Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hazatelepülni, de hova?

Torolt_felhasznalo_613265
Torolt_felhasznalo_613265
Létrehozva: 2016. szeptember 2. 21:22

Külföldről települnénk haza Magyarországra. Még gondolkodunk rajta, de lehet, októberben meglépjük. Azon agyalunk elsősorban, hol folytassuk az életünket. Bp. kilőve, egyikőnk sem szereti. Mit tudtuk javasolni egy 45-50-es házaspárnak (ketten vannak, gyerekek nélkül), hova érdemes "haza"települni Magyarországra? Melyik az a régió, ami fejlődik, ahol relatíve sok munkalehetőség van, ahol jó a közbiztonság, jó a lakóközösség, lehet egyről a kettőre jutni, ahol jó élni? Ahol valóban épülnek új gyárak, üzemek, ahol tényleg toborozzák az embereket, és nem csak elhintik a mézes madzagot az ember előtt... Elsősorban Dunántúlban gondolkodunk. 


Tudom, ehhez elsősorban tudni kellene a konkrét végzettségünket is, maradjunk annyiban, hogy semmi különleges, extra végzettség, két középfokú végzettségű emberről van szó. 


Fordíthatjuk úgy is a kérdést, hogy beszéljetek arról, ki hol lakik az országon belül, és szeret-e ott lakni. Ha igen, miért, ha nem, miért nem. Melyik megye fejlődik és melyik van lemaradva. 


Minket egyik városba, régióba se köt semmi, a híreket nem nagyon követjük mostanság, tehát valószínű, minden infó új lesz számunkra. 


Köszönjük! Zsuzsa és Karesz. 

  1. 2016. szeptember 8. 10:11151.

    Debrecenben van munka és a környező 10-20 km-re lévő településeken simán lehet venni 5 milláért házat. No nem nagyot és nem újat, de ha valóban az a cél, hogy ne az ablakon legyen kidobálva havi 50 ezer ft, akkor van megoldás


    3 éve a nővéremék a lányuknak Debrecen belvárosában vettek teljesen átlagos állapotú, első emeleti, saját fűtéses társasházi lakást alig 6 millióért. Most 9 millióért kelnek el a hasonlók. De lényeg a lényeg kp + hitel, ami nem több mint az albérlet díja és a sajátjában lakik.

    előzmény:
    Lillaréka (141)
    2016-09-07  21:17
  2. 2016. szeptember 8. 09:54150.

    "DE BE KELL JÁRNI DOLGOZNI"


    Egy baj van az ilyen hozzád hasonló megmondó emberkékkel, hogy még csak véletlenül sem ismered a mai valóságot. Tele vagyunk gyönyörű szép hangulatos kis falvakkal, ez tény. Komolyan élmény lehet ott lakni, és még is kihaltak. Vajon miért?


    Mert az égegyadta világon semmi nincs ott. Se munka, se közlekedés, se iskola,óvoda semmi.


    Persze be kellene járni dolgozni ha lenne mivel, ha nem az lett volna az első, hogy a vasútközlekedést megszüntetik, a buszjáratokat leritkítják, aztán járjál dolgozni ahogy tudsz, ha van hová.


    Tudjuk, tudjuk az unokahugod is bejár valahová, de nem költözhet mindenki a szomszédjába, és ha hiszed , ha nem rajta kívül is vannak emberek az országban. Nézd már meg, hogy mennyi az átlagéletkora ezeknek a hangulatos kis falvaknak. Vajon miért vannak elöregedve?


    Kapirgálhat az udvaron pár darab csirke, meg lehet gyümölcsfa is persze, nem kell ehhez nagy tudomány, de ez marhajó hobbinak, de abból megélni, na az varázslat lenne.


    Azok a gombokat érő panellakások amiről te beszélsz, azok pont az a kategória, ahová csak bekerülni könnyű, onnan ki , ahhoz a lottó főnyeremény kellene. Azok a helyek azok , amiről ha egy munkaadó meghallja, már köszöni szépen nem is kér belőled, és esélyed sincs bizonyítani, hogy te rendes lennél meg szorgalmas. És aki az országban él, az pontosan érti mit akarok mondani, te meg nem fogod sosem, mert nem vagy tisztában a mai helyzettel.


    Csak jól megmondod, hogy másnak mit kellene tennie.


     


     

    előzmény:
    Amarynda (144)
    2016-09-08  08:11
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. szeptember 8. 09:47149.

    Te most attól érzed jól magad, hogy előszedtél egy képet, amire ráírtál egy nevet? De ügyes gyerek...ért hozzá, cukrot  a kis ártatlannak! Fúj.


