Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Családi ház vagy spórolás?

Tinúviel
Létrehozva: 2016. október 1. 15:28

A helyzetünk röviden: átlagos fiatal pár vagyunk, nulla szülői segítséggel, önerőből próbálunk meg boldogulni az életben. 


Egy ideje külföldön élünk, azért jöttünk ki, hogy otthon vehessünk egy családi házat. Ha minden jól megy, nemsokára meglesz rá a pénz javarésze, aztán szeretnénk hazamenni, elméletben normális fizuért el tudunk majd helyezkedni, és a közeljövőben némi hitellel megpótolva vehetünk egy kertes családi házat.


Ez volt az álmunk, ezért dolgoztunk, ezért jöttünk ki. Spórolunk, nem élünk nagy lábon, nincs sokmilliós kocsink, nem járunk a Kanári-szigetekre nyaralni, nincs plazma TV-nk, mert a házra gyűjtünk.


Az utóbbi időben viszont kicsit elbizonytalanodtunk. Ha családi házat veszünk, ahhoz kell majd még némi hitel, illetve biztos kell felújításra is költeni a jövőben. Ezesetben valószínűleg csak minimálisan tudunk spórolni, és nem fogunk tudni félrerakni egy kis kezdőtőkét a gyerekeinknek.


Csakhogy tudjuk, mivel jár a nulláról indulni, meggebedni, suli mellett két helyen dolgozni, elhagyni az országunkat, szenvedni és kimerülni azért, hogy előre jusson az ember. Nem, nem érezzük úgy, hogy ez olyan jellemformáló lenne, mi is szívesen járnánk néha nyaralni, vagy vennénk ezt-azt...


Ha csak egy olcsóbb lakást vennénk, akkor valószínűleg rendesen félre tudnánk tenni, 4-5 év múlva hitelre venni egy kis lakást, kiadni és abból fizetni a lakbért, mellette is spórolhatnánk. Akkor mire a gyerekeink felnőnek, eladhatnánk a lakást és lenne egy kis tőkéjük, hogy nekik már ne kelljen kényzerből külföldre menniük vagy éjszakázniuk suli mellett és későbbre halasztani a gyerekvállalást anyagiak miatt.


Igen, ez a rész még elég elméleti, sok minden történhet 20-25 év alatt, de az alapdöntést most kell meghozni. Önzőnek érezném magam, ha nem tennénk félre a leendő gyerekeinknek, miközben tudjuk, milyen nehéz önerőből elindulni, de közben fáj lemondani a nagy álmukról, a családi házról. 


Ti melyiket választanátok?


 

  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 13:58426.

    80ezerért én se vettem meg a tesla, de 25ért miért ne, annyiért hitvány benzines van


    kiborítottás a tárjuk ki az ablakot a konyhában

    előzmény:
    galile (420)
    2017-01-19  13:42
  2. 2017. január 19. 13:56425.

    Én sem értem a lekövezett kerteket. Amikor házat kerestünk, megnéztük Dunakeszit is, bár nem igazán akartunk kimenni Bp-ről. Volt egy ház, ahol kérdeztem, hogy na és a kert hol van? Megmutatta a kocsibeállót, hogy ott a fű a betonkockák közt. Na köszi...

    előzmény:
    feleselek (424)
    2017-01-19  13:51
  3. 2017. január 19. 13:51424.

    Épp tegnap olvastam valahol egy tetőkertes lakásokról szóló cikket. Igaz, hogy mindegyik példa külföldi volt, meg a luxus apartmanokat mutatták be, de szerintem tök jó lenne, ha pl. Bp.-en is lennének tetőkertek. Nemcsak az új építésű vagy a luxus kategóriájú pecóknál (loft?), hanem az átlagos felső emeleti lakásoknál is. Ahol a ház adottságai ezt megengedik, ott ki kellene használni ezt a lehetőséget. 


