Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egyke nem játszik egyedül?
Létrehozva: 2016. március 1. 09:33
Sziasztok!
Szeretném előre leszögezni nem problémát szeretnék itt megoldani, csak beszélgetnék olyanokkal, akik ismerik ezt a jelenséget. ;)
Nem egyedi a mi esetünk, hallottam már 2-3 ismerőstől (de nem többektől). Ti is azt tapasztaljátok, hogy egy óvodás korú egyke gyermek nem tudja otthon elfoglalni magát egyedül?
Én mindig csak legyintettem "majd később jobb lesz, ahogy növekszik". De semmi. Módszeresen kikerüli a játékot. A múlt héten már egy jutalmazós rendszert is bevezettem, mondván talán ez motiválja (mert eddig ezzel a módszerrel mindig sikerült bizonyos dolgokat elérni). De nem. 10 perc önálló játékot kérnék naponta, ez talán nem sok. De csak hárít.
Természetesen engem meg az apukáját szívesen hívja játékba, meg is mondja mit, hogyan csináljunk, de bevallom, ez a tevékenység -közel a 40hez- mindkettőnket fáraszt és untat egy idő után. És sajnos otthon nekünk nem csak a játék van, sok a házimunkánk is, amit el kell végeznünk.
Mit gondoltok, általános jelenség ez? A ti gyermekeitek sem akarja egyedül elfoglalni magát?
(természetesen az egykékről kérdezek, mert tesók bizonyosan sokkal jobban elvannak együtt is, nem igénylik ennyire a szülőket)
Köszi a válaszokat!!
U.i: ne legyen vita! ;)
Kicsit komplexebb a dolog;-)
A csaladod megvalasztasa es a sorsod magad alakitasa egyaltalan nem zarja ki egymast. Az egyik a hatter, a masik pedig, amit ebbol ki tudsz hozni.
A csaladi orokseget, hatteret a materialis tudomanyok genetikanak, az ezoterikusok pedig karmanak nevezik. A ketto valahol ugyanaz, es csak nezopont kerdese, hogy te minek tekinted, hogyan nevezed.
En egyiket sem utasitom el:-)
Magam is igy latom. Koszi. :)
Micsoda kidolgozott, éleslátó érvrendszer! Lenyűgöző!
Gondolom azert, mert testverek, nem pedig baratok.
Az,h két tesó kifejezetten legjobb barátjai legyenek egymásnak,az a legritkább eset.
Hallottam már ezt az elméletet, kizárni teljesen nem tudom, hitként fogadom el, mert bizonyítani nem lehet. Tételezzük fel egy percre, hogy igaz, és mi választjuk a családot, ahova születünk! Gondolom azért lenne ez, hogy tanuljunk tőlük valamit. Ha ez így is van, akkor se mindegyik tagjára egyformán igaz ez. (Most ne menjünk bele abba, hogy vajon mennyire magának választja az a családját, akit már csecsemőként is kínoznak, vernek, majd árvaházba kerül és soha nem ismerheti meg a családi szeretetet, mert elég elképzelhetetlen számomra, hogy egy ilyen ember is magának választaná a családját.) De oké, higgyük el, hogy valami miatt mégis. Nem hiszem még akkor se, hogy az utolsó nagynénivel meg idióta nagypapával együtt is "választaná" valaki a családját, csak az már úgy komplett csomagban jár a választott fő célhoz. De szerintem olyan sincs, hát honnan tudná előre valaki a későbbi sorsát, ami egy adott családban vár rá? Mondjuk ott kezdődik, hogy én az előre megírt sorsban sem hiszek, hanem a szabad akaratban, tehát innentől előre választani is értelmetlen, mert bárhol magam alakítom a sorsom. Szerintem.
Pontosan
Pl van egy tisztes dolgos,de szerény-átlagos körülények között élő ember, rendesen neveli a gyerekeit stb.
És van egy link, hol dolgozó,hol nem, böribe ki-be járkáló öccse,aki állandóan pénzzavarban van és mondjuk a hajléktalanság peremén táncol.
Most,ha nem ad pénzt az öccsének,akkor ő a szemét,de ha a gyerekeitől veszi el,az sem jó.
Vagy pl mi van a tesó sérült?
Nehéz kérdések ezek.
Egyetértünk.
