Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Az 50 milliót keresem...

Hullám
Létrehozva: 2016. május 30. 17:01

amely megoldaná az életem, és boldoggá tennem engem, és a családomat


Nem akar valaki megajándékozni vele?


Nem extrákra költeném, hanem:


-hogy ne kelljen a 3 éves gyermekem mellett , heti 70 órát dolgoznom vendéglátásban, sokszor hétvégén 39 évesen, immár 17 éve


- hogy a férjemnek a fix munkáján kívül ne kelljen még plussz munkát bevállalnia, hogy a havi megélhetésünket fedezni tudjuk az én keresetemmel együtt


-mert alig van együtt a család


-szerény kicsi házunkat széppé tudjam tenni (tetőcsere és szigetelés)


- mert több időm lenne az életre a családommal együtt


- kifizetném a házra felvett hitelt (nem sok , csak 2 milla)


- teljes életmód váltásba kezdeni, amihez szakember szükséges, és erre jelenleg se időm, sem pénzem nincs 


Mielőtt bárki is írná...tudom- tudom millióan vannak abban a helyzetben, hogy se munkájuk, se semmijük nincs, nekem meg azért ez rendben van.


De...én most ezt kérem.


Sok mindenkinek ez a pénz nem nagy összeg, és hátha olvassa valaki ezt a kicsiny szerény írásomat, és segít.


A remény hal meg utoljára...


 

  1. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. június 1. 17:2176.

    Mindenki ertette, hogy "viccel".
    Majdnem mindenki.
    Sosem fohaszkodtal az aranyhalhoz harom kivansagert?
    Hat ez ugyanaz.
    Nem a nyomor miatt sirdogal: milyen az altalanos  hangulat e pillanatban Mo-n?
    Mi van a szegenyeiddel aki elol eltarhalja az aranyhal harom kivansagat?
    Tenyleg azt gondolod, hogy ez a noci lopja ki a szajukbol a milliokat?
    Tobbjuk lesz, ha nincs ez a panasztopik?

    S kekelefant forumtarsad is, a banto pofozkodo kapanyeles  modoraval...ilyenek miatt az elet egy cseppel meg keserubb lesz



    idézet:
    Mozdonj (23)
    2016-05-31 07:38:22

    En ezt gondolom, es ne masitsad meg, legyszives , Ledienn

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (23)
    2016-05-31  07:38
  2. Torolt_felhasznalo_573614
    Torolt_felhasznalo_573614
    2016. június 1. 17:1875.

    Ez a kétperces topik, amit összesen nem olvasott 12 ember, a világon senkit nem fog megkárosítani.

    előzmény:
    Lédienn (73)
    2016-06-01  17:00
  3. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. június 1. 17:1074.

    Picikem , ne szedegess ki mondatokat az irasaimbol! .... Jatszik ez a kislany, mi a fenenek kotsz bele?

    Mi lenne, ha mindnyajan atneznenk a mazo topikba...ott egy joember fizet korbacsolasert....
    szerintem meg egy milliot is adna a kis Hullamnak , csak jo pirosra potyolja ki...
    nöuralom , igazi feministara buko mazo szatirral

    előzmény:
    Lédienn (70)
    2016-06-01  14:57
  4. 2016. június 1. 17:0073.

    Nekem nem "probléma",csak ugye a tisztesség hiánya zavar. Engem.


    No,meg a többit leírtam tegnap,hogy miért baj,kiket tesz hiteltelenné,kiknek lehet probléma,ha ilyen pofátlan tarhálók vannak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573614 (71)
    2016-06-01  15:44
  5. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. június 1. 16:0072.

    Pontosan.


    Nem jött be neki és kész.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573614 (71)
    2016-06-01  15:44
  6. Torolt_felhasznalo_573614
    Torolt_felhasznalo_573614
    2016. június 1. 15:4471.

    De nem értem ez neked miért probléma? Hadd tarháljon, nem téged járat le vele. Szabadon megteheti. Legfeljebb nem kap senkitől.

    előzmény:
    Lédienn (70)
    2016-06-01  14:57
  7. 2016. június 1. 14:5770.

    Csepke! Nagyon egyetértek veled!


    Számomra egyértelmű,hogy amit hullám csinál,ahhoz hatalmas arcátlanság,gátlástalanság kell! Fel sem fogja,hogy ezzel önmagát is lejáratja.


    Amúgy ezt a véleményem megírtam már a topik elején és egyik topiktársunk ezért leszedte a fejem. "Mert itt ezt mindenki(!?) viccnek gondolja,ez egyértelmű,kvázi én vagyok a hülye". 


     


    "Simán lehet olyan, hogy valaki csak úgy ad valaki másnak x összeget vagy y értékű valamit valakinek. Csak mert.


    Itthon is akad ilyen bőven.


