Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Visszavárjam őt?

Chana
Létrehozva: 2016. augusztus 20. 22:26

Sziasztok! Egy nagy problémámban szeretném, ha segítenétek élesebben látni. 


Hosszú idő után váratlanul belépett az életembe egy pasi. Teljesen spontán randi, jópofa volt, de nem kifejezetten az esetem. Jókat nevetgéltünk, beszélgettünk, sétáltunk, egyre szimpatikusabbá vált számomra. Ahogy hazaértem, még folytattuk a beszélgetést, nagyon megdicsért, hogy jól érezte magát és nagyon tetszem neki. 


Másnap kora este jött az üzenet, hogy a városban egy kávézóban ül a barátjával, lenne-e kedvem találkozni. Nagyon örültem neki, hogy ilyen szintre léptünk ilyen gyorsan, hogy bemutat a barátjának, így örömmel mentem el találkozni. Jó is volt minden egy darabig, csakhogy kiderült a beszélgetésükből, hogy egy nő miatt búsul az én tegnapi randim, akit nagyon régóta ismer, de csak 3 hónapja próbálkozik nála, a lány meg csak játszik vele, barátként kezeli, de közben cicázik. Szomorúan mentem haza, elkönyveltem, hogy ebből mégsem lesz semmi.


Másnap este hívott, hogy van-e kedvem találkozni vele, mondta, hogy értem jön majd, elmegyünk valahová. A természet közbeszólt, hatalmas vihar kerekedett, így bejött hozzám, együtt vártuk, hogy elüljön a vihar. Hozott nekem rózsát, beszélgettünk, majd egyszercsak megkérdezte, megcsókolhat-e. csókból együttalvás lett, egy szuper éjszaka, ami épp elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, mindent nagyon szeretek vele csinálni, amit eddig megtapasztaltam belőle.


Másnap csak fél órája volt, de felugrott hozzám, és megismételtük az előző napit. Utána egy kanbuliba volt hivatalos, de onnan megírta, hogy legszívesebben velem lenne most is.


Utána tartottuk a kapcsolatot, majd rá két nappal elmentünk kettesben egy kicsit pihengetni a hétvégi házunkba. Itt nagyon jól éreztük magunkat, de rájött, hogy én kezdek közeledni felé, rá is kérdezett erre. Én bevallottam neki, hogy igen, kezdek többet érezni, ő pedig elmondta, hogy nagyon szeret velem együtt lenni, de neki túl merev, komoly vagyok. Nos, ez nem jellemző rám, mégis igaz volt, mert elkezdtem szorongani, próbáltam magamban picikét elnyomni az érzelmeimet, hogy ne vegye észre. Mondtam neki, hogy nekem ez így nagyon nem jó, nem tudok valakivel úgy együtt lenni, hogy csak szexelünk, esetleg néha egy kis program, ha ennyire közel került a szívemhez, és kértem, legyünk ezen túl barátok. Ő belement ebbe, bár nagyon fájt, hogy gondolkodás nélkül igent mondott erre.


Hazajöttünk, majd folytattuk a beszélgetést, elmondta, hogy nagyon hiányzom neki, és nem csak a szex, hanem az együttalvások is.


Pár nappal később megkérdezte, mit csinálok, majd mikor mondtam, hogy épp lasagnét sütök, meghívatta magát ebédre. Nagyon jó kis nap volt, mert utána elmentünk egy tóhoz, és itt ismét összegabalyodtunk.

  1. 2016. augusztus 30. 15:2576.

    Kedves Kérdező!


    Szerintem felejtsd el ezt a pasit, ne várj rá egy percet sem!

  2. 2016. augusztus 30. 14:4775.

    Az előző kapcsolatodban is ilyen nyomulós voltál de ott is mindenki hibás csak te nem amiért rá költöztél a pasira mikor ő mondta hogy ne menj ... most nincs is kapcsolat nem akar ez a pasi téged de te rá mászol ! Nem vagy annyira fiatal már hogy ne jöjj rá így nem lehet pasit fogni ! Egy nyomulós ,rá akaszkodó nő vagy aki foggal-körömmel ragaszkodik az első férfira aki egyáltalán szóba áll vele és ezért nem kell a férfiaknak. Menekülnek tőled ! Nőjél fel és legyen gerinced !Nő vagy !

    előzmény:
    Chana (1)
    2016-08-20  22:26
  3. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. augusztus 30. 13:2074.

    Ezzel a fiúval kapcsolatot sem kellett volna kezdenie, innen indul az egész.


