Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Családi ház vagy spórolás?
A helyzetünk röviden: átlagos fiatal pár vagyunk, nulla szülői segítséggel, önerőből próbálunk meg boldogulni az életben.
Egy ideje külföldön élünk, azért jöttünk ki, hogy otthon vehessünk egy családi házat. Ha minden jól megy, nemsokára meglesz rá a pénz javarésze, aztán szeretnénk hazamenni, elméletben normális fizuért el tudunk majd helyezkedni, és a közeljövőben némi hitellel megpótolva vehetünk egy kertes családi házat.
Ez volt az álmunk, ezért dolgoztunk, ezért jöttünk ki. Spórolunk, nem élünk nagy lábon, nincs sokmilliós kocsink, nem járunk a Kanári-szigetekre nyaralni, nincs plazma TV-nk, mert a házra gyűjtünk.
Az utóbbi időben viszont kicsit elbizonytalanodtunk. Ha családi házat veszünk, ahhoz kell majd még némi hitel, illetve biztos kell felújításra is költeni a jövőben. Ezesetben valószínűleg csak minimálisan tudunk spórolni, és nem fogunk tudni félrerakni egy kis kezdőtőkét a gyerekeinknek.
Csakhogy tudjuk, mivel jár a nulláról indulni, meggebedni, suli mellett két helyen dolgozni, elhagyni az országunkat, szenvedni és kimerülni azért, hogy előre jusson az ember. Nem, nem érezzük úgy, hogy ez olyan jellemformáló lenne, mi is szívesen járnánk néha nyaralni, vagy vennénk ezt-azt...
Ha csak egy olcsóbb lakást vennénk, akkor valószínűleg rendesen félre tudnánk tenni, 4-5 év múlva hitelre venni egy kis lakást, kiadni és abból fizetni a lakbért, mellette is spórolhatnánk. Akkor mire a gyerekeink felnőnek, eladhatnánk a lakást és lenne egy kis tőkéjük, hogy nekik már ne kelljen kényzerből külföldre menniük vagy éjszakázniuk suli mellett és későbbre halasztani a gyerekvállalást anyagiak miatt.
Igen, ez a rész még elég elméleti, sok minden történhet 20-25 év alatt, de az alapdöntést most kell meghozni. Önzőnek érezném magam, ha nem tennénk félre a leendő gyerekeinknek, miközben tudjuk, milyen nehéz önerőből elindulni, de közben fáj lemondani a nagy álmukról, a családi házról.
Ti melyiket választanátok?
de 3 éves pl már nem enegdünk ki egyedül udvarra,illetve két kisgyerek is veszélyesebb együtt,egymást űzik-üldözik, mint Tifanit a jeges Sajóba
Én írtam,hogy Bp-en ajó megközelíthetőség és a jó ár kizárja egymást, vidéken, kisebb helyen nincsenek akkora távolságok, nem tudnak az árak úgy diffeenciálódni
Ezzel én is így vagyok. Már hosszú ideje tanakodunk a takarítónőn, de engem nagyon zavarna, hogy ott tesz-vesz a cuccaink között.
Mi újépítésű társasházban (tégla, nem panel) laktunk, és annak ellenére, hogy kb korszerű volt szinte minden, a fűtésnek sokkal több költsége volt, mint itt, a házban. Szerintem ennek főleg az volt az oka, hogy olyan helyen volt a ház, azon belül a lakás (Duna mellett, ott amúgy is mindig hűvösebb van pár fokkal, nagyon szeles helyen és északra nézett), sok és hatalmas ablaka volt. A kilátás miatt ez marhajó volt, de rendesen hűtötte is a lakást. Plusz sima gázkazán volt.
Amikor elköltöztünk a házba, semmit nem kellett költeni korszerűsítésre, le volt rendesen szigetelve, újak a nyílászárók, kondenzációs gázkazán van padlófűtéssel, plusz ehhez még csináltattunk egy légfűtéses kandallót, és így mindent egybevéve jön ki úgy, hogy kb a negyede a fűtési költségünk annak, ami korábban volt a lakásban. De tény, hogy ezek mind elég speciális körülmények, na meg ha a kandallóépítés költségét is beleszámítjuk, akkor mindjárt máshogy néz ki az egész, mert az nyilván csak hosszú távon térül meg.
Ja és ez vidék, eleve sokkal nyomottabbak az árak, ráadásul kisvárosból költöztünk ki méginkább vidékre :)
Mi járt volna? Örökség?
Bp-en még van egy jópár házikó a miénken kívül. Olcsóbb és drágább kerületekben is. Mindenhol laknak emberek, akik megvették, örökölték, bérlik, vagy mittudomén, tehát a jelenség, mely szerint emberek házat vesznek, létezik. Valóban nem mindenki tud házat venni, de ugyanez elmondható a medencés luxusházról ugyanúgy, mint egy sima panelről is.
Úgy úgy, pároméknál is.... Nővérke mindent megkapott, dupla annyi lóvét mint amennyi járt volna, párom épphogy a ráeső részét anyucitól....úgy hogy mindig ő volt aki segített a családnak mindenben... Hát ő sem rajong a családjáért, pont mint te.