    Úgy tudom, hogy társasházak pályázhatnak ún. virágosítási programra. Ez általában a nagy belső udvarokra, függőfolyosókra jelenti dísznövények, esetleg - ahol az adottságok megvannak hozzá - kerti padok, gyerekeknek mini játszótér, stb. telepítését. De ki tudja, lehet, hogy beleférne még a tetőkertesítés is. Ott annyi a bibi, hogy a tetőkertet csak azok a lakók élvezhetik, akiknek oda nyílik az erkélyajtó, a közös udvart meg mindenki. 


    Az, hogy mennyire élhető egy város(rész), a lakókon is múlik. Kertes övezetekben is láttam már rengeteg elhanyagolt portát, benőve gazzal, széthajigált lomokkal, stb., de amit még kevésbé értek: nagy részben lekövezve, sóderrel leszórva, kis kockákban díszgyep, egy-két csenevész bokor oszt' annyi. Az ilyennek minek kertes ház?

    előzmény:
    elsi1 (373)
    2017-01-19  10:43
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 13:50423.

    az első gondolatodban van benne miért nem vidéken vesznek házat, mééé pestet erőltetik sokan


    én is mindig belekalkulálom az írásaidba, hogy rahedli ember van annyian mint ti


    zöme a családjával is utálkozva van


    tréé kéróban kis pénzből élnek és várják a bkv


     


    én azért nagyon meggondolm, hogy mit érdemes a kéróba tenni


    minap mondtam pont a csillagosnak


    a havernál 10rongyos kapcsoló locsol automata


    a szomszédjában 3 milcsis öntözőrendszer


    én így állok a dolgokhoz


    nem úgy hogy ha szomszéd vesz valamit, futok és veszek én is


     


     


     

    előzmény:
    galile (419)
    2017-01-19  13:33
  5. 2017. január 19. 13:49422.

    Erről már itt is sok szó eset, hogy nagyon rossz irány máshoz viszonyítani a helyzetedet, pont azért, amit írtál, hogy mindig van nagyobb szemétdomb. Nekem attól nem lesz kevesebb, hogy másnak több van, és az én szempontomból az is mindegy, hogy dolgozott érte, vagy örökölte, nyerte...

    előzmény:
    galile (419)
    2017-01-19  13:33
  6. 2017. január 19. 13:42421.

    Ezzel mi is így vagyunk. :-)

    előzmény:
    galile (410)
    2017-01-19  12:59
  7. 2017. január 19. 13:42420.

    A házba minél kevesebb elektronikát akarok. Télikert (ami a kinti folyosó befedve) szuper megoldás. :)


    Teljesen elektromos kocsit majd lelkesen veszünk, ha bőven lesz vidéken is hely, ahol megtölthetjük, javul a technika, hogy többet lehessen menni vele, meg persze lemegy annyira az ára, hogy elérhető legyen az átlagosabb embereknek is.


    (Mert most hibridünk van és nagyon szeretjük, de majd ha ez is betöltötte a tizenx évét és úgy működik mint az elődje, akkor mondhatjuk, hogy jó döntés volt....)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (418)
    2017-01-19  13:31
  8. 2017. január 19. 13:33419.

    De ott nem lennénk, mert nem lenne annyi munka, márpedig mi munkából élünk...Ezért jöttünk el Tolna megyéből, és ezért költöztek fel a nyáron a húgomék is.. Bárhova megyünk a világban, mindenhol a magunk helyzetét a körülöttünk levőkéhez viszonyítjuk, ezért nem irigyellek se Téged, sem más külföldre költözöttet, mert ha Te puccos környékre költözöl, a saját helyzetedet nem az enyémhez, hanem a szomszédéhoz fogod viszonyítani...és mindig van nagyobb szemétdomb...


