Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogy oldjátok meg a vacsor

Bambino3
Létrehozva: 2016. szeptember 28. 12:46

Sziasztok! Ti hogyan szoktátok megoldani a vacsorákat hétköznap? Elég praktikus, már szinte logisztikus gondolkodásom van de valahogy nem jutnak eszembe ötletek.


 


Az a helyzet, hogy van egy 9 éves fiú és egy 5 éves lány. A fiú heti 3x2 órát vizilabdázik, tehát utána farkaséhes, a lány heti 3x táncol.


 


hétfő-szerda csúcsidőszak, ott 4-1/2 8-ig teljesen be vagyok táblázva (délutántól estig magyarul) kedd szabadnap, csütörtökön a lányom táncol, pénteken a fiam úszik. Már eleve mikor elhozom őket a suliból oviból nyervognak a kocsiban, hogy éhesek. Ilyenkor műzlit vagy gyümölcsöt kapnak. A fiamnak (búza, laktóz, tojásérzékenység) minden nap főznöm kell, reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna... és már kifogytam (iskolában nem kapja meg a speciális ételt).


 


Az utóbbi időben vagy rendeltem pl a teletáltól de gyorsan unalmas lett vagy vmi más gyors megoldás volt, de az baromi drága. Nem mindent ehet a fiam, mivel a szénhidrátra is figyelni kell (IR) és a lányom válogatós. Próbálok előre főzni de nem megy, mert másnap nem eszik meg. Amit lehet lefagyasztok, de néha még azt is nehezen tudják megvárni, mire hazaérünk és baromi sok étel nem fagyaszható meg véges a fagyasztó befogadóképessége is... mismás megoldások vannak amik nem is egészségesek és bazi drágák. Napi szinten 5-6 ezret hagyunk az aldiban és alig vettünk valamit és nincs melegétel... elegem van.


 


Próbáltam már, hogy pl hétfő főzeléknap, kedd csirke stb.... de az egyik ezt nem eszi a másik azt nem szereti, most nem kívánom stb...


 


Köszi előre is.

  1. 2016. szeptember 30. 08:2851.

    Egész más a helyzet, amikor valaki szabadon osztja be az idejét, mint amikor patentra ki van számítva estig szinte minden perce és azon belül mozoghat.


    Azért ezt a gyereknek is figyelembe kellene vennie és megtanulni alkalmazkodni. Itt nem fér bele a hatvahatféle kifogás, amiért éppen nem jó az aktuális kaja, amit anya nagy logisztikázások közepette elkészített.


     

    előzmény:
    Babyface83 (47)
    2016-09-29  19:00
  2. 2016. szeptember 29. 19:4350.

    Hááát, nem könnyű, az biztos...

    előzmény:
    Babyface83 (48)
    2016-09-29  19:06
  3. 2016. szeptember 29. 19:1349.

    Alapvetően sokan esznek valamilyen menzán, aminek a  tápanyag-, rost- és vitamintartalma, illetve az íze is mérföldekre van attól, amit ízletes és megfelelő ételnek lehet nevezni.


    Nálunk meleg vacsora gyakran van. Olyan ételek, melyek vacsorára valók, könnyűek, egészségesek, és nem igényel húsz percnél többet az elkészítésük. Ennyi időt eltölthet bárki szendvicskészítéssel is. 


    Nekünk fontos, hogy közösen üljünk asztalhoz így, esténként. 

    előzmény:
    Babyface83 (47)
    2016-09-29  19:00
  4. 2016. szeptember 29. 19:0648.

    Nálunk meg kezdettől fogva adott hasonló helyzet, és én már természetesnek veszem, de tényleg nagyon tud alkalmazkodni egy gyerek és sokmindent megcsinálni anya segítsége nélkül is, sőt, adott esetben segíteni anyának :) Jó, mondjuk az enyém még nem süt-főz, de pl takarít ezerrel :)

    előzmény:
    évi* (37)
    2016-09-29  08:09
  5. 2016. szeptember 29. 19:0047.

