Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyermek:Igen-vagy nem
Létrehozva: 2016. Április 26. 20:34
Kedves Topiktársak!
Tudom, hogy ez a téma már lehet unalomig lerágott csont, de muszáj nekem is kiírnom magamból a félelmeimet, dilemmáimat,mert sajnos hiába a tág baráti kör, velük nem szeretném ezt megbeszélni,jobb így, relatív idegenekkel..
.A helyzet a következő.: 39 éves voltam most januárban. A férjemmel 7 éve lesz hogy együtt vagyunk, közel száz százalékos egyetértésben éljük az életünket. Amikor még az előző párommal voltam,(vele 17 éves koromtól 32-ig,tehát 16 évig)lehetett volna gyermekem, de ő nem akarta, (mondjuk elég balhés apukája volt, lehet emiatt,vagy a felelősség miatt, nem tudom)én akkor még szerettem volna, mert mindig is(most is)imádtam a kisbabákat..de miután nem jött össze, az évek alatt lemondtam róla, abszolút elkönyveltem hogy nekem már nem lesz. Sok támogatásra mondjuk akkor sem számíthattam volna, (de többre mint most)hiszen apu rég meghalt, volt egy idős,vak nagymamám és az anyám, aki már rég egy terrorista férjjel élt, a három féltesómmal, tehát magunkra lettünk volna utalva. De anyagilag viszont akkoriban minden ok volt, az apjának volt pénze, tehát tudott volna segíteni, és a nagyim is. Mindegy, így alakult, tényleg beletörődtem.
A mostani párom viszont az elején még mielőtt eljegyzett volna, (én elmeséltem neki a sztorit az exemmel gyermek-ügyben)már említette hogy mindenképpen szeretne gyermeket, az én arcomat, orromat mosolyomat szeretné benne látni(mondjuk én az ő göndör haját...:D)akkor 32 éves voltam, és ahogy kiismertem, úgy voltam vele, hogy végül is még nem vagyok olyan öreg, azt mondtam hogy ok, legyen.
Tudtam hogy rá számíthatok mindenben, imád, szeret, két munkahelye volt, akkor még élt a tündér apósom(aki két éve meghalt, pont aznap, amikor kiderült hogy terhes vagyok...) élt a nagyikám, akire anyagilag számíthattunk volna) még nem volt összeveszve a Drágám a családjával, nem volt kisemmizve,(azóta elvették tőle az egyik,értékesebb telkét, a másfél millióról szóló biztosítását, az örökségből ami az apja után maradt volna, a fele annyit kapott, mint a nővére) és végképp megszakította az anyjával, nővérével a kapcsolatot, mert egész életében vita volt közöttük, és ez kiéleződött a felsorolt okok miatt, valamint amiatt, mert amikor terhes lettem, sajnos elvetéltem 8 hetes terhesen, (gondolom após halála is közrejátszott, én akkor érettségiztem(jobb később mint soha, sok volt a stressz, stb)és a telken lettem rosszul, ömlött belőlem a vér, akkor ott aggódott(legalábbis úgy csinált) mi lesz, és rá két hónapra, amikor nem tudtunk neki ugrani a telekre dolgozni, elkezdett üvölteni a fiával, én biztos kitaláltam hogy terhes voltam..na ez volt az utolsó csepp)
Tehát a lényeg annyi, hogy azóta sok változás történt, semmilyen felmenőnk nincs már, aki segíthetne ha baj van, a testvéreink, (ugye neki a nővére mindig is egy önző, csajszi volt, olyan mint az időjárás, egyszer kedves, aranyos, egyszer meg úgy néz az emberre mint a véres húsra)(ezt nem csak én mondom hanem a párom is..)nekem van három féltesóm, akiket édestestvéremként szerettem, de az egyik hozzáment egy kisebbséghez tartozó úriemberhez,és be van fenyítve, nem tartom vele 8 éve a kapcsolatot, a legkisebbel sosem sikerült olyan igazi tesó kapcsolatot kialakítani, a legnagyobb öcsémet nagyon szerettem(és szeretem most is)de annyiszor átvert már , hogy benne nem tudnék bízni, sajnos ő is érdekember...tehát sem szülők, sem nagyszülők, sem rokonok,senki akire számíthatnánk ha baj van, akár érzelmileg, akár anyagilag, akár gyermekfelügyeletileg.
