Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Családi ház vagy spórolás?

Tinúviel
Létrehozva: 2016. október 1. 15:28

A helyzetünk röviden: átlagos fiatal pár vagyunk, nulla szülői segítséggel, önerőből próbálunk meg boldogulni az életben. 


Egy ideje külföldön élünk, azért jöttünk ki, hogy otthon vehessünk egy családi házat. Ha minden jól megy, nemsokára meglesz rá a pénz javarésze, aztán szeretnénk hazamenni, elméletben normális fizuért el tudunk majd helyezkedni, és a közeljövőben némi hitellel megpótolva vehetünk egy kertes családi házat.


Ez volt az álmunk, ezért dolgoztunk, ezért jöttünk ki. Spórolunk, nem élünk nagy lábon, nincs sokmilliós kocsink, nem járunk a Kanári-szigetekre nyaralni, nincs plazma TV-nk, mert a házra gyűjtünk.


Az utóbbi időben viszont kicsit elbizonytalanodtunk. Ha családi házat veszünk, ahhoz kell majd még némi hitel, illetve biztos kell felújításra is költeni a jövőben. Ezesetben valószínűleg csak minimálisan tudunk spórolni, és nem fogunk tudni félrerakni egy kis kezdőtőkét a gyerekeinknek.


Csakhogy tudjuk, mivel jár a nulláról indulni, meggebedni, suli mellett két helyen dolgozni, elhagyni az országunkat, szenvedni és kimerülni azért, hogy előre jusson az ember. Nem, nem érezzük úgy, hogy ez olyan jellemformáló lenne, mi is szívesen járnánk néha nyaralni, vagy vennénk ezt-azt...


Ha csak egy olcsóbb lakást vennénk, akkor valószínűleg rendesen félre tudnánk tenni, 4-5 év múlva hitelre venni egy kis lakást, kiadni és abból fizetni a lakbért, mellette is spórolhatnánk. Akkor mire a gyerekeink felnőnek, eladhatnánk a lakást és lenne egy kis tőkéjük, hogy nekik már ne kelljen kényzerből külföldre menniük vagy éjszakázniuk suli mellett és későbbre halasztani a gyerekvállalást anyagiak miatt.


Igen, ez a rész még elég elméleti, sok minden történhet 20-25 év alatt, de az alapdöntést most kell meghozni. Önzőnek érezném magam, ha nem tennénk félre a leendő gyerekeinknek, miközben tudjuk, milyen nehéz önerőből elindulni, de közben fáj lemondani a nagy álmukról, a családi házról. 


Ti melyiket választanátok?


 

  1. 2017. január 19. 11:12376.

    Mi az a luxus?


    Ez relatív. 5-en lakunk 100 nm-en. Ez luxus? Szerintem nem. Akik ugyanennyien laknak 40 nm-en, annak igen.

    előzmény:
    elsi1 (373)
    2017-01-19  10:43
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 10:59375.

    mit jelent neked a nagy luxus?


    ha valakinek van rá pénze mondjuk 100m akkor azért luxus mer nem jó neki a 20m lakás?


    pont a csillagoséknál van az hogy azt a baromi jó terület nagy részék a komcsik elbaszták panelgettónak


    az ő területük egy kis sziget, 2-300méterrel távolabb lehet venni 15ért panelt

    előzmény:
    elsi1 (373)
    2017-01-19  10:43
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 10:48374.

    Én is. Nem is utazok sehova dolgozni.


    Ettől függetlenül, ha valamiért Pestre kell mennem, vonatig kocsi, ez 15 km, aztán vonattal Pest. Zónázó vonat, 1 óra.


    Pesten belül meg amennyire lehet, gyalogolok. Kivéve, ha a légszennyezés kifejezetten durva. Ködös időben, nyáron dög melegben.