Eszembe jutott egy pár hete olvasott történet az internetről: egy hátrányos helyzetű gyerekeket tanító blogján olvastam, hogy téma volt az osztályában az a gyillkosság, amikor egy fiatal megölte a saját anyját, a hírekben is mondták. És a gyerekek ismerték az elkövetőt, az egyik kislánynak pedig a véleménye is megvolt, hogy miért, amit meg is súgott a bloggernek, a tanítójának: biztosan az ápolás miatt ölte meg. Mert ápolnia kellett volna, és az nagyon nehéz. - A sztori morbid borzalmán túl a kislány szerintem nagyon is reálisan látta a nyomorú helyzetet. Sokaknál tényleg borzasztó teher, hogy ápolni KELL a saját szegénysége mellett is valakit, csak mert a családtagja. (nem akarok most arra kitérni, hogy megölni nyilván nem kéne akkor se, mert persze, hogy nem). Hanem az a rész számomra ebben az érdekes és elgondolkodtató, hogy a családi kötelék tényleg olyan dolgokat ró ránk, amiket alapból nem szeretnénk teljesíteni, sőt terhek. És ha valaki nemet mond, akkor az szemétláda meg lelketlen meg hálátlan meg hasonlók. Elvileg a tesódról is gondoskodnod kéne, ha bajba kerül, mert csak. De miért is? Mert akaratodtól függetlenül melléd szülte anyád?
Aztán vagy képesek ezt előnyükre fordítani és jó kapcsolatot ápolni a testvérükkel, vagy húsz éven át szenvednek attól, hogy muszájból együtt kell élniük egy számukra érthetetlenül "idegen" emberrel, és esetleg jópofizni is vele vagy vigyázni rá vagy kísérgetni valahova, csak mert családi kötelék
Elég csak karácsony előtt beszélgetni az emberekkel, vagy éppen NLC-t olvasni:)))),hányan félnek-görcsölnek rettegnek előre ,hogy na megen végig kell jópofizni egy egész délutánt a pökhendi sógorral, a kivagyi sógornővel, a lealázó anyóssal együtt.És persze a karácsonyi vacsora utáni örök sértődések: a báty beszól az élhetetlen öccsének (Te csak ennyit keresel) a flancos sógornő leszólja a szerényebb lehetőségű ruháját stb.
Mostanában nagy trend a wellness-karácsony és sokszor pont az az indok rá,hogy ne kelljen megint a nemszeretem rokonokkal szenvedni ünnepekkor.
Az emebr a rokonait nem választhatja meg,ezért a barátaival kompenzál.
6 tesóm volt.
A két legidősebb fiúk, idősebbek nálam,hamar elköltöztek és sajnos mindketten--elég italozósak lettek,tőlük kerültem legtávolabb,főleg miután átjöttem, nem nagyon volt kapocs, mindketten meghaltak már.
Legidősebb nővéremmel semmi bajom, csak ő is jóval idősebb,meg eléggé más típus,vele sem túl szoros.
Következő,fiatalabb nővérem volt a kedvencem,sajnos ő fiatalon gyerektelenül meghalt.
Következ nővéremmel jóban vagyunk, a lánya-aki egyke és teljesen normális- a keresztlányom.
Vele sincs semmi baj,csak a távolság.
Hugommal szintén: mindketten kisgyerekesek vagyunk és 300 km a távolság,ritkán látom.
Hiába volt egy rakat tesóm, tulképpen 2 az,akivel jól kijövök,de mindkettőnél többet találkozom és erősebb a kapcsolat azzal a 3 barátnőmmel,akivel még főiskolán jöttünk össze.
Férjem és bátyja között 11 év van(pedig ugyanazok a szülők) nincsenek rosszban,de a legjob bbarátjával ötször annyit lóg, mint a bátyjával.
Ja és nem ,nem volt boldog gyerekkorom, szegénység és apám italozása miatt.Hiába a sok tesó.
Nekem bejön. ☺ Simán vállalnék még egyet a 3 kisfiú mellé. Kicsi rendszeresen nyíg is érte. Szerinte az ő szobájában még pont elfér egy kiságy a radiátor mellett - mert ott finom meleg van.
Nem idegborzolaskent, ... de az en vilagkepemben a gyerek valasztja a szuloket, a csaladot...
