Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Második gyerek vagy munka?

kviki1976
Létrehozva: 2016. március 6. 14:08

Sziasztok,


Azok jelentkezését, véleményét várom, akik mostanában vagy a közelmúltban kerültek olyan helyzetbe, hogy meg kellett hozniuk a döntést, hogy merre tovább, hogyan tovább: második (sokadik) gyerek szülés, és emiatt esetleg elveszíti a munkáját, vagy a munka.


Én most vagyok abban a helyzetben, hogy lejár a gyes, eddig volt "helyettesem", és mennem kellene vissza dolgozni. Viszont szeretnénk második babát is, ami nagyon nem akar összejönni (már 40 múltam), járunk kezelésre, de így is idő, míg siker lehet belőle.


Szóval ha visszamegyek, de közben mégis sikerülne, akkor tutira elbúcsúzhatnék az állásomtól, amit szerettem...és hát valljuk be gyerekkel (gyerekekkel) nem könnyű új állást találni. Vagy mondjam meg most az elején, hogy tudjon róla a főnök, hogy mi a helyzet és nem lesz váratlan, ha a bűvös első 3 hónap után bejelentem a sikert (merthát reménykedem a sikerben).


Volt valaki ilyen helyzetben? Kiáncsi lennék, hogy a főnök hogy reagált....

  1. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. március 7. 19:3151.

    Persze, de ha nem is hazudik, nem mondhatott volna olyan indokot, hogy ne érezzük ennyire megalázva magunk? Nem a cég - hanem mi, a közvetlen munkatársai.


    De nem ez a legjobb! Elment, pár év múlva vissza akart jönni, mert nem vált be a terve. Vegyük fel újra. És lehetőleg felvételi se legyen, hiszem már ismerjük. Hát azért egyeseknek tényleg van bőr az arcukon.

    előzmény:
    évi* (49)
    2016-03-07  19:28
  2. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2016. március 7. 19:3050.

    ....es ez a normalis.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (48)
    2016-03-07  19:28
  3. 2016. március 7. 19:2849.

    Munkáltató szempontjából ez tényleg szívás, ezt teljesen megértem, munkavállaló oldalról meg ez egy olyan dolog, hogy az ember az ilyen kérdések által hazugságba van kényszerítve: Ha megfelel az állás, akkor igen, lojális vagyok, számíthatnak rám hosszú távon. Ha úgy alakul az élet, hogy jobb ajánlatot kapok, akkor megfontolom. Aztán még mindig lehet, hogy maradok - vagy nem...


    (Jelen munkahelyem olyan, hogy eszem ágában nincs önként távozni. Ha nem ilyen lenne, akkor simán.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (43)
    2016-03-07  19:16
  4. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. március 7. 19:2848.

    Valószínűleg inkább kisebb cégek kérdeznek rá. Na mondjuk a kisebb cégekről nekem nagyon megvan a véleményem, soha többet, de ez más kérdés. Én ún. multinál dolgozom, nálunk ez a kérdés fel sem merül. Elmegy kiteljesíteni a női princípiumot, majd visszajön :) Van eleje, vége a dolognak, lehet vele tervezni. Sosem volt gond.

    előzmény:
    évi* (44)
    2016-03-07  19:21
  5. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2016. március 7. 19:2847.

    Evi, hidd el, ez a feherhollo. Sajnos. Es persze ez a helyes es korrekt viselkedes mindket fel reszerol. Otthon messze nem tipikus. En itt, Angliaban tapasztaltam eloszor negyven fele kozeledve, hogy mennyire ubarfranko dolog korrektul es rugalmasan megbeszelni ezeket a dolgokat a munkaltatoval, otthon kinlodtam csak. (pedig nagy egyenesbeszedfan vagyok.)

    előzmény:
    évi* (45)
    2016-03-07  19:23
  6. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2016. március 7. 19:2546.

    Termeszetesen sarkitottam. Amit vazolsz, az a munkavallalas elkerulhetetlen resze, amit a szerzodessel lehet befolyasolni, de sem a dolgozo, sem a munkaado nem lehet 100%ig biztos abban, hogy evekig egyutt fognak dolgozni, mivel az elet termeszetes eleme a valtozas. Ingatag gazdasagu orszagban pedig sokszorozodik az esely munkaugyi valtozasokra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (43)
    2016-03-07  19:16
  7. 2016. március 7. 19:2345.

    GYED-ről kerültem a jelenlegi munkahelyemre. Nem onnan mentem el, csak a régi céget megvette az új. Főnökeimmel úgymond interjúztam, megegyeztünk, majd rákérdezett, hogy hány gyerekem is van. Majd elnézést kért, hogy nem akart magánjellegű kérdést feltenni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (42)
    2016-03-07  19:01
  8. 2016. március 7. 19:2144.

