiú mellett hamar amortizálódik.


    Másrészt nem szeretem a múzeumlakásokat, ahol vigyázni kell minden lépésre,  a bútorok  azér vannak,hogy használjuk őket, a kanapén heveredjünk el, az asztalra tegyük fel  alábunkat.

    előzmény:
    sanyinak (475)
    2017-01-19  20:04
  2. 2017. január 19. 20:04475.

    Uszoto nincsen :)


    Vagy medence fertotlenito, algaolo, stb. szerekkel, vagy kerti to nylonboritassal halacskakkal, szunyogokkal.


    Amikor vettuk a hazat, nekunk is volt kisebb uvegszalas medencenk telepitve, de kiastam, mert nem lattam ertelmet. Ucsorogni a kadban is lehet...

    előzmény:
    galile (473)
    2017-01-19  19:50
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 19:57474.

    anno leányfalun úgy csinálta meg a nagyapám, hogy egy ciszternába folyt a járdáról is


    és egy higanykapcsolós szivattyú automatic kispiccelte a sziklakerbe ha tele lett


     

    előzmény:
    galile (473)
    2017-01-19  19:50
  4. 2017. január 19. 19:50473.

    Erre nem is gondoltam -nálunk is le kell fedni az esővízgyűjtőt :)..Már le is beszéltél az úszótóról....:)))

    előzmény:
    sanyinak (470)
    2017-01-19  19:24
  5. 2017. január 19. 19:46472.

    Medence uaz mint  a kert, sőt, még kevésbé,a mi éghajlatunkon mondjuk 3-4 hónapig lehet használni.


    Nem Floridában élünk...


    Persze, akinek fedett uszodája van....

    előzmény:
    sanyinak (471)
    2017-01-19  19:28
  6. 2017. január 19. 19:28471.

    Az uszodanak mas a hangulata. Ott van mit nezni :) es vannak motivalo sporttarsak is, akukkel fel lehet venni a versenyt. 


    Egymagamban ide-oda (vagy netan egy helyben) uszkalni unalmas dolog.

    előzmény:
    Ardian05 (464)
    2017-01-19  15:35
  7. 2017. január 19. 19:24470.

    Sok lenne a szunyog. :)


    Ha nem fefem le az esovizgyujto tartalyt, mar abba is szaporodnak a szunyogok.

    előzmény:
    galile (437)
    2017-01-19  14:25
  8. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 15:52469.

    pont sokat agyaltam a rengeteg medencébe fulladt gyerek miatt


    hogy scooter ből kellene csinálni egy medence mentőrobotot


    érzékeli a vergődést és alámegy kidob egy felfújódó matracot


     

    előzmény:
    cabron (467)
    2017-01-19  15:42
  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 15:46468.

    Teljesítmény = 60m3 /h; /230V/, Öntöttvas házas szivattyú, belső korrózióvédelemmel ellátva...........................................290.000.- Ft


    előzmény:
    Ardian05 (464)
    2017-01-19  15:35
  10. 2017. január 19. 15:42467.

    Régen sokat úsztam és szerettem vizekben pancsikolni. Már egy jó ideje nincs a vágyaim között, hogy vízpart, strand. Fene tudja, az ember változik.


    A bringát viszont nehéz kiszedni alólam. Na, arra is költök. Pont idén költöttem egy húszast a 8 éves bringámra (teljes generál), ami akkor volt 80 rugó.

    előzmény:
    Ardian05 (464)
    2017-01-19  15:35
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 15:39466.

    3 m hosszúban is úszhatsz mint a güzü


    ellenáramoltató kell bel

    előzmény:
    Ardian05 (464)
    2017-01-19  15:35
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 15:36465.

    Sok ember nagy   tettvággyal ment ki agglomerációba, hogy na akkor ő kertészkedik, aztán ,mint a kiscsoportos ovis, ráuntak,nem mértékfel a helyzetet stb és egy idő után nem találták.

    idézet:
    elsi1 (463)
    2017-01-19 15:32:39

    pont ennyi ésszel mennek neki a gyerekcsinálásnak is


    és?


    majd valami lesz

    előzmény:
    elsi1 (463)
    2017-01-19  15:32
  13. 2017. január 19. 15:35464.

    Hú, hát most muszáj bekapcsolódnom: ha választhatnék vmi luxust az életembe, biztos a medence lenne az első. De én rendeset szeretnék, legalább 15-25 métereset, ahol úszni is lehet, mert mi nagy vízimádók vagyunk. Épp most szedem a sátorfámat, mert a lánykámnak szinkonúszás edzése lesz, én meg addig lenyomok 3 km-t a mellette lévő sávban. De tudnám értékelni, ha nem lenne tülkekedés. :-)

    előzmény:
    cabron (462)
    2017-01-19  15:29
  14. 2017. január 19. 15:32463.