Innen nezve ertelmetlen is maga az egykeseg-nem egykeseg kerdese:-)
A testvéri lét is hasonlít erre: egy tök más személyiség (gyakran másik apától, sok nő minden aktuális pasijának képes szülni gyereket),
a féltestvérség egy külön téma.
Főleg,ha az apa a közös,tehát külön anyáknál élnek(ha az anya a közös,akkor nagyobb esély van arra, hogy együtt nőnek fel). Sokszor a szülők(akár a gyerekek szülei,akár újanyu-újapu) tüzelik a gyerekeket egymás ellen.
Több olyan kapcsolatot látok,ahol a féltesó a legnagyobb ellenség.
Ismerek egy családot, ahol már három fiatal felnőtt fiútestvér él. Nagyon kis korkülönbséggel születtek, tehát most hasonló korúak, de még otthon élnek mindhárman, manapság nem divat túl korán nősülni. Gyerekkorukban még szerették is egymást, sokat játszottak, nyúzták egymást stb. Mostanra azonban annyira kiütközik a jellemük közötti végletes különbség, hogy csak megtűrik egymást, de ha ők maguk választhatnának lakótársat maguk mellé, hát biztos, hogy nem a két másikat vennék oda. A testvéri kapcsolat szerintem tényleg véletlen, és azért kisebb rá az esély, hogy valódi jó kapcsolat legyen, mint egy barátságnál, mert a barátot legalább te magad választod. A tesódat nem.
Szerintem ez a tesós dolog pont olyan véletlen, mint egy osztályközösség. Egy osztályban is kialakulhatnak életre szóló barátságok is, pedig csak véletlenszerűen vetődtek egymás mellé ugyanabba a suliba, netán ugyanabba a padba. Aztán mégis egy életre elkísérik egymást. De lehet olyan osztályod is, hogy a ballagáson a megkönnyebbüléstől sírsz, nem a hiányuktól, és lehetőleg még az osztálytalálkozókra se fogsz elmenni.
A testvéri lét is hasonlít erre: egy tök más személyiség (gyakran másik apától, sok nő minden aktuális pasijának képes szülni gyereket), tehát totál véletlenül kerülnek egymás mellé, egy családba különböző egyéniségű emberek. Aztán vagy képesek ezt előnyükre fordítani és jó kapcsolatot ápolni a testvérükkel, vagy húsz éven át szenvednek attól, hogy muszájból együtt kell élniük egy számukra érthetetlenül "idegen" emberrel, és esetleg jópofizni is vele vagy vigyázni rá vagy kísérgetni valahova, csak mert családi kötelék. Hát ilyenkor a kötelék szó az igaz. És szerintem feles az arány, mert vagy bejön ez a véletlen egymás mellett élés, vagy nem jön be.
-sokkal jobjobb-
Bocsanat, de allandoan kijavit a sajat laptopom (angol helyesirasra), igy lesz minden csak-bol cask, lesz-bol less, jobb-bol job, stb. Legtobbszor azert eszreveszem, mielott elkuldom;-))
A legtöbb tesó több ezer kilométerekre él egymástól. Bármelyik közeli barátnőre hamarabb számíthat egy anya még egy gyerekpesztrálásnál is, mint a tesójára, akit évente egyszer lát a formális karácsonyi ebédnél, meg majd az örökösödési tárgyaláson, ahol jó eséllyel végleg össze is vesznek a szülői örökségen
Pontosan.Nekem 6 tesóm volt, az idősebbek szinte kiskoroman elköltöztek, nem sok kapcsolat volt, nyilván korban közelebb állókkal jobban kijöttem,de már több mint 30 éve többszáz km feszül közöttünk.
Nem mondom,h nem szeretem őket,de a mindennapi életben bizony több "hasznát" veszem a barátnőimnek,mint a tesóknak.
Igen pl gyerekvigyázás.
