Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Megmenthető a házasság?
Létrehozva: 2015. december 10. 10:38
15 éves a kapcsolatunk a férjemmel, 4 gyerekünk van. 4 éve egy nagy tragédia ért minket, amit mindketten különböző módon dolgoztunk fel, és eléggé megváltoztunk, de sokáig nem jelentett gondot (talán nem volt nyilvánvaló), kb. 1 éve viszont eléggé élesen kezdett jelentkezni, több lett a vita köztünk. Eközben a korábban a gyerekek körül nagyon sokat vállaló férjem teljesen visszavett, holott én is visszamentem dolgozni, szerettem volna, ha többet vállal ő is a házimunkából és a gyerekek ellátásából, szóval akkor én borultam ki.
11 napja viszont ő közölte, hogy fontolgatja, hogy elmegy. Teljesen sokkolódtam, nem tagadom, nagyon bőgtem. Mert én továbbra is szeretem, év vele képzeltem el az egész életemet. Nem beszélve arról, hogy nem vagyok hajlandó 4 gyerek tönkremenetelét végig nézni. Pont az utóbbi hetekben kezdtem jobban érezni magamat. Nagy sírós beszélgetéseink voltak 11 napja. Sok mindenben igaza van a férjemnek, pl. abban, hogy rá kevesebb figyelmet fordítottam, és mivel a változása bizonyos irányaival nem értettem egyet, úgy érezte, hogy ezeket a dolgokat nem is oszthatja már meg velem. Nem érzi jól magát, és ezért gondolkodik, hogy elmegy. Nagyon sok mindent átbeszéltünk, és én is elmondtam, amit gondolok, kértem, hogy maradjon, ha érez irántam még valamit, akkor meg tudjuk ezt oldani.
Ezt ugyan nem mondtam neki, mert szerintem erre magának kell rájönnie, hogy itt nem pusztán rólam van szó szerintem. Hanem egyfajta életközepi válságról, hogy nem tetszik neki ahová jutott 40 éves korára, sem meló téren, sem amúgy, és talán ráébredt, hogy az élet erről szól, felelősséget kell vállalni, nehéz, fárasztó, és kevés benne a pihenés.
Nyilván, ha nem szeret már (ezt nem mondta, bár azt sem, hogy szeretne, most val.szeg inkább dühös, nem tudom), akkor nem tudok mit tenni, bár akkor is felháborít, hogy lelépne, rám testálva a felelősséget. Ugyan azt mondta, hogy nem hagy magamra, na de ha elmegy, akkor magamra hagyott, akár mit is ért ez alatt.
A beszélgetés után talán kicsit nyomulósan akartam változtatni, ez inkább idegesítette, mint jobban érezte magát tőle. Azóta lehiggadtam, nyugodt vagyok, kedves, megértő, szeretetteljes, de nem nyomulok, nem is kérdezek semmit. Ő meg nem mond semmit, és azóta is itt van. De nem ér hozzám, szexet nem akar (egyszer bepróbálkoztam, azóta azt sem).
Nagyon szar így élni, hogy nem tudom mit fog tenni. Rákérdeztem, nincs másik nő a képben.
"
Egyébként meg aki menni akar azt engedni kell elmenni. Ha nem engeded is úgyis elvágyódik. Max munkára hivatkozva kevesebbet lesz otthon. Benne marad "a mi lett volna ha" érzés.
Lehet hagynod kellene elmenni. És őneki saját magának kell éreznie azt, hogy hiányzik a felesége, a gyerekei, a meghitt családi esték, a mindennapi rutin."
Ugyanez jutott eszembe nekem is. Írja a nyitóban, hogy próbált nyomulni. Nem jó. A férfiak szerintem rühellik a nyomulós nőket. Nem szeretik az utánfutókat. Őszintén szólva én nőként sem szeretem a nyomulást.
Hagyni kéne egy kicsit, majd kiforrja magát a dolog, így vagy úgy.
Értem, ez jó akkor, jó ezt hallani... Akkor lehet, hogy tényleg csak elege van, fáradt, kevesebb a napsütés mostanság - akkor csak segítenie kell, ha beszélgettek arról, mit lehetne jobbá tenni és apró ötleteket meg is valósítotok! Jó alkalom a karácsony is erre, ráadásul, ha ilyenkor találkoztok a családtagokkal, velük is tudtok esetleg beszélgetni ezekről a dolgokról - akár gyakorlati, akár érzelmi gondokról. Szerintem próbálj megnyugodni, bízz benne, hogy jóra fordulnak a dolgok, elvégre kívülről nézve minden rendben van veletek! Csak azt kell elérned, hogy a férjed is lássa ezt!
