Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Menekült
Ha már így rákattantunk:
https://www.youtube.com/watch?v=KFKl_FxWFOk
És most tisztelettel arra kérném az összes kedves emberbarát újságíronaklátszótárgyat és mindannyiunk zsuszikáját, hogy szíveskedjék ezt a mozdulatot megindokolni és megmagyarázni az én együgyű barom szintemen, hogy én is megértsem.
Előre is köszönöm.
Feltételek:
A viszket a nyaka, mint magyarázat, nem játszik, jó? Valami eredetibbel tessék kirukkolni, ahogy a képmutató cikkekben.
És legyetek kedvesek aláírni, hogy kitől jött a megtisztelő válasz.
Baráti üdv:
Simon Péter
Nade a "kiválasztott népek" pusztán (a pusztán) emberbaráti szeretetből választódnak ki, hogynemértedezt?!
"Magyarország javasol, Eu elutasítja majd 2 hét múlva megcsinálja."
Ez azért van, mert olyan jó érzés spanyol viaszt sz@rni.
Nos, volt nagy hiszti anno a határon túli magyaroknak adandó állampolgárság miatt. Mert ugye jönni fognak csőstül és elveszik a munkánkat, meg majd a segélyeinkre fognak igényt tartani. Meg úgy egyáltalán, maradjanak a saját országukban a valagukon stb.
Tudom, ők nem menekültek...
Csupán tiporják őket bele a sárba hosszú idők óta. De ez tök rendben van.
Akkor utalva a kukac által eggyel feljebb linkelt cikkre: ezzel a logikával az egész Eu(sőt, az egész világ) egy nagy náci fasiszta és KÉPMUTATÓ népség. Köpködnek, aztán mégiscsak ugyanazt csinálják. Merkel követeli a menekültjeitől, hogy ne alkossanak "párhuzamos társadalmakat" No-n belül. Akkor ez is van olyan fasiszta eszme, mint akárkié. Hát nem őrizhetik meg azokat a remek szokásaikat, csak mert No-ban élnek? Milyen ez már? A zsidók kiválasztott népnek gondolják magukat, a muszlimok szintén felsőbbrendűnek gondolják magukat, vallásukat, törvényeiket az egyetlen igaznak.. de Orbán fasiszta.
Azt minek nevezik, aki a saját nemzetisége ellen kampányol?
Lévai Julit megjegyzem magamnak. Nevetséges, hogy Orbánt vádolja fasizmussal, nácizmussal. Mi van Ficoval, Pontával, mi van a magyarországi kisebbségek helyzetével, ugyanakkor mi van a szlovákiai, romániai, kárpátaljai magyar nemzetiségű állampolgárok helyzetével? Ugyankkor mi van a világ összes többi országával, nemzetiségével, akik szintén nem akarnak évente több százezer migránst eltartani? Ja, hát ők kicsit távolabb esnek Eu-tól, ezért bátran köpnek... de azért csak nem akarnak beengedni migránsokat.
http://gepnarancs.hu/2015/10/igen-ez-fasiszta-naci-szelle miseg/
Hehe. Mára úgy néz ki az Eu ténykedése, hogy:
Magyarország javasol, Eu elutasítja majd 2 hét múlva megcsinálja.
Kíváncsi vagyok, mi lesz a németek végső lépése, ugyanis mostanra már 4-5 nap az A-ból B-be (meleg buszokon, vonatokon), ami azelőtt heteket vett igénybe, így a tél beköszönte sem fogja igazán csökkenteni az áradatot. Pláne, hogy Putyinék elemükben vannak.
Amúgy meg lassan a német rendőrök is kergetőzhetnek egy kicsit a rekettyésben, mivel barátaink nem bírják cérnával a lassú beengedést, és kezdenek szökdösni a zöld határon.
Soros miért nem az Usába akarja küldeni a migránsokat,sok pénze van,vigye csak őket oda.Ja,oda nem kellenek.
...De már ő is meg akarja védeni Eu. határait, hogy rendezettebb legyen a bevándorlás, hehehehe. Táncikál már visszafele. Most meg feltalálta a spanyolviaszt.
Szóval, tegnap elolvastam, írtam is, és elszállt!
De próbálom összeszedni. Soros miért pont Eu-ban akar évi 1millió(!) migránst elhelyezni? Szerintem az USA sokkal többet elbírna. Ja, hogy az USA akarná megvenni azokat a kötvényeket, aminek a bevételéből eltartanánk évekig a migránsokat? Akik minimum 2 évig semmit nem csinálnának, utána is teljesen kétséges a hasznosítható tudású belőlük?
Oh, hát mégis "határőrizeti hatóságokat" akarna felállítani? Na de minek, ha mindedki jöhet, sőt néhány év alatt itt is lesz mindenki. Aki nem, az meg nem is akar jönni. Vagy az amerikai, izraeli határokra gondolt? Úgy tudom, azok már védve vannak alaposan.
A további szavai egyenesen alátámasztják, hogy igenis pénzeli a migránsokat már most is. Gyalázat ez az ember. Csak azt nem tudom, neki mi a jó ebben? Lehet beszélni pénzről, hatalomról, de ő már csak egy nagyon gazdag megalomániás vénember. Még pár év aztán.... nem tudja élvezni a sikereit. Tudom, tudom, ő csak 1 a sok hatalom- és pénzéhes disznó közül.
Mindenki azt mondja, amit az érdekei diktálnak. Naivság lenne azt hinni, hogy létezik egyetlen politikai erő, amelyik saját érdekeit más érdekek mögé sorolja.