     


    Ja, nem vicces és nem is szellemes.

    idézet:
    eda-1952 (141)
    2016-09-07 21:11:50

    de az vicces hogy egy tanulatlan békonszalonna tahónak


    mindenben rettentő nagy tapasztalata van

    előzmény:
    eda-1952 (140)
    2016-09-07  21:11
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. szeptember 8. 09:45148.

    a kényelmes időkben kellett volna a dr címet megszerezni és akkor máris más a magyar bér is


    ismerős az a világ az anyám is kényelmesen volt dr gyógyszerész (csak nem patikában)


    csak megtehette mert volt olyan ura aki megkereste ami kellett


    de azért ha a magyar valóságot nézzük, úgy is hogy az anyám szociidőben sokat dolgozott kisfizuért és kevesebb időt az újvilágban több pénzért, van közel 300ezer nyugdíja


    és annyiból nem nagy szinten ugyan de egy lakásban budán nem halna éhen


    értem hogy az angol proli gyár nem tetszik


    de ha anno nem léptél a kényelmesből


    akkor most kellene a nagy emoci érzéseket elfeledni és a célodért csinálni a pénzt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (143)
    2016-09-08  01:34
  5. 2016. szeptember 8. 09:23147.

    Ez mind renben is lehet, de ha valakinek "csak" 5 millaja van, es annyiert veszi a lakast,, hazat, meg egy halom penz kell a felujitasra. Ha hazajön valaki, es neadjisten nem lesz munkaja, akkor hitelt sem tud felvenni, megtakaritasa belement a hazba, ketkezi munkaval sokat el lehet erni, de az epitöanyagot meg kell venni.


    Es a TI eletkoraban mar valoban nem utana kapkodnak a munkaeröpiacon. 


    Nem egyszerü a dolog

    előzmény:
    Amarynda (144)
    2016-09-08  08:11
  6. 2016. szeptember 8. 08:15146.

    ezt a hitel dolgot mar en is kerdeztem nem valaszolt ra az indito.

    előzmény:
    dunakanyar (134)
    2016-09-07  12:54
  7. 2016. szeptember 8. 08:13145.

    Irtam most jopar KONKRETUMOT Amiket az ingatlanoldalakrol neztem meg  az utobbi napokban.


    utana lehet nezni nem hazudtam.


    Ja hogy be kell jarni? igen be kell jarni. az en unokahugom is bejar es nem hal bele.

    előzmény:
    KN18 (135)
    2016-09-07  15:07
  8. 2016. szeptember 8. 08:11144.

    Akkor most itt hirtelen felsorolok az


    ingatlan.hu oldalrol nehany helyseget a Dunantulon ahol 5 millioert mar van lakas/haz


     


    Szombathelytol 30 km es korzetben: Vep, Sorkikapolna,


    Veszprem ben : jutasi lakotelep Haszkovo lakotelep, felujitando panel a Stadion uton Veszpremben az egyetemi varosreszben


    Szombathelyen a Derkovits lakotelepen szinten felujitandoak


    Pest 60 km es vonzaskorzet: Tura, Iklad, Vacszentlaszlo, Aszod, kisebb paraszthazak nagyobb terulettel.


    a keleti regiokban nem tudok tanacsot adni ott egyaltalan nem vagyok ismeros  ott meg olcsobbak DE BE KELL JARNI DOLGOZNI  lehet hogy vonattal napi 1-2 orat is. van egy csomo ingatlanoldal nezz utana.


    ezek mind vannak olyan jok mint 5 emberrel lakni Londonban egy lakasban.


    En nagyon regen dolgoztam penztaroskent patikaban ertem mirol beszelsz. Miert nem probalsz meg ujra kapcsolatba kerulni a regi helyeddel vagy keresni masutt, kisebb varosban , bar lehet hogy a korod miatt ez mar nehezen fog menni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (143)
    2016-09-08  01:34
  9. Torolt_felhasznalo_613265
    Torolt_felhasznalo_613265
    2016. szeptember 8. 01:34143.

    A jó tanácsokat megfogadom, a saját hülyeségeimből pedig tanulok. Mást mit tehetnék jelen helyzetemben?


    LD tévénk nincs, de semmilyen más tévénk se, mert egyszerűen nincs tévénk, ez van, ciki, nem ciki, de tényleg sincs. Cigizni soha nem cigiztünk, mekis kaját éltemben ha ötször ettem, sokat mondok. Eleve nagyon beteg vagyok a gluténtól, értsd ezalatt folyamatos hasmenés, és egyébként bár megenném, de mekis kajára rá se merek gondolni, mert aznapra kibérelhetem a klotyót magamnak, és munkába se tudok elmenni. Úgyhogy gyorsétkezők kilőve. Százezres telefonom sincs, nyomógombos négyezerötszáz forintos gagyi telefonom van, feltöltőkártyás. Majd, ha jobban keresek, veszek érintőset, most nem érdekel. 


