15 éves a kapcsolatunk a férjemmel, 4 gyerekünk van. 4 éve egy nagy tragédia ért minket, amit mindketten különböző módon dolgoztunk fel, és eléggé megváltoztunk, de sokáig nem jelentett gondot (talán nem volt nyilvánvaló), kb. 1 éve viszont eléggé élesen kezdett jelentkezni, több lett a vita köztünk. Eközben a korábban a gyerekek körül nagyon sokat vállaló férjem teljesen visszavett, holott én is visszamentem dolgozni, szerettem volna, ha többet vállal ő is a házimunkából és a gyerekek ellátásából, szóval akkor én borultam ki. 

11 napja viszont ő közölte, hogy fontolgatja, hogy elmegy. Teljesen sokkolódtam, nem tagadom, nagyon bőgtem. Mert én továbbra is szeretem, év vele képzeltem el az egész életemet. Nem beszélve arról, hogy nem vagyok hajlandó 4 gyerek tönkremenetelét végig nézni. Pont az utóbbi hetekben kezdtem jobban érezni magamat. Nagy sírós beszélgetéseink voltak 11 napja. Sok mindenben igaza van a férjemnek, pl. abban, hogy rá kevesebb figyelmet fordítottam, és mivel a változása bizonyos irányaival nem értettem egyet, úgy érezte, hogy ezeket a dolgokat nem is oszthatja már meg velem. Nem érzi jól magát, és ezért gondolkodik, hogy elmegy. Nagyon sok mindent átbeszéltünk, és én is elmondtam, amit gondolok, kértem, hogy maradjon, ha érez irántam még valamit, akkor meg tudjuk ezt oldani.

Ezt ugyan nem mondtam neki, mert szerintem erre magának kell rájönnie, hogy itt nem pusztán rólam van szó szerintem. Hanem egyfajta életközepi válságról, hogy nem tetszik neki ahová jutott 40 éves korára, sem meló téren, sem amúgy, és talán ráébredt, hogy az élet erről szól, felelősséget kell vállalni, nehéz, fárasztó, és kevés benne a pihenés. 

Nyilván, ha nem szeret már (ezt nem mondta, bár azt sem, hogy szeretne, most val.szeg inkább dühös, nem tudom), akkor nem tudok mit tenni, bár akkor is felháborít, hogy lelépne, rám testálva a felelősséget. Ugyan azt mondta, hogy nem hagy magamra, na de ha elmegy, akkor magamra hagyott, akár mit is ért ez alatt. 

A beszélgetés után talán kicsit nyomulósan akartam változtatni, ez inkább idegesítette, mint jobban érezte magát tőle. Azóta lehiggadtam, nyugodt vagyok, kedves, megértő, szeretetteljes, de nem nyomulok, nem is kérdezek semmit. Ő meg nem mond semmit, és azóta is itt van. De nem ér hozzám, szexet nem akar (egyszer bepróbálkoztam, azóta azt sem).

Nagyon szar így élni, hogy nem tudom mit fog tenni. Rákérdeztem, nincs másik nő a képben.