    Mi se állunk neki hatalmas főzőcskének, ha éppen nem jön be neki az aktuális kaja, de ha ilyen van, akkor kaphat egy melegszendvicset, vagy valami más, gyorsan összeüthetőt, amit szeret. Velem is előfordul, hogy épp nem kívánom azt a kaját, amit általában amugy megeszek, és sokszor én se enném meg szívesen a tegnapi kaját, és ilyenkor én se tömöm magamba erőszakkal.

    előzmény:
    cabron (33)
    2016-09-29  07:44
  6. 2016. szeptember 29. 18:4946.

    Inkább a meleg vacsora, mint minden áldott nap kenyeret enni valami "felvágottal". Ilyen unalmas kosztot ... 


    A "válogatósságról" meg eszem ágában nincs "lenevelni" egy gyereket. Joga van szeretni vagy nem szeretni egy ételt. Mi ez, a gulág? Azt hittem, egy szerető, elfogadó, családi otthon. 

    előzmény:
    nyugger (23)
    2016-09-28  21:54
  7. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. szeptember 29. 16:2045.


    Érdekes mikor azt mondják, hogy a "hazai" csak finom lehet. Hát nálam pont fordított a helyzet:nem igazán szeretem amit édesanyám főz. Nekem teljesen más az ízlésem. A menza kajákat (pedig volt egy pár az életemben) egytől egyig imádtam. Ott szinte mindent megettem. Otthon voltak olyanok amit nagyon nem. (főleg nagymamánál) Ma meg már úgy főzök, ahogy én szeretek. De gyerekemtől is elfogadom, ha azt mondja ez vagy az az oviban finomabb. Evvan.

    előzmény:
    ladybird65 (44)
    2016-09-29  15:34
  8. 2016. szeptember 29. 15:3444.

    Nagyjából egyetértek. Nálam rosszabb evő gyerek kevés volt a világon, pedig az én szüleimet aztán sok mindennel lehetne vádolni, csak azzal nem, hogy kényeztettek volna. Még az oviban is mindig ugyanazt mondták a szülőin, hogy én nagyon jó gyerek vagyok, szépen szavalok, énekelek, jól viselkedem, stb. csak épp enni nem szeretek...


    Otthon is ez volt. Pedig nem válogathattunk, és mégis válogatós voltam. Tudom, ellentmondás, de így van. Emlékszem, anyám egyszer-kétszer tömött meg székelykáposztával, amit sugárban hánytam a szőnyegre, így ezt a módszert abbahagyta. Nem nyomták le a torkomon az utált ételt. Viszont nem kaptam ebéd helyett mást, hideget sem. A fater csak annyit mondott: rendben leány, nem erőszak a disznótor. De ha nem eszel ebédet, este 6-ig ki ne nyisd a hűtőt, mert eltöröm a kezedet. Szóval még "helyettesítő" kaja sem volt, mégis inkább koplaltam, de akkor se ettem meg, amit nem szerettem. Viszont sokszor mennyei kaják helyett boldogan nassoltam száraz kiflit mustárral. Fogalmam sincs miért, de nagyon jólesett.


    Amikor elhelyezkedtem, negyed 5-ig dolgoztam, így befizettem ebédet. Azt mondták a szüleim, hogy éhen fogok halni, mert olyan válogatós vagyok, hogy nekem semmi nem lesz jó, ha az otthoni kaja se ízlett. De pont fordítva volt, mert istenien főztek, és olyan kajákat megettem, amit otthon soha. Szóval változik az ember, az ízlése is.


    Viszont a mai napig válogatós vagyok. Ha valamit nem szeretek, nem fogom megenni. De nem haltam éhen én sem, szóval NO PARA.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (43)
    2016-09-29  14:01
  9. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. szeptember 29. 14:0143.

    Miért kell ezen ennyire szomorkodni? Meg kitartásra buzdítani? 