    Nem a sült galambot várom, a mezőgazdálkodás nekünk is volt eszünkbe, bizony nem rossz ötlet, és személy szerint nekem még szép munkának is tűnik, tudnám szeretni. Gyerekkoromban imádtam kertészkedni, veteményezni, nagymamámnak befőzésben segíteni, apámnak állatoknál segítkezni. 


    Jelen pillanatban az a helyzet, hogy napi 12 órát vagyunk távol, mert egy csokigyárban dolgozunk mindketten. Ráadásul nem abban a városban van a gyár, ahol lakunk, ez is rátesz egy lapáttal. Elindulunk gyalog az iroda elé 12-kor délben, ahol a kis furgon vár minket, 1 órakor indulunk a gyárba a céges furgonnal, 2-kor kezdjük a munkát. Dolgozunk este 10-ig, ez idő alatt egyszer van szünet. Kb. éjjel 11-re beér velünk a furgon az munkaközvetítő iroda elé, éjjel fél 12-re haza is gyalogolunk. A hazát úgy képzeld el, hogy egy szobát bérlünk egy nagy házban, ötödmagunkkal élünk. 


    Tényleg nem a sült galambot várom, hidd el. Én végzettségem szerint gyógyszertári szakasszisztens vagyok amúgy, 13 évet zsinórban patikában dolgoztam, megszoktam egy szintet, egy bizonyos szellemi színvonalat. Megszoktam, és szerettem, hogy azt mondták nekem kérem hölgyem, köszönöm kisasszony, legyen szíves, legyen kedves, tudna segíteni. Megtisztelőnek éreztem, hogy vadidegen emberek bejönnek az utcáról, és a legintimebb problémáikra segítséget kérnek tőlem. Megszoktam, hogy gyógyszerészek és szakképzett asszisztensek a kollégáim, akik tisztelettel viseltettek irántam. Ugyanígy a főnököm is, ha kért tőlem valamit, azt mondta, kérlek, légy szíves. Ezek után eljöttem ide Angliába, hogy kb. kétszer annyi pénzt kapjak, mint otthon kaptam a patikában, elviselem egy zokszó nélkül, hogy iskolázatlan emberek számomra ismeretlen nyelven (többnyire lengyelül) lekezelő, lenéző stílusban fennhangon irányítsanak, ukászokat osztogassanak a gyárban. Sőt, ma szóltam bent, hogy én szívesen elvállalok akár 16 órás műszakot is, plusz pénzért. Hétvégére is bejönnék, ha lehetne. Ezek után tényleg hidd el, nem sültgalamb típusú ember vagyok. Ne ítélkezz, nem jó dolog. A hasznos tanácsaidat pedig köszönöm szépen, elfogadom. 

    előzmény:
    Amarynda (132)
    2016-09-07  12:33
  10. 2016. szeptember 7. 21:54142.

    Örülök hogy itt vagy, így neked mutatom, a majdnem brit fizetést---pénzügyi oldalról idézve. 


    "


    Persze azon sincs mit csodálkozni, hogy a szakácsok sem nagyon akarnak brillírozni. Nyár elején, a súlyos balatoni pincér és szakácshiány kapcsán írtunk  arról, hogy a hazai éttermek többségében gyakorlatilag éhbérért gályáznak a vendéglátósok.


    Iparági információink szerint a felszolgálók, az alapbért és a jattot is beleszámítva kb. 600-650 forintos órabérért róják a köröket; a pincéreket a szakácsok követik, nekik 450-500 forintos órabér üti a markukat; míg a legkarcsúbb, óránként 250-300 forintot tartalmazó borítékot a kisegítő személyzet (mosogatók, konyha-, és kézilányok) kapja."


    Szóval kb ugyanakkora bérért...azannya, hát hülyék az Angliában robotoló magyarok? Ja, nem.

    előzmény:
    Lillaréka (141)
    2016-09-07  21:17
  11. 2016. szeptember 7. 21:17141.

    spec.. én azon jót röhögtem..  pedig nem annyira nevetséges 


    ahol olcsón találni házat abban a térségben nincs munka.. szó szerint semmi munka nincs.... 


    ahol munka van ott meg kutyaólat sem kap 5 milláért. 


    balatoni éttermek.. vitte el a hét vicce - dijat... minimálbérért... 4 órára bejelentve... és a szezon csak aug 20ig tart.. de juniusban még alig vannak... - nem baj az év többi részében csodaszép--- mert nincs tömeg. 


    és az északi parton is annyi az eladó ingatlan mint égen a csillag és romlik egyre romlik az állapotuk...- mert munka - no az nincs... az év 10 hónapjában. 

    előzmény:
    eda-1952 (139)
    2016-09-07  20:59
  12. 2016. szeptember 7. 21:11140.

