Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elromlott házasság, hűtlen

cicus74
Létrehozva: 2016. január 7. 08:58

Sziasztok!


Bár tudom, ez főleg női fórum, mégis pasiként írnám le a sztorimat. Kíváncsi lennék a véleményekre.


20 éve ismertem meg a Feleségem, aki akkor 20 éves volt. Az első nagy szerelem voltam Neki. Nekem néhány rövidebb kapcsolatom volt előtte, de éreztem, hogy Ő az igazi. Nagyon szimpik voltunk egymásnak, egymásba szerettünk. 8 év után házasodtunk össze, most 12 éve. Mint mindenki, mi is építgettük az életünket, gyarapodtunk. Hitel, lakás, aztán nagyobbra csere, majd úgy éreztük jöhet a baba, van fészek ahova jöhet. Elég nehezen, néhány év alatt lombikkal született meg a gyönyörű kislányunk, majd 2 év múlva egy stramp kis srác is. Mindkettő egészséges gyönyörű gyerek...


A baj most karácsony este történt... Jó ideje éreztem, hogy kezdünk eltávolodni, falak nőnek köztünk. Egyre több a veszekedés, nem beszéljük meg a gondjainkat. A házaséletünk is kezdett kihűlni. Gondoltam sok a rohanás, majd lesz egy kis pihenő rendeződnek a dolgok...


Sajnos karácsony este borult minden. Mondtam valami baj van, beszéljük meg. Nem bírta tovább, elmondta szerelmes valakibe... Itthon belesavanyodott az életünkbe. Sokat veszekedtünk, nem érzete, hogy Nő, a két gyerek (6,8 évesek) is nagy kihívás (esti, reggeli csaták induláskor fekvéskor, stb...) őrli az idegeket a napi munkahelyi stressz után. Valaki bent a munkahelyén észrevette benne azt amit én is anno. Elkezdtek építeni valamit, és szerelem lett. A mostoha családi életünkből hirtelen ki tudott egy pár órára szabadulni, ahol Ő volt a középpontban, csupa nagy betűvel. Persze szerelem lett, ami elmélyült fél éve testi kapcsolatban is, és most vannak a legnagyobb rózsaszín ködben.


Szembesültem vele, hogy elhanyagoltam, nem figyeltem rá az elmúlt pár évben. Kb.: 4-5 éve pörgött fel az életünk, és lett egyre több a stressz, és kezdtünk eltávolodni. Csak magam tudom okolni, pedig tiszta szívemből szeretem. Nekem soha nem volt kilengésem. Azt gondoltam a kis civakodásokat a mi kapcsolatunk kibírja, hisz az szilárd alapokon áll. Tévedtem. Válni akar(t). 


Magamba zuhantam, összeomlottam. Nekem minden a családunk, csak értük élek, csak közben elfelejtettem rá figyelni és magára hagytam a háztartásban is. Most minden borulhat. Az elmúlt 20 évünk, a hitel-ház, 2 gyerek lelki egyensúlya. Mindent elveszíthetünk. Méltóságomat elveszítve, megalázva állok, és okolom magam, miközben imádom Őket. Nem akarom elveszíteni, Ők az életem... :-( Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk újra építeni, elkezdtünk párterápiára járni, én megbocsájtok ha Ő is. Elvileg lezárta a harmadikkal, de nagyon szenved, mert szereti... Munkahelyen napi szinten találkoznak...


Mit tegyünk? Van értelme? Vissza tudnak jönni a régi érzelmek, vagy már annyira kiöltem a sok tüskével mindent? Én egy életre terveztem Velük. :-(

  1. 2016. január 8. 17:4351.

    Kedves Adagio.


    A nick tökre nem tükrözi az egyéniségemet. Megvan a története de nem gondoltam hogy ezen töpreng mindenki. Gondolom Téged sem Adagioznak az utcán. Az életben nem így szólítanak. Lépjetek túl ezen. :-) 


    A hozzászólásodból úgy tűnk Te az élet minden területén kemény férfi tudsz maradni mindig minden élethelyzedben. 