A páromnak van ugye a stabil masszőri vállalkozása, de abból nem keres annyit hogy három ember vígan eléljen belőle, mert ugye fizeti a vállalkozást, bérleti díjat, ami marad, gyűjtögetjük a házra, kajára,de azért jut is az ÉLETRE is. A házra is kellene vagy 3 millió, főleg ha jönne a baba, mert kellene még egy szoba..én ingatlanosként elég instabil keresettel rendelkezem, van amikor megkeresek három havi fizetést, de van hogy három hónapig nem történik semmi. Amikor ilyen helyzet lép fel, Drágám már akkor ideges, hogy neki kell mindent beosztania..mi lesz ha lesz gyerek, akkor még több lesz a kiadás..
Idén töltöttem a 39 -évemet,(igen,tudom, hogy negyven évesen is szülnek, de azért a legtöbbnek van háttere, hogy boldogságos kismamaként révedezzem kilenc hónapig, felhívhatják anyut, aput, anyóst, tesókat lelki fröccsér, stb) nekem ez nem lenne...
Kb.három négy havi rezsipénz van félrerakva mindig a kereseteimből,(a rezsinket én fizetem)de ki tudja a terhesség alatt tudnék e annyit elrakni, hogy ha mondjuk egy évig nem dolgozom, tudjam fizetni..és még költőpénzről nem beszéltem.
+ a korom végett lehet veszélyeztetett terhes lennék, mi van ha végig feküdnöm kellene,
+
A mi kapcsolatunk (a hét év után is ki merem jelenteni hogy nagyon jó,tartalmas.Jövünk megyünk, spontánul hol egy múzeum, egy mozi szabadon, minden hétvégére van program, és ezt mindketten igényeljük. (bár azt mondja a párom ha gyerek lenne ő kibírná hogy ne menjünk, ezt azért nem hiszem el, mert mondjuk ha két hét kimarad buli ügyben azért hiányzik neki, ha más nem egy összeröffenés a haverokkal a törzshelyen, és bevallom őszintén, hogy nekem is..Ha lenne baba, ezt elfelejthetnénk, mivel senkire sem tudnánk bízni, idegenre nem is akarnám, eleve ha nem ismerném, kizárt, másik itt vissza lehet kanyarodni az anyagiakra is,hogy nem hiszem hogy egy éjszakára-napra megengedhetnénk magunknak babysittert,meg amúgy sem akarnám hogy más nevelje.(amíg két éves nem lenne, nem merném annyira hosszú távra vinni.utána már egyszerűbb lenne, tudom..vinném is mindenhová..
Én sajnos nem vagyok az a fajta nő aki otthon ül, mert gyerek van, a férj meg nyugodtan bulizzon..Egy én is szeretek pörögni, kettő pedig hiába mondják azt hogy az egyik héten menj te, a másikon a párom, nekem úgy nem jó, mert én akkor tudom magam igazán jól érezni ha ő is ott van , még a fél bulit külön is töltjük, akkor is) Tehát,
A szülői, rokoni támogatás hiánya(anyagi, és lelki is)
a félelem a koromtól, az orvoshoz mászkálásról(ja és a szüléstől való félelmemet nem is említettem(mondjuk ha császárral szülnék, akkor nem félnék)
a pénztelenségtől
az elmaradt programokról való lemondásról
ezáltal a kapcsolatunk megromlásától(hiszen annyi olyan topikot olvastam már itt is hogy amint megvan a gyerek, apuka bekattan, tönkremegy a szexuális élet,stb, ezt sem szeretném
valamint felelőtlennek tartanám ha úgy hoznék világra gyereket, hogy ugyanúgy bizonytalanságban éljen mint mi...nem akarok segélyekből élni
és még egy,: amire a gyerek(ha mondjuk 40-41 évesen szülnék amire elvégezné az iskoláit, lennék hatvan- hatvanöt éves..Tehát az egész hátralévő életünk avval telne, hogy hajtanunk kell hogy mindent meg tudjunk adni Neki..