    Te most attól érzed jól magad, hogy előszedtél egy képet, amire ráírtál egy nevet? De ügyes gyerek...ért hozzá, cukrot  a kis ártatlannak! Fúj.


     


    Ja, nem vicces és nem is szellemes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (112)
    2016-09-06  10:20
  13. 2016. szeptember 7. 20:59139.

    Visszafelé kezdtem olvasni, néhány számon derültem, de már mindegy. Ezért:


    "Ha Angliában képesek feketemosogatni, vagy földeken krumplit egyengetni, akkor mi tartja vissza az "éhezőket" attól, hogy kb ugyanakkora fizetésért pl a balatoni éttermekben mosogasson, vagy éppen pincérkedjen?"


    Nézz utána, én nem fogok neked neked magyarázni,  a visszaolvasást is befejeztem. Nem jövök vissza, az sem érdekel, hogy gondolom a szokott enyhén lenéző stílusodban feleltél.


    Azért adok egy jótanácsot: Találhatsz nagyon jó állapotú házat, esetleg "keményfa" bútorokkal, viszonylag (neked) megfizethető áron. Olyan olcsón amit írtál azért elég ritkán, hacsak nem alföldi tanya, de azért lehet szerencséd: ui most kezdenek kihalni, vagy szükségből öregek otthonába menni azok a német és osztrák nyugdíjasok, akik a rendszerváltás után nekik nagyon olcsón házat vettek nálunk, amit gyönyörűen felújították, egyrészt mert itt olcsóbb volt az élet, másrészt meg nagyon bíztak abban, hogy sokat kaszálnak, ha ideér az euró. (ők mondták!)Tévedtek.

    előzmény:
    ancsa21 (127)
    2016-09-07  03:52
  14. 2016. szeptember 7. 20:27138.

    Nagyon sok igazság van abban amit itt írtál.


    Dióhéjban, az én életem is nagyon izgalmas volt. Pici faluban születtem, ahol nem volt áram/folyó víz/járda/burkolt út.....Mégis a Rózsa dombon kötöttem ki 14 éves koromban, igen abban az utcában ahol az egyik előző elnökötök lakik......


    Hiában volt jó szakmám, kubikusságot kellet csinálnom 12 órát naponta. Olyan pipás lettem hogy 5 szakmát tanultam, soha többet nem voltam munka nélkül. Amikor az egyik lelassult, volt munka a másikban.


    Na itt most abba hagyom.

    előzmény:
    ancsa21 (127)
    2016-09-07  03:52
  15. 2016. szeptember 7. 20:05137.

    Kdves Ancsa,canadaban elek,nem szolhatok az ottani elethez,de egyertesben vagyok Veled .


     

    előzmény:
    ancsa21 (126)
    2016-09-07  03:45
  16. 2016. szeptember 7. 16:45136.

    Hát, nem vagytok könnyű helyzetben. Én viszont nagyon drukkolok nektek!!!

  17. 2016. szeptember 7. 15:07135.

    jajj ezek az emberek ezt nem hiszik el. Csak azt szajkózzák, hogy itt Magyarországon nem lehet megélni. Aki meg mégis képes rá azt meg biztos támogatják, meg stb.


    Pedig ahogyan írod, nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember.

    előzmény:
    Amarynda (131)
    2016-09-07  12:26
  18. 2016. szeptember 7. 12:54134.

    Arra nem gondoltál, hogy az 5 millió forintból + az albérletre kidobott összeg helyett hitel törlesztéséből már lehet lakást venni? Vannak már elég jó konstrukciók. Meg ha amúgy sem szerettél Budapesten élni, akkor vidéken még olcsóbban tudtok lakáshoz jutni. Ez az egyik.


     


    A másik. A legnagyobb lépést már megtetted. Kigondoltad ezt a külföldre menést, nekivágtál, el tudtad intézni, van ott munkád. Szerintem ez a része a legnehezebb, mármint elindulni... Én nem tudnék, 43 éves vagyok, nem mondom, hogy öregnek érzem magam a külföldre költözéshez, mert világéletemben ilyen voltam, nem szeretnék a szeretteimtől távol lenni most sem, és fiatalabb koromban sem tudtam volna ezt elképzelni. Te megtetted ezt a legnehezebb lépést. A többi már gyerekjáték.....   Ha mégsem jönne be, és mégis visszaköltözöl, arra az esetre csak egy példa, azaz én, itt élek Magyarország legszegényebb megyéjében, itt az országban a legnagyobb a munkanélküliség, egy másik topicban "csóró"-nak is neveztek, mégis van munkám, és saját házam (icipici hitellel), 2 gyerekem, a fizetésem a béka feneke alattitól éppencsakhogy picit magasabb, mégis hálás vagyok, hogy ez mind megadatott nekem. Eszem ágában sincs sem Budapestre, sem külföldre költözni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (125)
    2016-09-07  00:59
  19. 2016. szeptember 7. 12:37133.