    Szívből NEM kívánom, hogy átélj hasonlót és sose tudd meg milyen padlón lenni. Ahhoz is kell egy kis tökösség, hogy be tudjuk ismerni a hibáinkat és törekedjünk a helyrehozatalához. Még ha ez nem is férfias szrinted. 


    Óriási tévedés, hogy egy szerető nem tud kiütni! Ha bizonyos hormonok el kezdenek termelődni csak idő kérdése, nézz utána nyugodtan.


    Úgy érzem a hozzászólásod nem tud építő kritika lenni számomra ezért arra kérlek ne szólj a témához tovább. Valószínűleg bonyolultabb lehet a lélek és a kapcsolatok működése ettől.


    Úgy gondolom a mi kommunikációnk megrekedne ezen a szinten.


    És nem az őszinteséggel van bajom.


    Köszönöm, üdv: cicus-Samu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (38)
    2016-01-08  15:28
  2. 2016. január 8. 17:2050.

    Adagio,


    nem tudom, észrevetted-e de az első hozzászólásodat már törölték. És ezen azért érdemes elgondolkodni. Mennyire is volt segítő szándékú a belépőd?


    Ezzel a "légy férfi"-vel meg többszörösen is gond van. ha Samu nem elég férfi(as) akkor végképp nem fogja tudni, hogy mit is jelent férfinak lenni. Ha meg tudja, akkor szerintem úgy is viselkedik. Ezt a "légy férfit" én is megkaptam már és nehezen tudok vele mit kezdeni. Kb. mintha azt mondanám, mert a hozzászólásaid alapján talán mondhatnám, hogy: - Légy nő! Légy nőiesebb!


    Jól esne? És tudnád, hogy mire gondolok? Jó lenne megszabadulni azoktól a sztereotípiáktól, hogy milyennek kell lenni egy férfinak. Minden pszichológiával foglalkozó könyv nem győzi hangsúlyozni, hogy a férfiakat úgy nevelik, hogy rejtsd el az érzéseidet, ne sírj, légy kemény, stb. Amikor meg a férfi megtanul ilyen lenni, akkor meg jön, hogy érzéketlen, nincs empátiája, önző, stb.


    Én sejtem, hogy miért mondod ezt a légy férfit, mert elég durván indítottál, ő meg ahelyett, hogy elküldött volna melegebb égtájakra (ahogy egy "férfi" tenné) képes volt azt írni, hogy: "Ne haragudj, hogy ezt írom, de sértő a hozzászólásod. Padlón levő emberbe rúgsz. "


    Ez egyszerűen őszinte volt és nem agresszív, amire esetleg számíthattál. Egy férfi nem lehet padlón? Vagy legalábbis nem vallhatja be?


    Számomra meg az "szürreális", hogy számodra miért nem férfi az, aki tyúkokat etet (ez a XXI. sz-ban szerintem érdem) imádkozik (ezen már kicsit ki is akadtam, egy imádkozó férfi neked nem férfi??? vajon mit tudhatsz te erről a témáról?) és az internetezés sem férfinak való? Így ez a három együtt? Az, hogy egy női oldalon osztja meg a problémáját, ennek egyszerű oka van: a sok férfi annyira "igaz férfi", hogy ilyen témában beszari topikot nyitni és csak autóról, horgászatról, politikáról meg esetleg a pornóról hajlandó fórumozni. És oda a nő be sincs engedve, ettől olyan szerethetően férfiasak...


    De mindez Samu szempontjából most érdektelen. Az lenne segítség ha azt el tudnád mondani, de lehetőleg ne úgy, hogy számodra ki a férfi, hanem, hogy mit jelent férfinak lenni. Konkrétan. A cselekedetek szintjén.  Minél inkább úgy, hogy az Samu (vagy az én számomra is) értelmezhető, elsajátítható legyen.


     


    "Ha egy férfi elveszíti azt, aki neki fontos, akkor küzdeni fog érte, és visszaszerzi, vagy férfiasan félreáll."