De viszont félek attól, ha nem lesz, mi lesz ha 10 év múlva bekattan a párom(ő még akkor simán leléphet egy huszonévesnőhöz aki tud , és mer is még gyereket szülni neki.. (azt mondja nem , mert nagyon szeret, de ez mostanában vitát generált, nem engedi hogy elmagyarázzam ezeket a félelmeimet neki,) és azóta nem hagy nyugodni a téma.
Légyszi próbáljátok figyelmesen olvasni, ne részleteket ragadjatok ki, mert ez az összes fontos. Ötleteket, tanácsokat várok, akik hasonló helyzetben voltak vannak és mégis merik-merték vállalni.. köszi!
Sokszor gondolkodtam ezen én is és amíg várandós voltam a kisfiammal, azt gondoltam, hogy vállalnám őt betegen is, mindenhogyan. Most, hogy megfogant a tesó, újra adott a kérdés, hogy vállalnánk-e a gyereket, akkor is ha beteg. És most az a válaszom, hogy nem. És nem a magzat szempontjait vettem figyelembe, hanem a már meglévő gyerekemét. Az csak egyik aspektus, hogy az egészséges gyerek esetleg hátrányt szenved a beteg miatt (ennek nem feltétlenül kell bekövetkeznie), a másik, sokkal húsbavágóbb, hogy mi lesz a beteg gyerekkel, ha mi, a szülei már nem leszünk? Azt gondolom, nem lenne fair ráterhelni őt az egészségesre, hiszen nem a kisfiam, hanem én döntöttem úgy, hogy megszülöm a beteg gyereket. Amennyiben atz egészséges gyerek kellene gondoskodjon a betegről, lehet, hogy az egész élete el lenne lőve. Mert ki élne együtt egy olyan emberrel, aki ilyen "csomaggal" rendelkezik? Ha meg az egészséges nem vállalná a beteget, akkor valami sivár intézetbe kerülne, ott meg már nem hiszem, hogy boldog élete lehetne. (és akkor még a "szétmegy a család" és a többi dolgokat nem is vettem figyelembe)
De azert tegyuk hozza, hogy nagyon nem mindegy a serules jellege es sulyossagi foka. Pl Down-osokkal kifejezetten jo tud lenni az elet, ragaszkodoak, kedvesek, mokasak. De mondjuk egy olyan agyserulttel, aki artikulatlan hangokat ad ki ejjel-nappal, nem lehet tole aludni, egybefolyik, ami csak egybfolyhat, nem lehet vele egy asztalnal enni, kezelhetetlen duhkitoresei vannak....na ott nincs olyan, hogy felnoni a feladathoz.
Igen, tenyleg vannak ilyen csaladok is es nagy-nagy respect nekik!
azokbol sok van, akik nem adjak intezetbe a sulyosan beteg gyerekuket. de en meg olyanrol nem hallottam, aki ne roppant volna bele. egyszeruen nem ertem, hogy hogyan gondolod, hogy valaki attol erosebb lesz, hogy nezi, apolja a magatehetetlen gyereket... nem csak fizikailag, lelkileg es szetesik a szulo. (csak ugy megemlitem: el tudod kepzelni, hogy milyen az a szulonek, amikor a magasabb, erosebb gyereket le kell kotozni, hogy be tudja pelenkazni?) szoval a boodogsag, ero, fejlodes, beteg gyerek mellett hallivudi mese. ez tuleles, es eletben tartas. bevallaljak szeretetbol, felelembol, stb., elhiszem, tudom, lattam-latom.
a testvernek pedig totalis sorscsapas. ez egesz eletet meghatarozza. nem akkor, amikor meg kicsik, hanem amikor szarnyra kapna, de neki nem lehet...