    ugy latom te is nezegeted az otthoni ingatlan hirdeteseket, en is szoktam nezni, erdekel milyenek az arak hogyan alakul a piac stb. en is azt latom amit te 5 millioval mar akar keszpenzre is van lakas vagy kis haz is.ha kertes lehet termelni par dolgot csirket tartani par gyumolcsfa ami nem igenyel hatalmas szaktudatast.


    vilagszerte is erdekel szeretem nezni az ilyen ingatlanos oldalakat.

    előzmény:
    ancsa21 (128)
    2016-09-07  04:29
  20. 2016. szeptember 7. 12:33132.

    En azt latom hogy siman melozik valaki nehez fekete vagy barmilyen munkat kulfoldon otthon meg honapokig nem talal a termelo embert aki leszedi a gyumolcsot mondjuk videken.


    de ez csak egy pelda.


    ugyanilyen nehez takaritonot talalni, Nyugat Dunantulon alacsony a munkanelkuliseg ha valaki ott dolgozni akar talal munkat.


    de ha otthon dolgoztak vehettek volna fel kolcsont is az alberleti dij fizetese helyett.


    De MO on legtobben keszpenzre akarnak lakast hazat venni az meg nem egyszeru. itt nem csinal senki gondot se abbol ha berel se abbol ha hitelt fizet. es igen nagyon sokan csak nyignak aztan megis van okostelefon meg LD tv cigaretta meg Meki kaja.


    A topicindito is meg a parja is olyan emberek akikben se kitartas se tehetseg nincs es soha nem is lesz.


    Azt viszont ne felejtsd el hogy tanacsot adni nem erdemes mert a legtobben nemhogy nem fogadjak meg meg meg is sertodnek erte.


    Elje akkor mindenki az eletet ahogy akarja es annyi.

    előzmény:
    ancsa21 (126)
    2016-09-07  03:45
  21. 2016. szeptember 7. 12:26131.

    5 millio forintert mar nyugodtan lehet venni rendesebb megyeben kisebb felujitando de rogton bekoltozheto hazat.


    Ha dolgoztatok otthon es ehhez vettetek volna fel kolcsont mar regen lenne lakasotok.


    Ti nem luzerek vagytok hanem tehetetlenek. ezen meg nem segit semmi.


    az unokahugomek Szombathelytol 20 kmre vettek egy oreg hazat 3 millioert egy kis faluban 2000 negyzetmeteres telekkel. nem volt csak 1 milliojuk a bank nem is akart nekik adni mert azt mondtak hogy nem fogja takarni a haz erteket a kolcson.


    vegul megkaptak. Ot ev alatt sajat maguk felujitottak, most van egy 3 szobas normalis furdoszobas kozpontifuteses hazuk 2 kisgyerekuk.


    mind a ketten bejarnak Szombathelyre dolgozni az egyikuk busszal a masik kocsival mert olyankor mar nincs busz.


    Es ok 10 evvel fiatalabbak mint ti.


    Veszpremben mar 5 millioert normalis allapotu panelt lehet venni es meg lehetne sorolni. de ti csak a szatokat tatjatok igy is fogtok meghalni.


    anno mi napi 120 kmt vonatoztunk a munkahelyre mert Pesten dolgoztunk es 60 kmre laktunk onnet es nem haltunk bele.es hazat vettunk kolcsonnel es magunk ujitottuk fel.


    igaz mi nem a sult galambot vartuk.


    Ja , az unokahugom egeszsegugyis egy oregotthonban a ferje meg szakacs szoval nem a legjobban fizetett szakmakban dolgoznak ma sem.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (125)
    2016-09-07  00:59
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. szeptember 7. 06:37130.

    ha ezekután olyasmiket írogatsz, hogy még ezt a kurva angliai pár évet se vagytok képesek megcsinálni


    akkor semmi együttérzést nem kaphattok normális emberektől


    18 éves korotokig hivatkozhattok, hogy jajj anyám apám....


    utána a fejlődésedért te felelsz


    elúsztak az évek ok


    de most van 1 lehetőség és ha ennek a bevégezésével is ingadozol akkor.............


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (125)
    2016-09-07  00:59
  23. 2016. szeptember 7. 05:13129.

    Mégegyszer! Senki sem lúzer. Tetejébe ha rontottatok is valamit az életeteken, azt nem ti hoztátok össze, hogy volt olyan rendszer, amelyik kiépítette magának azt a vastag, főleg vidéken élő réteget, amelyik jól elvolt a maga apró életével, meg az iskolázatlanságával. Csak gondolj bele, hogy hány ezer forintot dobtak össze Isaura rabszolgaságából való kiváltásához...