    Ezt értem, de ezzel azt mondjuk, hogy teljesen jogos, hogy ha egy nő gyereket akar (aki mondjuk nem jön össze 4 évig), akkor addig ne is legyen állása, mert bármikor beüthet.


    Nincs miről beszélni, senki nem tudja, hogy mikor lesz, és hogy lesz-e egyáltalán. Ezzel az erővel kaphatok infarktust is, vagy eshetek le a létráról.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (41)
    2016-03-07  18:54
  9. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. március 7. 19:1643.

    Bocs, ez azért nem teljesen így van, ez azért nagyon... hogy is mondjam, kiforgatása a dolognak. Nyilván amikor egy cég rákérdez arra, hogy hosszú távon számíthatunk-e önre, akkor nem abban akar biztos lenni, hogy sosem lesz beteg a dolgozó, vagy 15 év múlva nem akar valami mást csinálni. Hanem pl. mondjuk egy 4-5 éves távlatban mennyire szeretne ennél a cégnél gyökeret verni. Nálunk is volt olyan, hogy felvettük, mindent megtettünk, hogy beletanuljon, személyesen én is rengeteg időt, energiát fektettem a betanításába (a saját szabadidőmből és sokszor a saját munkám rovására!), mert azt hittem, amikor azt mondta, hogy tényleg itt szeretne dolgozni, akkor azt komolyan gondolta. 1 év után elment, és akkor bevallotta, hogy hazudott, amikor azt mondta, hogy hosszú távra tervez itt, soha egy percig nem akart itt sokáig dolgozni. Hát a kurvaanyád. És nem a cég miatt, hanem azért, mert itt emberek, olyan kisemberek, mint ő, átlagdolgozók mindent megtettek, hogy segítsenek neki, tényleg felkaroltuk, betanítottuk stb., miközben az első perctől hazudott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (42)
    2016-03-07  19:01
  10. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2016. március 7. 19:0142.

    Lehet ilyen rebuszos parbeszedet folytatni, hogy milyen hosszan szamithatunk onre, de lassuk be, realisan senki nem fog igazat mondani. Munkavallalo: Itt akarok dolgozni nyugdijig, nem szulok, nem leszek beteg, nem vallalok el jobb lehetoseget, hosszu tavon szolgalom onoket. Munkavallalo valasza a 'Meddig szamithatk onoknel munkahelyre?'-re: Sokaig, kisasszony. Nem megyunk csodbe, nem reagalunk holmi gazdasagi es poltikai valtozasokra, navra, dolgozoinknak elethosszig tarto nyugdijas allast biztositunk.


    Na aha.


    Nem, NINCS koze semminemu maganjellegu infohoz a cegnek. Ahhoz van koze, hogy el tudom-e vegezni a munkamat. 


    (Angliaban torveny van arra, hogy zero privat info munkahelyeken es be is tartjak.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (41)
    2016-03-07  18:54
  11. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. március 7. 18:5441.

    Ahhoz nincs köze, hogy hány gyereket akar, és mikor, ahhoz viszont joga van, hogy megtudja, hogy egy alkalmazottjára mikor és mennyiben számíthat. Ez a kettő pedig sajnos összefügg. Persze ha van egy kis esze a cégnek, akkor nem ront ajtóstul a házba, hogy akar-e gyereket és mikor, hanem pl. azt kérdezi, hogy hosszú távon számíthatunk-e Önre. Nem minden munkakör olyan, hogy könnyű új embert találni, betanítani és felhozni olyan szintre, hogy már tényleg használható, és azt sem biztos, hogy egy munkakörnek jót tesz az állandó fluktuáció. Szóval szerintem ez a kérdés nem annyira fekete-fehér.

    előzmény:
    évi* (36)
    2016-03-07  18:33
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. március 7. 18:5340.

    csinálják persze


    csak azt lehet egyenes gerinccel is

    előzmény:
    évi* (39)
    2016-03-07  18:47
  13. 2016. március 7. 18:4739.

    Persze, ezt értem, ez nagyobb / kisebb cégek adottsága, de akkor is: EZ VAN. A nők néha szülnek. Ilyen az élet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (37)
    2016-03-07  18:39
  14. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2016. március 7. 18:4338.

    Ez is megkozelites. En inkabb azt mondanam ne legyen foloslegesen oszinte, plane nem inadekvat szituban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (33)
    2016-03-07  18:25
  15. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. március 7. 18:3937.

    nagylétszámú cégnél nincs grammra kimérve, hogy mennyi melós kell


    ott nem baszik ki a céggel annyira 1-2 szülnimenő nő


    de kiscégekkel bizony rendesen


    és akkor csoda, hogy nőt nem akarnak alkalmazni, vagy csak menopauzást


     

    előzmény:
    évi* (36)
    2016-03-07  18:33
  16. 2016. március 7. 18:3336.

