Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Párkeresés & tapasztalatok
Sziasztok,
Régen elég aktív tag voltam, visszatértem újra :)
Örök kérdés és találgatás ami egy párkapcsolatot jellemez. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem ma nem egyszerű az ismerkedés sem. Vagy ha valamelyik társkeresőn az ember legalább odáig eljut, hogy pár mondat akkor egyből a rohanjunk az ágyba amit kap. Fontos dolog ez is, de valahogy mintha az emberek nagy nagy részéből elveszett volna az hogy szeretné tudni ki is a másik, és nem feltétlen azonnal az ágyába akarja vinni. érdekelne kinek mi a tapasztalata, mit gondoltok mennyire egyszerű vagy nehéz dolog ma társat találni, és aki keresgél ezt merre teszi ?
Ja most látom már nem is jelöltről van szó, hanem két hónapos kapcsolatról, gratulálok!!!:))) Ez a normális, ha a régi rossz tapasztalatok nem rontják el kapásból az új kapcsolatot "ő is biztos egy olyan" felkiáltással. Mert lehet hogy nem is. Úgy nem is érdemes belekezdeni semmibe.
Lehet, hogy én burokban élek, vagy csodabogár vagyok, de ezzel a jelenséggel még soha nem találkoztam, amiről te írsz. És számomra nincs is semmi jelentősége a férfi anyagi helyzetének.... Számomra a pénz csak annyira fontos, hogy elég legyen a mindennapi kiadásokra, legyen tető a fejünk felett és kész... Kaptam már nagyvonalú (anyagi jellegű) ajánlatokat pasiktól, de nem mozgattak meg, viszont ha egy férfi megmutatja a lelkét, érzelmekkel hat rám és megmozgatja az én érzéseimet, azzal végtelenül boldoggá tud tenni.
Drukkolok:) Sok sikertörténet is van a netről, persze, biztosan megéri bajlódni a hülyékkel is... Én többször nekifutottam, de egy-két hétnél tovább nem bírtam és nem leiratkoztam, annyira nem tetszik, annyira nem az én világom.
Jelölt úrral találkoztatok már személyesen?
Jól mondod, tisztelet a kivételnek... Na, ezeket a kivételeket kell kiszűrni, megtalálni :) Kb. 3 mondat után lejön, kivel érdemes foglalkozni... Én is maradi vagyok, nem vagyok hajlandó szexről csevegni egy idegennel...
Nekem 2 év keresgélés után jött az első igazán pozitív tapasztalat, 1 éves kapcsolat lett belőle... Most viszont pár nap alatt akadt rám a jelöltem és két hónapja tart a kapcsolat.
Azt vettem észre magamon, hogy újra rugalmas és lelkes tudok lenni, ha beindítja bennem egy pasi a kémiai folyamatokat :) Azonnal a feledésbe merül sok elvárás, és más színben látok mindent...
igazából nem is szokták kimondani azt amit írtam
mert úgy vélik, hogy a kispénzű nőnél természetes ha egy pasival egykasszára megy
de azt meg fikázzák a nők, aki nagypénzű pasival tud egykasszára menni
a nagypénzű nők meg nem nagyon igyekeznek kispénzű pasikkal egykasszára menni
Azért amennyire meg lehet "ismerni" az itt forumozókat, abból teljes mértékben az jön le, hogy kevesen vannak olyan nők, akik a pénzre hajtanak. Azért ha megfigyeljük, itt szinte mindenki dolgozik, nem élősködik senki nyakán, sokan családot alkotnak, tesznek a kapcsolatba ki így, ki úgy. Én még az ismeretségi körömben sem látok olyat, ahol a nő kihasználná a pasiját.
Biztosan így van, nem tudom. Azért sem, mert nem így vagyok a dolgokkal :) Szerencsére :)
A "jelöltemet" a netről ismerem... Ezért mondtam, hogy van olyan, akiért megéri keresgélni és néha bosszankodni, sőt negatív tapasztalatot szerezni...
azt írtad, hogy nagyon az vagy
a párkeresés erőlködés és annak nyögés a vége
a legtöbb ember soha az életben nem találja meg a párját
de mindig valakivel kínlódik és az élete eltelik a sok szarban
szerinted szándékban van valami különbség ha a 100ezret kereső csaj a pasi 130ezrére blazírozik vagy a pasi 500ezrére?
semmi
csak esetleg okosabb az aki a többet tudja megszerezni
nem mindegy a társadalmi létrán 1 lép feljebb vagy 3
Nem vagyok bizalmatlan. Jelen pillanatban nem keresek, és engem sem keresnek. Ennyi az egész.