Az a baj, hogy ez csak egy buta előítélet a nők és férfiak közti különbségről. Az igazság az, hogy aki rendesen szocializálódott, az ugyanúgy fontosnak tartja az apaságát, mint a nő az anyaságát. És igenis ugyanolyan büszke tud lenni rá, és ugyanúgy értéknek tekinti, és értékek átadásának. Ha TI férje nem, akkor ott a férjben van a hiba, vagy a rövidzárlat.
És viszont: bármelyik nő, még a legjobb anyuka is érezheti úgy egy ponton, hogy a legszebb évei mennek el, és nem elég a "kárpótlás" - nyilván mert nagyon sok munka egy család is, és természetes, hogy az embernél betelik as pohár - így van ez a világ megcsinálva egyébként, nincs ebben semmi különös! Manapság pont, hogy egy csomó eset van, maikor a nő mondja be az unalmast, és akár még a gyerekeit is elhagyja egy szabadabb élet kedvéért. Persze lehet, hogy régen is így volt, nem tudom...
az élete legszebb, legerősebb évei vesznek oda.
ebben is van valami
nem keveset mondják, martin te nem öregszel .... bizony akit nem rág az asszony és a gyerekek... ezt a konzekvenciát vonják le
PEDIG sima genetika, apaiágról egész fiatalon már rendes férfiformák lettünk és az apámat is 70 évesen 50nek gondolták
aki nem ilyen az meg simán ráfogja az élete terheire az öregedését
aztán közös sörözések, focizások alkalmával
ezen szokásokat nem ismerem, mert se én se a barátaim, nem efélék
és akik nekem mondják még csak nem is kell, hogy a családjuk miatt a pénzel sakkozanak
csak az is elég, hogy nem akkor jönnek el pecázni amikor én simán, (akár 1 hónapra is)
vagy jól összekacsingatok egy lánnyal és felmegyek hozzá teázni
vagy azt veszek magamnak a gatyától a házig szabadon, hogy nem kell egy nő beleegyezését is elérni, mint nekik
egy részének van főnöke a másiknak nincs
a főnökkel rendelkezőknek már zacsi tele, hogy minden viszonylatban diriga van nekik
szóval ilyesmiket látok
Érdekes, hogy ez jött le. Nem, sokat járunk el, mióta a kicsi is kicsit nagyobb, rengeteget kirándulunk, túrázni is szoktunk, én nagyon mászkálós vagyok. Összejönni másokkal ritkábban, talán most már egyszerűbb lesz, de millió gyereket összeegyeztetni elég nehéz (ki mikor alszik, van ébren, suli, külön program), inkább csak nyáron jön össze.
Nem is az a baj, hogy "egy darabig", hanem az, hogy pont az élete legszebb, legerősebb évei vesznek oda. Természetesen egy nőnek is ezek a évei vesznek oda több gyereknél, de ők máshogy élig meg ezt, nekik az anyaság ad egy olyan "ellenpontot", amit az apaság nem ad meg (ez nem jelenti azt, hogy nem szereti a gyerekeit!) Mit lát hát? Itt vagyok én, az életerős férfi, tényleg minden szempontból a csúcson, és mit teszek az életemmel? Semmit. Marad a napi robot, feleség, gyerekek, a sok munka, hogy eltartsam őket, miközben a legszebb éveim egymás után peregnek le... Persze, majd kirepülnek a gyerekek, és akkor majd megvalósíthatom önmagam. Kb. 60 évesen. Hát kösz. Lehet, hogy itt is ilyesmi áll a háttérben. Mondom, lehet, tehát csak tipp.
Hát ahogy én látom, nálatok eléggé a külsőségeken van a hangsúly. Vannak barátaitok, szerveztek programokat hétvégente velük és a gyerekekkel? Szoktatok eljárni valahová családostul akár? Mittudomén pecázni, fürdőbe, kirándulni, bármi? Csupa anyagi dologról írsz... Hol vannak az élmények? Hol van az, hogy megosztjuk egymással és másokkal az élményeket?