    De ennek már régen vége!! Hála az égnek. És ti sem azok a gyerekek vagy fiatalok vagytok, akiknek a világra bezárt aggyal kéne leélnie az életét. Tényleg hála az Istennek, egyre több értelmes, világot látott és tanult fiatal költözik vidékre, többen akár tanyára is, ahol már az a lényeg, hogy teljes életet éljenek, annak modern vívmányaival és lehetőségeivel együtt. Ha még nincsenek is sokan, de egyre többen élnek a vidéki megélhetés lehetőségével. 


    Ezek a fiatalok, középkorúak azok, akik felhúzzák a vidéket annak megérdemelt helyére és színvonalára! S minden valószínűséggel ők azok, akik a későbbiekben nem csak példát adnak, de másoknak akár munkahelyet is teremtenek. 


    Épp ezért azt javallom, hogy ne gyári munkát keressetek! Annak annyira lejárt az ideje, hogy nincsenek is. Hogy pl az autóösszeszerelőket miért hívják gyáraknak, azt én nem tudom. De már nincsenek, és nem is lesznek gyárak, ahol a tanulatlan, főleg fizikai erejéből megélni akarók el tudnának helyezkedni. (De ha nagyon vágytok rá, akkor irány Kína!)


    Épp ezért, sürgősen tanuljatok meg angulul! Mellé, tanuljátok el, hogy lehet másként élni, másként gondolkodni. Ma, meg esetleg még egy két évig lesz még lehetőségetek a UK-ban másik melót is találni. (Később már nagyon nem.) De ha már tudjátok a nyelvet pöntyögni, lehet olyan helyet keresni, ahol megint másik fajta melót ismertek meg. Angol tudással, mindenre nyitott aggyal, akárnhány évesek is vagytok, felnyílik a világ. Ha másként nem, hát nektek azzal, hogy már két nyelven tudjátok kikutakodni azt, hogy kellene a saját földeteken a megélhetéseteket bebiztosítani!*


    Pl az egyik ismerős házaspár egy angol tanyáján tanulta meg, hogy lehet az állatokkal jól bánni, és hogy az miért jó üzlet. Mellé azt is megtanulta, hogy a krumpli egyengetés nem csak munka, hanem megélhetés. Talán ennek is köszönhető, hogy mikor hazament, ugyan ismét alulról kezdte, de már tudta, hogy kell jobban és másként gondolkodnia, dolgoznia. Pedig az otthoni kezdésnél hónapokig volt munkanélkül. De már megtanulta a kinti kemény melón keresztül, hogy nem szabad feladni, és mindig van holnap! Ma már jólkereső alkalmazott. Azon a szinten érzi jól magát, és ott is akar maradni.


    Ja, és még egy, a diplomaszerzéshe: Nagyon komoly, időnként határozottan magas akadémiai beosztásokban dolgozó férjem mondta minap, ha ő ma lenne fiatal, eszébe nem jutna egyetemre menni, s onnét iszonyat adóssággal kilépni az életbe. Mert csak keveseknek jut a gazdag szülőkből, meg kereszapákból. Helyette inkább tanulna valami olyan szakmát, ahol az eszére van leginkább szüksége, és élhetné a mindennapi életét.


    Tényleg az van, hogy aki ma tovább akar tanulni, annak egészen pontosan tudnia kell, hogy jó-é az neki, biztosítja-é majd megélhetését, vagy sem, és hogy mire végez, mire van szüksége a környezetének, országának, vagy éppen a világ egyik szegletének. Másként éhen fog halni.


    Ezzel együtt, aki nem nyomja az egyetemi diplomáját, annak is okosnak, rátermettnek és mindenre nyitottnak kell lennie, csak más szinten. Mindig készen kell állni valami másnak az elsajátítására. Nektek legyen ez most az angol nyelv, és hogy megtanultok másként, pozitívan gondolkodni.


    Amihez én kívánok kitartást, nagyon sok sikert, és boldogságot!


    ----------------------


    * 5 millió forintért már olyan, igaz legtöbbször felújítandó vidéki házat is lehet kapni, amihez  gazdálkodásra több mint elegendő nagyságú terület is tartozik! De mondjuk ezeket ne a Dunántúl frekventált helyein keresd, mert ott nagy csalódásban lesz részed :-DD


    Nemrégiben én majdnem  beleugrottam egy csodaszép, 3 szobás összkomfortos zalai házba, amit csodaszép kerttel és komplett, keményfa bútorú szintén gyönyörű konyhai berendezéssel árultak. Talán még akár most is a piacon van. A kis falu meg egy csoda. Igaz, ott nincs meló, meg nyáron poros lehet, télen meg akár sáros is, de mindeközben gyönyörű dombos, sétákra, kirándulásokra príma környék, jóminőségű föld -remélhetően jó zöldségekkel és gyümölcsökkel-, s így a nyugdíjasoknak szuper hely ;-)). Csak a család beintett, hogy az nekünk túl messze lenne, meg a férjem inkább Pesten szeretne élni, és nem lelkendezik a hosszú hétvégi odautakért. Ja, és mindezt 4.8 milla forintért kínálták. 