Cöcöcöcö. Ahogy kedves topiktárs belinkelte merre laksz, úgy az is világossá válik sokak számára, hogy az említett vidéki ház árának min. 3-szorosa lehet a te nem világvégi kis pecód. :) Ami tök jó, klassz lehet ott lakni, de nem mindenki tud laza 30 millás hitellel indítani egy családot. :(
Emlékszem, hogy írtad, hogy anno mikor vettétek, alacsonyan voltak az árak, tudom. ;)
Megfelelő helyen a 4-5 éves kiengedhető, de persze szemünk rajta, mert olyan okosságokat tudnak kitalálni.
Kertesház nem csak világvégén van. Miért van ez a beidegződés? Pont annyira megy el a HÉV a házunktól, mint a paneltől, és ezzel nem vagyunk egyedül.
budaörsön van munka is
és valami jólfizetöbe menne
Totálisan felügyelet nélkül nem lehet őket hagyni, az tény.
Valaki azt is írta, hogy Hatvan környékén 11 M egy családi ház. Ugyanaz Budaörsön mennyi?
Bizonyos kor alatt családi ház udvarán sem lehet egyedül a gyerek, többször hallottunk már kútba,medencébe esett gyerekről, vagy pl hogy kiszökött a kertkapun, mint legutóbb Sajószentpéteren
Persze fejlettségtől függ, de én teljesen egyedül órákra egy 3-4-5 évest sem engednék ki egyedül a családi ház udvarára sem
Gyerekek vs. kertes ház: számtalan előnye lehet a gyerekek szempontjából, az tény. Biztonságos játéktér a szabadban télen-nyáron. Ott garantáltan nem csapják el a kocsik, csak azokkal a gyerekekkel kerülhet kapcsolatba (pl. tesó, barátok), akiket a szülők beengednek, stb.
Viszont mi lesz a kamaszkorral? Amikor a gyerekek jobb szeretnek már házon kívül lenni, "bandázni", a suliban maradni egy sportfoglalkozásra vagy bulira, bemenni a városba moziba, bowlingozni, stb. És akkor tömegközlekedéssel este már nem tudnak hazamenni, a taxi drága, a fáradt-álmos szülők menjenek értük autóval?
Olyanokat is ismertem, akik pont beletrafáltak, a környéken nem volt egy kisgyermekes család sem. A két gyerkőc eljátszogatott a kertben, de időről időre unták egymás társaságát. Az ovi gyalog fél óra járásra volt onnan, arrafelé már laktak ismerősök meg volt játszótér is, de ha még kicsik a gyerekek, kíséret nélkül nem mehetnek.
Ha mindent annak rendelünk alá, hogy a gyereket X távolságra hordjuk-vigyük, ott legyünk velük, ameddig játszanak, stb., akkor az egy végeláthatatlan tortúra, szalad a konyha, nyafognak a gyerekek, hogy túl korán kell hazamenni, férjre alig marad idő - szóval egyszerre nem lehet két helyen lenni, na.
írja az elején, hogy mindjárt tud venni
Azt honnan tudod?
Férjem csepeli és ő is úgy volt vele, inkább egy bp-i lakás a városban mint egy ház Csepelen.
Vettünk egy 2 szobás lakást ,amíg nem volt gyerek , később amikor pici volt, elég is volt ennyi, nemrég beépítettük a tetőteret.
Van erkély,közös kert, ennyi épp elég.
most már van nekik vagy 30
Ismerek olyan testvéreket, ahol mindegyik csemete kapott/örökölt lakást, esetleg még autót is a felmenőktől és mégsem jó köztük a kapcsolat. Nagyjából azonos értékben, mégis irigyelnek dolgokat egymástól. Sokszor pénzben nem mérhető dolgokat. Szerencsésebb házasságot, ügyesebb gyereket, jobb munkát, jobb egészséget...
Távol van meg olyan szocio-milliő, amit jobb nem választani.
Hacsak nem lenne valami erős érzelmi motiváció (pl. idősödő szülők), én sem akarnék Mo-ra visszaköltözni, ha külföldön normálisan megélek, családalapítás előtt állok... Pláne nem akarnám, hogy a gyerekem ebben az iskolarendszerben tanuljon.
Nem tudom, mi a munkájuk, de valószínűleg 100 miskát nem fognak összegyűjteni. A 10 M reálisabb, sőt, talán az 5.
Nem tudnám elviselni, hogy idegen személy jöjjön be az otthonomba és nyúlkáljon a cuccainkhoz.
azért írtam, ha már mindenáron magyarban akar házat
keresse meg kinn a 100milliót és akkor tud venni házat és nem kell lekvárosat se enni
aki most külföldön keres nem rosszul
az minek akarná a kis pénzét mo elkölteni és feladni a jó jövedelmét?
ott dolgozva lehet elég pénze az álmai házára
de ha azt feladja, akkor magyar bérből mire jut?