Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Mit kezdjek az anyósommal?
Torolt_felhasznalo_833560
Létrehozva: 2015. augusztus 29. 16:38
Sziasztok!
Férjemmel - akit anyósom egyedül nevelt fel- 12 éve vagyunk együtt. Anyósom a nagyobbik fiával és annak feleségével példás kapcsolatban van, egy utcában laknak. Anyósom negyven éve özvegy. A férjem- mióta a kisebb gyerekeink is megszülettek- a nagyobb gyerekünkkel alszik egy szobában és minden este küld az anyósomnak "jóéjszakát" üzenetet. Aztán elalszik. Úgy tudom, hogy az anyósom erre nem nagyon szokott reagálni, csak a ragaszkodást szerettem volna egy kicsit érzékeltetni.
Az anyósommal már majdnem a kezdetek óta borzalmas volt a kapcsolatom. Én egy igen közvetlen, nyitott ember vagyok, rengeteg barátom van, szinte mindenkivel jó kapcsolatot ápolok kivéve az anyósomat - és már lassan a férjemet is. A kapcsolatunk elején csak annyit láttam, hogy amikor beszéltem például a munkámról a tanulmányaimról, vagy a családomról, akkor az anyósom - míg hallgatta- rosszallóan rázta a fejét. Rosszul esett, de még volt családom, éltek a szüleim, megfelelő ellenpólus és szerető háttér volt mögöttem.
Amikor megszületett a nagyobbik fiam, a férjem még külföldön tanult, így 4 hónapot az anyósomnál laktam. Ekkor már kezdődtek a feszültségek. Az anyósom lustának tartott, mert nem azonnal ugrottam a gyerek éjszakai sírására, miután megszoptattam, megböfiztettem és visszatettem aludni.
Egy alkalommal "agyhalottnak" nevezett, mert éjszaka hangot hallottam a szobánkban és lementem az alsó szobába a kisgyerekkel, ott ágyaztam meg. Reggelre láttam, hogy a pelenkázón egy döglött lódarázs volt, ez adta a hangokat. Az anyósom nem kért bocsánatot, én hallgattam. Édesanyám beteg lett és - amikor a nagyobbik gyermekünk három éves lett - meghalt. Amíg élt, gyakran eljött hozzánk 250 km-t utazva az uszkárunkkkal. Egyszer "lebuktunk", ott volt az uszkár és a gyerek is, egy fedél alatt, amikor az anyósom, aki szintén több, mint 200 km-re lakik- betoppant. Két hónapig nem szólt hozzánk. Nálunk az a szokás, hogy az Szentestét!!! mindenki az anyósomnál tölti, sógoromék viszont este mennek haza 10 házszámmal arrébb, mi ott maradunk az anyósnál. Amikor anyukám meghalt, magamhoz vettem az öcsémet, hogy ne karácsonyozzon egyedül és Budapesten szentestéztünk. Anyósom másnap, amikor elmentünk hozzá ordított, sírt, hogy "elbasztam" a karácsonyukat. Most nem sorolom a többi sérelmet, mert még nagyon sok van, amit eddig tűrtem. A férjem nem szólt bele ezekbe a vitákba soha. Most viszont baj van. A nagyobbik gyerekem 9 éves és már mindent ért. Imádja a nagymamáját, megjegyzem anyósom nagyon jó nagymama! Idén együtt nyaraltunk a Balatonon. Reggel lementünk a strandra, de a kisebbik gyerekek már álmosak voltak így a férjem felvitte őket a nyaralóba. Mivel a nagyfiúnak és az unokatestvérének meg volt engedve, hogy otthon maradjanak a mamával és "kockuljanak" ezért kértem a férjemet, hogy küldje le őket a strandra, végre kicsit kimozduljanak. A férjem nem küldte le őket. A fiam mesélte, hogy nagymama azt a megjegyzést tette, hogy "anya lent maradt pasizni a strandon". És azóta is voltak rossz megjegyzései, amit a fiam visszamond, de közben a kis lelke megsebződik. Mit csináljak???
Logikailag: te olyan "nő" vagy, aki olyan "férfit" választott társául, akit az anyukája szapul, és ő erre még el is sírja magát.
Kell komment, vagy kíméljelek meg tőle?
Ez legyen a legnagyobb bűnöm, hogy egy regisztrációhoz kötött topicban kérem ismeretlenek véleményét:)
De azért olvasod...
Kedves feleselek!
Nem rólam van szó.A TI nem én vagyok.
De, ha már így felhoztad,valóban, én eleve nem vagyok ilyen helyzetben.
És vajon miért?
Talán, mert más értéke szerint élek.És, ha mégoly házsártos is lenne az anyósom mint maga a 7 fejű sárkány, akkor sem nyitnék topikot róla.
