Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Házasan - egyedül

Bejcsi
Létrehozva: 2016. február 12. 22:44

Sziasztok!


Sokan minta családnak gondolnak minket, ám valójában két ovis kisfiam van, akik szépek, okosak de nagyon elevenek is. Van egy karrierista férjem aki alig van otthon, amikor csak lehet túlórázik és azt mondja mindent értünk tesz. Közben munka után mindent egyedül végzek, rohanás a gyerekkel úszásra, feladatozás, háztartás, mintha nem is lenne társam hanem egyedülálló lennék. A fiúknak is szükségük lenne egy férfi mintára de alig látják. Sokszor elkeseredek és megfordul a fejemben, hogy elhagyom, de gondolom más sem lenne jobb és a gyerekeket sem merném egyedül vállalni a mai világban. Azt érzem, hogy nincs életem, csak a folytonos mindenkinek megfelelés. Az ismerőseink mind kiegyensúlyozott, boldog családban élnek, ezért nincs kivel beszélnem erről a kiszolgáltatottságról és boldogtalanságról. Talán, itt "arc nélkül" lehetek őszinte végre.

  1. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. február 20. 11:1838.

    Nagyon konstruktív, nagyon segítő, nagyon jól megfogalmazott tanácsok. Szerintem érdemes megszívlelni őket!

    előzmény:
    decentral (3)
    2016-02-12  23:11
  2. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. február 18. 14:0637.

    Na jó, de a te férjed esetében más a helyzet, mint t.i. férjénél. 

    előzmény:
    ladybird65 (36)
    2016-02-18  11:07
  3. 2016. február 18. 11:0736.

    Nem is rossz az ötlet, de valahol sántít.


    Én most a saját példánkból indulok ki. Az én párom is csak mutatóban van itthon. Még telefonon is alig tudunk beszélni. Pedig nem külföldiában dolgozik, hanem tőlünk 18 km-re. De mindig reggel megy és este, néha késő este jön haza. Olyan sosincs, hogy lejárt a munkaideje és hazajöhet. És ezt nem azért teszi, mert olyan nagy igényeink vannak, ugyanis a fizetése egy vassal sem lesz több így. Nincs túlóra kifizetés. Lecsúsztathatná, de nincs mikor, annyi a meló.


    Megtehetné persze, hogy ugrál, de lehet, hogy akkor holnaptól munkanélküli lesz. Az is borzalmas, tudjuk, már volt benne részünk. Épp mondtam is neki, hogy mindig szélsőségekben élünk. Amikor munkanélküli volt, egész itthon volt, kereste a helyét, az is rossz volt. Mert egy unatkozó palinál fárasztóbb nincs. Most meg sosincs itthon, semmire nincs ideje, alig látjuk egymást, ez meg a másik véglet. Ez is rossz, csak ebből meg lehet élni. Nem fényesen, de ez van.


    Nagyon nehéz manapság, és ez egyre rosszabb lesz. Anyám szokta mondani, hogy nem cserélne a mai fiatalokkal. Mikor ő dolgozott, ő már 1 órakor otthon volt minden nap, apám meg fél 3-kor. Mindketten 8 órát dolgoztak, soha egy perccel se többet. Ma nagyon kevés ember dolgozik "csak" 8 órát. És bizony ennek a család, a párkapcsolat látja a kárát.


    Én is próbálok alkalmazkodni ehhez a helyzethez, türelmesnek lenni, de nagyon nehéz. Az ember tényleg választ egy párt, akihez hozzámegy és szinte mindig egyedül van.


    Az a vicc, amikor hivatalosan is szingli voltam, kevesebbet voltam egyedül, mint most. Még szerencse, hogy jól viselem. Mármint az egyedüllétet. A párom hiányát már sokkal nehezebben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (23)
    2016-02-14  10:44
  4. 2016. február 18. 10:5635.

    Ha sikerül a privát levélváltás, légyszi írd már meg, hogyan...


    Mi ugyanis - többen is - már hónapok óta próbálkozunk privi írásával, de az istennek se sikerül. Valami gond van az oldallal.

    előzmény:
    Sárgabarack (17)
    2016-02-13  15:19
  5. 2016. február 15. 22:3734.

    Pedig mindenkivel az vagy. A hozzászólásaidból süt a sunyi gonoszság.

    előzmény:
    Sissi52 (33)
    2016-02-15  13:19
  6. 2016. február 15. 13:1933.

    Igazabol meg nekem te vagy rosszindulatu itt es most.

    előzmény:
    Drosera (31)
    2016-02-15  09:20
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. február 15. 13:0032.
    előzmény:
    Bejcsi (1)
    2016-02-12  22:44
  8. 2016. február 15. 09:2031.