    És emiatt rosszak nagyon a közösségi oldalak is, mert a saját helyzetedet egy kiszínezett, beállított képhez viszonyítod...Mert amiket én is sokszor írok, olyan idillinek tűnik, de amikor reggel csörög az óra és kezdődik az első műszak, hogy mindenki elinduljon -és eljusson ahova mennie kell, mindene meglegyen, aztán a második a munkával, a harmadik a háztartás, a negyedik a fuvarozás, az igazán hétköznapi...Vagy amikor az ötfős családból fele épp a hányós-fosós vírussal küzd, és még a szobacica is úgy dönt, hogy a tiszta ruhás kosárba kell pisilnie, a ház meg közben szalad, arról nem készül fénykép, csak a szép mosolygós pillanatokról...és bőven folytathatnám, mert annyi oldala van mindennek...Néha olyan szépnek látszik minden, hogy tisztára meghatódom, hogy milyen szerencsés vagyok, máskor meg úgy érzem, hogy na ne, ez biztosan velünk történik? Ilyen nincs, elég volt...Egyszerűen zajlik az élet...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (416)
    2017-01-19  13:17
  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 13:31418.

    Tudom  miről beszélsz, csak olyanok az  ajánlásaid, mintha megnéznéd google-ba, gondosan utánajárva, hogy mi a legtökéletesebb, legdrágább  megoldás egy problémára, ami valóban jó lehet, csak vicces árért.


    Priusunk van -hét személyes-, nem okádja a füstöt, mert az fontos volt, hogy ha már sokan megyünk, minél kevesebbet szennyezzük a környezetet.

    idézet:
    galile (417)
    2017-01-19 13:19:26

    én folyamarosan tanulom nézem a világ merre jár, mert érdekel és amit lehet használok belőle


    az a szellőző amit mondtam, nem ökörérték 140 körül van és azzal nincs az utca fűtve


    okádja a "füstöt" minden diesel és benzénes gázos..


    oké nekem lehet kicsit fontos a környezetvédés


    de másra nem kell költenem


     

    előzmény:
    galile (417)
    2017-01-19  13:19
  10. 2017. január 19. 13:19417.

    Tudom  miről beszélsz, csak olyanok az  ajánlásaid, mintha megnéznéd google-ba, gondosan utánajárva, hogy mi a legtökéletesebb, legdrágább  megoldás egy problémára, ami valóban jó lehet, csak vicces árért.


    Priusunk van -hét személyes-, nem okádja a füstöt, mert az fontos volt, hogy ha már sokan megyünk, minél kevesebbet szennyezzük a környezetet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (413)
    2017-01-19  13:11
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 13:17416.

    oké egy kicsit nem gondoltam át


    tényleg szép a falud, látszik a pénz benne


    de mondjuk miskolc irányába, olyan távol pesttől lehet csak ti lennétek a pénzesek a faluban


     

    előzmény:
    galile (414)
    2017-01-19  13:12
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 13:13415.

    meg raknál egy csomó napelemet ami csinálná a pénzt


    szóval a sok pénz az nagyon megváltoztatja, hogy mi kell


     

    előzmény:
    cabron (411)
    2017-01-19  12:59
  13. 2017. január 19. 13:12414.

    Az őslakosok jelentős része kimondottan jómódú az örökölt ingatlanok, földek miatt. Ez egy zárt, gazdag, dolgos község volt mindig. Aztán vannak a "gyüttmentek", mind mi is,  a fiatal idealista nagycsaládosok, akik egy kisebb panel összegéből felújítandó, vagy kis költségvetéssel felújított házikót vettek. Általában a helyi -átlagos, dolgos- fiatalok  újonnan épített szép házban laknak. (A hatalmas telkeken, a szülők kertjét megosztva, stb...) A letelepültek között arányaiban több a diplomás, így szépen lassan újulnak, bővülnek, szépülnek a kicsi házak is, ez utóbbi réteg pénzének a nagy részét a gyerekekre költi.... Persze kivéltelek bőven vannak. :)


    Ennyit a helyi demográfiáról. :))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (409)
    2017-01-19  12:58
  14. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 13:11413.

    én is az idén veszem magamnak használni az életem első új kocsiját, mert kaptam rá 10ezer dollár adókedvezményt és nem okád füstöt


     

    előzmény:
    galile (410)
    2017-01-19  12:59
  15. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 13:05412.