    Úgy gondolom éhenhalni most a 21. században, egyetlen gyerek sem fog itt Mo-on. (természetesen tudom hogy vannak különlegesen szegény sorsok - de ettől most eltekintek)


    Majd eszik, ha éhes lesz. Akkor gáz, ha emiatt beteges. Illetve, ha anyu nemevés miatt tömi a chipset-csokit-ropit-mogyit.


    Ismertem rosszevő gyerekeket anno gyerekkoromban, és mégis túlélték, egészséges felnőtt lett belőlük. ;)


    Az evésre sztem nem kell rápörögni, egyen, ha jól esik, annyit amennyi jól esik. Túlzások nélkül.


    Nálunk nem kényszer az evés sose, nincs is kőbevésve, hogy a családnak este 6kor le kell ülni vacsorázni. Mindenki eszik, amikor éhes. És ha mondjuk gyerek a 4 katonából csak hármat eszik meg, akkor se történik semmi. Kipótolva viszont nincs nasival a főétkezés. Ha elég volt, akkor lehet menni, ha meg kell repeta, azt is szívesen adok. ;)

    előzmény:
    harghitaharghita (42)
    2016-09-29  11:37
  10. 2016. szeptember 29. 11:3742.

    Nagyon meg értelek ! Az én unokám sajnos nagyon rossz étkű és sokszor napokig nem hajlandó semmit meg enni .És ha azt mondod nincs más akkor örül hogy nem kell enni és kész . Rengeteget mozog, sportol de mindegy akkor sem eszik . Az óvodába is sokszor egész nap semmit nem evett . Nem kapót cukros leveket hogy arra fogjuk. Egyszerűen nem szeret enni. Ezért lett év vesztes mert nem volt meg a súlya nem volt elég magas. Úszik , fúdbalozik ,karatéra jár  de az evés nagy ellenség . És nem szoktatás kérdése szerintem . Minden gyerek más . Kitartást neked , nehéz gyereket nevelni ...

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2016-09-28  12:46
  11. 2016. szeptember 29. 10:0741.

    Azt is meg lehet, csak nagyon költséges: Minden napra rendelsz, vagy felveszel egy bejárónőt, aki minden nap főz.

    előzmény:
    cabron (40)
    2016-09-29  10:03
  12. 2016. szeptember 29. 10:0340.

    Ezeket én is mindig rakok a fagyasztóba. Szoktam csinálni húsleves/csontleves alaplét, az is megy a fagyasztóba, már csak tuningolni kell.


    Hétvégén meg csinálok annyi kaját, hogy a hétfő-kedd simán megvan belőle.


    Meg lehet ezt oldani, persze úgy nem, hogy mindenki mindig mást akar és csakis frisset. :)

    előzmény:
    évi* (39)
    2016-09-29  09:17
  13. 2016. szeptember 29. 09:1739.

    Köszi!


    Igen a pörkölt mehet a mélyhűtő dobozokban. Abból lehet pörkölt, gulyásleves, rízses hús, pásztortarhonya...


    Bolognai szósz is szokott nekem a mélyhűtőbe menni. Lehet belőle spagetti, lasagne, vagy akár pennével, halom sajttal egybesütve.


    Legtöbb levest lehet pár napig enni. Ha ettek egy tartalmas levest hússal, zöldséggel, akkor már nincs lelkiismeret furdalásom, ha előkapnak szintén a mélyhűtőből egy kakaóscsigát.

    előzmény:
    galile (38)
    2016-09-29  09:00
  14. 2016. szeptember 29. 09:0038.

    Jobbulást! Egy ilyen eset egész jót tesz a gyerekeknek, mer hirtelen megtanulnak segíteni a konyhában. :) -Tavalyi tapasztalat kéztörés miatt...Használd ki az időt és olvass, pihenj, úgyis egy kis idő múlva nem bírod tovább, és kiderül, hogy fél kézzel/lábbal is egy csomó mindent meg lehet csinálni...