Mindenki azt mondja, amit az érdekei diktálnak. Ezért beszélnek a politikusok egyszer így, másszor úgy, és itt nyugodtan elvonatkoztathatunk a menekültektől.
http://pestisracok.hu/merkel-most-mar-kozosen-vedene-az-un ios-hatarokat/
Merkel is ugyanazt a nótát fújja, mint Soros. Nem meglepő. Soros kézikönyv, Merkel invitáció. Sokba fog ez Európának kerülni.
Mindenki mondja, nemcsak Orbán. De egyedül ő gondolja komolyan.
http://www.balrad.com/2015/09/29/soros-receptje-europanak -az-ongyilkossagra/
Nem. Küldesz egy linket? Bár van sejtésem... Migration aid, egyebek, füzetecskék...
Azt Orbán mondja, hogy védeni kell a határokat, máskülönben hogyan várják, hogy ne zúdítsuk rájuk a migránsokat. Mert látod, azon nyígnak, hogy Mo. meg a többiek miatt kell nekik most kínlódni velük. De akkor mi a ló(síp) várnak?! A kettő együtt nem megy. A migránsok valójában nem kellenek nekik, ők maguk is nagy hirtelen nekiálltak határzárni, de közben Eu. határait meg nem kell védeni, csak a sajátjukat? Milyen már, hogy közben nekünk a szemünkre hányják ugyanezt?
Ja, be kell engedni őket, csak ne hozzájuk...
Akkor kik elöl kellene védeni a határokat?
te, csumpianyó
hol látod te azt, hogy valaki is védeni kívánja Európa határait? már az Unió magas vezetéséről beszélek?
mind aszongya, hogy be kell engedni a menekülteket....
Soros elképzelését olvastad már?
Világos, hogy erre a helyzetre nem volt kitalálva semmi. De jelenleg akkor is ezek a szabályok élnek. Másrészt, ha ez a szabály jelenleg nem alkalmazható, mert a valóság túllépte a kereteit, akkor talán nem kéne köpködni Mo-t. Nekem ez cseszi a csőrömet. Mindegyik állam áll tátott szájjal, érdemi megoldás nincs. Ami javaslatot Orbán tett (pl. Görögország EU általi határvédelme) azzal nem tudom mi van. Javaslat semmi. Csak annyi, hogy No. hamarosan röpteti haza a sok migránst. Akkor minek tették meg a nagy utat meggondolatlan ígéretek alapján.
Az a helyzet, hogy ezek a szabályok nem erre a helyzetre íródtak.
Én egy kicsit átnyálaztam őket. Nagyjából arról szólnak, hogy xy átszédeleg a zöldhatáron, elkapják, (nem feltétlenül a határon) felveszik a kapcsolatot a (szomszéd) országgal, ahonnan jött, és visszaküldik kísérettel. Otthon majd döntenek a sorsáról.
Nem küldik vissza, ha menedékjogot kér, akkor átadják a Bevándorlási Hivatalnak, akik elhelyezik egy menekülttáborban, és 15-60 nap alatt elbírálják a kérelmét. Ha jogos a kérelem, maradhat, ha nem, ugyanaz, mint fentebb. Menekült viszont csak az lehet, ha abban az országban van veszélyben az élete, ahol átlépte a határt. Dióhéjban.
A szabályalkotóknak meg sem fordult a fejükben, hogy valaki Afrika közepéről jön, 10 határon át, útlevél nélkül. (ők úgy képzelték, hogy az ilyet már az első országban elkapják, ahova illegálisan ment be).
Vagy hogy többezren jönnek egyszerre a zöldhatáron, nem kérnek menekültstátuszt, és mennek ahova akarnak, mert fizikailag képtelenség feltartoztatni őket.
Miattunk? Nem Merkel anyó volt, aki azt fuvolázta, hogy jöjjenek csak jöjjenek, mindekit befogad?
És csak jönnek és jönnek. Nem mellesleg Görögországon, Szerbián vagy Horvátorszkágon keresztül, tehát nem mi vagyunk az első uniós állam, ahol regisztrálniuk kellene.
Ja, ha az fáj, hogy nem toloncolhatják vissza hozzánk a nekik nem kellő vagy nem tetsző embereket, azt már el tudom képzelni. Hát, zagson, megszakad a ki baltázhat ki kivel folyamat...
Most komolyan! Mo. volt az egyetlen, aki be akarta tartani a szabályokat. Mindennek elmondták érte. Most meg az a bajuk, hogy azt csináljuk, amit az összes többi. Valamelyik német politikus pedig kiosztotta a köpködőket, hogy hagyják békén MO-t, mert No. helyett elvégzi a piszkos munkát, amikor próbál regisztrálni, meg feltartani embertömegeket. Most meg azt állítják miattunk vannak ők bajban. Meg az an.....(kisípolva)
Helyesen :
És majdcsak a jéghegy csúcsa.
És ez csak a jéghegy csúcsa.
Hm, hááááááááááát, igen.
És majdcsak a jéghegy csúcsa.
Mindjárt eljön az idő, amikor majd ők maguk döntenek a németek felett. Nem kell ehhez túl sok idő, hogy ez bekövetkezzen ha nem lépnek idejében az ottani helytartók.
Ja, vagy lehet hogy épp ez a cél...................
http://www.origo.hu/itthon/20151001-menekultek-kilakoltat as-nemetorszag.html