    Tényleg bármi lehet, szóval nem feltétlenül alaptalan a topik. Egyébként is egy próbát megér. :)"


     


    Hullám indítója:


    "Mielőtt bárki is írná...tudom- tudom millióan vannak abban a helyzetben, hogy se munkájuk, se semmijük nincs, nekem meg azért ez rendben van.


    De...én most ezt kérem.    !!!!!!!!!   


    Sok mindenkinek ez a pénz nem nagy összeg, és hátha olvassa valaki ezt a kicsiny szerény írásomat, és segít.     !!!!!!!!!  


    A remény hal meg utoljára..." !!!!!!!!!!!!!!


    Erre Mozdonj:


    "Nem a nyomor miatt sirdogal: milyen az altalanos  hangulat e pillanatban Mo-n? "  


     


    Számomra egyértelmű,ha elkeseredésében valaki csak "hangulatjelentést" ír,az a fogalmazásból mindig kiderül. Itt nem erről van szó! Hullám egyértelműen és pofátlanul tarhál! 


    Még a koldusokban is gyakran több tisztesség,alázat van,mint a TI-ben.


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573614 (67)
    2016-06-01  14:00
  8. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. június 1. 14:0669.

    Ott volt személyes indíttatás. Az teljesen más. Már írni is akartam. Tegyük fel, van egy régi-régi barátom. Már az általánosban is barátok voltunk. Nekem bejött az élet, neki nem, éli az átlagemberek átlagéletét, én meg milliomos lettem. Szeretnék jótékonykodni. Lehet, hogy neki fogok 50 milliót adni, mert személyesen ismerem, és érzelmileg nagyon kötődöm hozzá. A drága régi jó haver, hát kinek, ha nem neki? Valójában nem érdemli meg, hiszen nála ezerszer szegényebbek vannak, de az ő személye fontos nekem. Tehát van egy nagyon erős személyes érzelmi indíttatás. Ez teljesen más. Ronaldo valószínűleg igen sokat köszönhet az ügynökének, ez nem is ajándék volt, hanem bőkezű hála. Az más. Nem a nullára adott sokat. És nem vadidegennek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573614 (67)
    2016-06-01  14:00
  9. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. június 1. 14:0668.

    Így van. Cél nélkül nem szoktak senkihez hozzádobni pár millát. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (66)
    2016-06-01  13:43
  10. Torolt_felhasznalo_573614
    Torolt_felhasznalo_573614
    2016. június 1. 14:0067.

    C. Ronaldo egy görög szigettel lepte meg az amúgy is gazdag ügynökét nászajándékul. Simán lehet olyan, hogy valaki csak úgy ad valaki másnak x összeget vagy y értékű valamit valakinek. Csak mert.


    Itthon is akad ilyen bőven.


    Tényleg bármi lehet, szóval nem feltétlenül alaptalan a topik. Egyébként is egy próbát megér. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (60)
    2016-06-01  12:57
  11. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. június 1. 13:4366.

    Ha megnézi az ember, hogy mondjuk a hollywoodi milliárdosok hová adják a pénzüket, amikor jótékonykodnak, akkor az látszik, hogy 2 fő irányvonal van: vagy egy számára fontos általános dologra adja (természetvédelem, éhező gyerekek, gyógyszerkutatás stb.), vagy pedig nagyon célirányosan egy adott személynek, aki nagyon rászorul. Soha nem hallottam még olyat, hogy nagyobb összeget adtak volna egy tizenkettő egy tucat, még csak nem is nyomorgó átlagembernek (az átlagot most leginkább úgy értem, hogy átlagos anyagi szinten él, kb. úgy, mint bárki az utcában).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (65)
    2016-06-01  13:39
  12. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. június 1. 13:3965.

    Hát igen, mert cserébe meglenne az a felemelő érzésed, hogy tudtál segíteni valakin, akinek az életében ez minőségi változást okoz, vagy akár megváltoztathatja azt.


    Itt cserealapnak Hullám mit tudna felajánlani? Azt a jó érzést biztosan nem tudja, mint amit akkor érezni, ha tudod, hogy jó helyre került a pénz. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (63)
    2016-06-01  13:12
  13. 2016. június 1. 13:1764.

    És miért pont 50 millát adjon?


    (Néha adok pénzt koldusnak, de az olyan pofátlant, aki még az összeget is meghatározza, azonnal elhajtom a francba.)

    előzmény:
    Hullám (53)
    2016-06-01  10:46
  14. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. június 1. 13:1263.