Persze sokan vannak így, de az nem olyan, legalábbis nekem nem olyan ha valami eléréshez a másik is kell. Nekem fontos, hogy amim van azért magam küzdöttem meg. anno mikor a volt párommal együtt éltünk nálunk érdekes közös kassza volt. Ő jött hozzám lakni, megbeszéltük a kaját és a számlákat együtt fizetjük, meg ami olyan, a többi ami marad a másiknak az a másiké. Ez évek alatt persze változott összesen 13 évet éltünk együtt, de kezdetben így ment.
azért ebben is ritkamadár vagy
mert azok is a máséra ácsingóznak a céljaik elérésében, akik nem pénzestársat keresnek
közös kasszát akarnak valakivel, közös javakaat, mert a saját jövedelmükből nem megy az ami kell nekik
nézd azért a kóros bizalmatlanság túlzás az életben
Mindig is ugy voltam vele, hogy amiért megdolgozom becsülöm, mert az az enyém. Nem kaptam nem mas vette hanem.én. Nem egy amcsi kocsival járok pl hanem egy 17 evessel de nem adnam semmiért sem. Mindenki otthonról hozza ezeket a dolgokat. Nem.azt mondom hogy nem próbálok mindíg a jobbra törekedni, de ezt nem mástól várom hanem magamtól.
Így van. Egy szó mint száz: nekem nem hiányzik a párkapcsolat. Sok csalódás ért, és a szüleim példája miatt is eléggé zárkózott vagyok ilyen téren.
Szóval ha valaki pont engem szeretne, annak sokat kell "dolgozni", hogy megnyíljak, és újra bízni tudjak.
Ennyi az egész.
Igyekeztem úgy és annyit élni amennyit szerettem volna. Hozzávetőleg sikerült is :)
keveseket nem varázsol el a $ $ $
mert abból a jobb életük reménysugara csillan be a képzeletükbe
csak ezt a pasit kell elvarázsolni és a kasszából egy álmaikban létező életbe átcsusszanni
minden külünösebb erőfeszítés nélkül
én megértem, hogy nem kis csábítás
30 éves nőnek már nagyon hamar sürgős lesz, amikor még 40 éves pasit nem sürgeti az idő
azok a pasik akik fiatalon párba álltak és gyerekeik vannak egy előző nőtől, és befuccsoltak abban a kapcsolatban, azok nagyon nem jó pálya egy gyerektelen harmimcasnak
azok a pasik akik fiatalon nem bakiztak, éldegéltek kellemesen
40 körül megállapodnának már
azokra nyomulnal ezerrel a fiatalok és azok bizony nagy konkurenciák már a zsengeségükkel a 35ös nőkre
Nem vagy maradi Te kapcsolatot keresek ők nem
Egy szép autót megnézek en is. Csak en pl azert mert sokáig jartam autós berkekbe. Es ha tehetem megyek most is, nem pedig azert hogy a szemem elott villognak a dollár jelek. De a motorokkal is igy vagyok. Mindenki más. Van aki a pénzt latja egy ilyen pasiban en pl ha szép a kocsi akkor nyugtazom magamban hogy jo az izlese van es ennyi :)
Magyarázkodik a fene. Próbáltam megertetni magam de minek... Nem minden aron keresek valakit. Elvagyok de teny ami teny lassan azert jo lenne megállapodni, családot alapítani.
A barátok fontosak tényleg. Szerencses vagyok ilyen téren vannak barátaim. Ha minden heten nem is azert ket harom hetente igyekszünk összeülni. Bar most nalam elegge kaotikus allapotok vannak eladtam a lakasom es hazat keresek. Es 8 hete orokbefogadtam egy 5 éves német juhaszt. Ugyhogy q barataimnak a turelmet en kertem mert annyira nem vagyok szabad mint eddig.
az nem való barátnak, aki szexuális kapcsolat érdekében ismert meg, csak nem lett semmi
és az se akivel volt valamilyen szexes, de abból elég lett
barátnak olyan jó, aki nem mozgat meg a neme okán és viszont
magyarul, akit nem férfinek nézel és ő nem lát benned nőt
Ebben tökéletesen igazad van.Huszon évesen valószínűleg rugalmasabb voltam en is. Mostmár a harmincas eveim közepe felé tudom hogy milyen elvárásaim vannak. Régen nem.volt. ez alatt nem a pénzt es az egyeb anyagi dolgokat értem. Egyszerűen tapasztaltam mar annyi rosszat hogy egyre óvatosabb lettem. Persze nem mondom higy nincsenek ezeken az oldalakon egyaltalan nincsenek akikkel erdemes lenne barmit is kezdeni. Kezdetnek mar azbis valami. Aztan ugye vagy igy vagy úgy de alakulni fog . Ez a 3. mondat utan gyere az agyamba nem jön be sajnos. Lehet maradi vagyok. Nem.is bánom:) Sajnos azt veszem észre hogy nem is nagyon lehet kommunikalni a pasikkal tisztelet a kivételnek