Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hazatelepülni, de hova?

Torolt_felhasznalo_613265
Torolt_felhasznalo_613265
Létrehozva: 2016. szeptember 2. 21:22

Külföldről települnénk haza Magyarországra. Még gondolkodunk rajta, de lehet, októberben meglépjük. Azon agyalunk elsősorban, hol folytassuk az életünket. Bp. kilőve, egyikőnk sem szereti. Mit tudtuk javasolni egy 45-50-es házaspárnak (ketten vannak, gyerekek nélkül), hova érdemes "haza"települni Magyarországra? Melyik az a régió, ami fejlődik, ahol relatíve sok munkalehetőség van, ahol jó a közbiztonság, jó a lakóközösség, lehet egyről a kettőre jutni, ahol jó élni? Ahol valóban épülnek új gyárak, üzemek, ahol tényleg toborozzák az embereket, és nem csak elhintik a mézes madzagot az ember előtt... Elsősorban Dunántúlban gondolkodunk. 


Tudom, ehhez elsősorban tudni kellene a konkrét végzettségünket is, maradjunk annyiban, hogy semmi különleges, extra végzettség, két középfokú végzettségű emberről van szó. 


Fordíthatjuk úgy is a kérdést, hogy beszéljetek arról, ki hol lakik az országon belül, és szeret-e ott lakni. Ha igen, miért, ha nem, miért nem. Melyik megye fejlődik és melyik van lemaradva. 


Minket egyik városba, régióba se köt semmi, a híreket nem nagyon követjük mostanság, tehát valószínű, minden infó új lesz számunkra. 


Köszönjük! Zsuzsa és Karesz. 

  1. 2016. szeptember 4. 10:5526.

    Én csak Kecskemétről tudok véleményt mondani, Kecskemét nagyon szép, és nyugodt város......az autógyárak miatt tényleg sok a hirdetés, egyik rokonom (férfi) dolgozik is ott, szakirányú középfokú végzettséggel nettó 120 ezer, több műszakban. Szomszédunk másik gyárban dolgozik valamilyen szalagmunkán, ő nettó 96 ezret kap, ő két műszakban dolgozik.  Az albérlet árak 60 + rezsitől kezdődnek, ezért azzal kell számolni, hogy az egyikőtök fizetése simán elmegy a lakhatásra, hacsak nem tudtok saját tulajdonú lakást venni.  A város közeli településeken olcsóbb, ott viszont a bejárás okoz gondot.


    Ismerőseim közül sokan elmennek külföldre, és jöttek már vissza is, mindenki más okok miatt váltott, akinek honvágya van, az nem tud tartósan kint maradni. Volt aki visszajött, mert úgy látta, hogy kint sem fog karriert csinálni, és két hónap múlva visszament, mert úgy látta, itt még rosszabbak a lehetőségei. 


    Gyertek haza pár hónapra, aztán legfeljebb visszamentek, ha nem találjátok meg a számításotokat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (23)
    2016-09-03  22:21
  2. 2016. szeptember 4. 10:5425.

    Egyáltalán nem "különleges" számomra,inkább csak azt próbáltam elképzelni,hogy mi motiválhatja őket.


    Ezt egyébként le is írtam! 


    Ugyanis még mindig az a tendencia itthon és főleg a fiatalabb korosztály dönt úgy,hogy elköltözik külföldre,mert "bárhol jobb akár még mosogatni,takarítani is", mint itthon kevés fizetésért akár diplomásként is a saját szakmájában dolgozni. 


    Valamint kevesen merik elmondani ha rájönnek,hogy külföldön sem várják tárt karokkal a vendégmunkásokat és nem minden fenékig tejfel ott sem az élet,amit azért kiutazás előtt is tudtak. De ugye más elképzelni valamit és kiutazás után szembesülni a valósággal,ráadásul mindig csak outsiderként,mert ahogy mondják sokan,"nem találták meg a számításukat" és visszajönnek.