Persze lehet, hogy van ilyen, csak annyira nem írsz erről, hogy gondoltam, rákérdezek... mert azért ilyenek elég sokat tudnak dobni az ember komfortérzetén, és megerősítik abban, hogy jó úton halad, hogy érték a család, az emberi kapcsolatok...
Elolvastam a hozzászólásaidat. Nem tudom miért de nekem a régen látott született feleségből Lynette Scalvo ugrott be rólad.
Csinos, okos nő. Sok gyerekkel otthon. Férj önmegvalósít. Jól meg vannak. Kertvárosi szuper lakás. Szép gyerekek. De még se olyan boldogok...volt pár rész ami a házassági válságukat taglalta. Annyira nem emlékszem már rá, de mintha ott is valami hasonló érzésekről lett volna szó.
Valamiért ez ugrott be :)
biztos van sok pasi akinek az tetszik ha a nő otthon is tűsarkon sminkelve műbizbaszokkal ellátva tipeg
nekem az hülye picsa, még házon kívül is
a jó nő naturban is jó nő és pólóban tornacipőben is szexi
a sok bizbasz és furmányos göncök a rossznők valóságáról hivatottak elvonni a tekintetet
Hú, ez nagyon jó felvetés!!!
Nemcsak hasonlítgatják egymáshoz magukat hanem versenyeznek is egymással. aztán közös sörözések, focizások alkalmával elmesélik egymásnak....pl munka, kocsi, feleség, szerető, hobbi , egyéb sikerek amikkel azt gondolják, hogy ők alfák stb stb.
milyen berendezkedésű barátai vannak? milyenek a környezetében?
mert azért a pasikban is van olyan, ha látják, másoknak mindig minden könnyebb, akkor elkezdenek sóvárogni
körülöttem nem ekkora családi felelőségű emberek is sokszor mondják, hogy milyen jó neked, sonem kell senkire gondolnod
teszed ami tetszik
:)
ó férfiaknál az nem számít...náluk lehet sörpocak, toka, tréning nadrág
A csinos nőt ne csak külsőségben értsd, hanem amit egy némely sugall azontúl hogy újdonság...intellektus, humor nyugodt pár órás programok, figyelem, kedvesség, új élmények vagyis vele ki lehet szakadni a mindennapokból.
Veled lehet? Tudtok kettesben esti programot csinálni? Új közös élményt megélni, ami újra összekovácsol benneteket? ( ezért írtam a babysittert vagy rokont aki pl egy hétvégére átvállalja a gyerekeket- ti meg wellnesseztek kettesben egyet.
Én is pont így gondolom, rájött, hogy ez most így marad egy darabig, taposómalom és ráadásul még az az áhított pozíció sem jött össze.
Na most az a helyzet, hogy én 45 kiló vagyok, ebből talán már nem kellene fogynom.:-))) 63 cm-es a derekam, lapos a hasam, nincsenek csíkjaim, igazából a kutya nem jönne rá, ha nem tudná, hogy hány gyerekem van. Csinos vagyok, jó, nem vagyok már 20 éves, de ezen már semmi sem segít.:-) Jó a mellem az kicsi, de így legalább nem lóg, az is feszes, és mondjuk ez eddig sem volt titok előtte, mert mindig is kicsi volt. Nekem magasabb a végzettségem és képzettebb vagyok, mint ő. Rajta viszont van plusz 10 kiló a megismerkedésünkhöz képest.
Az tény, hogy a kisbabás időkben mondjuk nem öltöztem gála ruhába itthonra, amikor naponta százszor kentek össze, de hát most már ez sem igaz, bár a harisnyát ha haza érünk levetem, mert elég nagy veszélynek van kitéve.:-)
Az tény, hogy az önértékelésemnek nagyon nem tett jót ami az elmúlt időszakban történt, de tegnap belenéztem a tükörbe (amúgy nem igazán szoktam), és megállapítottam, hogy nincs miért szégyenkeznem, sokan irigykednének rám.
Lehet, hogy te jobban bírod. Viszont amiket írsz abból látszik, hogy a férjed nem és unja talán utálja is a helyzetet, hogy negyvenévesen elmennek az évei a szokásos családi mókuskerék taposással.