    Szóval nézzetek körül, mert az 5 milliótokkal már most meg tudjátok venni, akár álmaitok kis házát is. S aztán már csak a nyugdíj kiegészítésére kell koncentrálnotok.


    Ja, és soha ne hallgass a károgókra, mert te is képes lehetsz ugyanarra, mint azok, akik sikeresnek mondják magukat! Ebben biztos vagyok  ;-))


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (125)
    2016-09-07  00:59
  24. 2016. szeptember 7. 04:29128.

    Lelkem, gondolom neked is tisztán lejött az, hogy ha valaki kérdezni akar, vagy még inkább, segítséget szeretne másoktól kapni, akkor pontosan határozza meg a kérdését, de még inkább pontos információt adjon arról, hogy mire és miért is van szüksége. Mert ha nem, akkor a válaszok úgy fognak szórni, hogy azok soha nem találkoznak a te helyzeteddel.


    S bár én az eredeti indításod után mondtam, hogy sok sikert nektek, meg hogy otthon is meg lehet élni, mert bőven akad mindenféle meló, de most,  hogy elmondtad a hátteret, én is azt javaslom, hogy hajtsd le a fejed, és maradj annál a melónál amid most van! Addig, ameddig odakint nem találsz jobbat, vagy ha nagyon muszáj, akkor addig, amíg többet meg tudtok spórolni, mint ami van. 


    Mert arra akár mérget is ihatsz,  hogy egy problémát nem lehet azzal megoldani, hogy azonnal belemászol egy másikba!! Maximum teljesen lenullázod magad.


    Nem vigaszként mondom, de nem vagy egyedül azzal, hogy átvágtak. De azt most már ott egye a fene, ha már most Angliában van melótok, fedél a fejetek felett, ételetek, és még valamit spórolni is tudtok! Most nem azon kell szenvedni -még ha jogosan is-,  hogy átvágtak, hanem azt nézni, hogy akkor ebből hogy lehet a legjobban kijönni. Nézd a spórod oldalát! Ha másként nem megy, írd le egy papírra, hogy havonta mennyit tudtok forintban félretenni, és ragaszd azt ki a szobaajtótokra, hogy mielőtt melóba indultok, mindig azt lásd, és az lebegjen a szemetek előtt.


    De ebben a néhány évben nagy szükségetek van egymásra a férjeddel. Ez csak úgy sikerülhet, ha tudjátok egymást segíteni, támogatni. De ezt a búbánatos, lúzerek vagyunk marhaságot meg hagyd már a fenébe! Mindenki életében akad rémísztően rossz sorozat, meg mellé rengeteg meló ahhoz, hogy hogy másszon ki abból. De a kimászást nem lehet se negatívan, se lúúúúzer vagyok érzéssel sikerre vinni.


    Nem tudom mennyi a havi jövedelmetek, de abból bizony ki kell szorítani annyit, hogy havonta legalább egyszer, kétszer pl beüljetek egy pubba és megigyatok egy sört. Nem szuper duper sört, de egy átlagosat. Kb 7-8 font, kettőtökre. És máris kimozdultatok a, sejtem nem éppen lélekemelő melóból és szállásból. (A férjem brit, szoktunk ott lenni is, meg élni is, a sört meg szeretem ;-))


    Időről időre ki kell mozdulni a mókuskerékből, mert különben megőrül az ember. Egy lazítás, akár csak egy jó nagy séta után, máris könnyebben megy a következő  nap.


    Mert soha ne felejtsd el, MINDIG VAN HOLNAP, ÉS A HOLNAP EGYIKÉBEN OTT LESZ A JOBB LEHETŐSÉG! Csak tőletek függ, hogy erre koncentráltok, vagy arra, hogy lúúúzerek vagyunk.


    -----------------------


    Ha csak az lenne a gondotok, hogy hol legyetek nyugdíjasok, hol vegyetek házat, arra már most bőven elegendő a meglévő 5 millió forintotok is!


    Tudom miről beszélek, mert az utóbbi heteket online házkereséssel töltöttem. Egy, saját magát annyira tönkretett közeli rokonomnak kell fedelet vennünk, aki máskülönben az utcára kerül, nagyon kevés nyugdíjjal, és szépen éhen hal. A saját, sorozatos hibái miatt...  De ha már ezt osztotta a nyakunkba a sors, akkor ezt úgy tervezzük meglépni, hogy abból nekünk is legyen hasznunk. Ezért olyan hegyes vidéken keresgélek megoldást, ahol szép a környezet, és ahol olcsó, akár még azonnal költözhető házakat is lehet kapni. S ahol majd mi is eltölthetjük a nyár/tél egy részét. Vannak ilyenek, és nem is kevés! 