    Ez most megint majdnem úgy hangzik, hogy az a férfi, aki félreáll. Mert szerintem vagy férfiasan küzd vagy gyáva, opportunista, lusta, reményvesztett módon félreáll. Férfiasan félreállni helyett mond inkább azt, hogy emelt fővel veszíteni. Az miért nem a küzdés része, ha az ember elmondja - egy megfelelőnek vélt fórumban - a problémáit? Főleg olyankor, amikor a kommunikáció éppen nem működik azzal, akivel egyébként kommunikálni szeretne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (38)
    2016-01-08  15:28
  3. 2016. január 8. 17:2049.

    Örülök, Samu!


    Bocs, de üdv a klubban! :(

    előzmény:
    cicus74 (48)
    2016-01-08  17:14
  4. 2016. január 8. 17:1448.

    Köszönöm, jól látod a helyzetet...


    Üdv: Samu


    :-D 


    Még annyit talán, hogy nem vagyok egy konfrontációt kerülő papucs. Eléggé akaratos tudok lenni és öntörvényű. Alsó középvezetőként 10-20-30 ember állandó irányítása okán kellően határozott vagyok, de higgyétek el vannak ilyen élethelyzetek melyek kicsúsznak az irányításunk alól, és bizony rávilágítanak, hogy emberből vagyunk tele hibákkal. Néha pedig egy kérges szív is meg tud szakadni...


    :'( 

    előzmény:
    decentral (45)
    2016-01-08  16:19
  5. 2016. január 8. 17:0547.

    Renden, legyek Samu... :-) 

    előzmény:
    FullMoon (46)
    2016-01-08  16:26
  6. 2016. január 8. 16:2646.

    Hát amíg TI nem ad magának egyéb nevet én elfogadom a Samut. :) Ne hari Samu. :) 

    előzmény:
    decentral (45)
    2016-01-08  16:19
  7. 2016. január 8. 16:1945.

    Teljesen törvényszerű, hogy Karácsonykor előszeretettel buknak ki a krízisek, hiszen Karácsony az, amikor intézményesen úgy kell(ene) viselkednünk, ahogy egyébként az év 364 napján lenne jó. És amikor már ezen az egy napon sem megy, akkor borul a bili. És ha valaki nem érti, hogy miért éppen karácsonykor? - hát, éppen azért, mert ilyenkor a legnagyobb a nyomás a kuktában, ilyenkor szakad a háló, engednek az eresztékek.


    Szerintem már sokan vannak, akik tudják, hogy a szerető léte az nem a dolgok OKA. Az már a következmény. Ahogyan nagyon sok egyéb következmény is van, csak egyik sem olyan nyilvánvaló, egyik sem olyan fájó, mint a szerető. Utóbbit már a hülye is megérti, amikor meg elmaradnak a kedves gesztusok, az apró figyelmességek, azt mindenki betudja annak, hogy hát, igen, sok a teher, másra kell figyelni, stb. De amikor az a "más" már egy humanoid lény, akkor mindenkinek nyilvánvalóvá válik, hogy baj van.


    Persze, én most csak és kizárólag azokról a szeretőzésbe csúszott házasságokról beszélek, ahol egyértelműen egy tartós, hosszú, gyermekes kapcsolat borul meg. Mert persze van olyan, és ebben talán mi, férfiak vagyunk inkább a ludasak, amikor a vadászösztön még egy boldognak nevezhető párkapcsolatot is folyamatos kísértésnek tesz ki. Nyilván ezekben az esetekben más motivációról van szó, de a topikindító esetében nem ez a probléma. Meg valószínűleg Biguséknál sem. Meg nálunk sem. És a sort folytathatnám...


    Miután ez a cicus név tényleg félreérthető egy férfi esetében, így én a magam részéről Samunak szólítanám a topiknyitó kandúrtársat. Remélem, nem méltatlankodik az nlc-s keresztségben kapott neve miatt :)) És FullMoon is elfogadja :)


    Annyi azért már kiderült, hogy Samu egy érzékeny (= nem konfrontálódó) férfi és én kérem vagy üzenem az illetékes amazonoknak hölgyeknek, hogy azzal legfeljebb a maguk problémáit tünetmentesítik ha semmirenemjó módon baszogatják azt aki éppen bajban van és jobb híján itt remél valamiféle kapaszkodót.