    Igen,vannak olyanok is akiknek bejöttek az elképzelések,sikerült pénzt is gyűjteniük és úgy döntenek,hogy hazajönnek és itthon élnek tovább. Ez azoknak okozhat problémát,akiknek gyermekeik vannak és évekig külföldön jártak suliba,szereztek barátokat,esetleg felsőfokú tanulmányaikat is ott végezték,netán ott is kezdtek dolgozni. Nos,ezek a gyerekek már a legkevésbé tudják elképzelni ez életüket itthon,akkor is,ha szüleik mégis hazatérnek.


    És találkoztam olyan régen kivándorolt magyarokkal is,akik évtizedek után elérve a kinti nyugdíjat hazatértek,mert vagy mindig honvágyuk volt,vagy azért,mert az ottani nyugdíjból kint nyomorognának,itthon meg "urasan" megélnek.


    Találkoztam közülük olyanokkal is,akik néhány évnyi itthontartózkodás után ismét visszatértek  külföldre  és valóban végleg,mert már nem voltak képesek az itthoni létet megszokni.


    Tudom,az életben mindenre van példa.

    előzmény:
    KN18 (24)
    2016-09-04  08:52
  3. 2016. szeptember 4. 08:5224.

    Miért olyan különleges ez neked? Az emberek döntő többsége csak ideiglenesen költözik külföldre és még véletlenül sem akar ott megöregedni. Sőt van aki idős korára választja Magyarországot. 


    Költözött az utcánkba úgy, 7-8 évvel ezelőtt, olyan 70 fölötti házaspár Németországból, akik még magyarul sem tudtak, évekig csak tolmáccsal mentek vásárolni, ügyeket intézni stb.


    De építkezett itt már olyan család is akik 15 év után települtek haza.


    Az utóbbi fél évben pedig számtalan ismerősünk költözött vissza, mivel  a terror támadások miatt egyszerűen nem érzik magukat biztonságban Nyugat-Európában. 

    előzmény:
    Lédienn (8)
    2016-09-03  12:44
  4. Torolt_felhasznalo_613265
    Torolt_felhasznalo_613265
    2016. szeptember 3. 22:2123.

    Kecskemét esetleg? Mi a véleményetek róla? Nézegettük, elég sok állást hirdetnek. Albérletek sem túl drágák. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  5. Torolt_felhasznalo_613265
    Torolt_felhasznalo_613265
    2016. szeptember 3. 22:0222.

    Angliában vagyunk, köszönjük a válaszokat, a hasznos, jó tanácsokat. 

    előzmény:
    feleselek (21)
    2016-09-03  21:04
  6. 2016. szeptember 3. 21:0421.

    Szerintem is inkább másik országba menjetek, ha már...


    Ha pl. Angliában vagytok vagy valamelyik északi országban, esetleg Svájc, Hollandia, akkor menjetek Délre! Nyugisabb élet, befogadóbb emberek, az északiaknál rosszabb, de a magyarországinál sokkal jobb életszínvonal vár rátok.


    Ha nincs gyereketek, unokátok, egyéb családi kötődésetek, akkor végül is mindegy, nem?


    Ha majd nyugdíjasok lesztek, még mindig eldönthetitek, hogy vesztek egy falusi házikót egy dunántúli településen és kertészkedtek, stb. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  7. 2016. szeptember 3. 18:3120.

    Ha benneteket egyik városba sem köt semmi, ne gyertek.


    Senki sem fog benneteket örömmel, tárt karokkal várni, nyűg lesztek mindenkinek. Olvasgass itt a fórumon, milyen az átlagos morál. Testileg, lelkileg és idegileg tönkremennek az emberek, tisztelet a kivételnek. Mindenhol irigység, gyűlölködés.


    És az ami régebben megvolt, hogy külföldről jött hazánkfia, mesélj, biztos gazdag vagy és fantasztikus az életed. Ehelyett sunyin méregetnek, a hátad mögött azt mondják hogy még arra sem voltál jó, hogy külföldön mosogass. Bárki is voltál kint, itt senki leszel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  8. 2016. szeptember 3. 18:2219.

    Kalandvágyból hazaköltözik? Ilyenről nem hallottam. Kalandvágyból külföldre megy szerencsét próbálni, ilyenről igen. 