    Ezeken a helyeken kevés a meló, ezért aki csak teheti, közelebb mozdul a meló lehetőségéhez. A környezet viszont nagyon szép, és várható, hogy egyre több nyugdíjas fogja a városi lakását vagy feladni, vagy esetleg kiadni, és ilyen helyre költözni. Még nem jellemző, de rövidesen pontban ugyanúgy fog történni, mint a világ nyugati felén. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (125)
    2016-09-07  00:59
  25. 2016. szeptember 7. 03:52127.

    Én még a legelső, vagyis a topik indítóra válaszoltam. Természetesen nem kellett volna arra gondolnom, hogy ők már évek óta kint élnek, és ezért összegyűjtötték az otthoni megélhetésre valójukat, de mivel ez az általános tapasztalat, nekem -bevallom-, eszembe sem jutott, hogy mindössze pár hónap angliai melót tudnak maguk mögött. Ha úgy maradt volna a történet, ahogy az indítóban volt, most is ugyanazt válaszolnám, mint tettem.


    De az egész nagyon átváltozott, miután a valódi történetet is elmondta TI. Így, a létező valóságra alapozva, én is azt javallom, hogy ne induljanak haza, mert egyik bajból nem úgy lehet kimászni, hogy közben belemásznak egy másikba. De ezt majd elmondom neki.


    -----------------------


    Tőled viszont kérdeznék. Már csak azért is, mert te is külföldön élsz, mégis sok otthoni infóval, kapcsolattal rendelkezel.


    Szerinted az tök normális az a világ, amit itt azok hoznak össze, akik megállás nélkül nyígnek azon, hogy mennyire nincs otthon meló, meg mennyire lehetlen megélni, meg mennyire elborzasztó minden, s nyomják ezt állandóan úgy, hogy a legtöbbjük messze az átlag fölötti életszínvonalon él? Ez tényleg így normális?


    Nem az lenne a normálisabb, hogy éppen ezek, akiknek munkájuk, tehetségük, vagy bármi más spéci megoldásuk miatt sikerült, azok segítik azokat, akiknek nem úgy jött össze mint nekik, hogy figyelj már haver, ehhez az kell, hogy tanulj, de arra vigyázz, hogy mit választasz magadnak, vagy hogy ebben a szituban hajtsd le a fejed, és vállalj be minden melót, tök mindegy hogy mit, de amivel túl tudod élni a mostani helyzetet,  mert mindig van holnap, aminek egyike biztos, hogy hoz megoldást? Vagy, nem az lenne a normális viselkedés, hogy abban támogatom és segítem,hogy te is meg tudod csinálni, mert ahogy nekem sikerült, úgy másnak is sikerülnie kell, és így tovább?


    ---------------------


    Egyébként van otthon meló. Sőt, sok  helyen éppen a munkavállalót a legnehezebb beszerezni. Hát még a megbízható, a munkáját tisztességgel elvégzőt.


    Csak úgy látszik sokan még nem tanulták meg azt, hogy a munka, legyen az  bármi, az megélhetést ad.  Ha Angliában képesek feketemosogatni, vagy földeken krumplit egyengetni, akkor mi tartja vissza az "éhezőket" attól, hogy kb ugyanakkora fizetésért pl a balatoni éttermekben mosogasson, vagy éppen pincérkedjen? Azon kívül, hogy az idénymeló? Vagy mi tartja vissza az éhezőket attól, hogy elmenjenek pl betakarításhoz, szintén idénymunkára, ahonnét akár össze is szedhetik az egész télre való ennivalót? Tetejébe úgy,  hogy mindkét helyen kosztot és kvártélyt is kapnak?


    Vagy mi tartja vissza az éhezőket attól, hogy ne kólára, meg cigire, vagy éppen haverokkal való piálásra költsék a pénzüket, ha már hozzájutottak valami jövedelemhez, hanem a gyerekeik reggelijére, ebédjére, meg vacsorájára?


    Ha én és a gyerekem éhezünk, akkor nem azt mondom, hogy én ennyiért ugyan nem fogok annak a gazdag rohadéknak melózni, hanem lehajtom a fejem, és viszem a melót, mert ebből élünk meg. Ha kell, akkor egyik melóból megyek a másikba. S ha muszáj, akkor hajnali négykor kelek, hogy bevonatozzak a munkahelyemre.


     

    előzmény:
    Amarynda (106)
    2016-09-06  09:38

Címlap

top