    Tehát az a népi bölcsesség, hogy csak a káposzta jó melegítve, az nem jelent többet, mint hogy az emberek többsége nem képes az elkövetett hibáiból tanulni és kijavítani azokat. Magyarul nem arról van szó, hogy egy kihűlt házasságot ne lehetne felmelegíteni, hanem arról, hogy könnyű leégetni. Sokkal könnyebb mint a káposztát. És nagyon sokan le is égetik. Akár magamat is beleértve. De ez csak a szakácsot minősíti. Az ügyetlenségünkből meg könnyű szólást-mondást gyártani.


    Arra is szívesen felhívnám a "segítők" figyelmét, hogy szerintem Samu sem arra kíváncsi, hogy másvalaki hogyan nem lenne képes elviselni, hogy a párja ezt csinálja vele, azt csinálja vele. Szóval, az "Én a helyedben..." kezdetű mondatokról mindenkit lebeszélnék, ugyanis senki nincs Samu helyében. Azt pedig minden alkalommal, minden adandó fórumon hangoztatni, hogy ki mire nem alkalmas, ki miben nem hisz, az merő topikrombolás. Szerintem. Ezzel a figyelmeztetésemmel vagy ajánlásommal szeretném megelőzni azokat a hozzászólásokat, amik oly jellemzőek, és amelyek egyáltalán nem segítik a TI-t.

    előzmény:
    Bigus (36)
    2016-01-08  13:53
  8. 2016. január 8. 16:1244.

    De lehet mégis a TI a férj, aki még akkor is a feleségére (a 74-es születésű cicusra :) ) gondolt amikor regisztrált és őt senki sem hívja cicusnak. Reméljük. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (41)
    2016-01-08  16:05
  9. 2016. január 8. 16:1043.

    És akkor most picit tételezzük fel, hogy a TI cicus nem a férj, hanem a csaló feleség, aki - kicsit bénán :) - szeretné elrejteni, hogy ő a "bűnös". Most jól megmondod neki, hogy a férje nem is férfi, így "jogos" hogy megcsalta... ez segít valakin?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (41)
    2016-01-08  16:05
  10. 2016. január 8. 16:0842.

    Rendben, csak ez a "légy férfi" típusú "tanács" nem igazán építő jellegű kritika, ez kb. ugyanaz, mint amikor apósom leszaranyáz. OK, lehet szar anya vagyok. De ha ezt megmondja, attól vajon jobb leszek??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (41)
    2016-01-08  16:05
  11. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. január 8. 16:0541.

    Igazad van, de nem tehetek róla, amit itt látok cicustól, abból leginkább a férfiasságot hiányolom, és ezt gondolom a probléma okának... egyben a megoldásnak. 


    Ez csak egy vélemény, és vastagon benne van a tévedés lehetősége.

    előzmény:
    FullMoon (40)
    2016-01-08  15:55
  12. 2016. január 8. 15:5540.

    A nem csalt volna meg, ha férfi lennél egy picit több mint ami az őszinteségbe - nálam :) - belefér. Ez alapján akkor engem sem csaltak volna meg, ha igazi nő lennék (mondjuk kaptam már meg, meg hogy nem tudtam mindent megadni... nem, nem tudtam.. tény. Más sem tud.)


    A többi OK (ezekre a furcsaságokra többen felfigyeltünk), de szerintem, az itt leírt véleményeknek, tanácsoknak nem egy férfihoz, vagy egy nőhöz kell hogy szóljanak, hanem egy párhoz, akinek az egyik tagja van itt. Hogy melyik, az majdnem mindegy. Mindegy, mert a lényege nem az, hogy valakiből férfit faragjunk (nem lehet), vagy hogy a nőt észhez térítsük (nem fog menni, nekünk, itt, biztosan nem..), hanem, hogy valakinek, legyen az férfi vagy nő, azokat a sémákat, azokat a kapaszkodókat meg tudjuk adni, ami alapján elindulhat, felhívjuk a figyelmét buktatókra, amikben már ezren megbotlottak előtte, hátha egyet legalább elkerülhet a számtalan közül..