    Bambino3: azért a másnapi étel nem megevése elég gáz, nehéz elhinni, hogy a gyerekek találták ki, főleg mivel egy csomó étel másnap pont olyan finom, mint aznap. Egy bableves, főzelék, amihez frissen lehet kisütni valamit pár perc alatt. Aztán vannak a variálható dolgok, pl. pörköltalap, egyik nap főzelékfeltétnek, másik nap gulyáslevesnek (bab, lencse, stb.) Párolt hüvelyesek, egyik nap mozaikkajának -párolt lencse, friss salátaféle, húsféle, másik nap krémleves, vagy főzelék, vagy fasírtnak meggyúrni.....Kuktád ha nincs, ajánlom, mert ha elő van készítve a zöldség, mire kipakolnak, elpakolnak, kezet mosnak, terítenek, kész is a leves. Előző nap ehhez meg kell pucolni, a hozzávalókat, szoktam robotgéppel összevágni vhagymát, fokhagymát, olajjal felönteni, hűtőben egész hétre jó, ha zöldségzöldjét összevágva, sóval kikeverve üvegbe teszed, egész hónapra jó. Ezek is mind gyorsítják a vacsorafőzést...Ha meg nagyon nincs időd, egy tojásrántotta, vagy a félkész ételek segíthetnek.


    A gyerekek vigyenek bőven a suliba, edzésre ételt, friss gyümölcstől csak éhesebbek lesznek, -kivétel a banán-, de mogyorófélék, sajt, sonka, zöldséggel, zabkeksz. (Müzli, aszalt gyümölcs.) Szeretek sütni muffint -lehet zabból, túróból, kókuszból, maglisztből, sok tojással.Amelyik gyerek nem allergiás, azt érdemes befizetni a menzára, lehet nem esznek meg mindent, de ott a lehetőség...Nem jó, ha annyira éhesek, hogy hazafele már sírnak, mert nincs náluk elég étel, ha meg csak hiszti, akkor az sem...Ilyenkor meg a kocsiba vinnék nekik pár falatot, hogy míg hazaérünk, egyék meg...


     

    előzmény:
    évi* (29)
    2016-09-28  22:41
  15. 2016. szeptember 29. 08:0937.

    Mennyivel gyorsabban rohan az idő, hogy gyerek nem VÁR tétlenül a melegszendóra, hanem az egyik segít készíteni, a másik terít, netán gyorsan lezuhanyzik, amíg sül... :-)


    Én eddig is ugrottam a lustaságra (ami az én rovásomra megy), viszont most, hogy itthon más világ van a lábam miatt, csodákra képesek - a 6 éves is.

    előzmény:
    phangan (34)
    2016-09-29  07:53
  16. 2016. szeptember 29. 08:0636.

    Én úgy gondolom, hogy a gyerekek sok mindent megértenek és elfogadnak. Azt is, hogy anya NEM= cseléd.

    előzmény:
    cabron (33)
    2016-09-29  07:44
  17. 2016. szeptember 29. 08:0535.

    Ebben itt is megegyeztünk, hogy a "válogatósság" nem feltétlenül szülői hiba. Főleg, amikor van több gyerek, pl nálam 2 nagyon sok mindent megeszik, a középsőt meg még a hideg is kirázza pl. az összes főzeléknek még csak a látványától is. Ez velem is így volt gyerekkorban.


    Arra mondtuk, hogy lehet akár nevelési hiba, hogy a tegnapi kaját már nem eszi meg, és úgy gondolja, hogy elé teszik az amúgy szeretett kaját, közli, hogy ehhez most nincs kedve, akkor kap mást. (Erre írtam, hogy nagyobb gyerek ilyenkor ugorjon neki és készítsen magának.)

    előzmény:
    Babyface83 (32)
    2016-09-29  01:27
  18. 2016. szeptember 29. 07:5334.