    Alig haladja meg az éves fűtési költségünk a 100 eft-ot, így minden szívfájdalom nélkül szellőztetek...Ráadásul a fűtetlen "télikert" az egyik oldal, télen elsősorban oda szellőztetek...

    idézet:
    galile (407)
    2017-01-19 12:53:46

    de ugye érted miről beszélek?


    én utálom a pazarlást, imádom a modern technika, utálom a föld fölösleges szennyezését


    nem azért megyek ökoházba, mert nem tudnám a kox vagy a fűtőolaj árát kifizetni, nem azért rendeltem tesla mert nem tudom tankolni a 3600as subaru a v8 mustang


    hanem, hogy minél kevesebbett szennyezzek

    előzmény:
    galile (407)
    2017-01-19  12:53
  16. 2017. január 19. 12:59411.

    Mi tudod mit csinálnánk? Kéró végleg befejezve, hitel kifizetve, napkollektorok, kútból vízvezetékezés, kerítések, kapuk atombiztosan, átgondolva még milyen állat lesz és mennyi, azoknak a helyei, egy terepjáró és annyi lóvé, hogy tutifix ne kelljen szopni, bármi is történjék, a többi meg hessapicsába. :)


    Nem kell nekem 1 mrd forint.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (397)
    2017-01-19  12:38
  17. 2017. január 19. 12:59410.

    Én is sajnálnám rá a pénzt, éppen így új autó se kell, meg az se zavar, ha használt ruhát, bútort veszek. De nekem is fontos, hogy tudjunk utazni a családdal és anélkül is, minden gyerek tudja csinálni, amit szeret...

    előzmény:
    évi* (405)
    2017-01-19  12:50
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 12:58409.

    A falu lakosságának vagyoni helyzetét tekintve, teljesen középkategória vagyunk. (Igaz a kimondottan szegény státuszból indultunk.)

    idézet:
    galile (402)
    2017-01-19 12:45:13

    az őslakosokra gondoltam


    mivel közel a pancsi és bp gondolom már oda is betelepültek vastagok is


     

    előzmény:
    galile (402)
    2017-01-19  12:45
  19. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 12:55408.

    Az hol van  ?

    idézet:
    évi* (401)
    2017-01-19 12:44:53

    beraktam a linket a házáról


     

    előzmény:
    évi* (401)
    2017-01-19  12:44
  20. 2017. január 19. 12:53407.

    Alig haladja meg az éves fűtési költségünk a 100 eft-ot, így minden szívfájdalom nélkül szellőztetek...Ráadásul a fűtetlen "télikert" az egyik oldal, télen elsősorban oda szellőztetek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (400)
    2017-01-19  12:44
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 12:53406.

    az a hejzet a kijelentésekkel kinek mi elég, mi nem kell


    hogy az nem igaz onnantól, hogy sok pénze lesz


    nem 10-20m örökség


    hanem mondjuk 976m a lotton


     

    idézet:
    ugyintezo.a (397)
    2017-01-19 12:38:45

    jól el helyzeteltem


    pont a spanyolok j ejrését és a szefárd zsidók ladino nyelve szerinti j ejtésről értekezem közben

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (397)
    2017-01-19  12:38
  22. 2017. január 19. 12:50405.

    Azok mi vagyunk akik inkább elutazzuk a házimozi árát is. ☺ 

    előzmény:
    cabron (393)
    2017-01-19  12:28
  23. 2017. január 19. 12:49404.

    Szemlőhegy

    előzmény:
    évi* (401)
    2017-01-19  12:44
  24. 2017. január 19. 12:48403.

    Nem  csak  bp-eik olvassák  a topikot, illetve meglepődnél,ha megtudnád, mennyi bp-i ismeri csak a saját lakókörnyékét, de sok ferencvárosinak mondjuk fogalma sincsen  pl Csillaghegyről.

    előzmény:
    buksi80 (399)
    2017-01-19  12:44
  25. 2017. január 19. 12:45402.

    A falu lakosságának vagyoni helyzetét tekintve, teljesen középkategória vagyunk. (Igaz a kimondottan szegény státuszból indultunk.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (358)
    2017-01-19  08:26

Címlap

top