    Mondjuk évente 3 alkalomnál többet nem kell mennem, annyi meg simán kibírható.

    idézet:
    cabron (370)
    2017-01-19 10:11:10

    én is csípem a házakat, de az életvitelem miatt nem volt az jó nekem soha


    az a szerencse, mindig van kihez házba járnom hétvégéken ha nem vagyok elutazva, hiába van nagy teraszom, azért az nem kert


    az új kéróval is mióta tökölök, mert nagy terasz kell meg az is hogy nulla rezsis ökoház legyen és így egyben nem egyszerű


    az ingatlanos most ez tukmálja nagyon


    https://www.trulia.com/property/3219955537-250-S-End-Ave- 14AEF-New-York-NY-10280


     


     

    előzmény:
    cabron (370)
    2017-01-19  10:11
  4. 2017. január 19. 10:43373.

    Vidéken más a helyzet, főleg a kevésbé jól prosperáló vidékeken (É-Mo, Dél-Alföld stb)


    Én is tudok az Alföld kellős közepi kisvárosban olyan 15 milliós házat, hogy hápog és forog.


    Persze  vidéken is vannak drága helyek: Sopron, Győr, Szfehérvár.


    De Bp-en tényleg nagy luxus a jó helyen levő családi ház.


    Egyébként a lakást sem jelent teljes zöldmentességet: nálunk vannak virágok  a lakásban, az erkélyen, egy-két zöldség  nyáron, gyümölcs balkonban, a közös kert és több olyan családi házról tudok, hogy egész udvar lebetonozva vagy leszórva apró kővel és csak annyi kihagyva ami 2 tujának 2 rózsatőnek kell.


    De láttam már leparkettázott kertet is:))

    előzmény:
    Babyface83 (350)
    2017-01-19  02:27
  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 10:38372.

    Ez biztos többet hoz, mintha a 2 millát bakba teszed. :)

    idézet:
    cabron (368)
    2017-01-19 10:06:40

    matolcsi most a kicsalt 1000 millárdra fizet 2-3% között


    a kétmilkós napvillany meg csinál évi 240ezer kb


     

    előzmény:
    cabron (368)
    2017-01-19  10:06
  6. 2017. január 19. 10:16371.

    Ez igaz a vidékről bejárókra is.


    Pl. lakóhelyem esetében, ha valaki a Nyugati környékén talál állást, az 1 és negyed óra viszonylag kényelmes utazás 80 km-re. Kocsival csúcsidőben a duplája. 

    előzmény:
    buksi80 (369)
    2017-01-19  10:09
  7. 2017. január 19. 10:11370.

    Én is. Nem is utazok sehova dolgozni.


    Ettől függetlenül, ha valamiért Pestre kell mennem, vonatig kocsi, ez 15 km, aztán vonattal Pest. Zónázó vonat, 1 óra.


    Pesten belül meg amennyire lehet, gyalogolok. Kivéve, ha a légszennyezés kifejezetten durva. Ködös időben, nyáron dög melegben.


    Mondjuk évente 3 alkalomnál többet nem kell mennem, annyi meg simán kibírható.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (367)
    2017-01-19  09:57
  8. 2017. január 19. 10:09369.

    Van, de azért mikor valaki munkát vállal, szerintem azt is megnézi, hogy hova kell minden nap bejárnia. Én például ha állást keresek, Budát teljesen szanálom, mert elérhetetlen. Akár kocsival, akár tömegközlekedéssel. És bármennyire kínálnának több pénzt, nem éri meg a családi békét felrúgni. ;)

    előzmény:
    cabron (365)
    2017-01-19  09:50
  9. 2017. január 19. 10:06368.

    Ez biztos többet hoz, mintha a 2 millát bakba teszed. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (366)
    2017-01-19  09:51
  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 09:57367.

    Mindenképpen fos ennyit utazgatni, de ha már kell, akkor pl. a lakóhelyemről inkább tömegközlekedés, mint kocsi. Így értettem.

    idézet:
    cabron (364)
    2017-01-19 09:48:51

    én irtózom a tömegtől, inkább a kocsimban üldögélnék kényelmesen


    anno is a subway ugye 40 perc volt és akkor még asszem havi 40 dollár az unlimited bérlet, de béreltem 800ért parkolót az iroda alatt, mert annyira rühellem a tömeg


     

    előzmény:
    cabron (364)
    2017-01-19  09:48
  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 09:51366.

    a te eseted se alap


    neked ügyesen a ház pénzt csinál, nem csak viszi


     


    de azon elgondolkodtam, hogy sokaknak van tartalék pénze


    matolcsi a kamttal elintézte, hogy bankbak tartani ne legyen érdemes


    kicsalt tőlül 1000 milliárdot bagó kamatozású állampapirokra


    és valszeg pedig sok tudott volna abból a pénzből napvillanyt csináltatni


    ami hosszútávon pénzt csinál


    http://www.stabil-invest.hu/spd/0071/52-kW-os-komplett-na pelem-rendszer-kulcsrakesz


     

    előzmény:
    cabron (360)
    2017-01-19  08:57
  12. 2017. január 19. 09:50365.