    Nemrég olvastam egy nőről, aki egyedül neveli a súlyosan mozgássérült gyerekét. Apuka ahogy megtudta, hogy a gyerek beteg, már olajra is lépett. A terhesség normális volt, a szülésnél történt egy műhiba, ennek következtében a gyerek egész életére tolószékbe kényszerült. De az anya küzd és reménykedik, és mindezt úgy csinálja, hogy mosolyogni is tud, nem lett belőle mártír, nem is tekinti magát annak, ezt dobta neki a gép, ebből kell valamit kihozni, és ő megpróbálja a legtöbbet. Ha nekem lenne "felesleges" 50 millióm, biztos, hogy egy ilyen embernek adnám, aki önhibáján kívül került ebbe az emberpróbaló helyzetbe, és nem valakinek, akinek tulajdonképpen semmi baja nincs, csak épp kellemesebb lenne az élete, ha sok pénze lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (61)
    2016-06-01  13:02
  15. 2016. június 1. 13:0962.

    Akkor bizony kezeltesd magad

    előzmény:
    Hullám (53)
    2016-06-01  10:46
  16. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. június 1. 13:0261.

    Nem hinném, hogy van a világban ekkora balek. Rajta röhögne mindenki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573614 (59)
    2016-06-01  12:48
  17. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. június 1. 12:5760.

    Mert aki odáig eljutott, hogy annyi pénze van, hogy 50 millió kiadása sem jelent gondot, amögött rengeteg munka van. És ha még van is benne jótékonykodása hajlam, és nem a saját családjának, barátainak adja, hanem egy vadidegennek, nagyon meg fogja gondolni, kinek adja. 50 millió forint nagyon sok pénz. Senki nem fogja odaadni valakinek, akinek valójában nincs rá szüksége, nem éhezik, nem nyomorog, csupán jobb  lenne az élete, ha lenne 50 milliója. SENKI nem ad oda 50 millió forintot "csak úgy". Ilyen nincs.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573614 (59)
    2016-06-01  12:48
  18. Torolt_felhasznalo_573614
    Torolt_felhasznalo_573614
    2016. június 1. 12:4859.

    És mi van, ha nem kell, hogy szegény hányatott sorsú legyen, hanem csak úgy ad neki valaki, mer mér ne?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (58)
    2016-06-01  12:46
  19. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. június 1. 12:4658.

    Nem fog adni, mert valójában egyáltalán nem szorul rá. Nem hiszem, hogy bárkiből is kiváltotta a topiknyitó szöveg azt az érzést, hogy szegény, igazán megérdemelné, rettenetes az élete. Valójában nincs semmi baja. Szerető családja van, igen, sokat kell dolgozni, de ilyen az élet. Mindenki sokat dolgozik. Minden második család úgy él, ahogy a topiknyitó. Ugyan, mért pont neki adná?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573614 (57)
    2016-06-01  12:28
  20. Torolt_felhasznalo_573614
    Torolt_felhasznalo_573614
    2016. június 1. 12:2857.

    És ha ad neki valaki?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (56)
    2016-06-01  11:35
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. június 1. 11:3556.

    nem, nem vicc !


    teljesen komolyan gondoltam.

    idézet:
    Hullám (53)
    2016-06-01 10:46:24

    írd egy táblára és ülj ki vele


    ide


    erre nem a turi-nép járkál


     


    vagy úgy gondolod a tarhálással se akaron nagyon megizzasztani magad? ahogy a tanulásban se?


    ideírod és majd valaki ad?

    előzmény:
    Hullám (53)
    2016-06-01  10:46
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. június 1. 11:3155.

    milyen apróra csinált az enelcé


    kuci az ilyen szösszenetek soha nem vicce mert a csórók simán igénylik gazdagabbak pénzét azoktól vegyék el és osszák szét köztük, közpénzből kapjanak gyerekre pénzt mert kiderült számukra, hogy a nemtanulás fiatalon az szar jövedelmet okoz életük végéig az észnélkül szült gyerek NAGYON sokba kerül az észnélkül felvett hitelt nem tudják fizetni (20% nem fizeti a kéróra felvettet)     jellemileg meg nem mutat nagyot akiben maga a gondolat is felmerül a máséra ácsingózás     ez nem a vicc kategória senki nem azért tanult dolgozik hogy a fiatal lustákat majd felnőtten támogassa


     




    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (49)
    2016-06-01  07:32
  23. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. június 1. 11:0154.

    Akkor nagyon alulértékeled a pénz jelentőségét és nagyon túl a sajátodat.

    előzmény:
    Hullám (53)
    2016-06-01  10:46
  24. 2016. június 1. 10:4653.

    nem, nem vicc !


    teljesen komolyan gondoltam.

    előzmény:
    Lillaréka (48)
    2016-06-01  06:46
  25. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. június 1. 08:3752.

    az is vicc kuci hogy ez a réteg nem csk ácsingózik


    hanem ki is vesz a zsebedből nem is keveset


    ami mondjuk a gyerekeidet illetné


    Varga: új segítséget kapnak a bajba került jelzáloghitelesek
    előzmény:
    Lillaréka (48)
    2016-06-01  06:46

Címlap

top