Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
"Azert olelunk, mert termeszetes belenk kodolt az emberi testkozelseg iranti igeny."
Könyörgöm, KI kódolta bele az emberbe?
Nem, valóban nem lesz minden együttjárásból házasság. De, ahogy Nikita is írja, gondolj bele, két szerelmesnél, már az is milyen izgi, hogy megfogja a kezed. Pedig a kézenfogva sétálás az utcán történik. Mégis lehet intimitása.
Ehhez képest, egy tényleg intim dolgot, a szexet (amit ugye nézőközönség nélkül végez mindenki), le redukálod ösztön szintre, mert itt írod "nyomjak el a termeszetes osztoneiket".
Az ember abban emelkedik ki az állatok közül, hogy nem az ösztönei irányítják, hanem tud uralkodni rajtuk, gondolkodó lény szabad akarattal.
Valóban, intim dolog a kézenfogva sétálni a szerelmeseknél és nagyon szép látni, ha ez néha idősebbeknél is megvan, sajnos ritkán.
Nem azt mondom, hogy nem érdekes... Mondjuk az első 50 :)
Az viszont biztos: minél több ilyet nézel, annál kevésbé hihető ez a Ádám-Éva vonal. Meg a beszélő kígyó. Hát persze. Valaki itt már megint többet ivott, mint kellett volna...
:D Majd belenézek.
A világegyetem története 90 percben.
A világegyetem története 120 percben.
A világegyetem története - sorozat! Csak nálunk! Minden este!
Jo, hat a hazassag nem habostorta.
Melyik a 3 kedvenced? :)
Akkor is krva jó, hihi :)
A férjem sajnos nagyon szereti a témakört, meg ugye a szakmájához is közel áll, ezért az ilyen témájú ismeretterjesztő-tudományos filmekből, mint a világegyetem kialakulása, A világegyetem története, a földi élet kialakulása, evolúció, genetika, egyedfejlődés-törzsfejlődés, rendszertan és a többi, már kb. 357 filmet láttam... És ha lesz egy 358., azt is meg kell néznem.
Simán lehet. :D
Nem szeretnem, ha ilyen hordereju dolgon vihancolnal, mint egy gyerek.
A földi élet ugye vízalapú és a vízben is kezdődött. Sok elmélet van arra, hogyan és mi okból "jöttünk ki" a vízből, és tértünk át szárazföldi életmódra. Szerintem itt a tökéletes válasz, hogy történhetett :))
Koszonjuk szepen!
Azon nem lepődtem meg, hogy "megragadtad a lényeget" (ez irónia). Nem Ádám pöcsének mérete a lényeg a képen, hanem az, hogy Michelangelo úgy ábrázolta Ádám teremtéstörténetét, hogy a teremtő és a körülötte lévők emberi agyat formálnak, meglehetősen pontos biológiai arányokkal.
Ezzel mintegy alátámasztottnak tekintem az elméletemet (ez pedig vicc).
Először megtaláljuk a megoldást, és aztán majd gyártunk hozzá problémát.
"A rákos sejtek is sejtek, az emberen belül alakulnak ki. Mit tudunk róluk? Szinte semmit." - Tessék.
Aszta, ez frappans! Egyebkent meg igaz.
(Vegkepp elvesztettem a fonalat, mire kellene megoldast talalni.)
A férjem molekuláris biológus, majd figyelmébe ajánlom ezt a topikot, ha rossz kedve lesz, nagyon jól fog szórakozni :)
A pöcsén? Én meglepődtem.
Vagy arra célzol, hogy van valaki, aki nem álszent módon, egy enyhén szólva pornográf jellegű festményen kiszúrja a péniszt? Most őszintén, te nem látod, nem vetted észre, nem érdekel, vagy pedig belemagyarázod egy pucér férfi, és egy öregember érintésébe a teremtést, életet adást?
Khm... Ha ezt a képet megmutatod egy ártatlan gyermeknek, egyből a nemi szervre téved a tekintete. Az ártatlan gyermek tiszta lelke még látja a lényeget, azt, amit felnőtt emberek érett fejjel már nem mernek kimondani.
Mit is keressek, a semmit? Sejtbiológia... ez csak egy szó. Nevet kellett adni annak, amiről már fel tudnak mutatni valamit. De ahhoz nem tudsz hozzászólni amit kérdeztem, mi újság a rákkal?
A világ legegyszerűbb módja a másikat tudatlannak minősíteni akkor, amikor egy egyszerű kérdésre képtelenek vagyunk válaszolni. Igaz?
Nem lepődtem meg.
Sejttan? Sejtbiológia? Hm? Semmi?
Keresd, kedves! Hátha egyszer megtalálod. Ne add fel!
Felkínálok neked egy megoldást, akkor találsz hozzá problémát?
Magyarország napjainkban:
- Bejelentkezek az orvoshoz.
-Melyikhez?
-Mindegy, ahová bejutok két éven belül. Addigra lesz hozzá betegségem is.
Kicsi a pöcse.
Nekem ez a kép soha semmit nem jelentett. Akkor jutott eszembe, amikor E.T. haza akart menni de nagyon.
Majd jól égni fog a gyomrod, és fohászkodhatsz a mindenhatóhoz!