(sulyosan beteg, magatehetetlen gyerekrol beszelunk.)
Én senkit nem ítélnék el, aki ilyen-olyan okból lemond a gyerekéről. Ugyanúgy nem ítélem el azt, aki a teljesen egészséges gyerekéről mond le, és adja örökbe, mint azt, aki a beteget.
De a másik véglet iszonyúan zavar. Amikor önzőnek bélyegzik azt, aki nem a kényelmesebbik utat választja... Aki képes áldozatokat hozni, aki képes felnőni a feladathoz, és aki képtelen lenne a saját gyerekéről lemondani akármilyenre sikerült is. Aki nem megy tönkre ettől, hanem erősebb lesz általa. Ahol mondjuk az egészséges testvér sem úgy éli meg, hogy micsoda sorscsapás érte őt, hanem inkább valami pluszt ad neki ez a szituáció, mert igenis rengeteget lehet tanulni, fejlődni emberileg, lelkileg. Persze ehhez jól kell csinálni, ami veszettül nehéz lehet. De lehet. Én meg erre láttam példát...
(nem magamról beszélek, mielőtt bárki kiforgatna, hanem a mienknél jóval súlyosabb helyzetről)
Torveny irja elo, hogy nem kerdezhetnek SEMMIT a maganeletrol allasinterjun
Egyszerűbben megoldják,eleve pasit vesznek fel,persze nem mondják, hogy azért...de azért
A nők magukkal és anői nemmel tolnak ki,ha szemétkednek
az emberek imadnak moralizalni a masik karara. olyan kemenyen toljak, hogy tonkreteszik annak az embernek az eletet, aki nem az o magassagos elkepzeleseik szerint cselekszik.
Hosszan ragoztuk a kerdest egyszer regebben.
Torveny irja elo, hogy nem kerdezhetnek SEMMIT a maganeletrol allasinterjun. Hogy ezt nem tartjak be, az a mentalitas+ szar gazdasag kovetkezmenye, igy aztan sakkban lehet tartani az embereket az 'orulj, hogy egyaltalan dolgozhatsz es meg luk is van a s.den'-szemlelettel.
De valahol az is méltányolható, ha a munkálttaó tudni akarja,mire számíthat.
Mert tudok olyat,hogy a nőnek volt két nagyobb gyereke, direkt mondta is,hogy neki már lezárt ez a projekt, de már akkor terhes volt,amikor felvételizett,amikor letelt a próbaidő,akkor szólt,h terhes,elment és mondta,hogy akkor ő 8 évig otthon akar lenni mint főállású anya.
Na,most ilyenkor mi van?
Persze van aközszféra,mondjuk akkor sem minden mindegy,de egy profitorientált vállalkozásnál pl?
Mazlid van, biztosan jo geneket orokoltel, ha 50 korul meg effeleket kerdezek:)
Ertem, persze. En is ateltem hasonlot gyerekkoromban. Egyik jatszotars-gyerek testvere meghalt szules kozben. Mi gyerekek meg izgatottan vartuk a kisbabat, aki a szoszedba fog szuletni....az anyuka meg hazajott baba nelkul. Emlekszem, amikor belepett a kertkapujukon (en kb 5 eves voltam). Nem mertunk rola beszelni es rossz volt.
Már csak önmagamat tudom ismételni: nagyon egyetértek veled.
Azt hittem, ezek a dolgok csak engem irritálnak... Mondjuk engem szörnyen.
Engem is hányan kérdeztek meg olyanok, akikhez az égvilágon semmi közöm nem volt, de feljogosítva érezték magukat, hogy a magánéletemről kérdezzenek. Sőt, ne csak kérdezzenek, de bele is ugassanak...