    Kalandvágyból hazajönni, aztán a nagy kalandból szenvedés lesz. 

    előzmény:
    nyugger (18)
    2016-09-03  18:04
  9. 2016. szeptember 3. 18:0418.

    Miért, kalandvágyról nem hallottál?


    Kalandvágyból hazajön.

    előzmény:
    dunakanyar (15)
    2016-09-03  16:30
  10. 2016. szeptember 3. 17:4617.

    Jól átgondoltátok ezt a hazaköltözést? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  11. 2016. szeptember 3. 16:4416.

    Még Ausztriában McDonaldsban takarítóként is jobban keresnétek, mint itt bármelyik diplomás. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  12. 2016. szeptember 3. 16:3015.

    Nem tudom mióta laktok kint, de gondolom jópár éve, ezek szerint itt pályakezdőnek minősülnétek. Előttem már jópáran írták, minimálbérért dolgozhatnátok valamelyik gyárban.  Ha komolyan gondoljátok a hazatelepülést, csakis Ausztriához közeli nyugati országrészt javasolnám, ahova - ha mégsem sikerül itthon szinvonalas munkát szerezni - akár naponta is kijárhatnátok dolgozni, akár mosogatónak valamelyik kinti étterembe, akkor is többet keresnétek mint itthon. 


     


    De, nem egy ismerősöm van, aki szeretett volna hazatelepülni, haza is jött de a kintihez képest az itteni alacsony életszínvonalat nem tudta megszokni. Egy évig sem bírta itthon. Egyeseknek fogalmuk sincs arról milyen minimálbérből megélni, milyen az alacsony jövedelmet beosztani. Tehát meggondolandó mit léptek. Megint más hazatelepülni nyugdijasként, ahol itt a külföldi nyugdijból szépen el lehet "éldegélni".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  13. 2016. szeptember 3. 15:5914.

    Egyetértünk.

    előzmény:
    Dnanga1 (10)
    2016-09-03  14:37
  14. 2016. szeptember 3. 15:5713.

    Szerinted ez ennyire szuper hely?


    Jártam már több megyeszékhelyen is, sokkal tisztábbak,hangulatosabbak voltak. És az önkormányzat fele ennyire kapzsi, mert olcsóbb a parkolás vagy ingyenes. Igaz ez kisvárosokra is. Munkalehetőség pedig egyáltalán nincs annyi, mint amennyire kívülről látszik.

    előzmény:
    Lillaréka (2)
    2016-09-03  00:51
  15. 2016. szeptember 3. 15:2312.

    45-50-es életkor? Ha most hazajöttök és 70 éves korotokig sikerül dolgozni, akkor se lesz túl sok nyugdíjatok---bár aki nem ment ki, annak sem...((( Albérlet? Akkor egyikőtök fizetése elmegy rá, esetleg még a rezsi egy részére is elég. Maradjatok még vagy  10 évet,míg onnan is valamit érő nyugdíjat kaptok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  16. 2016. szeptember 3. 15:1811.

    Hű, de jó....legalább ha nincs munkájuk, akkor közel van a Balaton. Bár a közelség az relatív....

    előzmény:
    nyugger (7)
    2016-09-03  11:10
  17. 2016. szeptember 3. 14:3710.

    Magam is Győrt mondanám, de.... A korotok és végzettségeteket tekintve ( 45-50-es házaspárnak) (semmi különleges, extra végzettség) talán állást is kapnátok valamelyik gyárban minimálbérért. Mert hiába a sok üzem, valami oknál fogva fizetni egyik sem akar, csak a hatalmas követelmények vannak. Irodai munkára, üzletekbe eladónak, csak fiatalokat vesznek fel, nem árt ha dekoratív az illető. A mi cégünk irodista állományában egy negyven feletti hölgy van. Neki is az a szerencséje, hogy amit ő tud, azt nem tudja más. A többi "ma született bárány". Tapasztalatlanok, felsőbbrendűek, nemtörődömök. Üzembe kötelező védőital nincs, mert elfelejtették megrendelni, az emberek meg a forró gépek között hazulról viszik az innivalót, stb, stb,... Félreszámolt fizetések, a reklamációra az a válasz, hogy ezt dobta a gép,...  Folytathatnám, de nincs értelme. Én nagyon nagyon meggondolnám a dolgot ebben a korban.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  18. 2016. szeptember 3. 13:269.