    Ha a fiú érte lett volna úgy oda, mint a másik lányért és összejönnek, na akkor nem kell lemenni lábtörlőbe.

    előzmény:
    Sissi52 (73)
    2016-08-30  13:01
  4. 2016. augusztus 30. 13:0173.

    Igy igaz, ezzel mar haladsz az enyem fele. A fiu reszerol valoban mindegy, hogy ez a lany mit csinal. Ezert lenyegtelen, hogy a fiu mit csinal, az viszont lenyeges, hogy ezzel a lannyal nem tervez semmit. Nos ez lany reszerol is fontos lenne, hogy felfogja, es hogy teljesen folosleges kuszob ala laznia magat es lemenni labtorlobe. Meg egy parkapcsolatban sem szabad, mert a masik egy ferfigatya.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (72)
    2016-08-30  12:54
  5. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. augusztus 30. 12:5472.

    Ha ezt a fiút a másik lány érdekelte, akkor tökmindegy, hogy topikindító mit csinál, lemegy hídba, lábtörlőbe, királylányt játszik.... nem lesz hatása. Úgyhogy én fenntartom a saját konzekvenciámat. (ami magában foglalja a tiédet)

    előzmény:
    Sissi52 (71)
    2016-08-30  12:43
  6. 2016. augusztus 30. 12:4371.

    En meg ismetlem a te teoriadat. Egyaltalan nem a masik no miatt nem kellett neki ez a no, hanem emiatt a no miatt.


    Es a konzekvencia nem az, hogy nem futunk olyan busz utan, hanem az, hogy egy no ne menjen le labtorlobe. De lemegy. Oly sok. Ezert hasznalja ki oly sok pasi a not. Lefekszik neki. Egybol. Aztan almodozik eskuvoi harangokrol. Es nem erti, nem fogja fel, hogy a szitu marpedig az, ami. Ehelyett ulne meg egy darabig a valagan, muvelne magat, jol erezne magat, amig bele nem botlik abba, akit egy eros szel sem visz el tole.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (70)
    2016-08-27  08:02
  7. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. augusztus 27. 08:0270.

    Bocs, de nincs kedvem ismételni magam. Ha neked az jött le, hogy én nem tudom, hogy szexre kellett, akkor hidd azt. Bár csodálkozok, hogy ha figyelmesen elolvasod a hozzászólásaimat, akkor erre a következtetésre jutsz.


    A konzekvencia pedig az lett volna, hogy olyan fiúval nem kezdünk kavarni, aki más után ácsingózik.

    előzmény:
    Sissi52 (69)
    2016-08-27  00:33
  8. 2016. augusztus 27. 00:3369.

    Akkor te nem erted, o erti, csak ertetlenkedik. Ennek a pasinak o szexre kellett, mert volt ra alkalma. Azt megkapta es kesz. Ez az ok, vagyis a lany irant nem erdeklodik, oszinten meg is mondta, csupan kihasznalta a kosza numerakat. Vagyishat az onkent felajanlkozo leanyka testet kivul belul. Leanyka adta oda onkenteskent a testet, az agyat, a lasagnajat, a lakasat, a bartja hazat, a szulei vendeghazat, a jakuzzijat  a numerakra. Fiu megis elment, amikor megkapta, amit akart. Eddig annyi, amennyi, de ezek utan nem kellene utana rohangalni. Mileyn okot akarsz? Az nem eleg, hogy sajat maga miatt nem kell? Szerintem meg sokkal rohadtabb, ha valaki sajat maga miatt nem kell, mintha valaki mas miatt. A lenyeg ugyanaz, nem kell, mehet a fenebe. Nem kell, mert nem kell. Az ilyesmit nem lehet eroszakolni.


    Az igazi ok, ot nem szereti. Hogy mast szeret vagy nem, az lenyegtelen a lany ugye szempontjabol. Magyarazzam tovabb,meg mindig nem erted?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (60)
    2016-08-26  13:10
  9. 2016. augusztus 26. 23:0668.

    A fiu verzioja:  fogtam egy libat,de nem ereszt.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (66)
    2016-08-26  17:05
  10. 2016. augusztus 26. 19:5067.

    .." ettünk egy lasagnét meg sexeltünk hármat, erre felhív, hogy akkor mi járunk?" 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (66)
    2016-08-26  17:05
  11. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. augusztus 26. 17:0566.

    Na igen 


     


    Amúgy tényleg,  jó lenne ismerni a fiú verzójáit is ugyanerről a sztoriról. 

    előzmény:
    deborah22 (65)
    2016-08-26  16:10
  12. 2016. augusztus 26. 16:1065.