Régebben jobban zavart a viselkedése, amíg a gyerekek kicsik voltak. Nagyiként sem nagyon számíthattam rá. Persze ha nagy ritkán eljött az unokákra vigyázni, igyekezett a falubeliek számára előadni a "szupernagyi" szerepet, csak 1-2 közelebbi ismerős tudta hogy ez csak a látszat.
Azért én is tettem próbálkozást, hogy megbeszéljük a dolgokat, utoljára kb. 15 éve. Aztán feladtam :)
Hát igen, 250 km-nél persze nincs más választásod, mint ott aludni. A sógoromék és anyósék közti szimbiózis nálunk is ugyanez.
Teljesen egyetértek. Én is valahogy így vagyok vele. Az élet túl rövid ahhoz, hogy még gyűjtsön az ember felesleges mérget, indulatot, vitákat. Épp elég minden nap a munkahelyen meg ezer helyen leküzdeni a problémákat, konfliktusokat. Ki a fenének hiányzik, hogy még a magánéletben is hétvégén, ünnepnapon is vitatkozzon, védekezzen vagy fordítva, lenyelje a békát. Jobb a nyugalom, a béke. Vannak emberek, akiket nem tudsz megváltoztatni. Igaz, nem is az a lényeg, hogy valaki az én kedvemért megváltozzon, csak pl. tiszteljen meg azzal, hogy végighallgat, és hogy elfogadja, ha én másként élek meg, látok valamit, mint ő.
" Ezért a megoldás: elfogadás és távolságtartás. Nálunk bevált."
Pontosan. Bár én nem anyóssal kapcsolatban alkalmazom, mert őt nagyon kedvelem és viszont. Nincs is vele semmi bajom.
Nem a konkrét esetre reagálok, hanem általában (mivel nem ismerem a TI anyósát).
Mikor ezt a tanácsot adjuk, hogy le kell ülni megbeszélni valakivel a problémát, ez nagyon szépen hangzik és szerintem is előre vivő. Csak egy a bökkenő. Nem mindenki alkalmas rá. Nem mindenkivel tudsz leülni értelmesen kommunikálni. Egyszerűen azért, mert alkalmatlan rá. Tudom, sajnos tapasztalatból beszélek. Van aki egyszerűen nem partner hozzá. Te főhetsz a levedben és hiába szeretnél megoldani egy problémát, ami neked rossz, árt, megmérgez hosszú távon, egyedül mocsok kevés vagy hozzá.
Nálunk tényleg ugyanez a helyzet. Annyi a nehézség, hogy amikor elmegyünk meglátogatni (250 Km) nem szoktunk hazamenni. így kénytelen vagyok ott aludni. Az első este még euforikus, de a második nap már maga a borzalom. Mintha már várt volna minket, hogy kitombolhassa magát....persze a férjemet is szapulja ezerrel, s a férjem max. elsírja magát, de sosem állítja le az anyukáját. Nagyon szeretem a családomat, imádom a sógoromékat, akik ugyanabban az utcában laknak, de az anyósomat sajnos a kapcsolattartás folyamán nem lehet kikerülni, és ezt tényleg így higyjétek el! Sajnos még sosem találkoztunk a 12 év alatt úgy a sógoromékkal, hogy ne lett volna ott az anyósom. Ebből oltári nagy baj lett volna, kiakadt volna, hogy mellőzzük!!! Nyilván a sógoromékat sosem bántja, mintdent megtesz értük, amit csak kérnek, náluk elég jól működik ez a szimbiózis. És persze a a gyerekeim imádják. Ugyan, hogyan lehetnék ilyen értékeknek a kerékkötője? Csak hát nekem nem jó...
Valahogy így áll a helyzet...
Az én anyósom is hasonló a tiedhez. Volt néhány összezördülésünk, aztán elfogadtam őt olyannak amilyen, ő is elfogadott engem. Nem idegesítem fel magam a hülyeségein, ezt elhatároztam, még csak a minimális esélyét sem adom meg annak, hogy felhúzzam magam miatta, vagy hogy összezördüljünk. Nagyon egyszerű a dolog: biztos, hogy NEM megyek vele együtt nyaralni, és NEM vagyok hajlandó náluk egyetlen éjszakát sem eltölteni. DE: kb. kéthetente azért 1-2 órára elmegyünk hozzájuk, ilyenkor illedelmesen viselkedek, meghallgatom a problémáit, stb. És csendben tűröm azt , hogy ő a te anyósoddal ellentétben még meg sem hallgatja azt amit magamról vagy a családról vagy a gyerekekről mesélek, mert pofátlan módon a szavamba vág, és más témáról kezd beszélni. A más témán értsd azt, hogy azt kezdi ecsetelni, hogy a sógornőm és a sógorom (aki velük egy faluban lakik) mit csináltak, milyen szuperek, a sógorom épp kinél maszekolt, stb. stb., miközben ott ül velünk a férjem ( az ő fia) akit viszont meg nem kérdezne, hogy és neked fiam hogy megy a meló... A férjem is látja hogy milyen a saját anyja és eléggé bántja őt, de természetesen nem szól neki semmit, de tök felesleges is lenne.