    O Jezus idegbajt is kapnék, ennyi fele fozni. Esetleg a ferjnek is van valami allergiaja, igenye? :)) 


    En nem tudom kinek van erre ideje, sok sikert! :) A finnyaskodast kene legalabb megszuntetni, hogy miatta nem kell legalabb agyalni. Vacsira mi hideget eszunk, neha olyan meleget, ami toast melegszendvics vagy sima melegszendvics, virsli nagy ritkan, stb De egy melegszendora is marha ehesen varni nem tul jo es neked meg kapkodas.

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2016-09-28  12:46
  19. 2016. szeptember 29. 07:4433.

    Nem ezzel van a gond, hanem azzal, hogy hagyja a finnyázást.


    Ezt most nem kívánom (amúgy szereti), unalmas, előző napi kaját felmelegítve már nem...


    Szóval ezeket kéne megszüntetni és máris könnyebb lenne a helyzet.


    Nyilván nem kell beletömni azt, amit utál, de az asztalra lehet csapni, ha pusztán nyafogásról van szó.


    Napi munkába járás, gyerekhurcibálás mellet nehezen lehet abszolválni azt, hogy akkor most hopp gyorsan főzök valamit, amit a gyerkőc épp megkíván. Pláne, ha kettő is van, hisz naná, hogy nem ugyanazt akarják éppen. Na, ezt így nem lehet szerintem.

    előzmény:
    Babyface83 (32)
    2016-09-29  01:27
  20. 2016. szeptember 29. 01:2732.

    Én nem gondolom, hogy feltétlenül a szülő hibája, hogy válogatós a gyerek. Én mindig is elég lazán vettem ezt (is), már pici baba korától kezdve elég engedékeny voltam, ha nem ízlett neki az aktuális kaja, kapott mást, ami a fogára való. Persze ésszerű keretek közt, azt azért nem engedtem neki, hogy mondjuk csokit vacsorázzon. Ennek ellenére abszolút nem lett válogatós, kifejezetten jóétvágyú gyerek, van néhány kaja, amit nem szeret, de ez a lista nem hosszú. Tényleg annyit eszik már egészen pici kora óta, hogy sokan megkérdezték már, akik látták enni, hogy éheztettem ezt a gyereket, hogy ennyit zabál? :) Oviban is sokszor repetázik pedig nem mondhatnám, hogy ínyenc kajákat főznek... Szóval szerintem nem feltétlenül van összefüggés, alkat kérdése is a dolog.


    A kérdésedre mondjuk nem tudok értelmesen reagálni a fentiekből fakadóan, mert az enyém eszik rendesen és szerencsére ehet is mindent, így ebben nincs tapasztalatom, csak gondoltam leírom, hogy szerintem nem igaz, hogy tutira a te hibád, ha nincs jó étvágya a gyerekeidnek.

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2016-09-28  12:46
  21. 2016. szeptember 28. 23:2131.

    Nem sok


    Fiam is most megy heti 3szor edzeni


    Ha élsportoló akar lenni,még kevés is.

    előzmény:
    nyugger (23)
    2016-09-28  21:54
  22. 2016. szeptember 28. 23:2030.

    Vacsorára lehet inni már konyakot,mert reggelre kiürül.


    Jó feszültséglevezető

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2016-09-28  12:46
  23. 2016. szeptember 28. 22:4129.

    Írok privátot, nem akarom a szerencsétlenkedésemmel hazavágni a topicot.

    előzmény:
    ladybird65 (21)
    2016-09-28  18:12
  24. 2016. szeptember 28. 22:4028.

    Köszönöm. :-)

    előzmény:
    margaret3711 (22)
    2016-09-28  18:29
  25. 2016. szeptember 28. 22:4027.

    Nesquick kakaópor + tej. Kirakja a tejet, kanalat, aztán felmászik a pultra. Előveszi a bögrét, kakaót és intézi.


    Ilyenben mindig önálló volt, másfél-2 évesen kiharapta az ivójoghurt tetejét, ha nem nyitottuk elég gyorsan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_377888 (26)
    2016-09-28  22:26

Címlap

top