    ...amúgy az egész történetről a vicces rajz jutott eszembe, hogy a sex után a nő fejében cikáznak a gondolatok, hogy biztos rossz volt a pasinak, tuti hájasnak találja, tuti meglátta a pattanását, stb, míg a férfi nézi a plafonon a legyet és arra gondol: vajon hogy marad meg fejjel lefelé?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (64)
    2016-08-26  15:43
  13. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. augusztus 26. 15:4364.

    Feltételezem, hogy nem heppiend lett a vége, viszont topikinditó még mindig ebben reménykedik.


    Olyan hozzászólásokat várna, amelyek megerősitenék ebben a hitében, ill. segítenének a kódorgó fiút visszaterelni. Ilyenre válaszolna, de addig csak várakozik.


    Amúgy tényleg jó lenne tudni, hogy mi történik, mert lassan már kész lányregény lesz a történet.

    előzmény:
    deborah22 (62)
    2016-08-26  13:59
  14. 2016. augusztus 26. 14:0763.

    előzmény:
    deborah22 (62)
    2016-08-26  13:59
  15. 2016. augusztus 26. 13:5962.

    sziasztok. talán sosem tudjuk meg. az nlc-n rengeteg olyan téma van, ami szaftosan elindul, ráharapunk, rágjuk rágjuk, találgatunk, topicindító eltűnt..legalább visszajönne, hogy igazatok volt. vagy menjetek a csába. vagy nem úgy alakult, ahogy gondoljuk. semmi. én ha indítottam topicot, leírtam, mi lett. de ez már a nemtudom hanyadik ilyen, hogy sosem tudjuk meg, mi lett a vége. 


    számtalan ilyen zűrös szerelmes/megcsalós topic van, aminek kamuszaga van. mint nemrég a nő, akinek a férje nyitvahagyta a laptopot és ott volt a megcsalós levelezés. jött ide tanácsért, majd eltűnt. ez csak egy a sok közül, épp ez jutott eszembe. 


    szóval kedves TI, ha nem vagy kamu jössz és elmondod, mi volt. 


    vagy kedves kamu, találj ki nekünk valami befejezést. :DDDD

  16. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. augusztus 26. 13:1161.

    Igen, azt csak én feltételeztem, hogy a másik lánnyal jött össze.

    előzmény:
    Sissi52 (59)
    2016-08-26  13:02
  17. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. augusztus 26. 13:1060.

    Ha teljesen lényegtelen, hogy miért nem kell, soha nem fog tanulni belőle és mindig ugyanabba a helyzetbe fog kerülni.


    Szerintem pont az a lényeg, hogy tudja az okot, akkor tudja kezelni a helyzetet. Ez így van az orvoslásban is, vagy nem?

    előzmény:
    Sissi52 (58)
    2016-08-26  12:52
  18. 2016. augusztus 26. 13:0259.

    Egyaltalan nem biztos, hogy a masik lannyal jott ossze, ezt te talaltad ki. Remelhetoleg a masik lanynak tobb esze van es eleve rohogott ezen a pasin. De a Ti es apasi ugyehez nincs koze senki masnak, csak kettejuknek. Szexelgettek, a pasi nyiltan kijelentette, hogy neki ez csupan szex, a lany meg valahanyadik alkalommal dongicselt, hogy neki ettol 'tobb kene, ha vona'. Pasi erre 'tolem tobbet ne varj'. A sztorinak itt vege, kifujt. Mit lehet erre lepni? A csaj ezt persze felfogta, hiszen epelmeju, de most piocakent probal csimpaszkodni. A pasi meg  siman lesimitotta. A csaj ringatozik, amiert o felkereste a pasit, talan ok egyuttjarnak. Hat nem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (53)
    2016-08-25  06:07
  19. 2016. augusztus 26. 12:5258.