Nagyinak sem túl szuper, és az ilyen persze csodálkozik, hogy az unokák miért nem ragaszkodnak, miért nem akarnak ott nyaralni... A gyerekek már megnőttek, ők sem töltenének nagyiéknál egy éjszakát sem (nem tiltottam sohasem), nyaralásról nem is beszélve, de azért látogatják a mamáékat, sokszor nélkülünk is.
Nálunk ilyenről, hogy leülünk megbeszélni, szó sem lehetne, vitába torkollana az egész. Ezért a megoldás: elfogadás és távolságtartás. Nálunk bevált.
Kötve hiszem, hogy ha Te volnál ilyen helyzetben, valóban így cselekednél.
A problémában 1 dolog zavar: a 12 (!) év.
Biztos vagyok benne, hogy a konfliktusok nem a 10. évben kezdődtek.
Kibicnek semmi sem drága, tudom.
Az elején kellett volna reagálni mindenre. Akár leülni az anyóssal délután egy kávé mellé és megbeszélni vele, hogy te nem ellene vagy, hanem vele. Már csak abból eredően is, hogy a fiát választottad férjedül. Igaz, hogy más elvek szerint szeretnéd a saját családotokat "menedzselni", mint ahogyan ő tette akkor, amikor kicsik voltak a gyerekei, de ettől te még nem akarsz rosszat. Neki sem. Te tiszteled őt és tiszteletben tartod a szokásait, az értékeit, "cserébe" ugyanennyit vársz el.
Ha nem működött volna a kompromisszum ÉS a férjed sem állt volna melléd kb. 2-3 év alatt, akkor ultimátum (pl. beadom a válópert).
12 hosszú év után már a legtöbb dolgot sem visszaalakítani, sem megváltoztatni nem lehet, megcsontosodtak azok a dolgok, amiket a kapcsolat elején talán még formálni lehetett volna.
A férjed a kulcsember. Nem az édesanyjával szélsőségesen szembeszegülve, de igenis arra kellene őt rábírnod, hogy szavakkal és tettekkel Te melléd és a gyerekeitek mellé álljon. Következetesen. A fontossági sorrendben csak 4. lehet a mama!
Így van. De már kiengedték a kezük közül... De talán még érdemes dolgozni érte. Legalább a férj és a gyerek miatt.
Szerintem te felfújod a dolgokat.
Anyósodnak azért el kell ismerni, van némi humora.
Erre a "hangokat hallottál"
, ne haragudj, de szerinted mit lehet reagálni? Kihívni a szellemirtókat? 
Kutyás történet: mi baj volt az uszkárral?? Még te sem tudod megfogalmazni.
Balaton: összes gyerek, férj, anyós, mindenki a nyaralóban, te egyedül a parton. Biztosan rettentő fontos volt, hogy ne a gyerekeiddel legyél. ..Szerintem viccnek szánta. De van benne valami... nem?
Karácsony: előtte én azért felhívtam volna az anyósomat, hogy mama, ne süssél-főzzél napokig, mert az - egyébként felnőtt!- öcsémmel leszek.Tudtad, hogy ez a szokás, a házassággal ezt bevállaltad. Ezek szerint most meg te tutujgatod az öcsédet.
Szerintem alapból utálod az anyósodat, innentől kezdve nincs megoldás. Mondjuk kicsinálod vele a férjed, megkeseríted ezzel a házasságodat, de legalább lehet panaszkodni, milyen puskaporos a levegő.
Mégis, ahogy írtam, ezt meg kell tenni.Különben tényleg veszett fejsze az egész.
Csak úgy lehet megoldani, ha mindenkinek van annyi józan esze a családban, hogy nem a gyereket használják fel a saját igazuk és a kicsinyességük oltárán az egymás elleni furkálódásban.
De ebben minden felnőttnek partnernek kell lenni, ha csak az egyik az, az nem megy.
Itt pontosan erről van szó.Nincs józan ész, nem lesz változás, mert mindenkinek mélyen benn ül a tüske lelkében.
Jó ramaty az egész, megette a fene úgy ahogy van.
Hat akkor csinalj ugy, mintha elbeszelgettel volna vele, de soha tobbe ne emlegesd neki a szokasait, mert azok mar berogzottek es nem, hogy javulna, hanem a korral haladva rosszabbra is fordulhat nala.
Sok szerencset az ugyhoz es legyel turelmes, hiszen szereti a gyerekeket, amit bizony sokan nem mondhatnak el nagymamakrol.