    Szerintem Zala megye is közel van a Balatonhoz, de úgy néz ki nem sokat segít nekik.


     


                          Ingyen osztogatják a telkeket az elnéptelenedő faluban - Abcug.hu

    előzmény:
    nyugger (7)
    2016-09-03  11:10
  19. 2016. szeptember 3. 12:448.

    Hmm,hazatelepülni?


    Persze ez attól is függ,mi az oka,hogy így döntöttetek. Honvágy,család,barátok hiányoznak? Vagy csak nem sikerültek azok az elképzelések,amit a külfödi léttől vártatok? Nem kell válaszolnod,csak hangosan gondolkodom,próbálom kitalálni a döntésetek okát.


    Itthonról még mindig inkább mindenki elmegy,aki teheti.


    A nagy hírveréssel beharangozott "Gyertek haza fiatalok" igéretek,program körül is nagy a csönd.


    Amikor Anglia hivatalosn is bejelentette az Eu-ból való kilépését,a magyar kormány ijedtségében azonnal tárgyalni kezdett az angol miniszterelnökkel és gyakorlatilag azért kampányolt, (könyörgött?) hogy a kint dolgozó többezer magyart ne küldjék haza,mert akkor mi lesz velük,velünk?


    Budapesten élek,csak a hírekből tájékozódom a hazai régiónkénti munkalehetőségekről,munkanélküliségről,közbiztonságról és az nem ad nagy reményeket. A "semmi különös" középfokú végzettség és az életkorotok sem kedvező nulláról indulva a hazai egzisztencia megteremtéséhez. 


    Ez persze csak az én véleményem és nem szeretnék senkit megbántani!


    Sok sikert és megfontolt,jó döntést kivánok!


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  20. 2016. szeptember 3. 11:107.

    Veszprém! Közel van a Balaton!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  21. 2016. szeptember 3. 10:466.

    szerintem Győr- 


    a lakhatás városrész függő.


     


    én győri vagyok.. Szombathelyről nem tudok írni


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (5)
    2016-09-03  10:27
  22. Torolt_felhasznalo_613265
    Torolt_felhasznalo_613265
    2016. szeptember 3. 10:275.

    És inkább Győr vagy Szombathely, melyik a kettő közül? Albérletet hol lehet könnyebben kapni a két hely közül? 

    előzmény:
    Lillaréka (4)
    2016-09-03  09:49
  23. 2016. szeptember 3. 09:494.

    Hát.. Győr- és Szombathely nyugaton van.. Ausztria közelsége miatt sokan dolgoznak odaát. 


    de itt laknak ahol a lakhatás még mindig olcsóbb. 


    és van munka. 

    előzmény:
    13reg26 (3)
    2016-09-03  08:00
  24. 2016. szeptember 3. 08:003.

    Gyárak inkább a keleti és déli országrészen épülnek a pályázati pénzek és a szabad munkaerő miatt. 


    Előttem jól írták: Győr. Sok a lehetőség bár a lakhatás elég drága. És bevallom az utóbbi időben nem volt olyan hogy ne futottam volna bele nagyobb kendős vagy színes társaságba vásárlŕs közben.


    Sopron is jó választás lehet, szép nyugodt kisváros. Aki teheti Ausztriában dolgozik, így marad munkahely. Csak ott is drága a lakhatás. Gyárak a környező településeken.


    Szombathelynek is relativ fejlődő ipara van. Élhető város, kevésbé felkapott mint az előző kettő.


    Ha priviben megírod mčgis milyen terület érdekel akkor tudok tovább ötletelni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22
  25. 2016. szeptember 3. 00:512.

    Győr! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613265 (1)
    2016-09-02  21:22

Címlap

top