    Persze, hogy attól függ.


    De Budapesten belül is van, aki másfél órát utazgat a munkahelyére. Akár kocsival, akár tömegközlekedve.

    előzmény:
    buksi80 (362)
    2017-01-19  09:41
  13. 2017. január 19. 09:48364.

    Mindenképpen fos ennyit utazgatni, de ha már kell, akkor pl. a lakóhelyemről inkább tömegközlekedés, mint kocsi. Így értettem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (361)
    2017-01-19  09:24
  14. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 09:41363.

    a kőgazdag háza ilyen


    http://www.portfolio.hu/short/lakas/ezzel_a_kecoval_te_le hetsz_buda_kiralya.242683.html


    nem olyan amiről itt szó van 


     

    előzmény:
    cabron (360)
    2017-01-19  08:57
  15. 2017. január 19. 09:41362.

    Ez persze attól függ ki hol lakik és merre dolgozik. ;) Nekünk jobban megéri kocsival járni, mert délpesten közlekedünk az M0 autóúton. Így alig 20 percet töltünk munkába járással. És annak ellenére, hogy nincs többszázezres fizunk egyikünknek sem, mégis van 2 kocsink. Igaz a kettő alig ér 500ezret, de nekünk így kényelmes. Tömegközlekedéssel 1-1 órát is utazhatnánk a munkahelyre, oda-vissza. Döntenünk kellett, melyik a jobb megoldás. ;)

    előzmény:
    cabron (359)
    2017-01-19  08:52
  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 09:24361.

    Igen, ez igaz.


    Ahol én lakom, ott tömegközlekedéssel gyors és kényelmes eljutni Pestre. Pesten belül meg amúgy is sokszor jobb a tömegközlekedést választani, mint autóval szopni.

    idézet:
    cabron (359)
    2017-01-19 08:52:08

    most mondta a rádióban a taxis diszpécser az egész város áll


    azért indulok el én is a csajoktól 5-6között, hogy ne legyen forgalom és megyek este 9


    hát nem tom


    vonat 30-40perc pestig és utána még bkv és ezt még vissza is


    kis ideig jártam ezzel, de a 40perc is bőven elég volt


    http://web.mta.info/nyct/service/7d.htm


     

    előzmény:
    cabron (359)
    2017-01-19  08:52
  17. 2017. január 19. 08:57360.

    Ezt akartam írni én is.


    Mi annyiért vettük és újítottuk fel a házunkat, amennyiért lehet kapni egy vidéki nagyvárosban, vagy Pesten egy, a miénknél kisebb alapterületű lakást.


    Ráadásul nekünk még gazdasági épületek is vannak, + bazi nagy porta hozzá, mert gazdálkodni akartunk.


    Hitelt kellett felvenni, de olcsóbb a törlesztő, mint ha ugyanezt bérelnénk (annál sokkal olcsóbb), vagy városi viszonylatban egy kisebb lakás bérlése.


    Szóval rohadtul nem igaz, hogy, aki házat vesz, a kőgazdag és/vagy felvágós.

    előzmény:
    galile (356)
    2017-01-19  08:10
  18. 2017. január 19. 08:52359.

    Igen, ez igaz.