    Sok ember nagy   tettvággyal ment ki agglomerációba, hogy na akkor ő kertészkedik, aztán ,mint a kiscsoportos ovis, ráuntak,nem mértékfel a helyzetet stb és egy idő után nem találták.

    előzmény:
    évi* (445)
    2017-01-19  14:43
  15. 2017. január 19. 15:29462.

    Amiről Évi is beszél, 40-50 ezer. Azért ez nem akkora összeg, hogy ne lehetne bárkinek kigazdálkodni, ha az ember nagyon szeretné, de nem kell.


    Mi a kényelmet szeretjük. Legyen kva jó matrac, párna, paplan, babzsákfotel stb. Ilyesmire költünk. Medence nem kell. :)

    előzmény:
    feleselek (460)
    2017-01-19  15:22
  16. 2017. január 19. 15:23461.

    Nem, tényleg nem.

    előzmény:
    évi* (455)
    2017-01-19  15:10
  17. 2017. január 19. 15:22460.

    Én vízimádó vagyok, élvezném. Családdal, gyerekekkel még inkább!


    Tudom, hogy mindenki mást szeret, pl. van, aki a kutyákat, a hegyeket, vagy a síelést - na ezeket meg én nem preferálom. Mindenkinek a saját (és családi) szükségleteihez kell igazítania az otthonát, az életmódját. Ha nektek nem kell, mert nem használnátok, nem szeretitek, akkor fölösleges. 

    előzmény:
    cabron (454)
    2017-01-19  15:05
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 15:22459.

    most irta a haver, hogy a dolgozója milyen könnyen örökölt


    ovis gyereke influenzás lett


    átpasszolták a 76 éves mamához vigyázzon rá


    a mama elkapta és már le is húzták róla a patkót


     

    előzmény:
    cabron (454)
    2017-01-19  15:05
  19. 2017. január 19. 15:18458.

    Medence és medence között is van különbség. Nem csak az uszodákhoz hasonló, feszített víztükrű "luxus" medencék léteznek, hanem a szupermarketekben baráti árakon kapható "mobil" medencék is. Ezek arra tökéletesek, hogy kirakják a kertbe, és beleülhet pancsolni a család, vagy a gyerekek 1-2 pajtival. Ez nem hogy olcsóbb, mint a strand, hanem kényelmesebb is (nem fújja a cigifüstöt az arcomba a szomszéd pokrócról senki, nem kell "közösködnöm" olyanokkal, akiktől felfordul a gyomrom...)


    Na, ezt pl. nem bánnám, ha valamikor a jövőben megadatna nekem. 


     

    előzmény:
    évi* (453)
    2017-01-19  14:58
  20. 2017. január 19. 15:16457.

    Jól van, 3 gyerek mellett persze, hogy kell medence. Férjtől és tőlem ott rohadhatna meg benne a víz. :) Van nekünk miről gondoskodni épp elég.


    Kutyákat úgyis el kell vinni a folyóra, max. csobbanunk egyet mi is, ha kedvünk van.


     

    előzmény:
    évi* (453)
    2017-01-19  14:58
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 15:12456.

    azéé nem rossz ha van és mellé télire tökáztató is


    persze nekem is jobb hogy nem az énköltségemen megy

    előzmény:
    cabron (454)
    2017-01-19  15:05
  22. 2017. január 19. 15:10455.

    Az olcsóbb fajta puhafalú sem érdekel? :-) Most nem rábeszélni akarlak, de úgy szeretjük...

    előzmény:
    cabron (454)
    2017-01-19  15:05
  23. 2017. január 19. 15:05454.

    Figyi, nem tudom. Nem érdekel a medence. Ha kőgazdag lennék, lehet, hogy lenne, meg ember is hozzá, aki takarítja, csak mert néha biztos jó belecsobbanni 2 percre. Na, ezért nem kéne a szükségeseken felül túl sok pénz. :) Az ember elkezdené hülyeségekre költeni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (451)
    2017-01-19  14:55
  24. 2017. január 19. 14:58453.

    Nálunk nyári szünetben éjjel-nappal a medencében lógnak a kölkök. Ennyit nem lehetne strandra járni. Amúgy megy egy alkalom strandbelépő 5-ünknek kb. 12.000 Ft,  és ebben nincs egy fagyi sem.


    40 ezer volt a medence, 3 éve használjuk. 3 ezerből feltöltöm, ezt 1x szoktuk cserélni nyaranta + a vegyszer  + áram a vízforgatónak. Sok macera nincs vele. Letakarva tartjuk, így alig kerül bele halásznivaló.

    előzmény:
    cabron (444)
    2017-01-19  14:40
  25. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 14:58452.

    Így van. Ha majd bedöglik a tv, akkor mi is veszünk egy ilyesmit, oszt annyi.


    Ismerős vett egy infrás szemeteskukát, 50 literes, 30 rugó. Na, ezt meg minek?

    idézet:
    cabron (449)
    2017-01-19 14:51:21

    mee bolond és ilyesmi tetszik neki

    előzmény:
    cabron (449)
    2017-01-19  14:51

Címlap

top