    Egy megcsalás olyan pillanatok alatt rombolja le az ember személyiségét, önbizalmát, önbecsülését, férfiasságába/nőiességébe vetett hitét szinte nullára, hogy annál rombolóbb, mint azt mondani, ha eléggé férfi/nő lettél volna, nem csaltak volna meg, nem sok van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (39)
    2016-01-08  15:33
  13. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. január 8. 15:3339.

    Sajnálom, de csak őszintén, vagy sehogy. Leírom, amit érzek vagy gondolok, és sajnálom, ha ezzel megbántok valakit. Engem egy őszinte, de nem rosszindulatú vélemény biztosan nem tudna megbántani, és nagyon remélem, hogy a véleményemből rosszindulat nem sugárzik!

    előzmény:
    FullMoon (30)
    2016-01-08  09:46
  14. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. január 8. 15:2838.

    Kedves Cicus,


    Ismét csak ne haragudj nem megsérteni akarlak! Őszintén leírtam a véleményemet, ugyanis számomra nagyon nehéz összeegyeztetni néhány dolgot.


    Gondolkodom, hogyan fogalmazzak, mert tényleg nem akarlak bántani... Egy férfi, aki cicusnak nevezi magát, (még másnak sem engedném, hogy így nevezzen, nem hogy magamat illetem ezzel a névvel) tyúkokat etet, imádkozik és közben internetezik, aztán egy ilyen helyen panaszkodik, innen vár segítséget, számomra kissé szürrealisztikusan hat. Egyenként semmi gond nem lenne ezekkel, de így együtt bennem azt a benyomást kelti, hogy egy játékos céllal kitalált fikcióval állunk szemben.


    Az érzéseim becsaphatnak, ez nagyon könnyen előfordulhat. Ebben az esetben hangsúlyozottan kérem az elnézésedet, de most sem tudok mást mondani, mint hogy egy nőnek férfira van szüksége. Ebbe a fogalomba nagyon sok minden belefér abból, amit leírtál és amit teszel, de szerintem egy dolog biztosan nem.


    Ha egy férfi elveszíti azt, aki neki fontos, akkor küzdeni fog érte, és visszaszerzi, vagy férfiasan félreáll. Ehhez csupán meg kell értenie a partnerét, látnia kell a probléma okát. Ha ezek megvannak, a férfi tudni fogja, hogy mit kell tennie. Az általad leírtak alapján a helyzetedet látod, érted, így amit itt olvashatunk tőled, pusztán nyafogásnak tűnik. Ha nő lennék, az itt olvasottak minden bizonnyal meghatnának, talán még meg is sajnálnálak, és visszamennék hozzád, de hosszú távon ez nem lenne megoldás.


    Meggyőződésem, hogy egy kapcsolat működőképessége a szereplők személyiségén múlik. Azt is vallom, hogy a másik megváltoztatására irányuló törekvés - még ha az erőfeszítés a kölcsönösség zászlaja alatt folyik is - zsákutcát jelent. Ha te vissza akarod kapni a feleségedet, neked kell valami olyant mutatni, ami testileg és lelkileg visszahozza. Neked kell tudnod, hogy mennyiben vagy képes vonzóvá válni a feleséged számára!


    Itt a nők többsége segíteni és támogatni akar, mert egy gyámolításra szoruló pasit látnak benned. Még vonzónak is tartanak, és talán vannak, akik egy hozzád hasonló férjről álmodoznak. Hangsúlyozom, hogy itt! Realitása viszont csak a valóságnak van, és szerintem egy férfinak nőre, a nőnek férfira van szüksége. Abból a képből, amit itt az általad leírtak alapján megjelent belőled, én a férfiasságot hiányolom. Azzal, amit egy szerető tud nyújtani nagyon nehéz ringbe szállni, de nem lehetetlen! Van dolgok, amik a szerelemnél is erősebbek, amik képesek a kijózanításra. Egy szerető, odaadó férjjel szemben egy szeretőnek nincs esélye, de ahhoz a férjnek, férfinak kell lennie!