Az állásinterjúkról nem is beszélve. Na az a halálom, hogy ott alig esett szó szakmai dolgokról, állandóan a "mikor szülök" kérdés volt terítéken. Amiből nem tudsz jól kijönni. Ugyanis a lehetséges válaszok:
1. Semmi köze hozzá (lapát)
2. Tervben van a gyermek (szintén lapát, CV - szemétkosár)
3. Nem tervezek gyermeket (milyennőazilyen!!!)
Már nem járok állásinterjúra szerencsére. De: még mindig megkérdezik tőlem elég sokan, hogy mikorra tervezzük a babát....
Nem titok, a nickemben a születési dátumom. De azért még megkérdezik. Na ilyenkor irigylem a férfiakat.
Igazad van, de ez már nagyon régen történt. Akkor még más volt a szemlélet. Akkor még nem az volt, mint manapság, hogy a diákok szinte mindent tudnak a tanárokról.
Akkor szinte tabu témának számított minden, ami velük kapcsolatos. Olyan megközelíthetetlenek voltak számunkra, mint az istenek.
Mert küldöldön minden tejfel.
Épp most hallom,hogy Norvégiában az utóbb 10 évben duplájára nőtt az állami gondozásba vett gyerekek száma.
A világ legjobbmódúbb országa,de úgy látszik ott a legtöbb hülye szülő-
A dontes jo szerintem is, csak a kezeles modja nem. Szerintem nagyon komoly pedagogiai lehetoseg van abban, hogy amikor mar regeneralodott lelkileg az anya, akkor az o belegyezesevel, kozremukodesevel lehet es kell is beszelni, hiszen ez is az emberi elet resze. A tabukent kezeles a leheto legrosszabb.
Már megint a szívemből szóltál...
Nem is beszélve a környezetéről... Ők lesznek a legkevésbé boldogok.
Bovebben: a magyar mentalitas par jellemzoje.
1. Erzelmi alapokra helyezni inkabb racionalitast igenylo kerdeseket. ( szeeegeny, ugy sajnalom, nem visz ra a lelek, ezert inkabb menjunk tonkre kollektivan.)
2. Felhatalmazva erezni magunkat masok maganszferajarol valo kerdezoskodesre. (Mikor mesz ferjhez? Van gyereked? akarsz meg? stb. ) Ez zsigerileg van jelen, mindenhol, buszon, munkahelyeken, hivatalos helyeken is. Eszre sem vesszuk, csak amikor vegre NINCS. Sokat meselhetnek errol szemelyes erintettseg kapcsan, csak ez nem az a felulet.
3. Elobbi folyomanya: nemcsak kerdezoskodni, hanem velemenyezni es beleugatni masok eletebe is er. Ennek kiindulasi pontja, hogy 'en mar csak tudom, tehat csak az a jo, ahogy en csinalom'.
4. Ebbol pedig egyenesen kovetkezik a 'mas f.....val verni a csalant' jelenseg. Ugyan nem en szivok a beteg csaladtaggal 24/7-ben, de azert nagyon tudom, hogy annak, aki viszont igen, mit kene csinalnia.
Ez a 3 egyutt van jelen pl abban, hogy beteg csaladtagot
1.fennhangon sajnaljunk (aranysziiiivem....)
2. megkerdezzuk a csaladot, hogy miert adtad be intezetbe?
3. kozoljuk en sose tudnam ezt szegeny esdeanyammal megcsinalni.
Mikozben kb lovesunk nincs, mia dolgok elozmenye, gyokere, oka, hatasa az eletunkre.
Ismeros?
Nem szeretnem felrevinni a beszelgetest, de azert ebben a honi, sok tekintetben nagyon elmaradott szemlelet az oka.