    Kotom az ebet a karohoz. Ugyanabba a helyzetbe fog kerulni. Teljesen lenyegtelen, miert nem kellek valakinek. Na, nem en, ugy altalaban mondom. Nem, es kesz. Mit nem lehet ezen megerteni? Talan a boltban uvoltott az anyjanak, egeszen addig, amig az mindent megvett neki, amit akart. Hat az elet nem egeszen igy mukodik. Az ilyen fel sem fogja, csak latod, megy a sajat feje utan. Nagyon nagy koppanas, trauma kell ahhoz, hogy az ember megvaltozzon. A legtobb ember nem valtozik meg, es eli a sajat maga altal general nyomorult kis eletet, anelkul, hogy valaha megtudna, hogy boldogan is elhetett volna. Nem latja a fatol az erdot. Ez a no fel sem fogja, hogy ez a pasi mekkora szivesseget tesz neki, hogy megkimeli ot sajat magatol. A kijozanodashoz nemi kis ido kellene, de o nem, o  nem tudja ezt kivarni, inkabb porig alazza es a foldbe dongoli sajat magat. Tudja, hogy eleve hiu remenyeket taplal, de tovabb szitja a tuzet sajat maganak, es ugy tesz, mintha de, pedig nyilvan nem. Volt hasonlo ismerosom. Nem is egy. Az egyik pl kifogott egeszn jo meno pasikat, de minden kapcsolatat foldbe dongolte, amikor is meg- megjelent egy kis sutikevel vagy egy kis tal leveskevel anyucika apucikahoz. Sosem valtozott meg. A pasikat a vegen a hideg razta tole, es bevagtak az ajtot az orra elott, amikor megjelent.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (53)
    2016-08-25  06:07
  20. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. augusztus 26. 12:1757.

    Az inditóban azt írta, hogy egy napja ismerte, amikor a srác elsírta a bánatát, nem a többszöri szexelés után, és akkor a srác a másik lánynál még eredmény nélkül próbálkozott.

    előzmény:
    Lédienn (56)
    2016-08-25  15:43
  21. 2016. augusztus 25. 15:4356.

    "Ha tényleg a másik lánnyal jött össze, ahogy gondolom, akkor azért nem lényegtelen, mert ez a válasz a miértre. 


    A miértekre pedig azért jó tudni a választ, hogy a jövőben elkerülhető legyen ugyanaz a helyzet, nevezetesen, hogy csak eszköz legyen egy másik nő becserkészéséhez"


     


    A TI tudott a másik lányról!


    A pasi az ő vállán 'sírta' el a bánatát,többszöri szexelés után,hogy egy ideje már hajt egy másik lányra,de az csak "cicázik vele" és nem veszi őt komolyan. (Ez már eleve ciki sztem). Ez nem konkrét info volt a pasi részéről?


    De a TI-nek meg inkább csak olaj volt a tűzre mert emiatt pláne hajtott a pasira. Hátha mégis őt választja,mert ugye ők már néhányat szexeltek,ami a pasinak is tetszett.


    Aztán jött az,hogy hol eltűnt,hol meg előkerült a pasi,mire a TI "megsértődött" és kiadta a útját. Ezt a pasi komolyan vette és ismét eltűnt.


    Egy idő után a TI 'értetlenkedve' hívta,hogy mi van,meg "ugye azért nincs harag"? 


    Az ilyen helyzet meg akkor kerülhető el,ha nem egy nő harcol és teper egy pasi után! De ha mégis megteszi,akkor legyen arra is képes,hogy elviseli a kudarcot is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (53)
    2016-08-25  06:07
  22. 2016. augusztus 25. 09:2055.

    "Na,ezért kell az értetlen piócákat,akár férfi,akár nő,határozottan és első próbálkozásra a francba küldeni! Mert ellenkező esetben az udvariasság ilyenkor csak további ál/értetlenséget és további fölösleges cirkuszokat generál." by Lédienn


     


    nagyon egyetértek!!! "drasztikus " megoldás, de jobb elejét venni. főleg egy nőtől veszik úgy, hogy azért mondott nemet, mert kéreti magát. 


     

  23. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 25. 08:0554.

    Ha  a másik lánnyal..........


    Nos, szegény szegény másik lány.Kb ugyanígy fog járni.


    Csiki-csuki életek.

  24. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. augusztus 25. 06:0753.

    Ha tényleg a másik lánnyal jött össze, ahogy gondolom, akkor azért nem lényegtelen, mert ez a válasz a miértre. 


    A miértekre pedig azért jó tudni a választ, hogy a jövőben elkerülhető legyen ugyanaz a helyzet, nevezetesen, hogy csak eszköz legyen egy másik nő becserkészéséhez. Ha nem érdekli a dolog miértje, csak azt látja, hogy a fiú nem akar vele lenni, akkor nem lesz képes levonni a megfelelő következtetést és ugyanebbe a helyzetbe keveredhet a következővel is.

    előzmény:
    Sissi52 (52)
    2016-08-24  23:02
  25. 2016. augusztus 24. 23:0252.

    Az most lenyegtelen, hogy amasik lannyal volt vagy sem. A lenyeg az, hogy Ti-vel nem akart lenni. Ennyi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (49)
    2016-08-24  20:00

Címlap

top