    Ez az őszinte véleményem, és maximális segítőkészség van bennem, amikor azt tanácsolom, hogy légy férfi!

    előzmény:
    cicus74 (27)
    2016-01-07  23:34
  15. Torolt_felhasznalo_818516
    Torolt_felhasznalo_818516
    2016. január 8. 14:3137.

    Ezen a Fórumon a legtöbb topik témája valamilyen elromlott dolog témájában nyílik. Elromlott házasság, kapcsolat, stb,stb.


     


    Kedvem van most, mivel anoním ez az egész -a valós véleményemet Jim Carrey (a Hantaboy című filmből) stílusában közölni:


     


     - Ne szegd meg a törvényt!


    A kapcsolatoknak is van törvénye. Vegyük alapul az első törvényt, amit egy házasságnak birtokolnia kellene: a Hűség.


     


    Ha tehát törvénytisztelők volnánk, ráadásul, megfontoltan választanánk társat -tudva azt is, hogy valamikor nehéz lesz megállni fogadalmakat - akkor közel nem lenne ennyi hasonló, hűtlenségi topik.


    A baj bennünk/mindenkiben van, aki képtelen betartani bármiféle emberi törvényt. Aki pedig tojik a törvényekre (magának is hazudva) az megszívatja a párját és magát is. 


    Manapság konzervatívnak lenni nem divat, pedig ez a legrégibb törvények betartása -és ezek mindnyájunkban benne vannak. Manapság undorító a minden (!) felett szemet hunyó viselkedés. A végletesen megengedő magatartás az, ami a folytonos kielégületlenséghez és kínlódáshoz vezet. Ergo: mindenki a maga szenvedésének kovácsa. Szerintem.

  16. 2016. január 8. 13:5336.

    Nagyon sokban hasonlít a történeted az enyémre... 


    Tudatosítanotok kell magatokban, hogy ketten együtt jutottatok el idáig... Fontos, hogy egyikőtök se csak az egyik felet (akár magát, akár a másikat) okolja. Hogy a feleséged lett a megcsaló kettőtök közül, vagyis miatta borult a bili, az csak azon múlt, hogy ő találkozott előbb olyan emberrel, aki megmozgatott benne valamit. (Hidd el, akkor is, ha úgy érzed, te sose tudtad volna megcsalni)Valószínűleg addig nem is foglalkozott azzal, hogy a házasságotokban már nem érzi NŐ-nek magát. Csak éltétek a megszokott rutinéleteteket, egyre kevesebb energiát fordítva kettőtök kapcsolatára. Ilyen esetekben törvényszerű, hogy előbb-utóbb berobban a bomba... 


    Azt írod, hogy a baj karácsony este történt.... Holott az már nagyon régóta történik alattomosan...Mi ugyanígy voltunk. Számomra derült égből villámcsapás volt, hogy kiderült a férjem megcsal (és már régóta) és válni akar... Pedig nem szabadott volna, hogy váratlanul érjen, ha nem dugom homokba  a fejem évek óta. Azt mondta, évek óta úgy érezte, nem szeretem... Ez engem teljesen meglepett, ebből én nem vettem észre semmit. Utána sokáig úgy éreztem, ahogy te, hogy meg akarom menteni a közös életünket... Ő is szakított a szeretőjével és megpróbáltuk rendbehozni... ő is szenvedett, mint a feleséged, mert szerette a szeretőjét... Nagyon sok vívódás, szenvedés után végül én adtam fel... én mondtam, hogy inkább menjen, de legyen már vége a bizonytalanságnak, szenvedésnek. Most már sok mindent másképp csinálnék, de az időt nem lehet visszaforgatni... :( A párterápia nagyon sokat segíthet, ha mindketten (!) hajlandóak vagytok beletenni magatokat teljesen és elköteleződni az újrakezdés mellett. Kérdés, hogy a feleséged mennyire tudja a szeretőt "hátrahagyva" ezt megtenni. Ha van is feléd érzelem benne, jelen helyzetben, -amikor egy másik férfi iránti érzelmei ezt elfedik, felülírják - nagyon nehéz lesz neki ezeket előhozni.