(Egesz mas, de szemleletes. Volt ilyen felmeres a terhes nok koreben by Czeizel Endre, hogy ha biztosra tudnak, hogy a gyerekuk homoszexualis lesz, elvetetnek-e. 100-bol 91 valaszolt igennel. Neten meg is van valahol.)
Otthon meg nagyon el az az erzelmi alapu szemlelet, hogy dehat az enyem, meg megiscsak az anyam, gyerekem...ez pedig rendkivul karos. Tonkretesz mindent es mindenkit, tovabba az erintett sem kap szakapolast.
Akkor mégis miért mondják el azokat a nőket mindenféle szar, szemét anyának, aki - egy normálisra terelhető élet reményében - intézetbe viszi a beteg gyerekét?
Szerintem is pont jól teszi, hisz ott szakértő kezekbe kerül, az ő életük meg csak tönkre megy. Mégis, hányszor de hányszor hallani ezt...
Nekem volt egy nagyon csini orosztanárnőm még általánosban. Emlékszem, mikor bejött hozzánk ötödikben, már hatalmas pocakja volt. Én még ilyen szép kismamát életemben nem láttam, azóta sem.
Aztán szült, se kép, se hang, jött vissza dolgozni. Az osztályfőnökünk szigorúan a lelkünkre kötötte, hogy semmit sem szabad kérdezni a tanárnőtől. Nem is kérdeztünk.
Aztán évekkel később mesélte egy tanár (aki később a főnököm lett), hogy mongoloid idióta gyereke született az orosztanárunknak. Az orvos férje nem is engedte neki megnézni, hanem egyből elvitette Sopronba. Állítólag 9 évet élt.
Később, 3 év múlva ismét terhes lett a tanárnő és egy csodaszép, szőke, göndör hajú kisfia lett. Láttam is, olyan volt, mint egy puttó.
Nos, őt is elmondták mindennek a tanár kollégái, szabályosan kiközösítették. Hát igen, mennyivel könnyebb más farkával verni a csalánt. Miért nem tartották maguknál, és ápolták a nap 24 órájában... Olyan könnyű a pálya széléről bekiabálni.
Szerintem a legjobb döntést hozták, amit lehetett az adott helyzetben.
persze hogy van olyan csalad, de helyesebb igy megfogalmazni; amig van csalad, jobban mondva, szulok... ne menjunk bele a temaba, mert tudnek meselni. vannak kivetelek, tudom, csak sajnos ritkak.
nem tudhatjuk termeszetesen hogy mi van a kommunikalni nem tudo ember fejeben, lehet akar boldog is, de mi ezt soha nem fogjuk megtudni. arrol sincs fogalmunk, hogy egy onmagat megertetni keptelen ember szamara mit jelent(het) a boldogsag. az altalam emlitett kislany biztosan nem boldog, valami zsigerbol eredo felelem miatt vegigorditotta az egesz eddigi eletet. szedaljak, de ordit. retteg. micsoda tragedia...
Az lehet, hogy o boldog (ketlem azok alapjan, amit e temaban szakmailag lattam), de a kornyezete megnyomorodik.
... és van olyan család, ahol mindezt biztosítani is tudják.
Amúgy én azt is el tudom képzelni, hogy egy látszólag szobanövény-állapotú ember is boldog lehet, bezárva a saját kis világában. Soha nem tudhatjuk, mi zajlik egy másik ember fejében, főleg ha nem tud kommunikálni.
korrigalom: korlatok kozott elhet boldog eletet, amig van csalad, odaado emberek, akik vigyaznak ra, es megoldjak felmerulo problemakat.
az is alszent duma, hogy betegen boldog eletet elhet.
persze, a beteg gyerek problemaja az egesz csaladbol kiszivja az eleterot, DE, ha intezetbe adjak, (es rendesen latogatjak, stb) lett volna az eletukben egy kis normalitas is. de nem volt.
en sem kerdezem meg soha, hogy van a nagylany. 16 eve ismerem es azota mindig ugyanugy van...