Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Második gyerek vagy munka?

kviki1976
Létrehozva: 2016. március 6. 14:08

Sziasztok,


Azok jelentkezését, véleményét várom, akik mostanában vagy a közelmúltban kerültek olyan helyzetbe, hogy meg kellett hozniuk a döntést, hogy merre tovább, hogyan tovább: második (sokadik) gyerek szülés, és emiatt esetleg elveszíti a munkáját, vagy a munka.


Én most vagyok abban a helyzetben, hogy lejár a gyes, eddig volt "helyettesem", és mennem kellene vissza dolgozni. Viszont szeretnénk második babát is, ami nagyon nem akar összejönni (már 40 múltam), járunk kezelésre, de így is idő, míg siker lehet belőle.


Szóval ha visszamegyek, de közben mégis sikerülne, akkor tutira elbúcsúzhatnék az állásomtól, amit szerettem...és hát valljuk be gyerekkel (gyerekekkel) nem könnyű új állást találni. Vagy mondjam meg most az elején, hogy tudjon róla a főnök, hogy mi a helyzet és nem lesz váratlan, ha a bűvös első 3 hónap után bejelentem a sikert (merthát reménykedem a sikerben).


Volt valaki ilyen helyzetben? Kiáncsi lennék, hogy a főnök hogy reagált....

  1. 2016. Április 12. 12:39601.

    Nem úgy értettem. Itt nincs engedélyezve...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (600)
    2016-04-12  12:25
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 12. 12:25600.

    nekem most is megy

    előzmény:
    trebaci (599)
    2016-04-12  12:21
  3. 2016. Április 12. 12:21599.

    Ezt nem tudom megnézni. Le van tiltva. :-(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (593)
    2016-04-12  11:18
  4. 2016. Április 12. 12:04598.

    Az ingyen parkolás nem jellemző a plázákra, csak ahol túl alacsony a látogatottság.

    előzmény:
    KN18 (561)
    2016-04-10  09:43
  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 12. 11:43597.
    előzmény:
    trebaci (596)
    2016-04-12  11:27
  6. 2016. Április 12. 11:27596.

    Már hogyne jött volna be! Épp a múltkor hallottam, hogy az aranylemezhez "szükséges" darabszámot is lejjebb vitték jóval, mert már senki nem veszi meg, hanem letölti.

    előzmény:
    nemérdekel (541)
    2016-04-09  18:43
  7. 2016. Április 12. 11:25595.

    A Honvédkórházban robotok szállítják az ételt és a szennyest. Amikor megnyílt kb. 8 éve, akkor műtöttek ott és ez már akkor is így volt.

    előzmény:
    Ardian05 (538)
    2016-04-09  17:21
  8. 2016. Április 12. 11:19594.

    Ez igaz az orvosokra is ugyanúgy, mert egyrészt, ahogy már írták, a műtétek között is van olyan, amit nem ember végez, másrészt nem fizetnek minden egyes kerületi szakrendelőben állandóra pl. radiológust, mert nincs rá szükség. A nővérke megcsinálja a felvételt, elküldi e-mailen oda, ahol van radiológus orvos, majd amikor megjön, kinyomtatja és a kezembe adja. Nálunk Bp-n a szakrendelőben sokszor nincs radiológus orvos helyben.


    Ill. van egy radiológus orvos ismerősöm, ő egy klinikán dolgozott itt Bp-n és folyamatosan kapják e-mailen az értékelendő felvételeket vidéki kórházakból. 

    előzmény:
    Lillaréka (531)
    2016-04-09  09:54
  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 12. 11:18593.

    ezt láttad?


    ez a realitás manapság


    mind a 4 rész érdekes


     

    előzmény:
    trebaci (592)
    2016-04-12  11:01
  10. 2016. Április 12. 11:01592.

    Ez elég utópisztikus... Évszázadokkal le vagyunk ettől maradva...

    előzmény:
    Ardian05 (516)
    2016-04-08  17:19
  11. 2016. Április 12. 10:57591.

    Ők nem akarják, hogy a jó nép gondolkodjon és átlássa, hogy mít művelnek...

    előzmény:
    Ardian05 (514)
    2016-04-08  14:48
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 12. 10:38590.
    előzmény:
    Ardian05 (589)
    2016-04-12  06:33
  13. 2016. Április 12. 06:33589.

    ez pont azt bizonyítja, amit képviselünk: a tanulás, tudás jót tesz


    ők is pont azért sikeresek, mert a cukrászat mellett máshoz is értenek, ezért tudják reklámozni a cuccukat, blogot írnak róla, marketinget fűznek körté stb.

    előzmény:
    nemérdekel (583)
    2016-04-11  13:31
  14. 2016. Április 12. 06:31588.

    Olyan sok mese mese mesketet irsz,hogy belefajdultam a rohogesben....a nemet es holland fevagottatok mar rendszeresen szintetikusak.....en ezt nem fejtegetem tovabb,mert nem ertessz hozza,csak belekotyogsz,lattal sok sf filmeket?Na megegyszer,hogy megertsd,rengeteg az elirasod,es te kritizalsz masokat,lehet robot kene neked aki ki javitgatja?


     


    Lillareka,eszem agaban sincs elmenni toscanaba,amikor itt a nappa volgye...en veletek valo beszelgetest abbahagytam...egyoldaluan egy szemszogbol lattok mindent,kell a diploma,mert a munkas ehen fog pusztulni,a robot sokkal jobban tud majd mindent,de a diplomast is helyettesiti a robot,akkor mi lesz?