    Igazából nekem is feltűnt, hogy az első hozzászólásod milyen rosszindulatú... Nélkülözött minden empátiát és jóindulatot..


     


     

    előzmény:
    Sissi52 (13)
    2016-02-13  13:51
  9. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. február 15. 07:0230.

    mintha nem is lenne társam hanem egyedülálló lennék


    a gyerekeket sem merném egyedül vállalni a mai világban


     


    AZ MEG ÚGY nem megy, hogy a pasi lapát és a pénze meg marad amiből elég jó szinten éldegéltek


     

    előzmény:
    Bejcsi (1)
    2016-02-12  22:44
  10. 2016. február 15. 00:3329.

    Én sok olyan családot ismerek, ahol a férj nagyon sokat dolgozik. Az én férjem is ilyen. Az eleje kissé nehéz volt, de az ember életében sok minden változik és ez az életforma is egy változás az életemben. 


    Sok barátnőm van, aki a férjét még annyit sem látja, mint én... nálunk vannak szabadnapok, néha egy héten 3, de a többi nap "fáradtságos".


    Van egy ismerősöm, akinek férje heti 6-7 napot dolgozik, saját üzletét építi, éjjel 1-re jár haza... szóval minden relatív. :) 


    Ismerek olyat, aki folyamatosan lóg a munkahelyéről... megteheti, nem gond a mhelyen, csak ez a hozzáállás vajon mennyire vonzó? 


    Az van, hogy addig kell ütni a vasat...mert most van belőle pénz. 


    Aki ezt el tudja fogadni, illetve ebben a szellemiségben nevelkedett, az elfogadja, hogy a mi, mai világunk valami ilyesmiről szól.


    Sajnos. Viszont a lehetőség mindig jó dolog, ezt sem szabad elfelejteni! 


    Ha nincs, az a baj, ha van, az a baj, de még mindig jobb, ha van lehetőség dolgozni, sok pénzt keresni.  


    (nem vagyok pénzéhes, de főleg ha gyerekek is vannak, ki tudja, tizenöt év múlva mennyi lesz az egyetemi tandíj, esetleg külföldi tanulmányok, lakásteremtés nekik stb stb...és akkor még nyaralni is jó, mert mehet a szelfi a facebookra.... ....aki gyereket akar, annak először fel kell nőnie. )


     

    előzmény:
    Bejcsi (1)
    2016-02-12  22:44
  11. 2016. február 14. 18:4328.

    Döntsd el mit szeretnél.. egy alapjában véve rendes- szorgalmas férjet... és az anyagiakat amit megteremt--- vagy egy anyámasszony katonáját aki a szoknyádon ül és szót fogad mint egy kisfiú. 


    Ha azt szeretnéd hogy törödjön többet veletek miért nem mondod neki azt  hogy- szeretnéd ha  egy héten egyszer ő menne a gyerekekért az oviba... vinné őket úszásra...- ami a feladatozást illeti.. azt a feladatot te gyártottad magadnak- hogy mártírszerepben tetszeleghess. 


    Ha viszont olyan a munkaköre, ahol kötelező a túlóra akkor meg  törödj bele, hogy a mai világban nem lehet ugrálni. 


    Legelsősorban azt a kérdést tedd fel magadnak, mielött vele leülsz beszélni hogy - SZERETED-E MÉG A FÉRJEDET. 

    idézet:
    Lillaréka (24)
    2016-02-14 11:08:21

    Szereti-e még a férjét... a leglényegesebb kérdés. Meglepődsz ha azt mondom, hogy ugyanez jutott az eszembe?


    Lényegtelen hogy ki viszi a gyerekeket oviba, ki hozza, lényegtelen hogy ki mennyit túlórázik, nem fontos hogy mennyit kell várni a másikra, nem számít hogy ki végzi a feladatokat... ha megvan a szeretet, szerelem. Ugyanis a szeretetet nem az együtt töltött percekben mérjük, hanem a boldog pillanatokban. Nincs az a fórumozó, nincs az a barát aki el tudná dönteni hogy ki mennyire boldog, a látszat sokszor csal. Ezt mindenkinek saját magának kellene éreznie.

    előzmény:
    Lillaréka (24)
    2016-02-14  11:08
  12. 2016. február 14. 17:5227.

     Ha nekem olyan ferjem lett volna, aki mindent megtett volna a csaladjaert, ha faradtan jott volna haza pl a tulorazasbol, amirol szo sem volt, en bizony mindent eleje raktam volna cserebe.


    Melllesleg valszeg a TI-nek goze sincs arrol, hogy a ferje muszajbol tulorazik vagy nem. Mondom, valszeg, mert rinyal, de nem biztos, hogy igazam van ebben.

    előzmény:
    Lillaréka (24)
    2016-02-14  11:08

Címlap

top