Érzi szerintem, hogy45-50 fele ( ha a gyerekek) nagyobbak lesznek akkor már nem tudja azokat az éveket behozni.
Babysittert nem tudtok fogadni? Olyan rokon nincs akihez a gyerekek pár napra- hétvégére el tudnak menni?
Az látszik, hogy te akartad a gyerekeket és te elfogadtad a helyzetet (lemondások). A nők mindig is realistábbak etéren. Viszont a férjed most jött rá, hogy ez egy börtön. Kitörés, könnyebbség akkor lesz ha a gyerekek nagyobbak, önállóbbak esetleg kirepülnek....csakhogy addigra már elszállt felette az idő.
VAlahogy színesíteni, tarkítani, változatossá, gyerekmentessé kellene tenni délelőttöt, délutánt hétvégét mert ha nem ez azt a veszélyt rejti, hogyha bárhol megismerne egy csinos, humoros, kedves lányt, nőt az seperc alatt el tudná a csavarni a fejét. Én ezt a munkahelyen tapasztaltam.
Multi nagy dög kifacsaró cég. Sok a házas , agyonhajszolt nyúzott kolléga-kolléganő. Üdítőként hatnak a fiatal gyakornok lányok a vállalatnál. Ha ők vannak nincs rinya a túlórák miatt :). Projekteken való munkák, tréningeken való részvétel szívesebben megy.
Nekünk nőknek is megemelik a lécet :). Csinosság, fogyókúra, plusz képzés, újdonságok sport, hobbyk stb terén.
A másik autó nagy. Abba beleférünk, csak azért sokszor van olyan, hogy ő megy 4 gyerekkel, és olyan is, hogy reggel ő megy, délután én, tehát nem lehet egy nagyobb, meg egy kisebb autó.
És a férjed minden szívfájdalom nélkül meg tudta volna venni a felvágós bazi drága autót azzal a tudattal, hogy nem fér be mindenki? :O
Biztos ennyi gyereket akart a férjed? Ez annyira nem család centrikusságra vall. Mindig valamelyik gyerek kimaradna a közös utazásból, közös programból. Esetleg te is.
A felvágós autók inkább csajózos, jómodú egyedülálló pasik vágya. Legalábbis az én ismerettségi körömben ez látom.
Persze van olyan is aki miután elvált - általában negyvenesek, kapuzárás előtti pánik is befigyel -vett egy olyan kocsit és most azzal vadássza le huszonvége-harminceleje kort taposó egyedülálló, gyerektelen nőket.
Nem, akkor ez nem az a szintű lemondás, amire én gondoltam.
Amiről viszont tényleg le kell mondani, és szerintem sokkal jobban érinti, mint a tárgyak, az a szabadidő. Na ilyen kb. nincsen. Este, miután lefeküdtek, akkor, de addigra már nagyon fáradt, rendszeresen bealszik. Én ezt jobban bírom, simán elfogadtam, hogy most ez a helyzet. Ahogy nőnek könnyebb lesz. Már most is sokkal könnyebb, mint mondjuk 2 éve (pl. a nagyok elszórakoztatják a legkisebbet hétvégente ha felébred, és így tudok 7-ig, 7.20-ig pihenni)
Nem értettél meg! Csak leírtam,hogy általában mik szoktak lenni a gondok. Nem egyedi az eseted és nincs túl sok variáció sem ilyen esetekben. Ezekről írtam. Olvasd el figyelmesen!
Gondold végig magadban őszintén!
Ezt nem tudom, nem mondta, igazából eddig ruha, vagy ilyesmi terén mindig megvehette, amit akart, egyedül az autót vétóztam meg egy pár éve, ami ilyen tipikus felvágós autó lett volna, de nem fértünk volna bele. 6 fős család nem tud akármilyen autóba beleülni, és a 7 személyes autók elég húzósak árban. Ezért van két öregebb autónk.
De biztos van olyan, amiről lemond (talán a számítógép terén).
Sokkal többről mondtál le, mint ő. Igen,ez az, ami még motoszkált bennem.
Mi van akkor, ha ő beelegelt a lemondásból? Mi van, ha vágyik egy jobb cipőre, kabátra, órára, bárakármire. Előfordulhat, hiszen gondolom kell a gyerekekre a pénz és a ti ilyen irányú vágyaitok háttérbe szorulnak. Te lemondasz és neked nem okoz szívfájdalmat, de neki esetleg igen. Nem lehet a másiktól elvárni, hogy ugyanúgy gondolkozzon és érezzen...