3 gyerekem van ,igazán nagyobb segítség csak az első kiskorában volt, amásik kettőnél nem nagyon és ha akartam valamit, pl apjukkal elmenni kettesben,akkor be kellett vonni a barátnőket,akiket persze vissszasegítettem én is
Nyilván nem a 300 km-re levő tesóm rángattam ide
Az önazonosság a legfontosabb, ez biztos. Dehogy éreznék én amiatt bűntudatot, mert nincs hat gyerekem... :) Aki meg azt várná el tőlem, hogy legyen, hát szüljön magának, ne más izéjével a csalánt. Ennyi. :)))
Hm, az elobb elegge kikerted magadnak a provokativ hangot, ez most biztos nem az, csak az en olvasatomban;-)
Egy dolgot fuznek hozza, mert amugy nekem nem kenyerem ez a fajta kommunikacio:
sokkal job olyan szulo gyerekenek lenni, aki elegedettsegben es oromben neveli a gyereke't a korulmenyekhez kepest, mint olyannak, aki folyamatos buntudattal, komplexusokkal kuzd, pl. hogy "nem lett tesoja a gyerekemnek". Utobbi szerintem kimondottan rombolo hatasu.
En inkabb maradok az elobbinel;-)
Ezt a gondolatot én is olvastam már több szerző tollából is. Alap, hogy merjünk a gyerek előtt sírni, ha sírnunk kell, vagy vitázni, ha akkor is vitáznánk, ha a gyerek történetesen nem lenne ott. Mert a hallgatag elfojtást ugyanúgy érzékeli, mint a vitát, csak éppen a hitelességét veszíti el a szülő, mert ezzel hazugságot is közvetít. A gyerek úgyis érzi a szülőn, ha feszült, ideges, visszafojtja a sírást stb. Nyilván nem a gyerek előtt kell 18+-os vitákat lemeccsezni, de a mindennapi életet érintő konfliktusokat nyugodtan lehet érvekkel a gyerek előtt is megbeszélni. És a bocsánatkérést is tanulni kell: leghitelesebb, ha látja, hogy hogyan teszi azt az anyja vagy apja, ha esetleg véletlenül megbántotta a másikat. Nem kell és nem is lehet a gyereket légmentes vákuumban nevelni, mert nem hülye, csak gyerek. Felnőttként is annak vannak önkifejezési gondjai néha, akiket nem tanították meg gyerekként kimutatni az érzéseiket (főleg azáltal, hogy maguk is kimutatták őket normális keretek között - és nem a tányérdobálásra gondolok elsősorban... :) )
Ebben a kérdésben tényleg végletesen gondolkodsz, és azt hiszed, az egyedüli igazság birtokosa vagy, holott ez pont az a kérdés, ahol nem is kettő, hanem legalább százféle igazság létezhet egyéni családi helyzetektől függően.
Nézzük meg a pontjaidat!
1. "A túlnyomó többségnek van tesója vagy szeretne". Tegyük át ezt a mába! A legtöbb ismerősöm most van fiatal családos korban. Az egy gyereket is ötvenszer meggondolják, nemhogy a másodikat. Nem, nincs 3-4 éves kor körül kistesó, lehet, hogy sose lesz - különböző észérvek alapján. Azt meg, hogy minden gyerek szeretne tesót, legalább hat esettel tudnám cáfolni a környezetemből. Az egyik kislány addig szeretett volna kistesót, amíg meg nem született egy ovistársa húga. Akkor látta, hogy az apja, aki eddig őt imádta kizárólag, most egy másik kislányt kényeztet, és ezt elmesélte az oviban is. A kislány onnantól kezdve sírva könyörgött, ha csak szóba került a szülőknél a tesós kérdés, hogy neki ne legyen, mert nem szeretne a kis barátnője sorsára jutni, ami számára tragédiaként jött le.
2. Tegyük át ezt a pontot is a jelenre: hogy fontos kapcsolat a tesók közötti. A legtöbb tesó több ezer kilométerekre él egymástól. Bármelyik közeli barátnőre hamarabb számíthat egy anya még egy gyerekpesztrálásnál is, mint a tesójára, akit évente egyszer lát a formális karácsonyi ebédnél, meg majd az örökösödési tárgyaláson, ahol jó eséllyel végleg össze is vesznek a szülői örökségen (főleg, ha az egyik gyerek otthon segített a szülőknek, netán ápolta is őket, míg a másik majd onnan a távolból tartaná a markát a ház feléért pl.).
Hogy személyiségfejlesztő a dolog, azt nem vitatom, de kérdés persze, hogy milyen áron...