    Szerintem csak úgy van esélyetek együtt, ha maximálisan megnyíltok egymásnak, teljesen őszinték tudtok lenni, akkor is ha az fájdalmas. Mi nem voltunk erre képesek, sajnos. Szerintem itt most nincs helye játszmázásnak, trükköknek. Egymás és saját magatok mély megismerése hozhat csak eredményt.


    Ja, és a mindennapos találkozás  a munkahelyen teljesen ellehetetleníti a helyzetet. Szerintem így képtelenség, hogy sikerüljön...

    előzmény:
    cicus74 (1)
    2016-01-07  08:58
  17. 2016. január 8. 12:1335.

    Nagyon örülök hogy hasznosnak tartottad..De persze, amint már írtam, az lenne a legjobb ha együtt maradnátok, szerelemben,egyetértésben.A gyökér hozzászólókkal meg ne foglalkozz...

    előzmény:
    cicus74 (26)
    2016-01-07  23:25
  18. 2016. január 8. 12:1034.

    Hsz-eid alapjan szerintem nagyon szelsosegesen latod a helyzetet, jobb lenne realistanak lenni - mert aztan ateshetsz a lo tulso oldalara, es abbol, hogy csakis a Te hibad, majd az lesz, hogy csakis a feleseged hibaja. Pedig igazabol mindkettotok hibazott, feleseg pl. fel-haromnegyed evvel ezelott elkezdhetett volna kommunikalni, mikor "szerelmi-epitkezni" kezdett massal, ahelyett, hogy epitkezik es szexszel a hatad mogott, amit Te meg eszre sem vettel nagyon.... De mostmar mindezt keso akarki szemere hanyni, hiszen  amultba vissza menni nem lehet. De el kene fogadnod, hogy MINDKETTOTOK hibaja, nem sajnalni a szegeny feleseged, nem agyon hibaztatni a szegeny onmagadat - a parterapeuta a relis gondolkodasra nem hivta fel a figyelmeteket? En tenyleg attol felek, hogy egyik naprol a masikra mar nem Te leszel csakis a hibas, hanem csakis a feleseged, ami szinten nem igaz. De magam reszerol 6 honapos szexeleses hazugsagot nem tudnek lenyelni, el kell dontened, Te kepes vagy-e ra.

    előzmény:
    cicus74 (1)
    2016-01-07  08:58
  19. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. január 8. 10:1433.

    Sajnos az is jellemző a kapcsolatokra, hogy a jobban szeretett fél hajlamosabb több mindent megengedni magának, mert úgy gondolja, hogy neki az jár és amúgy is, a másik majd megbocsát, mint egy szülő-gyerek viszonyban.


     

    előzmény:
    FullMoon (31)
    2016-01-08  09:58
  20. 2016. január 8. 09:5932.

    A válaszok szempontjából szerintem meg lényegtelen...

    előzmény:
    borgo45 (29)
    2016-01-08  07:08
  21. 2016. január 8. 09:5831.

    Kedves... TI (kérlek mondj valami kitalált nevet, Laci, bárakármi, cicusnak nem szeretnélek szólítani :) ),


    Nem a levegőbe beszélek, van 3 gyerekem, az egyik még ovis, a másik kettő iskolás. Azt hiszem kijelenthetem hogy a házimunka, a kertet is beleértve, 98%-ban az én feladatom. Igaz, én nem dolgozok mellette, csak itthonról (próbálnék, de kevés időm marad erre).