Az egymast tiszteloire valo viszonyt azt nem lett volna szabad kiengedni a kezuk kozul. Meg akkor sem, ha idokozben elvalt volna a hazaspar.
Aztan egy anyuka, aki 40 eve ozvegy, az maskepp latja a jelenlegi hazassagot. Bizony nehez lehetett neki, de hal istennek most mar konnyebb, felnottek a gyerekei, utjukra tudta oket bocsajtani igy is szepen.
De ki tudja a valos problemat az olvasok kozul? Ezert is nehez tanacsot mondani, mert ott lapulhatnak olyan kicsi dolgok, ami csak kettojuk dolga.
Latod ez az, amikor emberek maskepp nonek fel es maskepp gondolkodnak. Raadasul van koztuk egy es masfel generacio.
"...viszont elvárom, és én is ahhoz tartom magam, hogy nincs megjegyzés egymásra. "
Bizunk benne, hogy tudjak a viszonyukat rendezni, vagy ha mast nem, akkor itt meg tudnak allni es nem tovabb gerjeszteni a tuzet maguk korul.
Nyilvánvaló, hogy nem kellemes egy ilyen beszélgetés, de neki kell állni, oszt' lesz, ami lesz - semmiképp nem bűnajstom a cél, hanem egy élhető jövő.
Szembeszállni? Felnőtt emberek vagytok. Nem függtök egymástól. Szó sem lehet szembeszállásról - szerintem. Nem kamaszlázadás a téma, hanem az, hogy megbeszélitek, hogyan tovább.
Köszönöm Nektek, most már kezd megnyugodni a lelkem. A leülős, megbeszélős dologtól azért egy kicsit félek, mert nekem a cselekedeteivel vannak gondjaim, és ha ezeket előhozom, akkor olyan, mintha újra lajstromoznám és akkor megint elmérgesedik a helyzet. Anyósom nagyon irányító ember, a munkahelyén is vezető pozícióban volt és csak egy embernek engedi meg, hogy szembeszálljon vele, a pedig a nagyobbik fia. De neki képes abszolút behódolni. Hát, érdekes az élet...
Én mindenképp rövidre zárnám a dolgot. Ez a "megjegyzés", meg gyerek előtt, nem gyerek előtt játszmák mindenkit felőrölnek, de elsősorban a házasságot.
Mindenképp megpróbálnék leülni anyós pajtival, és megbeszélni, kinek mi nyomja a szívét. És igen, azt is szépen végighallgatnám, hogy neki mi a panasza velem kapcsolatban.
Jó esetben rendezhető a viszony, ha nem is barátira, de egymást tisztelőre.
Rossz esetben anyós nem vevő a tisztázó beszélgetésre, megsértődik, ilyenkor meg életbe lép a 3 lépés távolság: Normálisan viselkedem a látogatásokon, de nem leszünk puszipajtik, nem nyaralgatunk együtt, viszont elvárom, és én is ahhoz tartom magam, hogy nincs megjegyzés egymásra.
Ha ilyen rossz a kapcsolat, akkor miért kell együtt járkálni nyaralni?
Sokkal könnyebb normális mederben tartani a kapcsolatot, ha csak 1-1 látogatásról van szól. Napokig, hetekig összezárva nem hiszem, hogy ez bárkinek jó lenne.
Jóéjt SMS: Hadd küldje már, kinek fáj? Anyósnak pedig jobb az esétje tőle. Akkor mi a gond ezzel? :-)
Ha a nagymamanak nincs annyi esze, hogy a megjegyzeset az anyukara ne a gyerek elott mondja meg, akkor az anyukanak kell lennie annyinak, hogy mindharmukat megvedje.
Ha valoban ilyen a hangulat kozottuk, akkor azt gondolod, hogy maskor ez a tema nem fog elojonni? De maskor is az anyukanak meg kell magyaraznia a gyermekenek, (es bebizonyitani viselkedesevel), hogy a nagymama csak kepzelodik.
Viszont, ha egy hazassag elromlik, egy ilyen koru gyereknek is kell tudnia, vagy erzi. Mert a gyerekeknek jo kis erzekelojuk van.
Nezd, egy normalis csaladi kapcsolatban a nagymama nem nehezithetne meg a fia csaladi eletet az ilyen beszolasokkal.
Enni eheti a fiaeknal amit elvisz magaval, o maganak kesziti, lehet, hogy cukorbeteg, ki tudja. Vagy manias. Joga van hozza es nem megszolando a meny reszerol.
"De ebben minden felnőttnek partnernek kell lenni, ha csak az egyik az, az nem megy. "
Nagyon jol latod, de tudhatod a nagyvilagbol, hogy az nem mindig sikerul csaladoknal. Kulonben a valasok szama a felere csokkenne..