    Nem hazugság, hogy a munkáltatót nem avatom be a magánszférámba ilyen mélységig. Bármennyire is kellemetlen ez neki, akkor sincs hozzá semmi köze. Nem téma.


    Hála a jó égnek, multinál folgozom, itt gratulálnak az új babákhoz. Búcsúztatják a szülni menőt és visszavárják.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (33)
    2016-03-07  18:25
  17. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. március 7. 18:2935.

    csak 1x lenne az ilyen sok jellemes munkadó


    lehet akkor nem a görénységet reklámozná?


    de tudjuk ahhoz nem elég ennyi ész, amiből kisstílű simlire futja


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (32)
    2016-03-07  18:18
  18. 2016. március 7. 18:2734.

    Szerintem egy nem létező gyerekről nincs mit társalogni a munkáltatóval. Lehet, hogy sose lesz...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (23)
    2016-03-07  15:59
  19. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. március 7. 18:2533.

    Hát akkor hazudjon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (32)
    2016-03-07  18:18
  20. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2016. március 7. 18:1832.

    Itt szerintem nincs rosszabb az egyenes utnal. 1. Privatszfera, munkaltato koze nulla. 2. Az 'akarunk gyereket'-tel gyakorlatilag azt kozli, a munkaltatojaval, hogy'rendszeres nemi eletet elek azzal a szandekkal, hogy teged bar nem rossz szandekkal, de atverjelek es penzedbe keruljek'.  Marmint a munkaltato igy fogja ertelmezni. Tok folosleges. Raadasul azt se tudja, mekkora az eselye a terhessegnek, mennyi ido mulva....A munkaltato meg nem meghatodni fog a jellemessegtol, hanem fel se veszi. Itt az oszinteseg szintiszta luzerseg lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (23)
    2016-03-07  15:59
  21. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. március 7. 18:0731.

    Nem biztatom semmire, egyébként is felnőtt ember, úgy dönt, ahogy akar.

    előzmény:
    Seta Rossa (29)
    2016-03-07  17:46
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. március 7. 18:0430.

    a bolsiéra lányai azt várják el mindentől mindenkitől, hogy a gyerek hobbijukat patronálja


    vastag az arcbőr


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_448963 (21)
    2016-03-07  13:20
  23. 2016. március 7. 17:4629.

    Ugyan már. Életem első munkahelyi leckéje volt, hogy a munkáltatóval nem vagyunk őszinték, mert azonnal kirúgnak. Én gimi után mentem el dolgozni, de abban a szent másodpercben, hogy elmondtam, még tovább akarok tanulni, ki is rúgtak. Nem vártak meg se egyetemi felvételit, se semmit, felvettek helyettem olyat, aki azt hazudta,hogy neki örökre szól ez a minimálbéres, szar meló. Nem mondhatja meg őszintén, ha elmegy. Ha kilenc hónapos a hasa, akkor is azt kell hazudnia, hogy csak kövér, különben abban a percben repül tisztességtelenül. Legalább ne biztassuk már hülyeségre, mi, nők. Nem, ilyet nem szabad megmondani előre. Majd meglátják, ha már ott bőg a baba. Addig nem szabad közölni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (23)
    2016-03-07  15:59
  24. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2016. március 7. 17:1828.

    Ha meg akarják szívatni, így is, úgy is megszívatják, így legalább a lelkiismerete tiszta marad. Ráadásul egy nehezen megfogant gyereket úgy kihordani, hogy pont az elején, amikor fontos lenne, hogy nyugodt légy, csupa stresszben vagy, hogy mikor veszik észre, mikor derül ki, mi lesz a reakció... Persze, hazudhat, de veszélyes víz az, lehet, hogy hosszabb távon többet veszt vele, mint amit rövid távon nyer. Bár ugye ki lát a jövőbe? :)

    előzmény:
    ladybird65 (27)
    2016-03-07  17:01
  25. 2016. március 7. 17:0127.

    Valahol igazad van, ha az igazságérzetemre gondolok. De hidd el, manapság ez nem így működik. Tudod hányszor fáztam én már rá arra, hogy egyenes, korrekt, őszinte voltam? Á, inkább fel sem sorolom. Nem működik ez nálunk egyszerűen. Igaz, én már általános iskolás koromban megtanultam a leckét (pont felnőttektől), hogy időnként sajnos hazudni kell, nincs más választás. Vagy ráfázok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (23)
    2016-03-07  15:59

Címlap

top