Ez most nekem kicsit zavaros volt.
Az is baj, ha otthon marad valaki, meg az is baj, ha dolgozni kezd?:-)
Annál jobban szerintem nem tudnám megszívatni magam, mintha teljesen otthon maradnék, full totál kiszolgáltatottság, még ennyi mozgásterem sem lenne, mint most.
Te valamit nagyon félre értettél. Természetesen tisztában voltam vele, hogy nem lesz ugyan olyan a lehetőségem a munkaerőpiacon, mint korábban, ezt nem valami "panaszként" írtam le, hanem, mint tényt. Hogy én sokkal többről mondtam le, mint ő, ha már erről beszélünk. Nekem semmi gondom ezzel, ha akarnám, akkor vállalhatnám a plusz munkát most is, de nem akarom, mert azzal a gyerekektől olyan mértékű időt vennék el, amit nem akarok. Nem az intézményeknek szültem őket. Senki sem napközis, nekem rugalmas a munkaidő beosztásom, sokat dolgozom este, egyik sem napközis.
Az viszont bevallom, meglepett, hogy őt, mint férfit is hátrányok érik a gyerekek miatt.
" A kicsit konkrétan 6 hónapig "készítettük". "
Azok a párok,akik tudatosan(!) vállalnak nagy családot,úgy értem,ahol előre eltervezik és a férfi is(!) eleve sok gyereket akar,ott mindig egyértelmű,hogy a nő az,aki "feláldozza" a karrierjét,lemond a hivatásáról és otthon marad gyakran végleg. Apu meg hajt,hogy eltartsa a családot és építheti a karrierjét is,ha olyan a munkája. Az otthon lévő nő meg vezeti a háztartást,gondozza,neveli a gyerekeket,ügyeket intéz és tudja segíteni a férjét a "karrierépítésben".
Szerencsés,ha a nő nemcsak kenyérkereső apát lát egy idő után a férjében,hanem férfit is és rá is figyel minden tekintetben,nem csak a gyerekekre. Szuper,ha az anya kívánatos,értelmes NŐ is tud maradni! Ez nem könnyű sok kicsi mellett,de a főhivatású anyáknak ez szokott sikerülni.
Ezekben az esetekben mindenki elégedett lehet. Nyugi van,apu ritkán sokall be,nem akar lelépni,nem akar félrepolkázni sem. Ha otthon nincs más téma ha hazaér,mint a gyerekek,ki,mit mikor evett,kakilt,mennyi pénz van fizuig,meg fáradt vagyok,hagyjál stb. Nem tűrik jól a pasik a gyűrődést egy idő után és keresnek valakit,akivel megoszthatják a gondjaikat,akivel "értelmesen" is beszélgethetnek. Ilyenkor borulnak ki a nők,hisztérikus sírás,nagyjelenet,zsarolás,bezzeg én itthon gürcölök a "gyönyörű" gyerekekkel stb.
Ha a nő -mint esetedben -visszamegy dolgozni,ráadásul igen kicsi gyerekek mellől,vagy azért mert kell a plusz pénz és/vagy azért,mert a nő is karriert akar építeni,vagy csak simán azért,mert szereti a munkáját is. Sokan nem akarnak egy idő után a sok gyerek mellett "csak" főhivatású anyák maradni. Mindegyik érthető!
Ez utóbbi akkor jó döntés,ha mindig van hadra fogható folyamatos külső segítsége a családnak,ill. vannak nagyobb gyerekek is,akik már önállóak,önellátóak és segítenek a kicsik ellátásában is. Ha ez nincs,akkor az történhet,ami most nálatok.
A pasik ugyanis egy idő után megelégelik a "csak" pénzkereső,hajtós "csak" apaszerepet és borítanak. Úgy érzik megfulladnak,nem képesek a valós vagy vélt karrierjüket építeni stb. Akkor is így van,ha egyébként szeretik a családjukat,feleségüket,ragaszkodnak,de mégis elegük lesz átmenetileg,vagy sokszor végleg és lelépnek. Nőknél ez igen ritkán fordul elő.
Egyébként pedig nem nagyon kelendőek a sokgyerekes,elvált vagy külön élő apák.