     


    Az illatszerboltban volt egy gep ami ha beirod a hajad es szemed szinet,kidobja milyen szinu sminket kell hasznalni,de megse volt jo,mert mas eletben ,mint elkepzelve...abba is hagytak...


     


    De, kedves, te írtad. Most már megvan?


    Nem a kínai élelmiszerekről írtam, ők néha magukat is megméregezik és semmilyen előírást nem tartanak be. A német, holland felvágottakról beszélgettünk, amikben NINCS szintetikus anyag, mert NEM LEHET. Minden élelmiszer összetevőt kötelező feltüntetni a címkén, olvasgasd el, sok sikert hozzá.

    előzmény:
    kekelefant (587)
    2016-04-12  00:10
  15. 2016. Április 12. 00:10587.

    Osszetevesztesz   valaki massal,en ilyent nem mondtam.....A kinaik mar csinalnak szintetikus tojast,ami ugyanugy nez ki,mint az igazi,csak tyukot nem latott...meg lehet nezni a neten.En nem a szoja produktokrol beszelek,azt a vegak szeretik,hanem igenis szintetikus[ne tudd meg mi van benne]

    előzmény:
    Ardian05 (577)
    2016-04-11  06:05
  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 11. 18:37586.

    az élet folyamatos tanulás


    ma már hamar lemarad aki nem halad a korral


    és egyébként nagyon jó tanulni, nem elmaradott suttyónak lenni


    amikor gyerek voltam, tudtam, hogy egyedüliként kapok majd egy komoly hitbizományt és élhetek kényelmesen abból


    nem a megélhetésért tanultam, hanem magamért és még ma is 51 évesen


     

    előzmény:
    Lillaréka (585)
    2016-04-11  17:03
  17. 2016. Április 11. 17:03585.

    Erről írtam... 


    de azóta sem kaptam választ arra hogy mégis milyen szakmunkás -szakmát választana a gyerekének.. ami 10-20 év múlva is tutira szakma lesz és tutira munka lesz


    de sose kapok rá választ... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (579)
    2016-04-11  07:12
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 11. 14:30584.

    faszomatérdekel


    a cikk meg a sok rizsa


    aki ad magára az minél többet tanul, akkor is ha a munkájához nem kell


    a paraszt a proli meg terem mint a gomba


     

    előzmény:
    nemérdekel (583)
    2016-04-11  13:31
  19. 2016. Április 11. 13:31583.

    http://konyhalal.cafeblog.hu/2016/04/10/diplomas-szakmunka sok-avagy-hogyan-lettem-cukrasz-interju/


     


    Diplomás szakmunkások


    Friss  cikk az nlc-n , talán olvasnak bennünket


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (580)
    2016-04-11  08:15
  20. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. Április 11. 13:30582.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (581)
    2016-04-11  11:27
  21. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. Április 11. 11:27581.

    Tavaszi vászoncipőt vettünk férjemnek is, magamnak is. Az eredeti áruk kb. 14-15 ezer volt, úgy gondolom, ezért már elég jó vászoncipőt lehet kapni. Egyébként nekem mindegy, milyen nemzetiség gyártja.

    előzmény:
    nemérdekel (575)
    2016-04-11  00:11
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 11. 08:15580.

    5,1 millió munkahelyet szüntet meg a következő öt évben 2020-ig


     


    de a parasztokat a paraszt orbán szaporodásra biztatja

    előzmény:
    Lillaréka (560)
    2016-04-10  07:50
  23. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. Április 11. 07:12579.

    Ha a diplomást is helyettesiti a robot.. azt mesterséges intelligenciának hivják.... elég komolyak az ez irányú kutatások.... - remélem sosem terjed el... semennyire sem... mert azt bizony megszivjuk.

    idézet:
    Lillaréka (560)
    2016-04-10 07:50:25

    sok millió melőhelyet veszélyeztetnek a robotok


    raktam erról már be tanulmányt


    ÉS már nagyon sok melóhelyet elvettek mára


    a vw 1978-ban elkezdte a kocsilat robotokkal hegesztetni


    és azóta már millió más KÉTKEZI melós munkáját csinálják


    de nem a diplomás mérnökökre veszélyesek


     

    előzmény:
    Lillaréka (560)
    2016-04-10  07:50
  24. 2016. Április 11. 06:07578.

    Csodálkoztam volna, ha nem szarozod le, amit bárki beír, ezért kérdeztem, TE hol vásárolsz.


    De egyébként a plázálvan van Salamander, Sebastiano, Tamaris stb. cipőbolt is.

    előzmény:
    nemérdekel (576)
    2016-04-11  00:15
  25. 2016. Április 11. 06:05577.

    nem azt mondtad, hogy többet nem állsz szóba velünk?


    A húsról és paradicsomról én írtam, mire válaszul te emlegetted a felvágottakat.


    Amúgy a felvágottakban nem szintetikus anyagok vannak, hanem szójakészítmények, más növényi kivonatok. Az olcsóban az van itthon is, mert a hús, mint alapanyag drága. Drága felvágottban mert van hús. Ez ilyen egyszerű.


    A margarin növényolajból készül, a vaj pedig tejből. Ugyanis ha nem abból készül, nem hívhatják margarinnak vagy vajnak.


    Létezik olyan, hogy Codex Alimentarius, azaz Élelmiszerkönyv, ahol minden élelmiszer összetétele szabályozva van, ez nagyjából egységes, bár országonként lehetnek eltérések, de csak FÖLFELÉ, azaz magasabb minőségi kritériumokkal.

    előzmény:
    kekelefant (574)
    2016-04-10  23:32

Címlap

top