3. Provokáció az elvakult fajtából. Hagyjuk ki.
4. A szülő felelőssége? Sok testvérkapcsolat azért jó, mert mondjuk nagyon nagy gáz van a szülőkkel, és legalább ők ott vannak egymásnak. Ahol a szülők normálisak, ez nem feltétlenül van így. Akkor most én is kijelenthetném, hogy legyél borzasztó szülő, ha azt szeretnéd, hogy a gyerekeid jó tesók legyenek. :D De nem teszem, mert én - veled ellentétben - elfogadom, hogy attól még, mert én nem ismerek minden házat és szokást, még lehet, hogy másutt meg teljesen másképpen van. Ami tény: kevesebb jó testvéri kapcsolatot ismerek, mint ahány felületeset vagy kifejezetten rosszat. De tudom, hogy van jó is. Előre viszont ezt nem lehet borítékolni, se neveléssel változtatni rajta.
Szerintem annyira nem volt régi az az írás.
Az volt a lényege kb, hogy ha a gyerek fültanúja a szülők vitájának, akkor legyen jelen a "kibékülésnél" is, hogy lássa, hallja, érezze, hogy a feszültség feloldódott, esetleg létrejött egy kompromisszum. Egyrészt azért, mert így benne sem marad feszültség, másrészt mert pozitívan hat a problémamegoldó képességére, a kompromisszumkészségére. Én ebben látok logikát...
Más pszichok szerint meg borzasztó káros a gyerek előtti minden perpatvar.
Ranschburg nyilatkozta egyszer, hogy amikor bevezették a gyest,akkor kiadták nekik ukázba,hogy írjanak cikket arról,hogy igenis, a gyerekkel otthon kell lenni,mert...levezetés, hogy az a gyerek,akinek dolgozóba megy az anyja,az hogy sérül, viszont az ötvenes években , amikor háború után a nőket tömegesen munkába állították,akkor meg az volt kiadva ukázba,hogy azt kell propagálni,hogy minden rendes honleány dolgozni megy,akkor is,ha gyereke van és micsoda naplopó az,aki csak otthon babázik,rendes anya dolgozóba is elviszi a gyerekét és ott megszoptatja
Igen,egészen más.
A barátnőimmel,akikkel 20 éves korom óta vagyunk azok napi kapcsoaltban vagyok.
A Tesóimmal meg évi 1-2-ben,mivel több száz km-re élnek tőlem.
Azzal vitaznek, hogy a szulon mulik minden a tesokapcsolat milyensegeben. Ez mar megint a tabula rasa elv, es egyaltalan nem igaz, hogy tiszta lappal erkezunk, es majd szepen alakit minket a kornyezetunk (szulok, nagycsalad, egyeb).
Pl lehet a két tesó két különböző személyiség és akkor a szülő sem tud mit tenni.Az egyik sekélyes diszkókirálynő,a másik filozófiadoktor, nem biztos,hogy van közös érdeklődésük.
És erre mondtam, hogy miért van az,hogy ugyanabban a családban felnövő két gyerek közül egyik gimnáziumi isk.igazgató lesz, a másik meg börtönlakó?lsd Pukliék
Ja meg ha már pszichológus, most nagyon fogtok utálni, hogy megint előhozom a témát, de kapcsolódik ide.
Néhány hónapja olvastam, egy neves pszichológus cikkét (vagy Vekerdy, vagy Ranschburg, sajnos nem emlékszem és pont ezért nem tudtam előkeresni sem, pedig szerettem volna belinkelni). A szülők gyerekek előtti veszekedéséről szól. A cikk úgy kezdődik, hogy a szerző azt állítja, hogy márpedig abban a családban, ahol őszinte kommunikáció van, ott bizony veszekedés is van. Na most te többedmagaddal együtt hevesen kikérted magadnak, hogy egy kapcsolat természetes velejárója lenne az időnként előforduló konfliktus. Még mindig nem azt állítom, hogy bárki hazudik, aki ezerrel bizonygatja, hogy ők bizony nem veszekednek, csak ezzel a példával azt szeretném magyarázni, hogy bizony nagyon sokfélék vagyunk, és itt most nem csak az "egészmás" gyerekekről/családokról, nem csak a szélsőségekről beszélek, hanem ilyen témában még talán azt sem lehet kijelenteni, hogy az átlag így meg úgy. Ezért nem tartom helytállónak kijelenteni, hogy márpedig tesóval jobb felnőni. Van akinek igen, van akinek nem.