    A férjemnek megvolt a szabadsága, dolgozott, utazott, eljárt kikapcsolódni. Nálunk mégis ő volt, aki végül beleszeretett a kolléganőbe. Szóval ez alapján mondom, hogy baromira nem azon múlik a dolog, hogy nem segítettél otthon eleget. Nagyon sokat segítettél, többet, mint a férfiak 90%-a, ezt azt hiszem kijelenthetem, legalábbis ha az ismerősi körömet veszem alapul. Ennyi segítséggel egy nőnek boldogulnia kell otthon, ha nem, akkor fizetett segítséget kell igénybe benni, vagy nagyszülőit, de nem hiszem hogy neked kéne még többet vállalnod..


    Ahol hibázhattatok, az a kommunikáció... gyakran leszűkül  a technikai dolgok megbeszélésére, logisztikára, beszerzésre, kivasaltad-e, elkészítetted-e, kifizetted-e, vedd meg légyszi hazafele stb. Ha ez kitölti a kommunikáció javát, akkor fordul az elő, hogy érdemi, a lelket feltöltő kommunikációra nem a társsal kerül sor, hanem a munkatárssal, aki azt is megkérdezi, mikor volt idő utoljára elmenned futni? Van idő egy nyugodt kávéra ebéd után, amikor nem a gyerekeket kell fegyelmezni, felvágni a húst stb. Van idő egymás szemébe nézni.


    Úgyhogy én azt javasolnám, a házirobot szerepének felvállalása helyett, fizessetek meg egy takinénit aki egy héten egyszer végignyalja a lakást, vagy egy bébiszittert aki egy héten egyszer vigyáz a gyerekekre, ti pedig elmehettek valahova. Ha van rá lehetőségetek, egy héten egyszer próbáljatok meg együtt ebédelni. És ezekben az időkben próbáljátok mellőzni a technikai jellegű kérdések átbeszélését. Nézz rá kicsit "friss" szemmel, mint ha csak épp nem rég ismerted volna meg. Akkor miről beszélgetnétek? Ugye nem arról, hogy a kutyát el kellene vinni oltatni és ki viszi el...? (pld.). 


    Sebek azok vannak és még lesznek is a terápia során, az első 3-4 alkalom után csak rosszabb lesz, erre készülj. Javulás csak utána várható, amikor lementetek már a gödör legmélyére. Mert sajnos még nem vagytok ott.. Kitartást és ne add fel!

    előzmény:
    cicus74 (25)
    2016-01-07  23:16
  22. 2016. január 8. 09:4630.

    Adagio, most megleptél, Tőled nem számítottam ilyen hozzászólásra...

  23. 2016. január 8. 07:0829.

    Talan  el  kene  donteni  valahogy,  hogy  fiu  vagy-e  vagy  lany...............

    előzmény:
    cicus74 (1)
    2016-01-07  08:58
  24. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2016. január 8. 06:1428.

    Ez minden kisgyerekes családban így van, ahogy van stressz is, kialvatlanság is, mindennapi taposómalom.


    Miért történt nálatok mégis besavanyodás, illetve miért lett mostoha családi élet, ahogy fogalmaztad?


    Mennyire lehetett otthon nő a feleséged?  Amikor azt irtam, hogy tegyél is valamit, erre is gondoltam. A másik kapcsolatban figyelmet kap, ő a központ. Otthon megkapja a számára elegendő figyelmet, mint nő? Te meg tudod adni ezt neki, vagy lényeges eltérés van az ő elvárása és a te viselkedésed között? Mennyire érezteted vele a nőiségét? Rózsát is kap vagy csak tüskéket?

    előzmény:
    cicus74 (25)
    2016-01-07  23:16
  25. 2016. január 7. 23:3427.

    Ne haragudj, hogy ezt írom, de sértő a hozzászólásod. 


    Vagy sosem szerettél igazán szívből vagy empátiából vagy híján.


    Padlón levő emberbe rúgsz. 


    Hozzáteszem domináns, egyáltalán nem papucs típus vagyok, de tiszta szívből szeretem a Feleségem és nehezen dolgozom fel az eseményeket. Bocs ha egy "férfinek" is van szíve és lelke...

Címlap

top