    Ahol én lakom, ott tömegközlekedéssel gyors és kényelmes eljutni Pestre. Pesten belül meg amúgy is sokszor jobb a tömegközlekedést választani, mint autóval szopni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (358)
    2017-01-19  08:26
  19. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 08:26358.

    rajtadkívül még hány ember keres normálisan a faludban?


    az anyámék ugye 80-81ben amikor már nagy voltam kiköltöztek leányfalura 2 kocsival, nem is busszal kínlódva, de akkor is elég szar volt a bejárás, pedig alig volt forgalom


    de ma? akinek 7 anyja van az járjon reggel este 3 órát a dugóban


     


    az emberek a meló miatt is kényszerülnek pestre vagy a nyugati városokba


     

    előzmény:
    galile (356)
    2017-01-19  08:10
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 08:13357.

    nálatok dől a léé, így nem számít az energiaköltség


    én azért inkább beraknék egy ilyet


    http://www.helios.hu/ecovent/


     

    előzmény:
    galile (355)
    2017-01-19  07:58
  21. 2017. január 19. 08:10356.

    Éppen -újra- le akartam írni, hogy vidéken egy átlagos ház pont annyiba kerül, mint egy pesti panel. Nem a két véglet van, hogy új puccos ház, vagy apró lakás....Vannak gyönyörű nagy lakások méregdrágán, és egészen olcsó házikók vidéken...Mi '49-ben épült, komfort nélküli házzal kezdtük, először felújítottuk az eredeti alapterületet, aztán a tetőtér miatt ez lett belőle:


    http://gallery.site.hu/d/23507912-2/053_001.JPG


     


    Ez így ebben a sorrendben nem volt a legoptimálisabb döntés, amit elszúrtunk, hogy lakásból kiköltözve, egy gyerekkel nem láttunk a jövőbe, hogy bizony kicsi lesz a ház és nagy lesz a család......bár legalább tudtunk terjeszkedni.


     

    előzmény:
    Babyface83 (350)
    2017-01-19  02:27
  22. 2017. január 19. 07:58355.

    Pedig a gépészetet is ki lehet lopni...Ablak a konyha két oldalán, szellőztetés és kész. A sütik vanília-, a sülő kenyérillatánál meg nincs jobb parfüm -nekem- a lakásnak...:)))


    A konyha  a ház szíve nálunk, teljesen központi helyen, nyitottan...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (334)
    2017-01-18  15:09
  23. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 07:35354.

    túlvállalni magunkat, csak azért,hogy a szomszéd lássa


    hitelválság kapcsán elhangzott, hogy az vezetett oda, hogy mindenki egy számmal nagyobb lakást ,autót akart, mint amit megengedhetett volna magának


    a fontolva haladás híve vagyok, amikor egy pár fiatal, nincs gyerek, felesleges megahitelt venni házra,azért, hogy 5 szobában 2-en keringjenei


    persze, mindenki úgy koplalja végig az életét, ahogyan akarja


    én azt mondom, hitelt csak végszükség esetén, mert nem ez volt az első és nem is az utolsó hitelválság


    kíváncsi vagyok, mennyien fognak   Csokba bedőlni,

    idézet:
    elsi1 (349)
    2017-01-19 00:19:59

    a magyar hitelválság fő oka a sok nincstelennek a rengeteg szarul kereső gyereke egyszerűen nem tudott hol lakni


    és a bankok felelőtlenül kisbérű tömegeknek adtak hitelt egy elmaradott gazdaságú országban és a tömegek otthon nem tanulták meg, hogy gyereket csinálni csórón nem kéne


    ezért azok is csinálják rakásra és így dominósor meg van lökve


     

    előzmény:
    elsi1 (349)
    2017-01-19  00:19
  24. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 07:11353.

    Az a baj hogy igen..nekünk is amerikai konyhás a nappali és hiába van elszívó akkor is ha olyat sütök egy órát szellőztetek utána..de amúgy szeretem

    idézet:
    rockcica (335)
    2017-01-18 15:21:46

     tüzhely fölé rakott lárma csinálók nem alkalmask  annyi légköbméterekre

    előzmény:
    rockcica (335)
    2017-01-18  15:21
  25. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. január 19. 07:07352.

    Lehet, úgy jártak volna jobban...

    idézet:
    feleselek (329)
    2017-01-18 14:52:31

    azért ez nagy ajándék volt az államtól


    a legtöbb az apjától se kapott soha ilyet, aki pedig megcsinálta


    annyi így is a szegényember az országba


    de ha az ilyen potya kéró se lett volna, akkor földönfutó volna még jópár millió


     

    előzmény:
    feleselek (329)
    2017-01-18  14:52

Címlap

top